Lelki táplálék
Növelnünk kell a lelki táplálékunkat: azon tápanyagokat, melyek az evangélium teljességének ismeretéből, valamint a szent papság hatalmából származnak.
A nagyapám minden nyáron a közép-utahi városunktól keletre lévő gyönyörű, buja növényzetű, magas hegységbeli völgyekben legeltette a teheneit. A teheneknek azonban további tápanyagra volt szükségük, ezért kősót kellett nyalogatniuk. A kősót egy távoli sóbányából hoztuk. Nagyapa úgy töltötte fel a sónyalatókat sóval, hogy málhanyerget rakott egy erős lóra, majd megtöltötte a nyerget kősóval. A málhás lovat Lomhának hívtam, nem véletlenül. Nagyapa felrakott engem Lomha hátára egy kősóval megrakott málhával együtt. Kezembe adta a gyeplőt, hogy én vezethessem fel a lovat a hegyen, követve a saját lován ülő nagyapámat.
Lomha, a lovam, lassú volt, de nem sürgettem, mivel nagyon nehéz terhet cipelt. Egy egész napot vett igénybe, hogy fellovagoljunk a hegyre a sónyalatókhoz, és lepakoljuk a kősót a málhásállatról. Amikor napközben melegebb lett, az izzadt lábaim égtek, amint nekidörzsölődtek a málhán lévő kősótömbökhöz. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor átkeltünk egy patakon, és leszállhattam a lóról, hogy megszabaduljak az égető érzéstől azáltal, hogy megmostam és megtöröltem a lábaimat.
Nagyapa szinte egész nap énekelt. Többnyire Sion dalait énekelte. Volt azonban egy dal, ami nagy hatással volt rám. Ez volt a címe: „Mutasd meg a társaidat, s én megmondom, ki vagy.” Visszatekintve örömteli élmény volt sót vinni a völgybe, miközben a kősóból származó kiegészítő táplálék megerősítette a teheneket.
A táplálék tápanyaggal lát el, mely elősegíti a fejlődést és a gyógyulást mind az állatok, mind pedig az emberek számára. Nagyapa tehenei a kősó tápanyagát kívánták, ám az embereknek ennél többre van szükségük. Lelkileg kell feltölteni őket, mert „az élet több, hogynem az eledel”1, és „a lélek az az emberben és a Mindenható lehellése, a mi értelmet ad neki”2. Az emberi léleknek szeretetre van szüksége. Továbbá arra, hogy „táplálkoz[zon] a hitnek és jó [tannak] beszédeivel”3.
A lelki táplálkozás felkészít bennünket a keresztelőnkre. Ez a felkészülés magában foglalja azt, hogy megalázzuk magunkat Isten előtt, „megtört szívvel és töredelmes lélekkel” rendelkezünk, megbánjuk az összes bűnünket, „hajlandóak [vagyunk magunkra] venni Jézus Krisztus nevét”, és „cselekedete[inkkel]… kinyilvánít[juk], hogy részesült[ünk] a Krisztus Lelkéből”4.
A legfontosabb lelki táplálékunk az a bizonyság, hogy Isten a mi Örökkévaló Atyánk, hogy Jézus a Szabadítónk és Megváltónk, és hogy a Szentlélek a mi Vigasztalónk. Ezt a bizonyságot a Szentlélek ajándéka erősíti meg nekünk. Ebből a bizonyságból nyerjük a hit és az Istenbe vetett bizalom lelki táplálékát, amely elhozza a menny áldásait. Számos forrásból nyerhetünk lelki táplálékot, ám az időkorlát miatt csupán hármat szeretnék megemlíteni.
Néhány évvel ezelőtt egy fiatal férfi, aki akkor kezdte a negyedik évet a gimnáziumban, elhatározta, hogy táplálni fogja magát azáltal, hogy naponta félórát tanulmányozza a szentírásokat. Amikor elkezdte olvasni az Újszövetséget, nehézségbe ütközött. Az elvárásaival ellentétben, nem érezte, hogy lelkileg felemelné őt, és nem nyert belőle semmilyen meglátást sem. Így hát megkérdezte magától: „Mit csinálok rosszul?” Ekkor eszébe jutott egy eset az iskolából. Ő és a barátai vicceket meséltek egymásnak – melyek közül néhány nem is volt annyira vicces, sőt egyenesen szégyenletes volt. Ő pedig nem csupán csatlakozott hozzájuk, hanem szaftos megjegyzéseket is tett hozzá magától. Amint ezt végiggondolta, tekintete Máté következő szavaira tévedt: „De mondom néktek: Minden hivalkodó beszédért, a mit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján.”5 Tudta, hogy akkor a Lélek vezette őt ezekhez a szavakhoz. Becsukta a Bibliát, és elkezdett bűnbocsánatért imádkozni.
