25. fejezet

Jézus Krisztus születése: „ímé hirdetek néktek nagy örömet”

„Mi a helyzet ezzel a csodálatos történettel? Engedjük-e, hogy átjárja az életünket és hatással legyen rá? Fenntartások nélkül elfogadjuk-e teljes igazságát?”

Joseph Fielding Smith életéből

Az 1971-es karácsonyi ünnepek során egy újságírónak lehetősége nyílt, hogy Joseph Fielding Smith elnökkel és családtagjaival tölthessen némi időt. A riporter bepillantást engedett a próféta életébe:

„A karácsony különleges időszak Joseph Fielding Smith elnök számára. A családnak és az emlékezésnek szentelt nap ez. Smith elnök számára a karácsony mégis leginkább a gyermekeknek szentelt nap.

»A gyermekeket szeretem a legjobban a karácsonyban« – mondta Smith elnök, miközben magához szorította dédunokáját.

Egy hatalmas képes Bibliával az ölében Smith elnök és két dédunokája, a négyéves Shanna McConkie és a kétéves Sherri a gyermek Krisztus születéséről szóló oldalakat lapozgatták. Sokáig elidőztek a jászol-jelenetet ábrázoló képnél. Egyfajta közelség volt kézzelfogható Smith elnök és a lányok között. […]

Smith elnök számos családi látogatót köszönthetett a karácsonyi időszakban. »A karácsony a családi együttlét ünnepe« – mondta.”¹

Smith elnök számára a karácsonyi hagyományok a Szabadító születése, szolgálata és engesztelése körül összpontosultak. Válaszként az egyház tagjaitól érkező karácsonyi üdvözletekre azt mondta: „Értékelem mindazok figyelmességét, akik karácsonyi lapokat küldenek. E lapokat a szeretet kifejezésének tartom, valamint emlékeztetőnek a Szabadító születésére, akit tisztelünk, és akinek az egyház fejeként hódolunk. Üzenete a béke és a jóakarat üzenete. Ez az én kívánságom is minden felebarátom számára mindenütt.”²

1970 decemberében Smith elnök karácsonyi üzenetet adott ki az egyház tagjai számára szerte a világon. Többek között a következőket mondta:

„Szeretettel és barátsággal, valamint azzal a fohásszal üdvözöllek benneteket e karácsony alkalmából, hogy Örökkévaló Atyánk tekintsen rátok könyörülettel, és töltse ki rátok bőséges áldásait.

Ezekben az időkben, amikor oly hatalmas a gonoszság, amikor hatalmas gyötrelmek vannak a földön, amikor háborúkról és háborúk híreiről hallani, minden korábbinál nagyobb szüksége van mindannyiunknak az Úr megtartó gondoskodására.

Tudnunk kell, hogy a bennünket sújtó gondok és vészek ellenére az Úr még mindig irányítja ügyeit a földön, és amennyiben betartjuk parancsolatait, és igazak és hűek vagyunk törvényeihez, megáld bennünket itt és most, valamint a megfelelő időben örök élettel az Ő királyságában. […]

Azért imádkozom most, e karácsonyi időszakban és mindig, hogy hitünk Isten Fia köré összpontosuljon, és megszerezhessük magunknak azt a békét, mely minden értelmet felülmúl.”³

A Szabadító születésének története „soha nem avul el, akárhányszor is mesélik el”

Joseph Fielding Smith tanításai

Megváltónk születésének története alázatos egyszerűségében is fennkölt.

Nincs még egy olyan gyönyörű történet, amely ilyen mélységekben kavarná fel az alázatos lelket, mint e dicsőséges történet Megváltónk születéséről. Nincs emberi szó, mely megszépíthetné, jobbá tehetné vagy hozzá tehetne ékesszólásához a maga szerény egyszerűségében. Soha nem avul el, akárhányszor is mesélik el, és bizony messze nem elég gyakran hangzik el az emberek otthonaiban. Képzeljük csak magunkat el, amint kint vagyunk a pásztorokkal, akik a nyájat őrzik azon az emlékezetes éjszakán. Szerény emberek voltak ők, akik nem veszítették el atyáik hitét, akiknek a szíve nem kövesedett meg, mint a zsidó vezetők szíve Urunk szolgálatának idején, hiszen ha ez bekövetkezett volna, akkor az angyal nem jelent volna meg dicsőséges üzenetével. Idézzük fel ismét e csodás történetet.

