Mindig, minden dologban és minden helyen
Ha tanúként álltok, engedelmeskedtek a parancsolatoknak és „Krisztusba vetett állhatatossággal” törekedtek előre, akkor soha nem lesztek egyedül.
Nagy kiváltság, hogy itt állhatok előttetek, és bizonyságot tehetek a Szabadítóról és az Ő páratlan életéről. Eljött a Földre, hogy megmutassa nekünk, hogyan kell élni a mennyben megalkotott terv szerint. Ez az a terv, melyet ha betartunk, akkor boldoggá tesz minket. Példájával megmutatta nekünk azt a módot, amely által visszatérhetünk otthonunkba, Mennyei Atyánkhoz. Nála „rendíthetetlen[ebb] és állhatatos[abb]” ember még soha nem élt. (Lásd Móziás 5:15). Figyelmét soha semmi nem terelte el. Arra összpontosított, hogy véghez vigye az Atya akaratát, és mindvégig hű maradt isteni küldetéséhez. Valóban elmondhatjuk Róla, hogy mindig, minden dologban és minden helyen igaz volt (lásd Móziás 18:9).
Ti részei vagytok e csodálatos tervnek, melyet a halandóság előtt mutattak be nekünk. Már akkor számítottunk arra, hogy most a Földre jövünk, amikor a terv elfogadásra került. Az időben és térben elfoglalt helyünk nem a véletlen műve. „Rendkívüli hit[etek] és jó cselekedetei[tek]” (Alma 13:3) már akkor lefektették az alapját annak, hogy most mit érhettek el, ha hithűek és engedelmesek vagytok. Ti Isten becses lányai vagytok, és nagyszerű munkát kell elvégeznetek. Isteni küldetésetek elvégéséhez, valamint a boldogság terve szerinti élethez nektek is rendíthetetlennek és állhatatosnak kell lennetek „mindig, minden dologban és minden helyen” (Móziás 18:9).
Néhány évvel ezelőtt kaptam egy fényképet három pajtáról. Ezek közül kettő a harmadik, egyben legkisebb pajtára dőlve állt. A képhez a következő felirat tartozott: „Erősnek kell lenned, amikor te vagy az utolsó, aki még a sarkán áll.” Nektek is erősnek kell lennetek. Ha hithűek és igazlelkűek vagytok, mások támaszért és erőért fordulnak majd hozzátok.
Hélamán elmagyarázza, hogyan lehetséges ez: „És most…, emlékezzetek, emlékezzetek rá, hogy Megváltónk sziklájára, aki Krisztus, Isten Fia, arra kell építenetek az alapotokat; …mely biztos alap – egy olyan alap, melyről nem bukhat le az ember, ha arra épít” (Hélamán 5:12).
Hitetek alapja sziklaszilárdan Jézus Krisztusra összpontosuljon. Az ilyen hit azt jelenti, hogy Rá támaszkodtok, bíztok Benne, és jóllehet nem értetek mindent, tudjátok, hogy Ő viszont igen. Azt is tudjátok, hogy Isten lányai vagytok, Ő név szerint ismer benneteket, hallja az imáitokat, és segíteni fog, hogy teljesíteni tudjátok földi küldetéseteket.
Egy általam jól ismert fiatal férfit megválasztottak egy hatalmas egyetem diákönkormányzata elnökének. Az egyetem elküldte őt egy vezetőségi továbbképzésre az Illionis állambeli Chicagóba, ahol összegyűltek az Egyesült Államok diákönkormányzatainak elnökei, hogy képezzék és oktassák őket. Először egy játékot játszottak a campuson, kinn a szabadban, hogy megismerkedjenek egymással. A diákokkal olyan aktuális ügyeket ismertettek, melyekkel a fiatalok szembesülnek napjainkban, és megkérték őket, hogy mondják el a véleményüket. A bemutatott ügyekre adott válaszaik alapján arra utasították őket, hogy a füves területen fussanak a következő feliratokkal megjelölt fákhoz: „határozottan egyetértek”, „részben egyetértek”, „határozottan elutasítom”, illetve „részben elutasítom”.
A feladatsor végén a vezető feltette a következő kérdést: „Hiszel a házasság előtti szexben?” Minden tétovázás nélkül ez a fiatal férfi odaszaladt a „határozottan elutasítom” feliratú fához. A legnagyobb meglepetésére, egyedül ő volt csak ott. A többi diák kinevetette, és rámutogatva ezt mondta: – Ó, Jess, annyira vicces vagy! Tudjuk, hogy ezt nem gondoltad komolyan. Abban a pillanatban Jess pontosan tudta, hogy mit kell tennie, ezért hangosan kijelentette: – Nem viccelek! Komolyan gondolom! Döbbent csend lett, majd a csoport szétszóródott. Jess pedig ott maradt egyedül a fánál. Kívülállónak, sőt borzasztó furcsán érezte magát. De nem ő volt furcsa. Neki volt igaza. És nem volt egyedül. A hét folyamán több diák odament hozzá, hogy személyesen elmondják neki, mennyire szerették volna, ha már évekkel ezelőtt tisztában lettek volna mindazzal, amivel Jess. Jess később azt mondta: – Könnyű volt a helyzetem, mert tudtam, hogy nem csupán az egyetemet képviselem, hanem a családomat, az egyházat és a Szabadítót is.
A bizonyság, hogy Jézus Krisztus a Szabadító és a Megváltó, Jesst határozottá tette, és ezért gyorsan tudott reagálni. Ti is szert tehettek ugyanerre a magabiztosságra, ha minden nap imádkoztok, válaszokat kerestek a szentírásaitokban és betartjátok a parancsolatokat. Miközben őszintén igyekeztek bizonyságot szerezni, a Szentlelken keresztül érkező tudás segíteni fog a kihívásokban, a kérdésekben és a normák szerinti életben. Könnyű lesz elkötelezni magatokat, hogy rendíthetetlenek és állhatatosak legyetek mindig, minden dologban és minden helyen.
