Szeretetének karjaiban
Ez a legnagyszerűbb női szervezet a világon! Ezt Isten hozta létre.
Kedves nőtestvéreim, milyen óriási lehetőség adatott meg a számomra azzal, hogy beszélhetek hozzátok ezen a nagyszerű segítőegyleti konferencián. Ma este olyan nőtestvérek beszédeit hallhattuk, akik nagyszerű hittel és rátermettséggel rendelkeznek. Szeretném tudatni a Segítőegylet elnökségével, hogy teljes mértékben megbízunk bennük. Minden téren nagyra becsüljük őket. Hálásak vagyunk a mottóért, melyet a Mormon könyvéből, 2 Nefiből választottak ki – „Szeretetének karjai örökre átölelnek” (lásd 2 Nefi 1:15). A Segítőegyletben lévő nőket szó szerint örökre átölelik Urunk szeretetének karjai.
Az én megítélésem szerint, ez a legnagyszerűbb női szervezet az egész világon. Ezt Isten hozta létre. Joseph Smith prófétaként szólt és cselekedett, amikor 1842-ben megszervezte a Segítőegyletet. Ezt mondta akkor: „Krisztus Egyházának megszervezése nem volt addig tökéletes, amíg a nőket meg nem szervezték” (Sarah M. Kimball, „Early Relief Society Reminiscences”, 1882. márc. 17., Relief Society Record, 1880–92, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Archívuma, 30. o.).
Ma a Segítőegylet tagsága mintegy 5 millió főt számlál. Rengeteg országban működik, és sok nyelven végez oktatást. Tagjai közé tartozik az egyház valamennyi 18 éves és annál idősebb nőtagja. Többek között az egyedülálló fiatal nők; azok a nők, akik soha nem házasodtak meg; az özvegyek, illetve az elváltak; a házas és családos nők; az idősebbek, akik közül sokan már elvesztették az örökkévaló társukat.
Egy barátom, aki nem a mi hitünket vallja, egyszer azt mondta nekem: „Az UNSZ udvariasságot, nagylelkűséget és szeretetet jelent.” Milyen jelentéssel bír valójában a Segítőegylet? Mit jelent? Hadd mondjak ezzel kapcsolatban néhány dolgot!
A Segítőegylet szeretetet jelent. Milyen csodálatos dolog látni a nők egymás iránt érzett szeretetét! A szeretet kötelékei fűzik össze őket, az egymási iránti barátság és tisztelet. Tulajdonképpen sok nő számára ez a szervezet jelenti a barátkozás egyetlen forrását.
A nők természetüknél fogva ösztönösen nyújtanak segítő kezet azok felé, akik bajban vannak és rászorulnak a segítségre. Az egyház jóléti programjának, azt mondják, a papság a támasza, ám az nem tudna működni a Segítőegylet nélkül.
A Segítőegylet műveltséget jelent. Az egyházban valamennyi nőtestvér kötelezettsége, hogy annyi oktatásban részesüljön, amennyiben csak tud. Ez gyarapítani fogja az életét, és növelni fogja a lehetőségeit. Piacképes szakmai ismeretekkel látja el őt arra az esetre, ha szüksége lenne rájuk.
Múlt héten kaptam egy levelet egy egyedülálló édesanyától, amelyből szeretnék egy részt felolvasni nektek. Így hangzik:
„10 éve már, hogy az 1996. évi Októberi Konferencián megemlítette a családunkat… Azt a tanácsot és bátorítást, melyet akkor nekem és a többi egyedülálló nőtestvérnek adott, azóta naponta alkalmaztam az életemben. Az a kifejezés, mely mottónk és jelmondatunk lett, a »Tegyétek meg a tőletek telhető legtöbbet!« volt, és ez az, amit a fiaim és én próbálunk tenni.