„Valának pedig pásztorok azon a vidéken, a kik künn a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszakán az ő nyájok mellett.

És ímé az Úrnak angyala hozzájok jöve, és az Úrnak dicsősége körülvevé őket: és nagy félelemmel megfélemlének.

És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen.

Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.

Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.

És hirtelenséggel jelenék az angyallal mennyei seregek sokasága, a kik az Istent dícsérik és ezt mondják vala:

Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!

És lőn, hogy mikor elmentek az angyalok ő tőlök a mennybe, mondának a pásztoremberek egymásnak: Menjünk el mind Bethlehemig, és lássuk meg e dolgot, a melyet az Úr megjelentetett nékünk.

Elmenének azért sietséggel, és megtalálák Máriát és Józsefet, és a kis gyermeket, ki a jászolban fekszik vala.” [Lukács 2:8–16.]

Olvashatja-e bárki ezt anélkül, hogy meg ne érintené az alázat lelke és hatással ne lenne rá a történet egyszerű igazsága?⁴

Bár Jézus Krisztus Isten Fia volt, mégis kisdedként érkezett a világba, és kegyelemről kegyelemre fejlődött, míg el nem nyerte a teljességet.

Feltételezem, hogy mindannyian tudatában vagyunk a ténynek, hogy Jézus Krisztus volt Jehova, aki Izráelt vezette Ábrahám és Mózes idejében, sőt, Ádám napjaitól fogva. Szintén ugyanez a Jehova, vagyis Jézus Krisztus volt az, aki lélekszemélyként megjelent Járed fivérének, és aki kisdedként erre a világra született, ahol férfivá növekedett.⁵

Fiatal korában Jézus „sorról sorra és előírásról előírásra” szerezte tudását

Szabadítónk Isten volt, mielőtt e világra született volna, és ugyanezt a helyzetét magával hozta, amikor ide jött. Éppen annyira Isten volt, amikor megszületett e világra, mint azt megelőzően. Ami azonban ezt az életet illeti, úgy tűnik, Neki is éppen úgy kellett indulnia, ahogyan az összes többi gyermeknek, és sort sorra kellett megszereznie tudását. Lukács azt mondja, hogy „gyarapodék bölcsességben, és testének állapotjában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben” [Lukács 2:52]. János feljegyzi, hogy „először nem kapott a teljességből, hanem kegyelemről kegyelemre haladt tovább, míg teljességet nem kapott” [T&Sz 93:13]. […]

Nyilvánvaló, hogy 12 éves korára – hiszen akkor már megdöbbentette a tudósokat és a bölcseket is a templomban – komoly tudásra tett szert Atyja dolgaival kapcsolatosan [lásd Lukács 2:46–49]. E tudást kinyilatkoztatás, angyalok látogatása által vagy más egyéb módon is megszerezhette. E tudásnak azonban, már ami ezt az életet illeti, sorról sorra és előírásról előírásra kellett jönnie. Nem is kérdéses, hogy időről időre kapcsolatban állt Mennyei Atyjával.

„…Jézus felnőtt a testvéreivel, és erőssé vált, és várt az Úrra, elrendelt szolgálata idejének eljövetelére. És apja alatt szolgált, és nem úgy beszélt, mint a többi ember, és tanítani sem lehetett; mert nem volt szüksége arra, hogy bárki is tanítsa őt. És sok év után elközelgett elrendelt szolgálatának órája.” [Joseph Smith fordítása, Máté 3:24–26.]