Rendíthetetlennek és állhatatosnak lenni azt jelenti, hogy engedelmesek vagyunk. Az egyik ok, hogy itt vagytok a Földön, hogy meglássátok, vajon „megtesz[tek]-e minden olyan dolgot, amit az Úr… megparancsol nek[tek]” (Ábrahám 3:25). Amikor az úrvacsoravétellel minden héten megújítjátok a szövetségeiteket, szövetséget köttök, hogy mindig emlékezni fogtok a Szabadítóra és betartjátok az Ő parancsolatait.
A testetek drága ajándéka képessé tesz titeket arra, hogy gyakoroljátok az önrendelkezéseteket, valamint tevékennyé tehessétek hiteteket és engedelmességeteket. Észrevettétek már valaha, hogy a sátán szinte mindegyik támadását közvetlenül a testetek ellen irányítja? A pornográfia, a szemérmetlenség, a tetoválások, az erkölcstelenség, a kábítószerekkel való visszaélés és a függőségek mind arra irányuló erőfeszítések, hogy birtokba vegye ezt a becses ajándékot. Ezt volt az az ajándék, melyet megtagadtak sátántól. A parancsolatoknak és a normáknak való engedelmesség képessé tesz mindannyiótokat, hogy rendíthetetlenül és állhatatosan meg tudjátok védeni az önrendelkezésetek és a testetek becses ajándékát.
Rendíthetetlennek és állhatatosnak lenni azt is jelenti, hogy „Krisztusba vetett állhatatossággal” haladtok előre (2 Nefi 31:20). Néhány évvel ezelőtt lehetőségem volt lefutni a Boston Maratont. Nagyon keményen edzettem és úgy éreztem, hogy felkészültem, de a harmincadik kilométer környékén dombok vannak. A helyiek a legmeredekebb és leghosszabb dombot Szívszaggató-dombnak nevezik. Amikor elértem ezt a pontot, fizikailag teljesen elcsigázott voltam. A domb hosszú volt, és mivel én kezdő voltam, megengedtem magamnak azt, amit egy tapasztalt futó soha nem enged meg magának: kezdtem negatívan gondolkodni. Mivel ez lelassította a tempómat, elkezdtem pozitívan gondolkodni, és magam elé képzeltem a célvonalat. De amikor ezt tettem, hirtelen arra jöttem rá, hogy egy hatalmas városban vagyok, sok ezer ember gyűlt össze az út mentén, és én nem beszéltem meg a férjemmel, hogy a maraton végén hol is találkozok majd vele. Egyedül és elveszettnek éreztem magam, és sírni kezdtem. Egy piros póló volt rajtam, amelyen hatalmas nyomtatott betűkkel a Utah felirat állt. Amikor a nézők észrevették, hogy sírok, azt kezdték kiabálni: „Gyerünk, Utah!” „Ne sírj, Utah!” „Már majdnem beértél Utah!” Én azonban tudtam, hogy nincs így, és teljesen el vagyok veszve. Azt is tudtam, hogy akkor is el lennék veszve, ha abbahagynám a futást és kiszállnék a versenyből.
Éreztétek már valaha, hogy éppen a Szívszaggató-dombon futtok felfelé, és annak ellenére, hogy az út mentén emberek vannak, mégis egyedül érzitek magatokat? Én így éreztem. Ezért azt tettem, amit ti is tettetek volna: Imádkozni kezdtem, ott a maraton útvonalán. Elmondtam Mennyei Atyámnak, hogy egyedül vagyok, és ráadásul fenn a dombon. Elmondtam neki, hogy csüggedt vagyok, félek és elveszettnek érzem magam. Segítséget és erőt kértem, hogy állhatatos lehessek, és be tudjam fejezni a versenyt. Ahogy tovább futottam, ezek a szavak jutottak az eszembe:
Ne félj, veled vagyok, ó, ne csüggedj el,
Mert én vagyok Istened, nem hagylak el!
Megerősítlek téged és megsegítelek,
Mindenható kezem téged felemel.
(„How Firm a Foundation”, Hymns, no. 85.)
Az imámra érkező kedves válasz erőt adott, hogy addig folytassam a versenyt, amíg át nem futottam a célvonalon. A félelmeim ellenére a férjem ott volt, és végül minden jól sikerült.
Azon a napon sokkal többet tapasztaltam a maraton lefutásánál. Megtanultam néhány fontos leckét. Először is: soha ne hordj nagy, piros pólót Utah felirattal. Másodszor: megtanultam, hogy nem számít, mennyire felkészültnek gondolod magad, lesznek dombok az úton. Megtanultam, hogy elengedhetetlenül fontosak az út mentén álló emberek, akik nekünk szurkolnak. Azon a napon ismét megtanultam, hogy soha nem vagyunk egyedül. Mennyei Atyánk csak egy imányi távolságra van tőlünk, a Szentlélek pedig csupán suttogásnyi távolságra van.
Bizonyságomat teszem arról, hogy ha tanúként álltok, engedelmeskedtek a parancsolatoknak és „Krisztusba vetett állhatatossággal” törekedtek előre, akkor soha nem lesztek egyedül. Támaszkodhattok azokra a képességekre, melyeket a Szabadító engesztelő hatalma tett lehetővé. Tanúbizonyságomat teszem, hogy ha erre a szilárd alapra építetek, akkor az segíteni fog nektek Hozzá hasonlóvá válni – rendíthetetlenek és állhatatosak lesztek mindig és minden dologban, és minden helyen. Jézus Krisztus nevében, ámen.