Nézzétek kicsinyeiteket!
A mai világban a gyermekeknek szükségük van arra, hogy mi mindannyian oltalmazzuk, tanítsuk és szeressük őket.
Mióta ebben az elhívásban szolgálok, szereztem néhány új barátot. Eliza nagyon sok elemis éneket tud. Lucas éppen spanyolul tanulja a Hittételeket. Caitlyn kicsit félénk, de kíváncsi. Amikor Martha mellett ültem az Elemiben, belém karolt. Ezek a gyermekek az evangélium fényét tükrözik az arcukon.
Kik az otthonotokban vagy a szomszédságotokban lévő gyermekek? Nézzetek rájuk! Gondoljatok rájuk! A Szabadító arra tanít minket, hogy ahhoz, hogy beléphessünk Isten királyságába, olyanná kell válnunk, mint egy gyermeknek, aki „engedékeny, szelíd, alázatos, türelmes, telve szeretettel” (Móziás 3:19).
Azonban bármennyire is hittel telve érkeznek hozzánk a gyermekek, egy bukott világ kihívásaival néznek szembe. Mit tehetünk azért, hogy segítsünk e gyermekeknek megtartani a hit fényét a tekintetükben? Tudjuk, hogy semmi sem tudja helyettesíteni a hithű családot egy gyermek életében. A mai világban azonban a gyermekeknek nem csupán egy odaadó anyára és apára lesz szükségük, hanem arra, hogy mi mindannyian oltalmazzuk, tanítsuk és szeressük őket.
Fivérek és nővérek, a gyermekek védelme azt jelenti, hogy olyan környezetről gondoskodunk, amely meghívja a Lelket az életükbe, és megerősíti azt a szívükben. Ez automatikusan kizárja a közöny, az elhanyagolás, a visszaélés, az erőszak vagy a kizsákmányolás bármely formáját.
És bár a romlottság különböző állapotai súlyosabbak, megvédjük a gyermekeket más káros állapotoktól is, mint például a túl magas, vagy túl alacsony elvárások, túlzott engedékenység, túlzsúfolt időbeosztás, vagy én-központúság. Mindkét véglet letompítja a gyermek azon képességét, hogy felismerje a Szentlelket, engedje, hogy az vezesse őt, és megbízzon benne.
A gyermekek nyitottabbak az evangéliumi igazságokra, mint bármely más korban, ezért a védett gyermekkor szó szerint egy soha vissza nem térő alkalom arra, hogy megtanítsuk és arra bátorítsuk a gyermekeket, hogy a jót válasszák.
Könnyű rájönni, hogy mit tanítsunk. A szentírások és a prófétáink világosan elmondják, hogy mit tanítsunk a gyermekeinknek. Nefi így foglalja össze: „És Krisztusról beszélünk, Krisztusban örvendezünk, Krisztusról prédikálunk, Krisztusról prófétálunk…, hogy gyermekeink tudhassák, milyen forráshoz forduljanak bűneik bocsánatáért” (2 Nefi 25:26).
Tudván azt, hogy Krisztusról és az Ő evangéliumáról tanítunk, hogyan tegyük azt? Kezdjétek azzal, hogy követitek a prófétáink tanácsát, és időt szakítotok az otthonotokban a családi imára, a szentírás-tanulmányozásra és a családi estre. Oly sokszor hallottuk már ezt a tanácsot, hogy szinte túl egyszerűnek tűnik? Vagy olyan elfoglaltak vagyunk, hogy még egy dolog bevezetése túl bonyolultnak tűnik? Tanúságomat teszem, hogy még akkor is, amikor a hódolatunk családként közel sem hatékony, már pusztán az engedelmesség is meghívja az Úr áldásait.
Sőt, a személyes engedelmesség és a példa életünk minden területén az elképzelhető legjobb evangéliumi leckék a gyermekeink számára. Tehát tanulmányozzátok, tanuljátok és éljétek az evangéliumot! Nem tudunk olyan tantételeket megtanítani, amelyeket nem ismerünk, és amelyek szerint nem élünk. Azt, hogy kik vagyunk, és mi lakozik a szívünkben, a gyerekek hamarabb észreveszik, mint gondolnánk.
Szeressétek hát a gyermekeket! Emlékszem, hogy gyermekkoromban éreztem, hogy szeretnek, és ezért könnyű volt számomra elhinni, hogy a Szabadító is szeret engem. A gyermekek megerősödnek az olyan otthonokban, ahol a szülők felismerik „szent kötelesség[üket], hogy gyermekeiket szeretetben és igazságban neveljék” („A család: Kiáltvány a világhoz,” Liahóna, 2004. okt., 49. o.).