Urunk kijelentése, hogy semmit sem tehet, csak azt, amit látott, hogy az Atya tesz, egyszerűen azt jelenti, hogy kinyilatkoztatást kapott arról, hogy mit tett Atyja [lásd János 5:19–20]. Kétség sem férhet ahhoz, hogy Jézus úgy jött a világba, hogy ki volt téve mindazon körülményeknek, amelyek mindannyiunktól megköveteltetnek – elfelejtett mindent, és kegyelemről kegyelemre kellett növekednie. Felejtése, vagyis, hogy korábbi tudása elvétetett Tőle, éppen úgy feltétele volt e halandó lét teljesítésének, mint mindannyiunk esetében.

A Szabadító nem rendelkezett azonnal a teljességgel, hanem csak miután testet öltött, majd pedig elnyerte a feltámadást, akkor kapott meg minden hatalmat a mennyben és a földön egyaránt. Annak ellenére, hogy Isten volt, sőt, Isten Fia volt, aki hatalommal és felhatalmazással bírt e föld és más földek megteremtésére, mégis voltak olyan dolgok, melyeknek híján volt, és nem nyerte el, csak a feltámadását követően. Más szavakkal, nem nyerte el a teljességet, amíg nem kapta meg feltámadott testét.⁶

Jézus Krisztus azért jött erre a világra, hogy megváltson bennünket a fizikai és a lelki haláltól.

Jézus azért jött ide, hogy egy konkrét küldetést teljesítsen, amelyre még azt megelőzően kapott megbízást, hogy e föld alapjait lefektették volna. A szentírásokban úgy beszélnek Róla, mint a Bárányról, „a ki megöletett, e világ alapítása óta” [Jelenések 13:8]. Önként jött az idők delén, hogy megváltsa az embert a bukástól, mely Ádám vétke által sújtott volna le rá.

[…] Jézus az egyetlen olyan személy, aki földi apa nélkül született erre a világra. Testének Atyja egyben lelkének Atyja is, és minden ember lelkének Atyja. Atyjától örök életet nyert; anyjától pedig hatalmat arra, hogy meghaljon, hiszen édesanyja halandó asszony volt. Tőle kapta vérét, Atyjától pedig a halhatatlanságát. Így aztán mivel hatalmában állt letenni az életét, majd ismét felvenni azt, képes volt megfizetni Ádám vétkének árát, és minden teremtményt megváltani a sírtól.⁷

Jézus Krisztus erre a világra való eljövetelének igazi oka… először is az, hogy megváltsa az összes embert a fizikai, vagyis földi haláltól, melyet Ádám hozott a világba, másodszor pedig az, hogy megváltsa az összes embert a lelki haláltól, vagyis az Úr jelenlétéből való kizárástól, azzal a feltétellel, hogy bűnbánatot tartanak, és elnyerik bűneik bocsánatát, és kitartanak halandó próbatételük végéig.⁸

Örvendezünk amiatt, hogy Isten Fia megszületett az emberek közé!

Hálásak vagyunk engesztelő áldozatáért, melyet saját vére ontásával munkált ki.

Hálásak vagyunk azért, hogy megmentett bennünket a haláltól, és ajtót nyitott, hogy örök életet nyerhessünk.

Imádkozunk békéért a földön, az evangélium terjedéséért, valamint az igazság végső győzelméért.

Felszólítjuk Atyánk minden gyermekét mindenütt, hogy csatlakozzanak hozzánk, és tegyük meg együtt mindazt, ami békét ad nekünk ebben a világban és örök dicsőséget az eljövendő világban [lásd T&Sz 59:23].⁹

Engednünk kell, hogy a Szabadító születésének története átjárja életünket és hatással legyen rá.

