Eszközzé válni Isten kezében
Az embernek nincs szüksége egyházi elhívásra vagy egy felkérésre ahhoz, hogy segítsen valakinek, sőt még jó egészségre sem, hogy eszköz legyen Isten kezében.
Az anyai nagyapám, Alma Benjamin Larsen csak 34 éves volt, amikor egy reggel arra ébredt, hogy nehezen lát. Röviddel ezután teljesen elveszítette a látását. A nagyapám szolgált missziót, és hithű tagja volt az egyháznak. Földművesként dolgozott, volt felesége és három gyermeke, és el sem tudta képzelni az életet látóképesség nélkül. Nagyapa feleségének és kisgyermekeinek mostantól el kellett viselniük a farmon történő segédkezés terhét, és a pénzük egyre kevesebb lett.
A fizikai sötétség eme időszakában sok ember vált eszközzé Isten kezében, hogy segítsen az én vak nagyapámon. Az egyik élmény, amely erőteljes hatással volt a családjára, 1919-ben történt. Ez az év nehéz pénzügyi időszak volt mindenki számára nagyapa városában. Farmokat zártak be, és üzletek mentek tönkre. Jókora jelzálog terhelte a farmot, és nagyapa kapott egy értesítést, amely szerint 195 dollárt kellett volna fizetnie, hogy a jelzálog még egy évig megmaradhasson. Ennek a csekknek a kifizetése számára egyenlő volt a könyörtelen behajtással. Szinte mindenki hasonló helyzetben volt, és lehetetlennek tűnt ennyi pénzt összeszedni. Ha mindent összegyűjtött volna, amit a farm termelt – a lovakat, a teheneket és még a gépeket is –, akkor sem tudta volna eladni őket 195 dollárért. Nagyapa megkérte az egyik szomszédot, hogy vágja le kettő vagy három tehenét, majd pedig eladta azokat és néhány más terményét. Kölcsönt adott a szomszédainak azzal a feltétellel, hogy visszafizetik az év végéig, de egyik adósa sem tudott fizetni. A család gazdasági helyzete kilátástalannak tűnt.
Nagyapa a következőket jegyezte fel a naplójában: „Soha nem fogom elfelejteni azt a hideg estét, közvetlenül 1919 karácsonya előtt. Úgy tűnt, hogy el fogjuk veszíteni a farmot. A lányom, Gladys, egy papírt csúsztatott a kezembe, és azt mondta, hogy »ez a mai postával jött«. Odavittem az édesanyjához, és megkérdeztem, hogy mi az. A feleségem ezt olvasta fel nekem: »Kedves Larsen testvér, egész nap rád gondoltam. Azon tűnődöm, hogy vajon nincs-e pénzügyi nehézséged. Amennyiben igen, van a számodra 200 dollárom.« Az aláírás »Jim Drinkwater« volt. Jim egy apró, rokkant ember volt, és őróla gondolták volna legkevésbé, hogy ennyi pénze lehet. Elmentem hozzá aznap este, és ő ezt mondta nekem, »Larsen testvér, kaptam ma reggel egy telegramot a mennyből, és egész nap nem tudtalak kiverni a fejemből. Biztos voltam benne, hogy anyagi gondjaid vannak.« Drinkwater testvér adott nekem 200 dollárt, amelyből 195 dollárt elküldtünk a jelzálog vállalathoz, a maradék öt dolláron pedig csizmákat és ruhákat vettünk a gyermekeknek. A Mikulás valóban eljött abban az évben.”
A nagyapám ezután a bizonyságával folytatja: „Az Úr sohasem hagyott cserben engem. Mások szívét is megérintette úgy, ahogyan megérintette Drinkwater testvérét. Tanúságomat teszem, hogy csak akkor nyertem biztonságot és oltalmat, amikor megpróbáltam betartani az Úr parancsolatait, és támogattam az egyház felhatalmazottait.”
Sokszor gondoltam Jim Drinkwaterre, és azon tűnődtem, vajon hogyan vált ő olyan emberré, akiben az Úr meg tudott bízni. Jim egy kicsi, rokkant ember volt, akit az Úr azzal bízott meg, hogy segítsen egy magas jelzáloggal terhelt három gyermekes vak farmeren. Sokat tanultam nagyapám Jim Drinkwaterrel megesett élményéről. Megtanultam, hogy az embernek nincs szüksége egyházi elhívásra vagy egy felkérésre ahhoz, hogy segítsen valakinek, sőt még jó egészségre sem, hogy eszköz legyen Isten kezében. Tehát hogyan válhatunk – ti és én – eszközzé Isten kezében? A próféták és a szentírások megtanítják nekünk, hogyan.
Először is, szeretnünk kell Isten gyermekeit. Amikor egy törvénytudó megkérdezte a Szabadítót, „Mester, melyik a nagy parancsolat?”, a Szabadító így válaszolt:
„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.
Ez az első és nagy parancsolat.
A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Máté 22:36–39).
