Újjászületve
A lelki újjászületés Jézus Krisztusba vetett hitünkből ered, akinek kegyelméből mi is megváltozunk.
Tizenöt évvel ezelőtt, újonnan támogatott hetvenesként álltam először a Tabernákulum pulpitusánál. Akkor 48 éves voltam. Sűrű, barna hajam volt. Azt hittem, értem, mit jelent alkalmatlannak érezni magam. Az ötperces beszédem végén az ingem nedves volt a verejtéktől. Olyan volt az egész, mint egy nagy próbatétel. Bár visszatekintve, a mai naphoz képest viszonylag kellemes élmény volt.
Amikor Dieter F. Uchtdorf elnököt és David A. Bednar eldert támogatták a Tizenkét Apostol Kvóruma tagjaként, az ülés alatt bizonyságot szereztem elhívásuk isteni eredetéről. Abban a pillanatban azt is megértettem, milyen rendkívül szent dolog az Úr Jézus Krisztus apostolának lenni és az ő szolgálatában állni. Szavakkal ki sem tudom fejezni ezt a tudást, mert Lélek szólt lélekhez, szavak nélkül. Ennek gondolata olyan alázatot ébreszt bennem, amilyet még soha nem tapasztaltam. Azért fohászkodom Mennyei Atyámhoz, hogy jobban támogasson engem, mint valaha, hogy megfelelhessek valaminek, ami jóval meghaladja természetes képességeimet, és képes legyek másokra összpontosítani, elveszítve magam a ti szolgálatotokban. Bízom Őbenne, és tudom, hogy kegyelme elegendő, ezért itt és most mindenemet, amim csak van, és ami vagyok, fenntartás nélkül felajánlom Istennek és az Ő Szeretett Fiának. Továbbá elkötelezem magamat, hűségemet, szolgálatomat és szeretetemet az Első Elnökség és a Tizenkettekben szolgáló fivéreim iránt.
A pátriárkai áldásomban, melyet 13 évesen kaptam meg szeretett nagyapámtól, a következő kijelentés található: „[Mennyei Atyád] azért küldött el téged ebben az utolsó és dicsőséges adományozási korszakban, hogy jó és igazlelkű szülők által az új és örök szövetségben születhess meg.” Mély megbecsüléssel ismerem el, hogy ez volt életem legmeghatározóbb áldása. Tisztelettel adózom szüleim emléke előtt, és szeretettel elismerem, hogy örökre az ő, valamint az ő szüleik és az előttük élt nemzedékek adósa vagyok. Nem sokkal a Hetvenekhez történt elhívásomat követően alkalmam volt az egyik olyan ősöm sírjánál állni, aki évekkel azelőtt halt meg, hogy megszülettem volna. Miközben eltűnődtem azon az áldozaton, melyben neki és a családjának volt része amiatt, hogy elfogadták Jézus Krisztus visszaállított evangéliumát, hála töltötte el a szívemet, és egy elhatároztam, hogy azzal mutatom ki iránta és az utána jövők iránti tiszteletemet, hogy hozzájuk hasonlóan hű leszek Istenhez és az evangélium szövetségeihez.
Az áldásaim közé sorolom drága fivéreimet és az ő feleségüket, akik véletlenül itt vannak ma. A feleségemmel négy fiunk és egy lányunk van, mindannyian csodálatos házastárssal rendelkeznek, vagyis a legfiatalabb fiunk csak nemsokára köt házasságot egy aranyos fiatal nővel. Szeretjük őket és a gyermekeinket, és hálásak vagyunk azért, hogy a Szabadítóhoz és az Ő evangéliumához való hűségükkel megáldják az életünket. A csúcspont Kathy, a feleségem, otthonunk megteremtője, az életem fénye. Ő egy állhatatos és bölcs társ, telve lelki intuícióval, humorral, jóakarattal és jószívűséggel. Ki sem tudom fejezni, mennyire szeretem, és remélem, az előttünk álló napokban és években még meggyőzőbben ki tudom ezt mutatni iránta.
