Meggyógyítja a súlyos terheket cipelőket
Az Úr Jézus Krisztus gyógyító hatalma… a halandóság minden gyötrelmére érvényes.
A Szabadító azt mondta: „Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket” (Máté 11:28).
Sokan cipelnek nehéz terheket. Néhányan elvesztették egy szerettüket, vagy egy magatehetetlen családtagjukról gondoskodnak. Vannak, akiken válás ejtett sebet. Mások örökkévaló házasságra áhítoznak. Néhányan függőséget okozó szerek vagy szokások, mint például az alkohol, a dohányzás, a kábítószer vagy a pornográfia markába kerültek. Mások fizikai vagy szellemi fogyatékossággal küszködnek. Vannak, akik azzal küzdenek, hogy ugyanahhoz a nemhez vonzódnak. Néhányan a depresszió vagy az alkalmatlanság szörnyű érzésétől szenvednek. Így vagy úgy, de sokan cipelnek súlyos terheket.
A Szabadító szeretetteljesen meghív bennünket:
„Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.
Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.
Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű” (Máté 11:28–30).
A szentírások számos olyan beszámolót tartalmaznak, melyekben a Szabadító meggyógyítja a terheket cipelőket. Általa a vak újra látott; a süket újra hallott; a béna, a sorvadt vagy csonka meggyógyult; a leprás megtisztult; a tisztátalan lelkek pedig kiűzettek. Gyakran olvassuk, hogy az ilyen fizikai betegségektől megtisztított személyeket „meggyógyította” (lásd Máté 14:36; 15:28; Márk 6:56; 10:52; Lukács 17:19; János 5:9).
Ám miközben Jézus sokakat meggyógyított a fizikai betegségekből, nem tartotta vissza gyógyító hatalmát azoktól sem, akik másféle bántalmaktól szerettek volna megtisztulni. Máté azt írja, hogy Ő meggyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget a nép között (lásd Máté 4:23; 9:35). Nagy sokaság követte Őt, Ő pedig „meggyógyít[otta] vala mindnyájokat” (Máté 12:15). Bizonyos, hogy e meggyógyítottak között voltak olyanok is, kiknek betegsége érzelmi, szellemi vagy lelki volt. Ő mindannyiukat meggyógyította.
Jézus a zsinagógában elmondott korai beszédében Ésaiás következő próféciájából olvasott fel hangosan: „felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyilását, hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat” (Lukács 4:18). Miközben Jézus kijelentette, hogy azért jött, hogy e próféciát betöltse, világosan megerősítette, hogy meg fogja gyógyítani a fizikai betegségekben szenvedőket, ki fogja szabadítani a foglyokat, szabaddá teszi a megsebzetteket, és meg fogja gyógyítani a megtört szívűeket.
Lukács evangéliuma számos példát tartalmaz erről a szolgálatról. Mesél arról, amikor „nagy sokaság gyűle egybe, hogy [Jézust] hallgassák, és hogy általa meggyógyuljanak az ő betegségeikből” (Lukács 5:15). Más alkalmakkor feljegyzi, hogy Jézus „sokakat gyógyíta meg betegségekből” (Lukács 7:21), és hogy „a kiknek gyógyulásra volt szükségök, azokat meggyógyítá” (Lukács 9:11). Azt is leírja, hogy hogyan jött el egy nagy sokaság Júdeából és Jeruzsálemből, valamint Sidonnak a határából a mezőre, „hogy hallgassák őt és meggyógyíttassanak” (Lukács 6:17).
Amikor a Szabadító megjelent az igazaknak az Újvilágban, kérte, hogy jöjjenek elő a bénák, a vakok vagy más fizikai betegségben szenvedők. Ezt a felhívást azokra is kiterjesztette, akik „bármely más módon nyomorult[ak]” (3 Nefi 17:7). „Hozzátok ide – mondta –, és én meggyógyítom őket” (7. v.). A Mormon könyve elmondja, hogy a sokaság hogyan ment oda „mindazokkal, akik valamely módon nyomorultak voltak” (9. v.). Bizonyos, hogy ezek között voltak azok az emberek, akik valamiféle fizikai, érzelmi vagy szellemi betegséggel küszködtek, a szentírások pedig bizonyságot tesznek arról, hogy Jézus „mindenkit meggyógyított” (9. v.).
