A templom a családokról szól
Amikor a templomba jöttök, sokkal mélyebben fogjátok szeretni a családotokat, mint azt megelőzően bármikor tettétek.
Ahogyan Hinckley elnök az imént említette, nemrég szentelte fel Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza 123. templomát a Kalifornia állambeli Sacramentóban. Ez a gyönyörű templom több mint 80 000 csodálatos és izgatott egyháztagot fog kiszolgálni Sacramentóban és a környező területeken. Több mint 168 000 ember járta be a templomot a nyílt nap alkalmával. Ott azt mondták nekik, hogy ezekben a pompás épületekben közelebb kerülhetnek a Szabadító Jézus Krisztushoz, mint bárhol máshol a világon. Az egyháztagjaink tudják, hogy Rajta keresztül meglelhetik azt a békességet és reményt, amely fenntartja őket és a családjukat ebben a gondokkal teli világban.
Amikor a templomba jöttök, sokkal mélyebben fogjátok szeretni a családotokat, mint azt megelőzően bármikor tettétek. A templom a családokról szól. Ahogy a feleségem, Karen, és én fokoztuk a templomi szolgálatunkat, növekedett az egymás és a gyermekeink iránti szeretetünk is. És ez még nem minden. Mindez hatással van a szülőkre, testvérekre, nagynénikre, nagybácsikra, unokatestvérekre, az őseinkre és különösen az unokáinkra! Ez Illés lelke, vagyis a családtörténeti munka lelke, és amikor a Szentlélek van rá hatással, akkor az atyák szívét a gyermekekhez fordítja, a gyermekek szívét pedig az atyákhoz. A papságnak köszönhetően a férjek és a feleségek össze vannak pecsételve; a gyermekeket a szüleikhez pecsételik az örökkévalóságra, így a család örök, és nem választja őket szét a halál.
Amikor a feleségemnek és nekem kisgyermekeink voltak otthon, felkértük a gyermekeinket, hogy tanulják meg kívülről a Hittételeket. A teljesítés díja, vagy jutalma az volt, hogy együtt tölthettek egy szabadnapot az édesapjukkal. Nagyon örültünk, hogy a három legidősebb gyermekünk teljesítette a kihívást. Amikor a hétéves gyermekünk először tanulta meg kívülről mind a tizenhárom Hittételt, leültünk, és kiválasztottunk egy estét és egy tevékenységet, amit majd közösen elvégezhetünk. Annyira elfoglalt voltam a munkám, a közösségi tevékenységeim, valamint az egyházi feladataim miatt, hogy mintegy két hétig nem tudtam időpontot adni a fiamnak. Nagyon csalódott volt. Felfedeztem azonban, hogy a városunkban volt egy egész éjszaka nyitva tartó bowling terem. Azonnal kijelöltünk egy napot, és úgy döntöttünk, hogy már hajnali 5 órakor elkezdjük a tevékenységünket. Az volt a tervünk, hogy 4 órakor felkelünk, megreggelizünk és bemegyünk a belvárosba.
Amikor elérkezett a nap, kora hajnalban éreztem, hogy valaki megrázza a vállamat. Miközben megpróbáltam kinyitni a szemem, hallottam, hogy a fiam ezt kérdezi tőlem: „Nem kell még mennünk, apa?” Megnéztem az ébresztőórámat, és még csak hajnali 2 óra volt!
„Menj aludni, fiam – mondtam –, még nincs itt az idő!”
Egy órával később ugyanez történt. „Apa, apa, nem kell még mennünk?” Miután másodszor is visszaküldtem az ágyába, nem tudtam nem átérezni a lelkesedését.
Azután hajnali 4 órakor felkeltünk, gyorsan ettünk, és elindultunk bowlingozni. Nagyon jól éreztük magunkat.
Bárcsak elmondhatnám, hogy rendszeresen ilyen emlékezetes tevékenységeken veszek részt az összes gyermekemmel, de ez nem így van. Én azon szülők egyike vagyok, aki gyakran azt kívánja, hogy bárcsak visszamehetne, hogy bizonyos dolgokat másként tegyen.
Hozzátok hasonlóan, én sem szeretném elveszteni egyik gyermekemet sem. Szeretnék örökre együtt maradni a családommal. A templom mindannyiunk számára különleges reményt ad arra vonatkozóan, hogy ezek a kapcsolatok még ez után az élet után is folytonosak lesznek és fejlődni fognak. A templomban elvégzett pecsételések további áldásokat ígérnek.
