Isten leányai
Nincs jelentősebb és örökkévalóbb szerep az életben az anyaságnál.
Fivéreim és nőtestvéreim! A feleségem, Barbara, nemrégiben egy gerincműtéten esett át, és így nem tudott emelni, forogni és hajolni. Következésképpen én sokkal többet emeltem, forogtam és hajoltam, mint korábban valaha, és így jobban méltányoltam mindazt, amit a nők – és különösen ti, anyák – naponta az otthonunkban tesznek.
Bár a nők számos különböző körülmény között élnek – házasan, egyedülállóan, özvegyen vagy elváltan, néhányan gyermekekkel, néhányan nélkülük –, Isten mindannyiukat szereti, és terve van az Ő igazlelkű leányai számára, hogy elnyerhessék az örökkévalóság legmagasabb áldásait.
Ma délután elsősorban az édesanyákról, különösen a fiatal édesanyákról szeretnék beszélni.
Fiatal apaként megtanultam, milyen megerőltető szerep az anyaság. Tanácsosként, majd később püspökként szolgáltam mintegy 10 évig. Hét gyermekünkből hattal ez idő alatt áldattunk meg. Barbara gyakran kimerült, mire én vasárnap este hazaértem. Megpróbálta elmagyarázni, milyen érzés a hátsó sorban ülni úrvacsoragyűlésen a fiatal családunkkal. Aztán eljött a nap, amikor felmentettek. Miután tíz évig az emelvényen ültem, most a családommal a hátsó padokban foglaltam helyet.
Az egyházközség éneklő anyukák kórusa szolgáltatta a zenét, én pedig egyedül találtam magam a hat gyermekünkkel. Soha nem voltam annyira elfoglalt egész életemben. Mindkét kezemen bábok voltak, de nem sokat használt. A zabpehely kiborult, ami igen zavarba ejtő volt. A színező könyvek sem nagyon kötötték le a figyelmüket.
Miközben végigszenvedtem a gyermekekkel a gyűlést, felnéztem Barbarára, aki figyelt engem és mosolygott. Megtanultam sokkal jobban értékelni mindazt, amit ti, drága édesanyák olyan jól végeztek, és olyan hithűen!
Egy nemzedékkel később, nagyapaként, figyeltem, hogy a leányaim milyen áldozatokat hoznak a gyermekeik nevelése során. Most pedig, még egy nemzedékkel később, ámulattal figyelem, milyen nyomás nehezedik a leányunokáimra, miközben gyermekeiket e zaklatott és sokat követelő világban irányítják.
Miután megfigyeltem és együtt éreztem az édesanyák három nemzedékével, a saját drága édesanyámra is gondolva, bizonyosan tudom, hogy nincs jelentősebb és örökkévalóbb szerep az életben az anyaságnál.
Nincs tökéletes módszer arra, hogy valaki jó anya legyen. Minden helyzet egyedülálló. Minden anyuka másmilyen kihívásokkal néz szembe, más tehetségekkel és képességekkel rendelkezik, és bizonnyal mindegyiküknek különböznek a gyermekei. Minden anyának és családnak más és egyedülálló döntéseket kell hoznia. Sokan megtehetik, hogy „teljes idejű édesanyák” legyenek, legalább gyermekeik életének kezdeti szakaszában, és sokan mások csak szeretnék ezt megtenni. Néhányuknak dolgozniuk kell rész- vagy teljes munkaidőben, néhányan talán otthonról dolgoznak, néhányan pedig felosztják az életüket az otthon, a család és a munka között. Ami igazán számít az az, hogy egy édesanya mélyen szeresse a gyermekeit, továbbá hogy az Isten és a férje iránti odaadását megtartva, minden más elé helyezze őket.
Lenyűgöz az a számtalan édesanya, akik megtanulták, milyen fontos azokra a dolgokra koncentrálni, melyeket az élet csupán bizonyos időszakaiban lehet megtenni. Ha egy gyermek 18–19 évig él a szüleivel, ez az időtartam egy szülő életének csupán egynegyedét teszi ki. Ez minden idők legjelentősebbike. Egy gyermek életének korai szakasza egy szülő életének átlagosan az egytizedét jelenti. Elengedhetetlen, hogy e rövid időszakban, melyet velük töltünk, a gyermekekre koncentráljunk, és törekedjünk arra, hogy az Úr segítségével mindent megtanítsunk nekik, mielőtt kirepülnek az otthonunkból. Eme örökkévaló jelentőségű feladat egyenlő partnerekként vonatkozik mind az anyákra, mind pedig az apákra. Hálás vagyok azért, hogy ma már sokkal több édesapa válik gyermekei életének részévé. Hiszem azonban, hogy az édesanyák ösztönös és hathatós nevelése mindig is kulcsfontosságú lesz gyermekeik jólétéhez. A családról szóló kiáltvány szavaival élve: „Az anyák elsősorban gyermekeik gondozásáért felelősek” („A család: Kiáltvány a világhoz”, Liahóna, 2004. okt., 49).