Amikor elérkezik [a karácsony reggele], néhányan alázatos fohászban fejet hajtanak, megköszönve a Fények Atyjának az áldásokat, melyeket szeretett Fia szenvedései által nyertek el, és hálás dicsőítéssel olvassák a csodás történetet. Mások – akik sajnos csak keveset tudnak, ha egyáltalán tudnak bármit is, adósságukról Isten Fia felé – nem dicsőítéssel és alázatos imával ünnepelnek, hanem káromló, részeg tivornyával, anélkül, hogy akár megfordulna a fejükben a galileai Férfi születésének jelentősége. […]

Hogyan is olvashatná bárki is Jézus Krisztus születésének megindító történetét anélkül, hogy ne kívánná elhagyni bűneit? Az év e szakaszában jól teszi mindenki – a király a palotában, ha vannak egyáltalán királyok ma palotákban, a szántóvető a szerény hajlékában, gazdag és szegény egyaránt –, ha meghajtja térdét, és lerója tiszteletét Neki, aki bűntelen volt, aki életét áldozattal töltötte és bánkódással embertársai javára; akinek vére ontatott áldozatul a bűnért.

[…] Mi a helyzet ezzel a csodálatos történettel? Engedjük-e, hogy átjárja az életünket és hatással legyen rá? Fenntartások nélkül elfogadjuk-e teljes igazságát? Hisszük-e, hogy ez a kisded valóban Isten Egyszülött Fia volt a testben? Tartós hittel rendelkezünk-e küldetésében, és hajlandóak vagyunk-e engedelmesen követni Őt? Ha a világ így hitt volna, és őszintén megszívlelte volna tanításait, akkor nem tépte volna ízekre a viszály és a gonoszság hosszú korszakok mindegyike során. […] Túl sok volt a pusztán szavakra korlátozódó imádat azok között, akik Isten Fia követőinek vallják magukat, és túl kevés volt a valódi hódolat, mely az Ő tanításainak feddhetetlenségén alapult volna.

Azon a dicsőséges éjjelen az angyal kijelentette, hogy nagy örömöt hirdet, mely minden embernek szól [lásd Lukács 2:8–10], mégis nagy általánosságban az emberek szerte a föld színén megtagadták ezen örömhír áldásainak befogadását. Nem voltak hajladóak elhagyni bűneiket, alázatossá válni, és életüket összhangba hozni a Mester tanításaival. […]

Ismét kérek mindenkit mindenütt: Forduljatok el gonosz útjaitoktól Isten Fiának igaz szolgálata felé, hogy lelketek szabadítást nyerhessen az Ő királyságában!¹⁰

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Kérdések

Mit teszel otthon karácsonykor, hogy emlékezz az Szabadítóra? Mit tanulhatunk Smith elnök karácsonyi hagyományaiból? (Lásd „Joseph Fielding Smith életéből”.)
Szerinted miért van az, hogy Jézus Krisztus születésének története „[s]oha nem avul el”? (Lásd 1. szakasz.)
Tekintsd át Smith elnök szavait arról, hogy Jézus Krisztus kisdedként eljött a világba és kiállta a halandóság nehézségeit (lásd 2. szakasz). Milyen gondolataid és érzéseid vannak, amikor átgondolod, hogy a Szabadító hajlandó volt mindezt megtenni?
Gondolkozz el a Szabadító születése és a Szabadító engesztelése közötti kapcsolatról (lásd 3. szakasz). Hogyan segíthetnek a szülők gyermekeiknek, hogy megértsék ezt? Hogyan befolyásolhatja ennek megértése a karácsonyi hagyományainkat?
Mit tehetünk, hogy engedjük, hogy a Szabadító születésének története „átjárja az életünket és hatással legyen rá”? (Lásd 4. szakasz.)

Kapcsolódó szentírások

Ésaiás 53; Lukács 1:26–35; 2; 1 Nefi 11:8–23

Tanítási segédlet

A kis csoportokban történő beszélgetések „sok embernek megad[ják] a részvétel lehetőségét az órán. Az olyan egyének, akik általában vonakodnak részt venni, kis csoportokban megosztják azon elképzeléseiket, melyeket nem fejeznének ki az egész csoport előtt” (Tanítás, nincs nagyobb elhívás [2000]. 177.).