Abban az áldásban volt részem, hogy fiatalemberként teljes idejű missziót szolgálhattam Argentínában két kivételes misszióelnök, Ronald V. Stone és Richard G. Scott, és feleségük Patricia és Jeanene gyámsága alatt. Hálát adok Istennek a rám gyakorolt maradandó hatásukért. Miután elvégeztem a jogi egyetemet, Kathyvel és a gyermekeinkkel laktunk Marylandben, Tennessee-ben, Virginiában, Észak-Karolinában és most Utahban. Három értékes évet töltöttünk Mexikóban. Mindegyik helyen megáldattunk drága barátokkal az egyházban és azon kívül, akik szerettek, tanítottak és barátkoztak velünk és gyermekeinkkel, és továbbra is ezt teszik. Ez alkalommal is szeretném nyilvánosan kifejezni mindannyiuk iránt érzett hálámat.
Végtelenül szeretem és tisztelem a Hetvenekben és az Elnöklő Püspökségben szolgáló fivéreimet. Örvendezem, hogy további szolgálatommal a közelükben maradhatok, és hogy gyakran lesz még alkalmunk együtt szolgálni. A napjainkban kapott kinyilatkoztatások, amely az egyházban meghatározta a Hetvenek helyét, az egyik legmélyebb és talán leginkább alábecsült csodát tartalmazza az Úr utolsó napi munkájának történetében. A Hetvenek jelentik a kulcsot a munka sikeréhez most és az előttünk álló években, és mérhetetlenül megtisztelve érzem magam, hogy a nevem egyáltalán bekerült az övék közé. Isten áldjon meg benneteket, fivéreim!
Szeretném a tanúbizonyságomat tenni Jézus Krisztusról, Isten Fiáról, és az Ő végtelen engesztelő áldozatának erejéről. Ehhez egy élményemet fogom elmesélni a Tennessee államban töltött éveimből. Egyik este telefonhívást kaptam egy olyan úriember otthonából, akit nem ismertem. Egy más vallású, nemrég nyugdíjba vonult lelkészként mutatkozott be, és személyes találkozóra hívott a következő vasárnapra. Mikor találkoztunk, vendégem nyíltan kijelentette, hogy a lelkem jóléte miatti aggodalom vezérelte ide. Elővett az aktatáskájából egy eléggé hosszú, Újszövetségbeli szentírás-idézeteket tartalmazó listát, és azt mondta, hogy szeretné ezeket átnézni velem, hogy lássa, segíthet-e szabadulásomban. Kissé meglepett nyíltsága, de láttam, hogy őszinte, és megérintett az irántam érzett mély érdeklődése.
Több mint egy órán keresztül beszélgettünk, ő pedig nyitott volt az iránt, hogy a hitemről beszéljek neki, valamint hogy elolvasson néhány tanítást a Mormon könyvéből, melyeket nem ismert. Rájöttünk, hogy sok mindenben közös a hitünk, és hogy néhány dologban nem. Éreztük a barátság kötelékét köztünk, és távozása előtt együtt imádkoztunk. Ami a leginkább megmaradt bennem, az az újjászületésről való beszélgetésünk. A Jézus Krisztus általi lelki újjászületéssel kapcsolatos az Őróla való bizonyságom.
Jézus kijelentette, hogy az Isten királyságába való belépéshez szükséges, hogy az ember újjászülessen – víz és a Lélek által (lásd János 3:3–5). A fizikai és lelki keresztségről szóló tanítása segít megértenünk, hogy mind a saját cselekedeteink, mind az isteni erő közbenjárása szükséges ehhez az átalakító újjászületéshez – a természetes emberből történő szentté váláshoz (lásd Móziás 3:19). Pál az újjászületést ezzel az egyszerű kifejezéssel írta le: „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az” (2 Korinthusbeliek 5:17).