A „Mit csinálok rosszul?” kérdésére egyszerű volt a válasz. Olvasta a szentírásokat, megjelölte a szentírásokat, sőt még élvezte is a szentírásokat, de nem élt a szentírásokban adott tanácsok szerint. Amikor újított a szentírásolvasásán, és megpróbált Krisztus példája szerint élni, hamarosan észrevette, milyen sok különböző területen kezdett el gyarapodni az élete.6 Azáltal, hogy beépítette a szentírásokat az életébe, fontos lelki táplálékhoz jutott.
Bizonytalan fizikai környezetünkben növelnünk kell a lelki táplálékunkat: azon táplálékokat, melyek az evangélium teljességének ismeretéből, valamint a szent papság hatalmából származnak. Amikor ez a tudás áthatja a lelkünket, nem csupán közelebb kerülünk Istenhez, hanem szolgálni is akarjuk Őt és az embertársainkat.
Néhány évvel ezelőtt az egyik papi kvórum elhatározta, hogy egy szolgálati feladat keretében élelmiszert gyűjtenek a szűkölködők számára. Jim, az egyik pap, nagyon fellelkesedett, hogy részt vehet benne, és eldöntötte, hogy több élelmet gyűjt majd össze, mint bárki. Eljött az idő, hogy a papok összegyűljenek a kápolnában. Mindannyian egyszerre indultak el, és egy megadott időben tértek vissza később, aznap este. Mindenki meglepetésére Jim talicskája üres volt. Igen komolynak tűnt, néhány fiú pedig kinevette őt. Ezt látván, és tudván, hogy Jimet érdeklik az autók, a tanácsadó így szólt: „Gyere ki velem, Jim! Szeretném, ha megnéznéd az autómat. Valami baj van vele.”
Amikor kiértek, a tanácsadó megkérdezte Jimtől, hogy feldúlt-e. Jim így válaszolt: „Nem, nem igazán. De amikor kimentem élelmiszert gyűjteni, valóban sokat szereztem. Tele volt a talicskám. Miközben visszafelé jöttem a kápolnához, megálltam egy nem egyháztag nő otthonánál, aki elvált, és az egyházközségünk határain belül lakik. Bekopogtattam hozzá és elmagyaráztam, mit készülünk tenni, ő pedig behívott. Elkezdett szétnézni, hogy mit adhatna oda nekem. Kinyitotta a hűtőszekrényt, és láttam, hogy alig volt benne valami. A konyhaszekrény üres volt. Végül talált egy kis barackkonzervet.
Alig hittem a szememnek. Ott szaladgált az a sok kisgyermek, akiket meg kellett etetnie, ő meg nekem adta a barackkonzervet. Elvettem, beletettem a talicskámba, és továbbmentem. Körülbelül az utca felénél járhattam, amikor meleg érzés töltötte el az egész testemet, és tudtam, hogy vissza kell mennem ahhoz a házhoz. Odaadtam neki az összes élelmiszert.”
A tanácsadó így szólt: „Jim, soha ne felejtsd el, milyen érzéseid voltak ma este, mert ez az, amiről szól az egész.”7 Jim belekóstolt az önzetlen szolgálat táplálékába.
Számos lelki táplálék származik a missziós szolgálatból – a Mester munkájában való teljes részvételből. Abból, hogy segítünk az embereknek lelkileg felébredni, hogy elfogadhassák az evangéliumot. Több mint egy évszázaddal ezelőtt, amikor J. Golden Kimball elder a Déli Államok Misszió felett elnökölt, összehívott egy gyűlést az elderek számára. Egy elhagyatott helyen találkoztak az erdőben, hogy egyedül legyenek. Az egyik eldernek valami baj volt az egyik lábával. Fel volt horzsolva, és legalább a kétszeresére duzzadt. Az elder azonban ragaszkodott hozzá, hogy részt vegyen ezen a különleges papsági gyűlésen az erdőben. Így hát két másik elder elcipelte őt a gyülekező helyre.
Kimball elder a következő kérdést tette fel a misszionáriusoknak: „Fivérek, mit prédikáltok?”
„Jézus Krisztus evangéliumát prédikáljuk” – válaszolták.
„Azt mondjátok ezeknek az embereknek, hogy hatalmatok és felhatalmazásotok van arra, hogy hit által meggyógyítsátok a betegeket?” – kérdezte.
„Igen” – mondták.
„Nos, akkor – folytatta – miért nem hisztek benne?”