„Joseph Smith próféta kijelentette – és ennél vigasztalóbb tant nem is tanított soha –, hogy a hithű szülők örökre szóló összepecsételése, és az igazság ügyében végzett bátor szolgálatukért számukra adott isteni ígéretek nemcsak saját magukat, hanem leszármazottaikat is megszabadítják. Bár a nyájból néhányan talán elkószálnak, a Pásztor rajtuk tartja a szemét, és előbb vagy utóbb érezni fogják, hogy kinyúlik utánuk az isteni gondviselés karja, és visszavezeti őket a nyájhoz. Akár ebben az életben, akár az elkövetkezendőben, de vissza fognak térni! Meg kell majd fizetniük tartozásukat az igazságosságnak; szenvedni fognak bűneik miatt; és talán tövises ösvényen járnak majd, ám végül a bűnbánó tékozló fiúhoz hasonlóan mindez visszavezeti őket a szerető és megbocsátó atya szívéhez és otthonába. A fájdalmas tapasztalat pedig nem lesz hiábavaló.”1
Hát nem biztató kijelentés ez azon szülők számára, akikhez hozzápecsételték a gyermekeiket?
Nézzünk meg néhány további áldást, melyet a templom az életünkbe hoz! Az Úr háza menedék a világ elől. A Sacramentóban élő egyháztagok a következő megállapítást osztották meg a nyílt napra érkező vendégeikkel: „Néha az elménket annyira leterhelik a problémák, és oly sok harsány dolog vonja el egyszerre a figyelmünket, hogy egyszerűen nem tudunk tisztán gondolkodni. A templomban a zavaró tényezők hullámai lecsillapodnak, a köd és a pára felszáll, és olyan dolgokat láthatunk meg, amelyeket korábban nem láthattunk.”2
A templomban a celesztiális terem különösen a békesség, a nyugalom és a gyönyörűség helyszíne. Ez egy olyan csendes menedék, ahol az ember elmélkedhet, elgondolkodhat, imádkozhat, elmerenghet, és érezheti a Mennyei Atya és a Szabadító szeretetét. Miközben a templomban gondolkodunk és elmélkedünk, a gondolataink értelemszerűen a családunk tagjaira összpontosulnak.
A 2 Sámuel 22:7-ben Dávid szavait olvashatjuk: „Szükségemben az Urat hívtam, S az én Istenemhez kiáltottam: És meghallá [templomából] szavamat, S kiáltásom eljutott füleibe.” A templom a személyes kinyilatkoztatás helye, amely megáld majd bennünket a sáfárkodásunkban.
Hinckley elnök ezt mondta nekünk: „Csakúgy, ahogy Megváltónk helyettesként életét adta minden emberért, és ezáltal [a Szabadítónkká] vált, mi is – ha csak kis mértékben is –, amikor részt veszünk a templomi helyettesítő munkában, [szabadítókká] válunk azok számára, akik a túloldalon vannak, és akiknek nincs lehetőségük tovább fejlődni, hacsak a földön nem tesznek értük valamit.”3
Jelentőségteljes szolgálatot végzünk ezzel, mivel az eltávozott fivéreink és nővéreink a szó szoros értelemben hozzánk lesznek kapcsolva.
A templom az a hely, ahol megismerhetjük az Atyát és a Fiút. Ez az a hely, ahol megtapasztalhatjuk az isteni jelenlétet. Joseph Smith próféta így könyörgött: „Mindenkinek azt tanácsolom…, fürkésszétek ki egyre teljesebben az isteniség rejtelmeit.”4 És hol kell fürkésznünk? Az Isten házában.
Legyünk templomba járó és templom szerető nép. Bizonyságomat teszem, hogy a templom a családokról szól. Bizonyságomat teszem arról is, hogy a templomban minden Jézus Krisztusról tesz tanúságot. Ott érezhető a szeretetének és szolgálatának példája. A templom az Ő szent háza. Tudom, hogy Ő Isten Fia, a Szabadítónk, a Megváltónk, a Közbenjárónk és Szószólónk az Atyánál. Ő szeret minket, és azt akarja, hogy a családunk boldog legyen, és mindörökre együtt legyen. Azt szeretné, hogy mindannyian tevékenyek legyünk az Ő templomában.
Jézus Krisztus nevében, ámen.