Nézzünk két példát a Mormon könyvéből! Körülbelül egy évszázaddal Krisztus születése előtt, Benjámin király a Szabadító eljöveteléről és engeszteléséről tanította népét. Az Úr Lelke olyan hatalmas változást vitt véghez az emberek szívében, hogy már nem volt „hajlandóság[uk] arra, hogy gonosz dolgot tegy[enek], csak arra, hogy állandóan jót tegy[enek]” (Móziás 5:2). Krisztusba vetett hitük hatására azt mondták: „[H]ajlandóak vagyunk Istenünkkel szövetségre lépni, hogy hátralévő napjaink mindegyikén az ő akaratát tesszük és minden… dologban engedelmeskedünk a parancsolatainak” (Móziás 5:5; kiemelés hozzáadva). A király így válaszolt: „[A] szövetség miatt, melyet kötöttetek, Krisztus gyermekeinek fognak nevezni benneteket, az ő fiainak és leányainak; mert íme, ezen a napon nemzett benneteket lelkileg; mert azt mondjátok, hogy szívetek megváltozott a nevébe vetett hit által” (Móziás 5:7; lásd még T&Sz 76:24).
Alma története ugyancsak tanulságos. Miközben társaival együtt Krisztus egyházának elpusztítására törekedve jártak-keltek, egy angyal megfeddte őket. Ezután Alma számára olyan három nap és éj következett, mely során, szavai szerint: „örök gyötrelem kínzott… Igen, minden bűnömre és gonoszságomra emlékeztem, melyek miatt a pokol fájdalmai gyötörtek” (Alma 36:12–13). Végül, miután „a bűnbánatban majdnem a halálig” szenvedett, ahogy ő maga írta (lásd Móziás 27:28), eszébe jutott Jézus Krisztusnak és az Ő engesztelésének édes üzenete. Alma így fohászkodott: „Ó Jézus, Isten Fia, irgalmazz nekem, aki a keserűség gubacsában vagyok, és akit a halál örökkévaló láncai vesznek körül!” (Alma 36:18) Megbocsátást nyert, majd felállt és nyilvánosan elismerte:
„Megbántam bűneim, és megváltott az Úr; íme, a Lélektől születtem.
És az Úr így szólt hozzám: „Ne csodálkozz azon, hogy az egész emberiségnek, igen, férfiaknak és nőknek, minden nemzetnek, nemzetségnek, nyelvnek és népnek újjá kell születnie; igen, Istentől kell születnie, megváltozva testi és bukott állapotukból az igazlelkűségnek egy állapotába, megváltatván Isten által, fiaivá és leányaivá lévén;
És így új teremtmények lesznek” (Móziás 27:24–26).
Amikor elgondolkodunk ezeken a példákon és más szentírásokon, megértjük, hogy a lelki újjászületés a Jézus Krisztusba vetett hittel kezdődik, akinek kegyelme által változunk meg. Pontosabban Krisztusba, a Kiengesztelőbe, a bűntől megtisztító és szentté tévő Megváltóba vetett hittel (lásd Móziás 4:2–3).
Mikor ez az igaz hit növekedni kezd valakiben, az szükségszerűen bűnbánathoz vezet. Amulek azt tanította, hogy a Szabadító áldozata „szabadítást hoz mindazoknak, akik hisznek az ő nevében; és az ennek az utolsó áldozatnak az a szándéka, hogy irgalmas bensőt teremtsen, mely legyőzi az igazságosságot, és lehetővé teszi az emberek számára, hogy bűnbánathoz vezető hitük lehessen (Alma 34:15, kiemelés hozzáadva).
Ahhoz azonban, hogy a bűnbánat teljes legyen, szükség van az engedelmesség szövetségére. Erről a szövetségről mondta Benjámin népe, hogy „[Isten] akaratát tesszük és… engedelmeskedünk a parancsolatainak” (Móziás 5:5). Ez az a szövetség, melynek bizonyítéka a vízzel való keresztség (lásd Móziás 18:10), amit a szentírásokban néha a „megtérés keresztsége” vagy a „bűnbánatra való keresztség” néven is említenek, amennyiben ez bűnbánatunk végső lépése (lásd például Csel 19:4; Alma 7:14; 9:27; T&Sz 107:20).
