2006
A tanítványi mivolt
2006. november


A tanítványi mivolt

Az élet és az örökkévalóság egyik legnagyobb áldása az, ha az Úr Jézus Krisztus odaadó tanítványai közé számlálnak bennünket.

Egy nagy tömeg követte a Szabadítót, amikor a Galileai-tenger partjainál szolgált. Hogy minél többen hallhassák, beszállt Péter halászhajójába, és megkérte, hogy vigye kicsit beljebb a parttól. Miután abbahagyta a beszédet, azt mondta Péternek, aki egész éjszaka sikertelenül halászott, hogy menjen ki a nyílt vízre, és vesse ki a hálóit. Péter engedelmeskedett, és olyan sok halat fogott, hogy a hálók elszakadtak. Odahívta a társait, Jakabot és Jánost, hogy segítsenek. Mindenki csodálkozott, hogy milyen sok halat fogtak. Jézus ezt mondta Péternek: „Ne félj; mostantól fogva embereket fogsz.” Lukács aztán elmondja: „És a hajókat a szárazra vonván, elhagyák mindenöket és követék őt.”1 Az Úr tanítványai lettek.

Az angol disciple (tanítvány) és a discipline (fegyelem) szavak ugyanabból a latin tőből származnak – discipulus, ami növendéket jelent. Ez a gyakorlást hangsúlyozza ki. Az önfegyelem és az önuralom állandó és tartós jellemvonása Jézus követőinek, akiket Péter, Jakab és János példáznak jól, akik valóban „elhagyák mindenöket és követék őt”.

Mit jelent a tanítványi mivolt? Elsősorban a Szabadítónak való engedelmességet. A tanítványi mivolt sok dolgot magában foglal. Az erkölcsösséget. A tizedfizetést. A családi estet. A parancsolatok betartását. Mindennek az elhagyását, ami nem tesz jót nekünk. Az életben mindennek megvan az ára. Figyelembe véve, hogy a Szabadító békét ígért erre az életre, és örök életet a következőre, a tanítványi mivolt egy olyan ár, amit érdemes megfizetni. Ez egy olyan ár, amit muszáj megfizetnünk. Ha összemérjük, a tanítványi mivolt követelményei sokkal kisebbek, mint a megígért áldások.

Krisztus tanítványait elhívják arra, hogy ne csak a világi dolgok hajszolásával hagyjanak fel, de naponta hordozzák is a keresztet. A keresztet hordozni azt jelenti, hogy betartjuk a parancsolatait, és felépítjük egyházát a földön. Önuralmat is jelent.2 Ahogy arra a názáreti Jézus tanított bennünket: „Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem.”3 „És valaki nem hordozza az ő keresztjét, és én utánam jő, nem lehet az én tanítványom.”4

Egy népszerű Elemi ének szövege visszhangzik mindazokban, akik követik a Mestert:

Próbálok úgy élni, mint Jézus;

Az Ő útját követem.

A szeretetét megosztom mindenben, amit teszek.5

Gondoljunk végig néhány követendő dolgot, amit Jézus tett.

  1. Jézus „széjjeljárt jót tévén”6. Mindannyian tehetünk valami jót minden nap – egy családtagért, egy barátért, vagy akár egy idegenért –, ha keressük ezeket a lehetőségeket.

  2. Jézus volt a Jó Pásztor, aki figyelmesen őrizte a juhait, és aggódott azokért, akik elvesztek.7 Mi is felkutathatjuk a magányosokat, vagy a kevésbé tevékenyeket, és barátkozhatunk velük.

  3. Jézus sokak iránt érzett részvétet, beleértve a szegény leprást.8 Mi is érezhetünk részvétet. Arra emlékeztetnek minket a Mormon könyvében, hogy gyászoljunk azokkal, akik gyászolnak.9

  4. Jézus tanúságot tett isteni küldetéséről, és Atyja nagyszerű munkájáról. Mi pedig „Isten tanújaként áll[hatunk] mindig”10.

  5. Jézus magához hívta a gyermekeket.11 A mi gyermekeinknek is szükségük van a figyelmünkre, a szeretetünkre és a törődésünkre.

A Szabadító igaz követőinek fel kell készülniük arra, hogy akár az életüket is letegyék, ahogy páran már részesültek ebben a kiváltságban. A Tan és a szövetségek ezt tanácsolja:

„Senki ne féljen letenni életét énérettem; mert aki leteszi az életét énérettem, az újra rátalál arra.

És aki nem hajlandó letenni az életét énérettem, az nem az én tanítványom.”12

Az Apostolok cselekedetei könyvében olvashatunk Istvánról, aki „teljes lévén hittel és erővel, nagy csodákat és jeleket cselekszik vala a nép között”13. István ellenséges hallgatósággal találta szembe magát, akik hamisan istenkáromlással vádolták, bár színeváltozott előttük. István tanúságot tett a Szabadító isteni voltáról, és amikor bűnbánatra szólította fel őket, a tömegből többen ellene fordultak. „Mivel pedig teljes vala Szent Lélekkel, a mennybe függesztvén szemeit, látá Istennek dicsőségét, és Jézust állani az Istennek jobbja felől”14. Még akkor is, amikor halálra kövezték, ezek a szavak hagyták el ajkait utoljára: „Uram, ne tulajdonítsd nékik e bűnt!”15

A mexikói egyház korai napjaiban, két hithű vezető, akik Krisztus tanítványai voltak, mártírokká váltak a hitük miatt. Az a két ember, akiknek az életét elvették, Rafael Monroy és Vicente Morales voltak.