Mind a négy fiam leérettségizett, és négyéves szemináriumi bizonyítványt szerzett. Közülük ketten szolgáltak teljes idejű missziót. Mindannyian dolgozunk, hogy eltartsuk magunkat, és továbbra is igazak és hűek vagyunk az evangéliumban. Nagyszerű érzés tudni, hogy sikerült egyedül is boldogulnunk az elmúlt néhány évben… Amikor újra a lábadra tudsz állni, és ki tudod elégíteni a családod szükségleteit, akkor úgy érzed, elértél valamit…
Ösztönzést kaptam, hogy járjak újra egyetemre… Valóságos kihívás teljes időben dolgoznom és este órákra járnom. Kiszélesítette az életről való látószögemet, és segített jobb emberré válnom. A családom, az egyházközségem tagjai, valamint a munkatársaim támogatnak engem. Idén decemberben fogok lediplomázni.
Miközben elgondolkodtam a pátriárkai áldásomon, és böjt és ima tárgyává tettem azt, képes voltam néhány valósághű célt kitűzni az életemben, melyeket térképként használtam ahhoz, hogy az evangélium tantételeivel együtt a jó úton tartsanak engem. Részt veszek a gyűléseimen, naponta imádkozom, és fizetem a tizedemet. Nagyon komolyan veszem a látogató tanítói elhívásomat…
Az egyház igaz, és megtiszteltetés és kiváltság, hogy Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza érdemes és áldott tagjai közé számláltathatok. Egy szerető Mennyei Atya sugalmazásain keresztül vezetnek bennünket, aki ismer minket, és azt szeretné, hogy fejlődjünk és növekedjünk. Köszönöm önnek a 10 évvel ezelőtti kedves és bátorító szavait, és azokat a további sugalmazott szavakat is, melyek az Úrtól az Ő szolgáin keresztül érkeznek. Tudom, hogy Isten gyermeke vagyok, és az egyháztagságom megáldja az életemet.”
A Segítőegylet önállóságot jelent. A legjobb élelmiszertartalék nem a jóléti magtárakban, hanem lezárt konzervdobozokban és üvegekben található népünk otthonaiban. Milyen örömteli dolog búzával, rizzsel és babbal teli konzerveket látni olyan nők ágya alatt vagy éléskamrájában, akik a saját kezükbe vették a jóléti programmal járó felelősséget. Az ilyen étel talán nem ízletes, de tápláló lesz, ha használni kell azt.
A Segítőegylet áldozathozatalt jelent. Mindig megérint Anne Campbell eme egyszerű verse, melyet gyermekének írt. Így szól:
Te vagy az utazás, amelyre elmenni nem tudtam;
Te vagy az a gyöngysor, melyre csak áhítoztam;
Te vagy az én kékszínű olasz tavam;
Te vagy az idegen ég, melyet nem láthattam.
(“To My Child,” idézte Charles L. Wallis, szerk., The Treasure Chest, [1965] 54. o.)
Sokan közületek édesanyák. Felelősek vagytok gyermekeitek gondozásáért és neveléséért. Amikor megöregszetek és megőszültök, nem a drága ruháitokkal, az autótokkal vagy a nagy házatokkal kapcsolatban merülnek majd fel kérdések bennetek. A kérdés, ami foglalkoztat benneteket így hangzik majd: „Milyen emberekké váltak a gyermekeim?”
Ha jó emberekké váltak, hálásak lesztek. Ha másként történt, kevés dolog tud majd vigaszt nyújtani számotokra.
Egy másik alkalommal ezt írtam: „Isten áldjon benneteket, édesanyák! Amikor az emberek erőfeszítéseinek minden győzelmét és vereségét feljegyezték, amikor az élet küzdelmeinek pora kezd feloszlani, amikor minden, amiért oly keményen dolgoztunk ezen a világon, elmosódik a szemünk előtt, ti ott lesztek, ott kell lennetek, az új nemzedék erejeként, a faj egyre fejlődő, előre irányuló lendületeként” (One Bright, Shining Hope, 18. o.).