Joseph F. Smith ezt mondta: „A jószívűség, azaz a szeretet, a létezés legnagyobb tantétele. Ha segítő kezet tudunk nyújtani az elnyomottnak, ha támogatni tudjuk azokat, akik csüggedtek a bánat miatt, ha fel tudjuk emelni és jobbá tudjuk tenni az emberiség állapotát, akkor feladatunk, hogy meg is tegyük azt, vallásunk lényeges része, hogy megtegyük” (Conference Report, 1917. ápr., 4. o.). Amikor szeretetet érzünk Isten gyermekei iránt, lehetőségeket kapunk, hogy segítsük őket az Őhozzá vezető útjuk során.
Móziás fiainak missziós élményei is segítenek nekünk megérteni, hogy hogyan lehetünk eszközök Isten kezében. „És lőn, hogy sok napig mentek a vadonban” (Alma 17:9). Hajlandónak kell lennünk az utazás megtételére. Móziás fiai hajlandóak voltak kilépni a környezetükből, hogy megtegyék azt, ami kényelmetlen. Ha Ammon nem lett volna hajlandó elmenni egy idegen országba, melyet egy vad, kemény és vérszomjas nép lakott, sosem találta volna meg, és nem tudta volna segíteni Lamónit és az atyját, és sok lámánita sohasem hallott volna Jézus Krisztusról. Isten arra kért bennünket, hogy induljunk el, hogy menjünk misszióba, fogadjunk el elhívásokat, hívjunk meg valakit a gyűlésekre, vagy segítsünk valakinek, akinek szüksége van rá.
Azon elfoglaltságuk közben, hogy lámánita testvéreiken segítsenek, Móziás fiai megtanulták a böjtölés és az imádkozás fontosságát is: „sokat böjtöltek és imádkoztak, hogy az Úr megadja nekik Lelkének egy részét, hogy az velük menjen és velük maradjon, hogy eszközök lehessenek Isten kezében és ha lehet, akkor testvéreiket, a lámánitákat elvezessék az igazság ismeretéhez” (Alma 17:9). Valóban akarunk eszközzé válni Isten kezében? Ha igen, a vágyunk áthatja majd imáinkat, és böjtünk céljává válik.
Miután elveszítette a látását, a nagyapám azért böjtölt és imádkozott, hogy ha sötétségben kell maradnia, adjon neki békét az Úr. Azt állítja, hogy majdnem egy órán belül „elmém megvilágosodott, és a sötétség fellege felemeltetett rólam”. Újra látott, de nem fizikai, hanem lelki szemekkel. Később Alma Benjamin Larsent elhívták pátriárkának, amely elhívásban 32 évig szolgált. Móziás fiaihoz hasonlóan a nagyapám is böjtölt és imádkozott, és ennek eredményeként lehetőséget kapott, hogy Isten gyermekeinek ezreit áldja meg.
Ugyanúgy, mint Jim Drinkwaternek és a nagyapámnak, nekünk is fogékonynak kell lennünk a Szentlélek sugalmazásaira, mert amikor arra vágyunk, hogy eszközök legyünk Isten kezében, kinyilatkoztatást kaphatunk. Az ifjabb Alma próféta elmeséli nekünk, hogy milyen kinyilatkoztatásokat kapott: „Tudom, hogy az Úr mit parancsolt énnekem, és örvendezem abban. … igen, és ez az én büszkeségem, hogy talán eszköz lehetek Isten kezében, hogy néhány lélek eljusson a bűnbánathoz; és ez az én örömöm” (Alma 29:9). Alma kinyilatkoztatást kapott arról, hogy mit tegyen.
Van egy kis könyvem, amit mindig magamnál hordok, amelybe feljegyzem azokat a sugalmazásokat és gondolatokat, melyeket a Lélektől kapok. Nem valami szép, és elhasználódik, és ezért néha ki kell cserélnem. Amint gondolatok jönnek az elmémbe, leírom őket, és aztán megpróbálom megtenni azokat. Rájöttem, hogy sokszor, amikor végrehajtottam valamit a listámon, a cselekedetem válasz volt valakinek az imájára. Volt olyan is, hogy nem hajtottam végre valamit a listámról, és később megtudtam, hogy segíthettem volna valakinek, de nem tettem. Amikor sugalmazást kapunk Isten gyermekeiről, ha leírjuk a gondolatokat és az ötleteket, melyeket kapunk, aztán engedelmeskedünk nekik, Isten belénk vetett bizalma növekszik, és még több lehetőséget kapunk arra, hogy eszközök lehessünk a kezében.
Faust elnök szavaival élve: „Erőteljes eszközök lehettek Isten kezében, hogy segítsetek e nagyszerű munka elvégzésében. […] Tehettek valami olyat egy másik emberért, amit senki más nem tud megtenni” („Eszközök Isten kezében”, Liahóna, 2005. nov. 115. o.). Isten nagyra becsüli azokat, akik segítik a gyermekeit. Arra buzdítom mindannyiunkat, hogy kövessük a próféták tanácsait, és váljunk eszközzé Isten kezében, hadd becsüljön minket sokra, mert segítettünk a gyermekeinek.
Jézus Krisztus nevében, ámen.