A Szabadító azt tanítja, hogy lesznek megpróbáltatásaink a világban, de örülnünk kell, mert Ő „meggyőz[te] a világot” (János 16:33). Az engesztelése nemcsak ahhoz elég messzire nyúló és erős, hogy megfizesse a bűn árát, hanem ahhoz is, hogy meggyógyítson minden halandó nyomorúságot. A Mormon könyve azt tanítja: „És ő megy, mindenféle fájdalmat és megpróbáltatást és kísértést szenvedve el; és ez azért lesz, hogy beteljesedjen az ige, mely azt mondja, hogy magára fogja venni népének fájdalmait és betegségeit” (Alma 7:11; lásd még 2 Nefi 9:21).
Ismeri a fájdalmainkat, és Ő mellettünk áll. A példabeszédében említett jó szamaritánushoz hasonlóan, amikor sebesülten ott talál minket az út szélén, bekötözi a sebeinket, és gondoskodik rólunk (lásd Lukács 10:34). Fivérek és nővérek, az Ő engesztelésének gyógyító ereje értetek, értünk, mindenkiért van.
Mindenre kiterjedő gyógyító erejét keresik az „Ó, Mester, a vihar tombol” című himnuszunk imádságos szavai:
Ó, Mester, úgy fáj a lelkem,
Szenvedve fejem hajtom.
Zavart és szomorú a szívem,
Mentsél meg, imádkozom!
Bűn és fájdalom
Söpörnek végig a lelkemen,
És elveszek! Elveszek, jó Mester,
Ó, siess, és mentsél meg!
(Hymns, 105. sz.)
Meggyógyulhatunk a melkisédeki papság hatalma által. Jézus hatalmat adott a tizenkét apostolának, hogy „gyógyítsanak minden betegséget és minden erőtlenséget” (Máté 10:1; lásd még Márk 3:15; Lukács 9:1–2), és ők elindultak „hirdetvén az evangyéliomot, és gyógyítván mindenütt” (Lukács 9:6; lásd még Márk 6:13; Csel. 5:16). A Hetveneket szintén azzal a hatalommal és útmutatással küldték ki, hogy gyógyítsák meg a betegeket (lásd Lukács 10:9; Csel. 8:6–7).
Habár a Szabadító meg tudott gyógyítani mindenkit, akit meg akart gyógyítani, ez nem igaz azokra, akik viselik az Ő papsági felhatalmazását. Ama felhatalmazás halandó gyakorlását Annak az akarata korlátozza, akinek a papsága az. Következésképpen megmondták nekünk, hogy néhányan, akiket az elderek megáldanak, nem gyógyulnak meg, mert „halálra [vannak] szánva” (T&Sz 42:48). Hasonlóképpen, amikor Pál apostol azért könyörgött, hogy meggyógyuljon a testében lévő tövistől, mely gyötörte őt (lásd 2 Korinthusbeliek 12:7), az Úr megtagadta, hogy meggyógyítsa őt. Pál később leírta, hogy az Úr a következő magyarázatot adta: „Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el” (9. v.). Pál engedelmesen azt válaszolta, hogy „nagy örömest dicsekszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem…; mert a mikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős” (9–10. v.).
A gyógyító áldások számos módon érkezhetnek az egyéni szükségleteinknek megfelelően, melyet Ő, aki a legjobban szeret minket, jól ismer. Néha a „gyógyítás” orvosolja a betegségünket vagy leveszi rólunk a terhünket. Néha azonban azáltal „gyógyulunk meg”, hogy erőt vagy megértést vagy türelmet kapunk ahhoz, hogy elviseljük a ránk rakott terheket.