Mindannyian segíthetünk azonban. Vegyétek észre a körülöttetek élő gyermekeket, és tanuljátok meg a nevüket! És azután ösztönözzetek, hallgassatok, erősítsetek meg, vezessetek, építsetek, szolgáljatok és osszátok meg a bizonyságotokat. A ti szeretetetek elvezetheti a gyermeket a Szabadító szeretetéhez.
Vaszilij egy olyan gyermek, aki ideje legnagyobb részét az utcán tölti, és a szülei nem támogatják őt az igazság keresésében. Megtalálta az egyház egy kis gyülekezetét a városában, és minden egyházi gyűlésre eljött. A három kistestvérét is elhozta a gyűlésekre, és más barátai is csatlakoztak hozzá az Elemiben. Sőt, valaha ez az Elemi volt a legnagyobb az adott területen, amely ezekből a kisfiúkból állt, akik nem is egyháztagok. Vonzotta őket az igazság, és az evangélium fénye elkezdett az ő tekintetükön is tükröződni. Szívesen fogadták, védelmezték, tanították és szerették őket annak a kis gyülekezetnek a tagjai, beleértve a fiatalokat, a fiatal felnőtteket, a misszionáriusokat, a tanítókat és a papsági vezetőket. Gondoljatok a gyermekekre a szomszédságotokban, vagy az Elemi osztályotokban! Kik a gyülekezetetekben vagy az egyházközségetekben lévő gyermekek? Van ott is olyan, akinek Vaszilijhez hasonlóan szüksége van rátok?
Amikor ezekre a kisfiúkra és a hozzá hasonló gyermekekre gondolok, nagy reményt ad a Szabadító amerikai kontinensen tett látogatásáról szóló feljegyzés. Emlékezzetek arra, hogy a Szabadító megjelenése előtt viharok, földrengések, tüzek és forgószelek voltak, és három napig tartott a sűrű sötétség (lásd 3 Nefi 8). Sokat gondoltam azokra a gyermekekre, akik átélték ezeket az eseményeket. Csak elképzelni tudom a félelmet és az aggodalmat a szüleik szívében.
És akkor megjelent a Szabadító, és megparancsolta a sokaságnak, hogy „hozzák oda [Hozzá] a kisgyermekeiket” (3 Nefi 17:11). Milyen lelkesek lehettek azok a szülők, hogy a Szabadítóhoz vihetik a gyermekeiket. Azután pedig látták, ahogy a Szabadító könnyezett a gyermekek felett, és megáldotta őket egyenként, imádkozott értük az Atyához, és angyalokat hívott, hogy szolgáljanak nekik (lásd 3 Nefi 17:21, 24). Ez a beszámoló emlékeztet minket arra, hogy a Szabadító a nagy védelmező, a legjobb tanító és a szeretet és a gyógyulás örökkévaló forrása.
Amint korunk sötétsége körülvesz bennünket, nekünk is megparancsolják, hogy hozzuk gyermekeinket a Szabadítóhoz, és ahogyan Ballard elder emlékeztetett minket, „mi vagyunk azok, akiket Isten kijelölt, hogy a ma gyermekeit körülvegyük szeretettel és a hit tüzével, és arról való tudással, hogy kik ők” („Behold Your Little Ones”, Tambuli, 1994. okt., 40. o.; Ensign, 1994. ápr., 60.o.).
Fivérek és nővérek, anyaként és Elemi vezetőként tudom, hogy a gyermekekkel való munka nem könnyű. Védelmezni, tanítani és szeretni a gyermekeket olykor megerőltető, gyakran csüggesztő, néha kimerítő lehet, alkalomadtán pedig a munkánk gyümölcse sokáig késik. De pontosan azért, mert nem könnyű a gyermekeket Krisztushoz vinni, nekünk is Hozzá kell mennünk.
Miközben keressük Őt és az Ő erejét valamint az Ő Lelkét, hogy segítsen bennünket, egy csodának leszünk tanúi. Rá fogunk jönni, hogy a mi szívünk is változik, és mi is engedékennyé, szelíddé, alázatossá, türelmessé, szeretetteljessé válunk, és hajlandóak leszünk mindennek alávetni magunkat (lásd Móziás 3:19). Mi is az evangélium fényét fogjuk tükrözni az arcunkon. Meg fogjuk érteni a Szabadító e szavait: „És a ki egy ilyen kis gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be” (Máté 18:5).
Szeretem a Szabadítót, és tanúságomat teszem az Ő megváltó erejéről számomra, számotokra és a gyermekeink számára, Jézus Krisztus nevében, ámen.