Néhány évvel ezelőtt Marion D. Hanks elder vitafórumot tartott a Salt Lake Tabernákulumban. A fórumon részt vett egy vonzó és tehetséges, elvált fiatal nő is, aki hét, 16 és 7 év közötti gyermek édesanyja volt. Elmondta, hogy egy este átment a szomszédba, hogy átvigyen neki valamit. Figyeljetek a szavakra, melyeket emlékezetem szerint mondott:
„Amikor megfordultam, hogy hazasétáljak, megláttam a kivilágított házamat. Fülemben még ott csengtek gyermekeim szavai, melyeket akkor mondtak, amikor néhány perce kiléptem az ajtón. Ezt mondták: »Anya, mi lesz vacsorára?«, »El tudsz vinni a könyvtárba?«, »Vennem kell néhány kartonpapírt ma este.« Fáradtan és kimerülten ránéztem a házra, és láttam, hogy minden szobában ég a villany. Azokra a gyermekekre gondoltam, akik odahaza várják, hogy hazajöjjek, és kielégítsem a szükségleteiket. A terhem nehezebbnek tűnt annál, mint amit el tudok viselni.
Emlékszem, ahogyan könnyes szemmel felnéztem az égre, és így szóltam: »Kedves Atyám, nem vagyok rá képes ma este. Túl fáradt vagyok. Nem tudok szembenézni vele. Nem tudok hazamenni, és egyedül gondoskodni azokról a gyermekekről. Elmehetnék Hozzád, és Veled maradhatnék csak egyetlen éjszakára? Reggel visszajövök.«
A valóságban nem hallottam a választ, de az elmémben igen. A felelet így szólt: »Nem, kicsiny gyermek, nem jöhetsz most hozzám. Akkor soha nem vágynál arra, hogy visszamenj. De én eljöhetek hozzád.«”
Oly sokan hasonlítanak e fiatal édesanyára, ki magányos volt és kétségbeesett, ám szerencsére volt hite az Úrban, aki szeretni tudta őt, és tudott neki segíteni.
A Segítőegylet hitet jelent. Azt jelenti, hogy az elsődleges dolgokat helyezzük első helyre. Olyan dolgot jelent, mint például a tized fizetése.
Lynn Robbins elder, a Hetvenektől, egy panamai cövekelnökről mesélt el egy történetet.
Amikor fiatal férfiként visszatért a missziójából, megtalálta azt a lányt, akit szeretett volna feleségül venni. Boldogok voltak, de nagyon szegények.
Aztán eljött egy különösen nehéz időszak, amikor kifogytak mind az élelemből, mind pedig a pénzből. Szombat volt, és a konyhaszekrény szó szerint üres volt. Renét nagyon bántotta, hogy fiatal felesége éhes. Úgy döntött, nincs más választása, mint a tized pénzből vásárolni élelmet.
Amint el akarta hagyni a házat, a felesége megállította, és megkérdezte, hová megy. Elmondta neki, hogy élelmet megy vásárolni. A felesége megkérdezte, honnan szerzett rá pénzt. Elmondta, hogy az a tizedre szánt pénzük. A felesége erre így szólt: „Az az Úr pénze – azt nem fogod élelmiszervásárlásra költeni.” Az ő hite erősebb volt, mint a férjéé. A férfi visszatette a pénzt, és aznap este éhesen feküdtek le.
A következő reggelen nem reggeliztek, és éhesen mentek istentiszteletre. Rene odaadta a tizedet a püspöknek, de túl büszke volt ahhoz, hogy elmondja neki, hogy szűkölködnek.
A gyűlések után ő és a felesége elhagyták a kápolnát, és elindultak hazafelé. Nem jutottak túl messzire, amikor az egyik új egyháztag rájuk köszönt a házából. Ez a férfi halász volt, és elmondta nekik, hogy több halat fogott, mint amennyire szüksége van. Becsomagolt nekik öt kis halat egy újságpapírba, ők pedig megköszönték neki. Miközben tovább sétáltak hazafelé, megállította őket egy másik egyháztag is, aki tortillát adott nekik; ezután valaki más is megállította őket, és adott nekik rizst; egy másik egyháztag is meglátta őket, és adott nekik babot.
