Szívleljük meg a próféták szavait!
Az egyház papságviselőiként szent felelősségünk, hogy kövessük a prófétánkat.
Kedves papságviselő testvéreim, hálás vagyok, hogy itt lehetek veletek e történelmi napon az általános konferencia mostani ülésén.
Csodáljuk azokat, akik a veszélyben lévők megmentése közben saját életüket kockáztatják.1 Mikor tavaly év végén ellátogattam Dél-Kaliforniába a Santa Ana nevű szél okozta tüzek idején, két dolog volt hatással rám. Az első az volt, ahogy az egyháztagok segítséget nyújtottak a szükséget szenvedőknek. A második pedig az, hogy milyen hálásak voltak a tűzoltóknak. Az egyik ház tulajdonosa leírta, hogy mit tettek a tűzoltók. Elmagyarázta, hogy a Santa Ana nevű szél a meleg sivatagtól az óceán irányába fúj. Amint fellobban egy tűz, e forró sivatagi szelek mintegy 100 km/órás sebességgel viszik tovább a lángokat. Ez a háztulajdonos leírta, hogy milyen hálát és csodálatot érzett, miközben figyelte a tűzoltókat, akik tömlőikkel egy tiszta területtel a hátuk mögött, egy hatalmas sebességgel közeledő, mintegy három méter magas tűzfal előtt álltak. E bátor férfiaknak és nőknek, míg állandó veszélyben voltak, mind az embereket, mind pedig az otthonokat sikerült megmenteniük.
Időről időre nehéz és veszélyes időkön megyünk keresztül egyénekként és egyházként egyaránt. Néhány olyan gyorsan pattan ki, mint a tűz. Mások ravasz és szinte észrevétlen módon közelítenek meg minket. Néhány esetben hősies cselekedetekre van szükség, míg mások kevésbé látványosak. Az, hogy miként reagálunk ezekre, kritikus fontosságú. Ma este az a célom, hogy a papságviselőknek újra kihangsúlyozzam, milyen fontos megszívlelnünk a próféták szavait. Ez az egyetlen biztos módja annak, hogy a különböző fizikai és lelki veszélyekre reagáljunk. Egy kis szemléltetés hasznos lehet.
Sokan rész vettetek már olyan túrákon, ahol megtapasztalhattátok és méltányolhattátok a Willie és Martin kézikocsi társaságok drámai megmentését. Én tizenéves koromban hallottam először erről a történetről. Édesanyámtól kaptam egy könyvet, melyet Orson F. Whitney írt, aki később apostol is lett.2 Whitney elder könyve ismertette meg velem a Brigham Young által irányított hősies erőfeszítést, hogy megmentsék a kézikocsis társaságokat. Téli viharok sújtották őket Wyoming állam magas síkságain. Néhányan meghaltak, sokan pedig a halál szélén álltak. Brigham Young értesült az állapotukról, majd az 1856. évi Októberi Általános Konferencián felkérte a szenteket, hogy mindent hátrahagyva mentsék meg a síkságon rekedt embereket.3
A válasz drámai volt. Whitney elder így számolt be erről: „Bátor férfiak, saját életüket veszélyeztetve, a síkság téli viharait leküzdve tették halhatatlanná magukat, és vívták ki azon sok száz ember háláját, akiket kétségtelenül az ő kellő időben tett cselekedetük mentett meg a pusztulástól.”4
Az egyik ok, ami miatt édesanyám nekem adta ezt a könyvet az volt, hogy Whitney elder külön említést tett benne dédapámról, David Patten Kimballról, aki 17 éves korában részt vett a mentőakcióban. A felmentő seregnek a kézikocsis társaságok mentése során gyakran mély hóval és fagyokkal kellett megküzdenie. Hatalmas személyes áldozathozatallal David és társai sok pionírt segítettek át a fagyos, jeges Sweetwater-folyón.5 Ez az igaz beszámoló nagy hatással volt rám. Valamilyen hőstett által bizonyítani akartam az Úr iránti elkötelezettségemet. Egy alkalommal azonban, mikor meglátogattam nagyapámat, elmagyarázta, hogy mikor Brigham Young elnök elküldte édesapját, Davidet és a többi fiatal férfit a mentőakcióra, azt az utasítást adta nekik, hogy minden tőlük telhetőt tegyenek meg a kézikocsis társaságok megmentéséért, még ha az az életükbe is kerül.6 Bátorságuk különösen abban állt, hogy követték Brigham Young prófétát, ezáltal pedig kifejezésre juttatták az Úr Jézus Krisztusba vetett hitüket. Nagyapám elmondta, hogy az igazi lecke, amit dédapám szolgálatából meg kell tanulnom, az a próféta tanácsának állhatatos és hithű követése. Amilyen hősies tett volt David és társai számára, hogy megmentsék a pionírokat, ugyanolyan bátor dolog ma is követni a próféta tanácsát.