Nem szabad elfelejtenünk, hogy az anyaság melletti teljes elkötelezettség, valamint gyermekeink első helyre történő helyezése nehéz lehet. A saját családomban megélt négy generációs tapasztalataimnak, valamint a kisgyermekes édesanyákkal egyházszerte folytatott beszélgetéseimnek köszönhetően, tudok egyet s mást egy édesanya érzelmeiről, melyek azon elkötelezettségével párosulnak, hogy otthon marad a kisgyermekeivel. Vannak pillanatok, mikor hatalmas örömet és hihetetlen beteljesedést érez, ám vannak pillanatok, melyek az alkalmatlanság érzésével, egyhangúsággal és csalódottsággal telnek. Az édesanyák úgy érezhetik, kevés vagy semennyi elismerést sem kapnak az általuk hozott döntésért. Néha még maguknak a férjeknek sincs semmi fogalmuk a feleségükre nehezedő követelményekről.
Egyházként hatalmas tiszteletet és hálát érzünk irántatok, kisgyermekes édesanyák. Azt akarjuk, hogy boldogok és sikeresek legyetek a családotokban, és hogy megkapjátok a szükséges és jól megérdemelt megerősítést és támogatást. Így ma hadd tegyek fel és válaszoljak meg röviden négy kérdést. Bár válaszaim borzasztó egyszerűnek tűnhetnek, de ha az egyszerű dolgoknak eleget teszünk, az édesanyák élete rendkívül eredményes lehet.
Az első kérdés: Mit tehettek ti, fiatal édesanyák azért, hogy csökkentsétek a nyomást, és jobban élvezzétek a családi életet?
Először is, ismerjétek fel, hogy az anyaság örömei pillanatokban érkeznek. Lesznek nehéz és csalódással teli időszakok. Ám a kihívások közepette is felcsillannak az öröm és a megelégedés ragyogó pillanatai.
Anna Quindlen szerzőnő arra emlékeztet minket, hogy ne szalasszuk el a tovaröppenő pillanatokat. Ezt mondta: „A legnagyobb hiba, amit szülőként elkövettem az, amit a legtöbben elkövetünk… Nem éltem eléggé a pillanatoknak. Nagyon világos most már, hogy az a pillanat elmúlt, és csupán fényképen van megörökítve. Van egy képem a három gyermekemről, amint egy nyári napon a fűben ülnek egy takarón a hintaágy árnyékában, hat, négy és egyévesen. Bárcsak emlékeznék rá, mit ettünk, miről beszélgettünk, milyen hangjuk volt, és hogy néztek ki, amikor aznap este lefeküdtek aludni. Bárcsak ne siettem volna annyira, hogy elvégezzem a következő teendőket: vacsora, fürdés, könyv, ágy. Bárcsak megfogadtam volna, hogy egy kicsit többet tegyek, és hogy kicsit kevesebbel végezzek” (Loud and Clear [2004], 10–11).
Másodszor, ne terheljétek le túlságosan se magatokat, se pedig a gyermekeiteket. Lehetőségekkel teli világban élünk. Ha nem vagyunk óvatosak, egyszer csak azt vesszük észre, hogy minden pillanatunk társas összejövetelekkel, különórákkal, tornával, könyvklubbokkal, fényképalbumokkal, egyházi elhívásokkal, zenével, sporttal, internettel és a kedvenc tévéműsorainkkal van tele. Egy édesanya mesélt nekem egy olyan időszakról, amikor a gyermekeinek 29 beütemezett teendője volt hetente: zeneórák, cserkészet, tánc, ifi csapat, táborok, foci, művészet és így tovább. Taxisofőrnek érezte magát. Végül összehívta a családot és bejelentette: „Valamiről le kell mondanunk; nincs időnk magunkra, és nincs időnk egymásra!” A családoknak szükségük van olyan szabadon töltött időre, amikor mélyíthetik a kapcsolataikat, és gyakorolhatják a valódi szülői létet. Legyen időtök egymásra figyelni, együtt nevetni és játszani.
Harmadszor, még akkor is, ha kiveszitek a plusz kötelezettségeket, nőtestvérek, legyen időtök magatokra, hogy fejlesszétek az ajándékaitokat és az érdeklődési köreiteket. Válasszatok ki egy-két dolgot, amit szeretnétek megtanulni vagy megtenni, ami gazdagítaná az életeteket, és szakítsatok rá időt. Nem tudunk vizet húzni egy üres kútból, és ha nem szakítotok egy kis időt arra, ami feltölt benneteket, akkor egyre kevesebbet tudtok majd adni másoknak, még a saját gyermekeiteknek is. Ne szedjetek semmilyen káros szert, tévesen azt gondolva, hogy az segít majd nektek több mindent elvégezni. Továbbá ne engedjétek, hogy olyan időpocsékoló és elmetompító dolgokkal foglaljátok le magatokat, mint a televíziós szappanoperák vagy az internetezés. Hittel forduljatok az Úrhoz, és tudni fogjátok, mit tegyetek, és hogyan tegyétek azt.