Majd, ígérete szerint, az Úr megkeresztel minket tűzzel és a Szentlélekkel (lásd 3 Nefi 9:20). Nefi így fejezte ezt ki: „Mert a kapu, amelyen be kell lépnetek, a bűnbánat, és a víz általi keresztség; és majd azután jön bűneitek bocsánata, a tűz és a Szentlélek által” (2 Nefi 31:17)1. Miután így „annak érdemeire támaszkod[tunk], akinek hatalmában áll megszabadítani” (2 Nefi 31:19), „megelevened[ünk] a belső emberben” (Mózes 6:65), és ha még nem is teljesen újjászületve, de biztosan a lelki újjászületés felé vezető ösvényen vagyunk.
Nos, az Úr figyelmeztet, hogy legyünk óvatosak, mert „megtörténhet…, hogy az ember elesik a kegyelemtől” (T&Sz 20:32), még azok is, akik már megszenteltettek (lásd 32–34. vers). Nefi a következő tanácsot adta: „Krisztusba vetett állhatatossággal kell tehát törekednetek előre, tökéletesen ragyogó reménységgel, és Isten és minden ember szeretetével. Ha tehát előre törekedtek, Krisztus szaván lakmározva, és mindvégig kitartotok, íme, ezt mondja az Atya: Örök életetek lesz” (2 Nefi 31:20).
Feltehetitek a kérdést: „Miért nem megy végbe gyorsabban ez a hatalmas változás bennem?” Emlékeznetek kell, hogy Benjámin király népének, Almának, és egyéb szentírásbeli személyeknek a rendkívüli példája ennyi – rendkívüli, de nem jellemző2. Legtöbbünk számára a változások fokozatosan és hosszú idő alatt történnek. Az újjászületés, fizikai születésünkkel ellentétben, nem egy esemény, inkább egy folyamat. És az ebben a folyamatban való részvétel a halandóság központi célja.
Ugyanakkor ne érjük be nemtörődöm erőfeszítésekkel! Ne hagyjuk, hogy gonosztettre való bármiféle hajlandóság maradjon bennünk! Érdemesen vegyünk hetente az úrvacsorából, és a Szentlélekre támaszkodva vessük ki a bennünk lévő tisztátalanság utolsó maradványát is! Bizonyságomat teszem, hogy miközben a lelki újjászületés ösvényén haladtok, Jézus Krisztus engesztelő kegyelme elveszi bűneiteket és azon bűnök rajtatok ejtett foltjait, a kísértések elvesztik vonzerejüket, és Krisztus által szentté váltok, amiként Ő és Atyánk is szent.
Tudom, hogy Jézus Krisztus Isten élő, feltámadt Fia.
Tudom, „hogy a mi Urunk és Szabadítónk, Jézus Krisztus kegyelme általi megigazulás igazságos és igaz;
És azt is tud[om], hogy a mi Urunk és Szabadítónk, Jézus Krisztus kegyelme általi megszentelés igazságos és igaz, mindazoknak, akik teljes lelkükkel, elméjükkel és erejükkel szeretik és szolgálják Istent” (T&Sz 20:30–31; lásd még Moróni 10:32–33).
Örvendezek abban, hogy életem hátralévő részében folyamatosan Krisztust hirdethetem, hogy az egész világ megismerhesse Krisztus jó hírét. Bizonyságomat teszem Isten, a Mennyei Atyánk valóságáról és szeretetéről, akinek Jézus átadott minden dicsőséget. Szeretem és bizonyságomat teszem Joseph Smith prófétáról. Az Úrral való személyes kapcsolata, a Mormon könyve fordítása és kiadása, valamint a mártírhalálának vérével megpecsételt bizonysága miatt Joseph nyilatkoztatta ki a leghitelesebben Jézus Krisztus valódi, isteni Megváltói jellemét. Jézusnak nem volt nagyszerűbb tanúja, sem jobban elkötelezett barátja Joseph Smithnél. Bizonyságomat teszem Thomas S. Monson elnök elhívásáról Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza prófétájaként és elnökeként ebben az időszakban, és hűséget fogadok neki és az ő tanácsosainak az ő szent feladataikban. Imádkozom, hogy Isten áldása legyen mindannyiunkon. Jézus Krisztus nevében, ámen.