Azok az emberek, akik Almát követték, gonosz elnyomók rabságába estek. Amikor terheik enyhítéséért imádkoztak, az Úr azt mondta nekik, hogy végül ki fogja szabadítani őket, ám addig megkönnyíti a terheiket, „hogy még csak [ne] is ér[ezzék] azokat a hát[ukon], méghozzá az alatt, míg rabságban va[nnak]; és ezt azért fogom megtenni, hogy… tanúkként állhassa[nak]…, hogy én, az Úristen meglátogatom népemet a megpróbáltatásaikban” (Móziás 24:14). Ebben az esetben az Úr nem vette le az emberekről a terhet, hanem megerősítette őket, hogy „könnyen el tudják viselni a terheiket, és ők vidáman és türelmesen vetették alá magukat az Úr minden akaratának” (15. v.).
Ugyanezen ígéret és hatás érvényes rátok is, édesanyák, akik özvegyek vagy elváltak vagytok, egyedülállóak, kik magányosak vagytok, gondozást nyújtók, kik megterheltettetek, függőségben szenvedő emberek, valamint ránk, mindannyiunkra, bármilyen terhet is cipeljünk. „Jöjjetek Krisztushoz – mondja a próféta –, és legyetek benne tökéletessé” (Moróni 10:32).
Időnként kétségbeesünk, hogy túl nagyok a terheink. Amikor úgy tűnik, hogy vihar tombol az életünkben, talán elhagyatva érezzük magunkat, és a viharba került tanítványokhoz hasonlóan így kiáltunk fel: „Mester, nem törődöl vele, hogy elveszünk?” (Márk 4:38). Ilyen alkalmakkor emlékeznünk kell a válaszára: „Miért vagytok ily félénkek? Hogy van, hogy nincsen hitetek?” (40. v.)
Az Úr Jézus Krisztus gyógyító hatalma – akár leveszi rólunk a terhet, akár megerősít bennünket, hogy el tudjuk viselni őket, és együtt tudjunk élni velük, ahogyan Pál apostol is tette – a halandóság minden gyötrelmére érvényes.
Miután az egyik általános konferencián a pornográfia gonoszságáról beszéltem (lásd „A pornográfia”, Liahóna, 2005. máj., 87–90. o.), számos levelet kaptam olyan emberektől, akik e függőség terhét viselik. E levelek némelyike olyan férfiaktól érkezett, akik legyőzték a pornográfiát. Egy férfi ezt írta:
„Számos leckét gyűjtöttem össze azon tapasztalatomból, hogy egy olyan bűn sötétségéből kerültem ki, mely oly kíméletlenül uralkodik az általa tőrbe csalt emberek életén: (1) Ez egy súlyos probléma, melyet hihetetlenül nehéz legyőzni… (2) A bűnbánat folyamata során a támogatás és erő legfontosabb forrását a Szabadító jelenti… (3) A beható, napi szentírás-tanulmányozás, a rendszeres templomi szolgálat, és az úrvacsora szertartásában való komoly, elmélkedő részvétel, mind nélkülözhetetlen részei az igaz bűnbánat folyamatának. Úgy vélem, ez azért van, mert mindezen tevékenységek elmélyítik és megerősítik a Szabadítóval való kapcsolatunkat, az Ő engesztelő áldozatáról való tudásunkat, és az Ő gyógyító hatalmában való hitünket” (2005. okt. 24-i levél).
„Jőjjetek én hozzám – mondta a Szabadító –, és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek” (Máté 11:28–29). A megterheltetett ember a Szabadítóhoz fordult, és mi is megtehetjük azt.
Egy asszony, akinek a házasságát a férje pornográfiától való függősége veszélyeztette, leírta, hogyan állt mellette öt fájdalmas éven át, míg végül, ahogyan ő mondta, „a mi drága Szabadítónk dicsőséges engesztelésének ajándékán, valamint azon keresztül, amit Ő tanított nekem a megbocsátásról, [a férjem] végre szabad – és én is”. Ő, akinek nem volt szüksége a bűntől való megtisztításra, hanem csupán arra vágyott, hogy egy szerette megszabaduljon a rabságból, ezt tanácsolta:
„Beszélgessetek az Úrral… Ő a legjobb barátotok! Ismeri a fájdalmatokat, mert Ő már érezte azokat értetek. Készen áll arra, hogy viselje azt a terhet. Bízzatok Benne annyira, hogy a lábai elé helyezitek azt, és engeditek, hogy vigye helyettetek! Akkor tudja lelketek legmélyén felváltani az Ő békéje a szenvedéseteket” (2005. ápr. 18-i levél).