A mexikói forradalom idején Rafael Monroy volt a kis San Marcos gyülekezet elnöke, és Vicente Morales volt az első tanácsosa. 1915. július 17-én elfogták őket a zapatisták. Azt mondták nekik, hogy meghagyják az életüket, ha átadják a fegyvereiket, és megtagadják a furcsa vallásukat. Monroy testvér megmondta a fogva tartóinak, hogy nincs fegyvere, majd egyszerűen előhúzta a Bibliát és a Mormon könyvét a zsebéből. Ezt mondta: „Uraim, ezek az egyedüli fegyverek, amiket magamnál hordok; ezek az eltévelyedés elleni fegyverei az igazságnak.”

Amikor nem találtak náluk fegyvereket, a testvéreket kegyetlenül megkínozták, hogy elárulják, hova rejtették a fegyvereiket. De nem voltak fegyvereik. Kivitték őket a kis város határába, ahol a fogva tartóik felállították őket egy nagy kőrisfa mellé, egy kivégzőosztaggal szemben. A parancsnok szabadságot ajánlott nekik, ha elhagyják a vallásukat és csatlakoznak a zapatistákhoz, de Monroy testvér így felelt: „A vallásom kedvesebb nekem, mint az életem, és nem hagyhatom el.”

Ekkor megmondták nekik, hogy le fogják lőni őket, és megkérdezték tőlük, hogy van-e valami kérésük. Rafael testvér azt kérte, hogy hadd imádkozzon, mielőtt kivégzik. Akkor, a kivégzői jelenlétében letérdelt, és hangosan imádkozott, hogy Isten áldja és óvja meg a szeretteit, és törődjön a kis gyülekezettel, amely vezető nélkül marad. Amikor befejezte az imáját, a Szabadító szavait használta, mikor a kereszten függött, és a kivégzőiért imádkozott: „Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek.”16 És ezzel a kivégzőosztag lelőtte Monroy és Morales testvéreket.17

Pár évvel ezelőtt Mexikóba mentem, hogy újjászervezzek egy cövekelnökséget. Amint az interjúkat intéztem, abban a kiváltságban volt részem, hogy megismerkedhettem Rafael Monroy egyik leszármazottjával. Lenyűgözött e férfi bizonyságának mélysége, valamint az evangélium iránti elkötelezettsége. Amikor megkérdeztem, hogy mi történt Monroy testvér többi leszármazottjával, azt mondta, hogy sokan szolgáltak missziót, és továbbra is hithűek az egyházban.

Az egyház korai napjaiban Joseph Smithen és Hyrum Smithen kívül más tanítványok is letették az életüket Jézus Krisztus evangéliumáért. Az egyház első püspökének, Edward Partridge-nek a hithűsége a Tan és a szövetségekben van feljegyezve.18 1833. július 20-án Edward otthon ült a még gyenge feleségével, aki nem sokkal előtte szült. Három gonosztevő berontott, és kirángatták őt az utca lármájába, és elvitték a térre, ahová már Charles Allent is odahozták. Egy körülbelül 300 fős csőcselék követelte a szónokaikon keresztül, hogy Edward és Charles vagy tagadják meg hitüket és a Mormon könyvét, vagy hagyják el a megyét. Edward Partridge ezt válaszolta: „Ha szenvednem kell a hitemért, azzal nem teszek többet, mint amit mások tettek előttem. Tudtommal nem bántottam senkit a megyében, ezért nem egyezem bele abba, hogy elmenjek. Semmit sem tettem, amivel bárkit is megbántottam. Ha bántalmaznak, egy ártatlan emberrel tesznek rosszat.” A csőcselék ekkor tetőtől talpig bekente Edwardot és Charlest forró szurokkal, amely hamuzsírt – maró hatású savat – is tartalmazott, és aztán tollat szórtak rájuk, ami az égető szurokhoz ragadt.19

Joseph Smith próféta így jellemezte Edward néhány évvel később, 46 éves korában bekövetkezett halálát: „A missouri üldöztetések miatt veszítette el az életét, és ő azok közé tartozik, akiknek a vérét számon fogják rajtuk kérni.”20 Edward Partridge egy olyan örökséget hagyott hátra, amely nagyszámú és igazhitű utódokban él tovább.

Ugyanakkor legtöbbünktől nem azt kérik, hogy haljunk meg az egyházért, hanem hogy éljünk érte. Sokak számára nehezebb minden nap krisztusi életet élni, mint letenni az életüket. Egy háborús időszakban megtanultam, hogy sok ember képes nagy, önzetlen cselekedetekre, hősiességre és nemességre, nem kímélve akár az életét sem. De amikor véget ért a háború, és ők hazajöttek, nem tudták elviselni az élet mindennapi terheit, és a dohány, az alkohol, a drogok és az erkölcstelenség rabjaivá váltak, ami miatt eltékozolták az életüket.