Az Ószövetség egyik gyakran idézett története jól szemlélteti ezt a tantételt. Naámánt, Siria egyik nagyra becsült vezetőjét lepra sújtotta. Tudomást szerzett arról, hogy az izráeli Elizeus próféta talán meg tudná őt gyógyítani. Elizeus azt üzente Naámánnak, hogy hétszer mossa meg magát a Jordán folyóban. Naámánt először felzaklatta a tanács. Szolgálói azonban ezt mondták neki: „Ha valami nagy dolgot mondott volna e próféta neked, avagy nem tetted volna-é meg?” Naámán ezután követte Elizeus próféta tanácsát, és megtisztult.7
Naámánhoz hasonlóan, ti fiatal papsági vezetők is vágyhattok arra, hogy „valami nagy dolgot tegyetek”, vagy részt vegyetek valami olyan drámai dologban, mint a kézikocsisok megmentése is volt. A ti elhatározásotok azonban a próféta tanácsának követése kell, hogy legyen. Az Első Elnökség megerősítette az irányú elkötelezettségét, hogy fokozza azon fiatalok érdemességét, akiket misszionáriusi szolgálatra javasolnak. Egyik célotok az legyen, hogy távol tartjátok magatokat a világ bűneitől, és megfeleltek a misszionáriusi szolgálat magas normáinak. Saját felkészülésetek arra, hogy az evangéliumot hirdessétek és Mennyei Atyánk néhány gyermekének lelkét megmentsétek jelentős és hősies tett lesz. Ti meg felelhettek e kihívásnak.
A történelem során egy szerető Mennyei Atya és Fia, Jézus Krisztus, aki az egyház feje, mindig megáldottak minket prófétákkal, akik tanácsokat adnak és figyelmeztetnek a jövőbeni veszélyekkel kapcsolatban.8 A Tan és a szövetségek 21. szakaszában, kimondottan a prófétáról szólva, az Úr kijelentette:
„Szívleljétek meg minden szavát és parancsolatát, amelyet úgy ad nektek, ahogyan ő kapja azokat, teljes szentségben járva énelőttem;
Szavait teljes türelemmel és hittel fogadjátok, mintha az én saját számból hallanátok.”9
Abban a hatalmas kiváltságban lehetett ma délelőtt részünk, hogy ünnepélyes gyülekezetben Thomas S. Monson elnököt prófétánkként, látnokként és kinyilatkoztatóként, valamint az egyház jelenlegi adományozási korszakának 16. elnökeként támogathattuk. E papsági ülés egy későbbi részében abban az áldásban lehet részünk, hogy az egyház elnökeként adott első általános konferenciai beszédét hallhatjuk. Míg gondosan figyelünk az ő tanításaira és a saját érzéseinkre, szívünkkel és cselekedeteinkkel akarjuk majd támogatni őt.
Előző prófétánk, Gordon B. Hinckley elnök iránti szeretetem és hálám szívembe mélyen beíródott, és az örökkévalóságon keresztül velem fog maradni. Azonban amennyire van még hely szívünkben a családunkba érkező mindegyik gyermek számára, ugyanolyan szeretettel és odaadással vagyunk minden próféta iránt, akiket az Úr az Ő egyházának vezetésére hív el.