Negyedszer, imádkozzatok, tanuljatok és tanítsátok az evangéliumot. Imádkozzatok mélyen a gyermekeitekről, valamint az anyaként betöltött szerepetekről. A szülők egyedülálló és csodálatos imákat tudnak mondani, mert mindannyiunk Örökkévaló Szülőjéhez imádkoznak. Hatalmas ereje van annak az imának, amely lényegében így hangzik: „Atyánk, a Te gyermekeid nevelőszülei vagyunk; kérünk, segíts nekünk úgy nevelni őket, ahogyan Te szeretnéd, hogy nevelve legyenek.”
A második kérdés: Mit tehet egy férj azért, hogy támogassa a feleségét, gyermekei édesanyját?
Először is, mutassatok még több elismerést, és adjatok még több megerősítést abban, amit feleségetek naponta tesz. Vegyetek észre dolgokat, és mondjatok köszönetet – gyakran. Tervezzetek közös estéket, amikor csak kettesben vagytok.
Másodszor, rendszeresen szakítsatok időt arra, hogy beszélgessetek feleségetekkel minden egyes gyermeketek szükségleteiről, és arról, hogy milyen segítséget nyújthattok neki.
Harmadszor, néhanapján adjatok a feleségeteknek egy „szabadnapot”. Vezessétek ti a háztartást, és engedjétek, hogy feleségetek egy napra megszabaduljon a napi kötelezettségeitől. Ha egy kicsit átveszitek a munkáját, akkor képesek lesztek sokkal jobban értékelni mindazt, amit a feleségetek végez. Sokat emelhettek, foroghattok és hajolhattok!
Negyedszer, gyertek haza a munkából, és vállaljatok tevékeny szerepet a családotokban. Ne helyezzétek a munkát, a barátokat vagy a sportot az elé, hogy figyeljetek a gyermekeitekre, játsszatok velük, és tanítsátok őket.
A harmadik kérdés: Mit tehetnek a gyermekek, még akár a kisgyermekek is? Nos, ti, gyermekek, kérlek, figyeljetek rám, mert van néhány egyszerű dolog, amivel segíthettek az édesanyátoknak!
Összeszedhetitek a játékaitokat, amikor már nem játszotok velük; és amikor nagyobbak lesztek, megágyazhattok, segíthettek mosogatni, és egyéb házimunkát végezni – anélkül, hogy megkérnének titeket rá.
Gyakrabban mondhatjátok, hogy „köszönöm”, amikor befejeztetek egy finom vacsorát, amikor mesét olvasnak nektek elalvás előtt, vagy amikor tiszta ruhát raknak a szekrényetekbe.
És ami a legfontosabb, gyakran öleljétek meg édesanyátokat, és mondjátok el neki, hogy szeretitek.
Az utolsó kérdés: Mit tehet az egyház?
Az egyház számos dolgot ajánl az anyáknak és a családoknak, de az én mai témámhoz kapcsolódóan hadd tanácsoljam azt, hogy a püspökség és az egyházközségi tanács tagjai legyenek különösen megfontoltak és körültekintőek a fiatal édesanyákra és a családjukra nehezedő, időt és erőforrást igénylő követelményekkel kapcsolatban. Ismerjétek meg őket, és bölcsen döntsétek el, mit kértek tőlük életük ezen szakaszában. Alma Hélamán fiának adott tanácsa ránk is érvényes a mai napokban: „Íme, azt mondom neked, hogy kis és egyszerű dolgok visznek véghez nagyszerű dolgokat” (Alma 37:6).
Remélem, drága nőtestvéreim, legyetek akár házasok vagy egyedülállóak, hogy soha nem tűnődtök el azon, vajon értékesek vagytok-e az Úr és az egyházi vezetőitek szemében. Szeretünk benneteket. Tisztelünk titeket, és nagyra értékeljük hatásotokat a családok megtartásában, valamint az egyház növekedésének és lelki életének előmozdításában. Ne feledjük, hogy „a család központi szerepet játszik a Teremtő gyermekeinek örökkévaló rendeltetésére vonatkozó tervében” („A család: Kiáltvány a világhoz”). A szentírások, valamint a próféták és az apostolok írásai minden családtagnak segítenek most felkészülni arra, hogy egyszer majd együtt legyenek az egész örökkévalóságban. Imádkozom, hogy Isten továbbra is megáldja az egyház nőtagjait, hogy Isten leányaiként örömet és boldogságot találjanak szent szerepükben.
Végezetül tanúbizonyságomat szeretném tenni Monson elnök prófétai elhívásáról. Azóta ismerem, hogy ő 22, én pedig 21 éves voltam. Ennek már 58 éve. Figyeltem, hogy az Úr keze miként készítette fel őt erre a napra, hogy prófétaként és elnökként elnököljön az egyház felett. Továbbá én is bizonyságomat teszem, mindazon bizonyságok mellett, melyek elhangzottak e konferencia során, az ő, egyház elnökeként betöltött különleges elhívásáról, és a többiekkel együtt én is tanúbizonyságomat teszem arról, hogy Jézus a Krisztus, és hogy ez az Ő egyháza. Az Ő munkáját végezzük, amiről bizonyságomat teszem az Úr Jézus Krisztus nevében, ámen.