Lehet, hogy valaki ezt mondja: „Egyszerű ember vagyok. Nincs társadalmi helyzetem vagy tisztségem. Új vagyok az egyházban. Korlátozottak a tehetségeim és a képességeim. Kevéssel tudok csak közreműködni.” Vagy azt mondhatják: „Túl öreg vagyok a változáshoz. Már leéltem az életemet. Miért próbálkozzak?” Soha nem túl késő megváltozni. A tanítványi mivolt nem a rangból, a gazdagságból vagy a műveltségből ered. Jézus tanítványai az élet különböző területeiről jöttek. Ugyanakkor a tanítványi mivolt megköveteli, hogy elhagyjuk a gonosz vétkezést, és élvezzük azt, amit Spencer W. Kimball elnök a „megbocsátás csodájának”21 nevezett. Ezt csak a bűnbánat által érhetjük el, ami azt jelenti, hogy elhagyjuk a bűnt, és minden nap megfogadjuk, hogy az igazság és az igazságosság követői leszünk. Ahogy Jézus tanította: „Milyennek kell hát lennetek? Bizony mondom nektek, hogy olyannak, mint amilyen én vagyok.”22

Sokan gondolják azt, hogy a tanítványság ára túl magas, vagy túl terhes. Némelyek számára túl sokat kellene feladni. De a kereszt nem olyan nehéz, mint amilyennek tűnik. Az engedelmességünk által nagy erőt kapunk, hogy viselhessük azt.

„Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.

Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.

Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.”23

Akkor tarthatunk igazán igényt a tanítványságra, amikor bizonyossággal tudjuk azt mondani, hogy az Ő útjai a mi útjaink

A tanítványi mivolt áldásai mindazok számára elérhetők, akik hajlandóak megfizetni az árat. A tanítványi mivolt célt ad az életünknek annyira, hogy ahelyett, hogy tanácstalanul kóborolnánk, állhatatosan járunk azon az egyenes és keskeny ösvényen, ami visszavezet minket Mennyei Atyánkhoz. A tanítványi mivolt vigaszt nyújt a bánat idején, lelki nyugalmat, valamint örömet a szolgálatban – amelyek mind segítenek abban, hogy Jézushoz hasonlóbbá váljunk.

A Szabadító tanítványaiként megismerjük és elhisszük a szívünkben és az elménkben az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza szabadító tantételeit és szertartásait. Tanítványságunk által megtanuljuk értékelni Joseph Smith próféta mélységes küldetését a szabadító tantételek mai napokba történő visszaállításában. Örvendezünk abban, hogy a papság kulcsai és felhatalmazása tovább adatott az egyház elnökein keresztül Joseph Smith prófétától kezdve a jelenlegi prófétánkig, Gordon B. Hinckley elnökig.

Hálásak vagyunk, hogy a Szabadító tanítványaiként megelégedettséggel, boldogsággal és beteljesüléssel teli békességet élvezhetünk e világban.24 Tanítványi mivoltunkon keresztül képesek vagyunk megkapni azt a lelki erőt, amelyre szükség van ahhoz, hogy megküzdjünk az élet kihívásaival.

Az élet és az örökkévalóság egyik legnagyobb áldása az, ha az Úr Jézus Krisztus odaadó tanítványai közé számlálnak bennünket. Mély bizonyságom van ennek az igazságáról, amelyről tanúságomat teszem, Jézus Krisztus nevében, ámen.

Jegyzetek

  1. Lásd Lukács 5:1–11.

  2. Lásd Alma 39:9, b lábjegyzet.

  3. Lukács 9:23

  4. Lukács 14:27

  5. „I’m Trying to Be like Jesus”, Children’s Songbook, 78–79. o.

  6. Cselekedetek 10:38

  7. Lásd Máté 15:24; János 10:1–12.

  8. Lásd Márk 1:40–42.

  9. Lásd Móziás 18:9.

  10. Lásd Móziás 18:9.

  11. Lásd Márk 10:14.

  12. T&Sz 103:27–28

  13. Cselekedetek 6:8

  14. Alma 7:55

  15. Cselekedetek 7:60

  16. Lukács 23:34

  17. Lásd Rey L. Pratt, „A Latter-day Martyr”, Improvement Era, 1918. jún., 720–726. o.

  18. Lásd T&Sz 124:19.

  19. Lásd B. H. Roberts, A Comprehensive History of the Church, 1:333. o.; Andrew Jenson, Latter-day Saint Biographical Encyclopedia, 4 köt. (1901–1936), 1:220. o.

  20. History of the Church, 4:132. o.

  21. Lásd The Miracle of Forgiveness (1969), 362. o.

  22. 3 Nefi 27:27

  23. Máté 11:28–30

  24. Lásd T&Sz 59:23.