A próféták látnoki módon adják meg számunkra a fontossági sorrendeket, hogy azok megóvjanak minket a veszélyektől. Például Heber J. Grant elnök, aki 1918 és 1945 között volt próféta, azt a sugalmazást kapta, hogy hangsúlyozza ki a bölcsesség szavának való engedelmességet,10 mely tantételt az Úr nyilatkoztatott ki Joseph Smith Prófétának.11 Nyomatékosította annak fontosságát, hogy ne dohányozzunk és ne fogyasszunk alkoholos italokat, és arra utasította a püspököket, hogy e tantételeket tekintsék át a templomi ajánlási interjúk alkalmával is.
A társadalom akkoriban a dohányzást helyénvaló, sőt előkelő dolognak tartotta. Az orvostudomány is csekély aggodalommal fogadta el a dohányzást, mivel a tudományos tanulmányok, melyek a dohányzást számos rákos megbetegedéssel kapcsolatba hozták, a távoli jövőben születtek csak meg. Grant elnök tanácsait erélyesen osztotta, és olyan emberként vált ismertté, akik tartózkodott az ivástól és a dohányzástól.
Az 1960-as évek végétől az illegális kábítószer-használat világszerte járványszerű méreteket öltött. Annak ellenére, hogy néhány egyháztag fellázadt, az UNSZ fiatalok nagy többsége képes volt elkerülni a kábítószerek használatát.
A bölcsesség szavának való engedelmesség az egyháztagok, és kifejezetten a fiatalság számára megelőző oltásként szolgált a kábítószer használattal, és az abból következő egészségügyi problémákkal és erkölcsi veszélyekkel szemben. Úgy tűnik, hogy a kábítószer-használat sajnos napjainkban újra felütötte a fejét. A Bölcsesség szava szerinti élet ma megszabadít minket számos olyan komoly veszélytől, mellyel az életünk során szembe találkozunk.
A próféták időnként olyan fontossági sorrendeket tanítanak nekünk, melyek mind napjainkra, mind pedig a jövőre nézve védelmet biztosítanak számunkra. Hogy egy példát említsek, David O. McKay elök 1951 és 1970 között volt próféta. Az egyik legjelentősebb terület, melyre összpontosított, a család volt. Azt tanította, hogy az életben elért egyetlen siker sem ellensúlyozhatja az otthon elszenvedett kudarcot.12 Arra buzdította az egyháztagokat, hogy a vallásos magatartás gyarapítása által erősítsék családjaikat. Tanításai védelmül szolgáltak a házasság intézményének széthullása ellen, mely halála után volt tapasztalható.13 McKay elnök tanításai miatt az utolsó napi szentek megerősítették a család és az örökkévaló házasság iránti elkötelezettségüket.
Az egyház papságviselőiként szent felelősségünk, hogy kövessük a prófétánkat. Támogatjuk Monson elnököt és tanácsosait, Eyring elnököt és Uchtdorf elnököt.
Ti fiatalok, szeretnénk, ha tudnátok, hogy Thomas S. Monson elnököt az Úr már fiatal kora óta arra készítette fel, hogy próféta legyen.14 Miután a második világháború végén a haditengerészetnél szolgált, 22 évesen püspökké rendelték, majd egy cövek elnökségében szolgált. 32 évesen kedvesével, Frances Monsonnal együtt Kanadában misszióelnökként szolgált. McKay elnök akkor hívta el apostolnak, amikor Monson elnök még csupán 36 éves volt. Az elmúlt 98 évben ő volt a legfiatalabb férfi, akit apostolnak hívtak el, és több mint 44 évig szolgált. Az utóbbi 22 évben Ezra Taft Benson elnök, Howard W. Hunter elnök és Gordon B. Hinckley elnök tanácsosaként is szolgált.15
A Tan és a szövetségek 81. szakasza az Első Elnökségben szolgáló tanácsos feladataira vonatkozó utasításokat ad. Fontos papsági alapelveket tartalmaz. Az első utasítás az, hogy legyen hűséges a tanács tekintetében. Monson elnök minden próféta mellett, ahol szolgált, hűséges volt a tanácsban. Papságviselőkként, számunkra az Első Elnökség egységessége az általuk hozott összes fontos döntés példaértékű volt számunkra az egyházi kormányzás gyakorlása terén.