A feldagadt lábú fiatalember így kiáltott fel: „Én hiszek benne!” A történet így folytatódott Kimball elder szavai szerint: „[Az elder] leült egy farönkre, az elderek pedig köré gyűltek. Megkenték, és szolgáltak neki, és ő ott helyben meggyógyult. Nagy megdöbbenést váltott ki; ezután minden eldernek szolgáltak, aki beteg volt, és ők is mind meggyógyultak. Befejeztük a papsági gyűlést, az elderek megkapták a megbízásaikat, és leírhatatlan öröm és boldogság volt közöttünk.”8 Feltöltötték a hit táplálékát, a misszionáriusi munka iránti lelkesedésük pedig megújult.
Azok a lelki táplálékok, melyek lelkileg egészségesen tartanak bennünket, hatásukat és erejüket veszthetik, ha nem élünk érdemesen arra az isteni útmutatásra, melyre szükségünk van. A Szabadító ezt mondta nekünk: „Ti vagytok a földnek savai; ha pedig a só megízetlenül, mivel sózzák meg? nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek.”9 Tisztán kell tartanunk az elménket és a testünket a függőség és a szenny minden formájától. Soha nem ennénk romlott vagy fertőzött ételt. Ugyanezen válogatás szerint, vigyáznunk kell, hogy ne olvassunk vagy nézzünk semmilyen ízléstelen dolgot. A lelki szenny nagy része az interneten, valamint olyan számítógépes játékokon, televízió műsorokon és filmeken keresztül kerül az életünkbe, melyek erősen ösztönzik, vagy valósághűen ábrázolják az emberiség alantasabb jellemvonásait. Mivel ilyen környezetben élünk, növelnünk kell a lelki erőnket.
Énós arról beszél, hogyan éhezett a lelke, és hogyan könyörgött egész nap, sőt éjszakába nyúlóan a saját lelkéért.10 Éhezett arra a lelki táplálékra, amely csillapítja a lelki igazság iránti szomjat. Ahogyan a világ Szabadítója a szamáriabeli asszonynak mondta a kútnál: „Valaki pedig abból a vízből iszik, a melyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.”11
Ma este Isten papságaként gyűltünk össze e hatalmas gyülekezetben – akár jelen vagyunk közvetlenül, akár nem –, és remélhetőleg ezt azzal a szándékkal tettük, hogy lelkileg táplálva legyünk. Remélem, hogy mindig éhezni és szomjúhozni fogunk az Úr szavára, melyet szolgáin, a prófétákon keresztül ad számunkra, és hogy minden héten feltöltődünk, amikor részt veszünk az úrvacsoragyűlésünkön, és megújítjuk a szövetségeinket.
Mindannyian, ároni papságbeli fiatal férfiak, magatokban hordozzátok az örökkévaló sorsotokhoz szükséges összes alapvető alkotóelemet. Ezeket az alkotóelemeket, melyek közül néhány még szunnyadozik, meg kell erősíteni, és kívülről kell táplálni. Némelyik fizikai, némelyik pedig lelki természetű. Az emberi léleknek ismernie kell az örökkévaló utazását – hogy tudja, honnan jött, miért van itt a halandóságban, és hová kell végül megérkeznie, hogy örömet és boldogságot nyerjen, és betöltse a küldetését. A lelkünk lelki táplálékkal való feltöltése örökké tarthat, és velünk fog maradni az örökkévalóságban is. Ahogyan Amulek tanította: „annak a léleknek, mely az ezen életből való távozáskor birtokolta a testeteket, annak a léleknek lesz hatalma testetek birtoklására az örökkévaló világban.”12
Fivérek, nagyra értékeljük az odaadásotokat és az igazlelkűségeteket. Olyan jól végzitek az elhívásaitokat a kvórumokban, a gyülekezetekben, az egyházközségekben és a cövekekben, hogy az egyház növekszik, és Isten egész munkája előre halad világszerte. A papságotokon keresztül képesek vagytok az Úr nevében megáldani a családotokat, és mindazokat, akikhez felkérnek vagy kijelölnek benneteket, hogy megáldjátok őket. Ez abból az isteni önrendelkezésből származik, melyet az Úr ránk bízott, hiszen megígérte, hogy „akit te megáldasz, azt én meg fogom áldani”13.
Fivérek, remélem hithűek és igazak leszünk az összes szövetségünkhöz. Azért imádkozom, hogy teljes elkötelezettséget mutassunk a családi kapcsolataink, különösen a házastársunk, valamint a szüleink, a gyermekeink és az unokáink felé. Életünk minden napján találtassunk úgy, hogy személyes bizonyságot teszünk e munka igazságáról! Haladjunk előre igazlelkűségben az Úr alázatos szolgáiként! Ez az én imám Jézus Krisztus nevében, ámen.