Egy férfi arról írt egy általános felhatalmazottnak, hogy az engesztelés hatalma hogy segített neki az azonos nemhez való vonzódásának kezelésében. Kizárták őt olyan súlyos bűnök miatt, melyekkel megszegte a templomi szövetségeit, és a gyermekei iránti kötelezettségeit. Döntenie kellett, hogy vagy megpróbál az evangélium szerint élni, vagy pedig tovább folytatja azt az utat, amely ellentmond annak tanításaival.
„Tudtam, hogy nehéz lesz – írta –, de nem is sejtettem, hogy mi mindenen kell majd keresztülmennem.” Levelében leírja azt az űrt és magányt, azt a hihetetlen fájdalmat, melyet lelke mélyén tapasztalt, miközben arra törekedett, hogy visszatérjen. Hevesen imádkozott megbocsátásért, néha órákon át. Támogatást nyert a szentírások olvasásából, egy szerető püspök társaságából, és a papsági áldásokból. Az igazi változást azonban a Szabadító segítségével érte el. Ezt a következőkkel magyarázta:
„Kizárólag Ő és az Ő engesztelése által sikerült… Most kimondhatatlan hálát érzek. Időnként a fájdalmam szinte nagyobb volt, mint amit el tudtam viselni, és mégis oly kicsi volt ahhoz képest, amit Ő szenvedett el. Ahol egykor sötétség volt az életemben, ott most szeretet és hála van.”
Így folytatja: „Néhányan azt vallják, hogy lehetséges ugyan a változás, de a terápia az egyetlen megoldás. Ők nagyon tanultak e téren, és sokat tudnak nyújtani azoknak, akik küszködnek…, de attól tartok, hogy elfelejtik bevonni Mennyei Atyánkat is a folyamatba. Amennyiben változás történik, az Isten akarata szerint fog történni. A miatt is aggódom, hogy sok ember az [azonos nemhez való vonzódás] okaira koncentrál.… Nincs értelme meghatározni, hogy miért van [ez a kihívásom]. Nem tudom, hogy ezzel születtem-e, vagy a környezeti hatások segítették elő. A dolog lényege az, hogy ezzel küzdök az életemben, és hogy ezentúl hogyan kezelem ezt, az számít igazán” (2005. márc. 25-i levél).
Azok az emberek, akik e leveleket írták, tudják, hogy Jézus Krisztus engesztelése, valamint az általa nyújtott gyógyítás sokkal többet tesz annál, mint hogy lehetőséget ad a bűnbánatra. Az engesztelés erőt ad ahhoz, hogy elviseljünk „mindenféle fájdalmat és megpróbáltatást és kísértést”, mert a Szabadítónk magára vette „népének fájdalmait és betegségeit” is (Alma 7:11). Fivérek és nőtestvérek, ha a hitetek, az imáitok és a papság hatalma nem gyógyít meg benneteket egy szenvedésből, az engesztelés hatalma bizonyosan erőt ad majd nektek ahhoz, hogy elviseljétek a terhet.
„Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek – mondta a Szabadító –, és én megnyugoszt[om]… a ti lelkeitek[et]” (Máté 11:28–29).
Miközben a halandóság kihívásaival küzdünk, úgy imádkozom mindannyiunkért, ahogyan Mormon próféta imádkozott a fiáért, Moróniért: „emeljen fel téged Krisztus, és örökké az ő szenvedéseinek és halálának…, és irgalmának és hosszan tűrésének, és dicsőségének és az örök élet reménységének legyen helye az elmédben” (Moróni 9:25).
Bizonyságomat teszem Jézus Krisztusról, a mi Szabadítónkról, aki mindannyiunkat hív, hogy jöjjünk Hozzá, és legyünk Benne tökéletessé. Ő bekötözi a sebeinket, és meggyógyítja a súlyos terheket cipelőket. Jézus Krisztus nevében, ámen.