Mire hazaértek, két hétre elegendő élelmük volt. Hát még mennyire meglepődtek, amikor kicsomagolták a halat, és látták, hogy az öt kicsi hal helyett, amit látni véltek, két hatalmas hal volt a csomagban. Feldarabolták a halakat, és elraktározták azokat a szomszéd fagyasztójában.
Újra és újra bizonyságukat tették arról, hogy azóta soha nem kellett éhezniük.
Drága nőtestvéreim, mindezen csodálatos tulajdonság, melyet a Segítőegylet képvisel, azt jelenti, hogy az Úr szeretetének karjai örökre átölelnek.
Ez az, amire mindannyian vágyunk. Ez az, amit mindannyian remélünk. Ez az, amiért mindannyian imádkozunk.
Nos, kedves nőtestvéreim, végezetül hadd mondjak még nektek néhány szót. Emlékeztetlek benneteket, hogy nincsenek másodrangú polgárok Isten királyságában. Ti az Ő isteni teremtményei vagytok. A férfiak viselik a papságot. Nektek más szerepetek van. Eltérő, ám ugyanolyan fontos. Nélkületek az Atya boldogságterve meghiúsulna, és nem lenne valódi értelme. Ti vagytok az egyháztagság ötven százaléka, a másik ötven százaléknak pedig az édesanyja. Senki sem hagyhat benneteket figyelmen kívül!
A minap levelet kaptam egy kedves barátomtól. Helennek hívják, a férjét pedig Charlie-nak. Többek között a következőket írta:
„Ma Charlie és én beszédet mondtunk az úrvacsoragyűlésünkön. A beszédemben megemlítettem azt a tanácsot, amelyet akkor adtál nekem, amikor elvégeztem az Idaho Falls Gimnáziumot, és azt terveztem, hogy a Ricks Főiskolán fogok továbbtanulni. Azt mondtad nekem, hogy inkább a Hawaii Egyházi Főiskolára jelentkezzek, ahol sokkal nagyobb esélyem lesz kínai származású fiatalemberrel találkoznom és házasságot kötnöm.
Megfogadtam a tanácsot és a HEF-re mentem tanulni, ahol találkoztam Charlie-val, és feleségül mentem hozzá. 37 éve vagyunk házasok és van öt gyermekünk. Mind az öt gyermekünk szolgált missziót… Három gyermekünk a Hawaii templomban között házasságot. Van két egyedülálló gyermekünk, és reméljük, hogy hamarosan találnak érdemes társakat, akivel elmehetnek a templomba. Van hat imádnivaló unokánk, és még kettő úton van.
Áldott vagyok, hogy hithű férjem van, aki tiszteli a papságát, és érdemes volt arra, hogy püspökként, cövekelnökként és misszióelnökként szolgálja az Urat. Kiváltság számomra, hogy támogathatom őt valamennyi egyházi feladatában. Majdnem öt évig szolgáltam cövek segítőegyleti elnökként.
Ma, amikor megszámolom az áldásaimat, nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy milyen óriási hatással voltál az életemre. Szeretném, ha tudnád, hogy én követtem a tanácsodat, és mivel ezt tettem, rengeteg áldást kaptam az életemben. Köszönöm, hogy időt szakítottál arra, hogy figyelemmel kísérd a fejlődésemet, amikor elhagytam Hongkongot, hogy Amerikába jöjjek.”
Ezt teszi a Segítőegylet a nőkért. Lehetőséget ad nekik a növekedésre és a fejlődésre. Királynőkké teszi őket a saját otthonukban. Olyan helyet és pozíciót ad nekik, ahol növekedhetnek, miközben gyakorolják a tehetségeiket. Büszkeséget és útmutatást ad nekik a családi életükben. Nagyobb mértékben értékelik a jó és örökkévaló társat, valamint a gyermekeket.
Milyen dicsőséges szervezet is a Segítőegylet! Semmi nem hasonlítható ehhez az egész világon.
Az Úr áldjon meg benneteket e csodálatos tulajdonságokkal, melyek a Segítőegylet szervezetében való tevékenykedésből származnak! Ezért imádkozom alázatosan, Jézus Krisztus szent nevében, ámen.