A második utasítása az evangélium prédikálása. Monson elnök egész életében nagyszerű misszionárius volt. Személyes misszionáriusi erőfeszítéseit, a misszionáriusi részlegnél végzett felügyelői munkáját, valamint misszióelnöki elhívását és más misszióelnökök képzését mindig lelkesen végezte. Jelentős mértékben hozzájárult a Prédikáljátok evangéliumomat! című új misszionáriusi kalauz megalkotásához. Az értékes tartalmi hozzájárulásán kívül, ő javasolta az igaz beszámolók belefoglalását is, melyek által a kalauz életre kelt. Nyomdász szemeivel javított a kinézeten és az elrendezésen is. Ő valóban nagyszerű misszionárius.
A harmadik utasítás így szól: „Legyél tehát hűséges; állj meg a hivatalban, amelyet kijelöltem neked; segítsd a gyengéket, emeld fel a lecsüggesztett kezeket, és erősítsd meg az ellankadt térdeket.”16 Sok fivérünk és nőtestvérünk szembesül súlyos problémákkal az élete során. Az irányukban tett krisztusi felkarolásunk az, ami által papsági vezetőkként, szülőkként, barátokként és házitanítókként hasonlóak lehetünk a kézikocsis társaságok megmentőihez.
Monson elnök mentési erőfeszítései e tekintetben különösen példaértékűek. Püspökként megtanulta egyházközsége tagjainak szolgálatát. Az ott élő gyermekekkel és unokákkal tartotta a kapcsolatot és szolgálta őket. Szoros időbeosztása ellenére képes volt a annak a 84 özvegynek a temetésén beszélni, akik az ő püspöksége idején az egyházközségében éltek.
Figyelemre méltó és személyes módon nyújtott segítő kezet a szükséget szenvedőknek. Az emberbaráti erőfeszítések feletti felügyelettel töltött hosszú évei világszerte rengeteg ember életét áldotta meg – egyháztagokét és más hitet vallókét egyaránt. Személyes szolgálata igazán krisztusi volt, és számos embernek nyújtott vigaszt és békességet. Egy barátom, aki egy tragikus balesetben vesztette el unokáját, mindenen túlmenő gyászáról számolt be nekem. Monson elnök neki tett szolgálata, a lesújtó gyászt minden értelmet felülmúló békességgé alakította. Az irányú erőfeszítése, hogy személyesen szolgáljon a betegeknek és szükséget szenvedőknek, kivételes volt.
Monson elnök minden tőle telhetőt megtett, hogy segítse a gyengéket, felemelje a lecsüggesztett kezeket, és megerősítse az ellankadt térdeket. Figyelemre méltó módon magasztalta fel elhívását az Első elnökség tanácsosaként. Világszerte bátran tett bizonyságot Jézus Krisztusról, mely minden apostol alapvető feladata.
Mikor idén februárban a Tizenkettek akkor legfiatalabb tagjaként először vettem részt az Első Elnökség újjászervezésében a Salt Lake templom egyik felső szobájában, megtapasztaltam a Lélek megerősítését, miközben a Tizenkettek egyénileg és együttesen is támogatták Monson elnököt az Úr prófétájaként és az egyház elnökeként.
Hálás vagyok Mennyei Atyánkért, aki szeret minket, és az Ő Fiáért, Jézus Krisztusért, aki a mi Szabadítónk, és aki az engesztelés által megment minket az élet fizikai és lelki veszélyeitől. Ő a közbenjárónk az Atyánál. Erről teszem bizonyságomat Jézus Krisztus nevében, ámen.