17. fejezet

A pecsételő hatalom és a templomi áldások

„Illés eljött, hogy visszaállítsa a földre… a papság hatalmának teljességét. A papság viseli a kulcsokat arra, hogy az ember szabadításához tartozó összes szertartást és tantételt összekössenek és megpecsételjenek a földön és a mennyben.”

Joseph Fielding Smith életéből

Joseph Fielding Smith 1902-ben Massachusetts államba utazott, ahol információkra lelt Smith őseivel kapcsolatosan. Ott-tartózkodása alatt találkozott egy Sidney Perley nevezetű genealógussal. Perley úr elmondta neki: „Az a célom, hogy ha képes vagyok rá, akkor felkutassam minden olyan személy feljegyzéseit, aki Essex megyébe érkezett az 1700-as évet megelőzően.”

Smith elnök később így emlékezett vissza: „Azt mondtam neki: »Perley úr, jó nagy fába vágta a fejszéjét, nemde?« Így válaszolt: »Bizony, és attól tartok, sohasem fejezem be.« Azt kérdeztem: »Akkor meg miért csinálja?« Elgondolkodott egy pillanatig, majd tanácstalan tekintettel annyit mondott: »Nem tudom, miért, csak elkezdtem, és most már nem tudom abbahagyni.« Azt mondtam: »Meg tudom mondani önnek, miért csinálja ezt és miért nem tudja abbahagyni, de ha elmondom, nem hisz nekem, sőt kinevet majd.«

»Á, dehogyis – felelte. – Ha elmondja nekem, biztosan érdekelni fog.« Aztán elmondtam neki a próféciát Illésről, valamint az ígéret beteljesedését Joseph Smith prófétának és Oliver Cowderynek 1836. április 3-án a Kirtland templomban, illetve hogy miként ragadta meg a kutatás e lelke sok ember szívét, és hogyan fordították szívüket a halottak felkutatása felé e nagyszerű ígéret beteljesítéseként, amelynek a második eljövetelt megelőzően kellett beteljesednie, hogy a földet ne sújtsa átok. Most pedig a gyermekek atyáikhoz fordítják szívüket, és elvégzik a szertartások munkáját a halottakért, hogy ők is szabadulásra leljenek, és megtalálják a kiváltságot, hogy Isten királyságába lépjenek, bár már meghaltak.

Amikor mindent elmondtam, nevetve annyit válaszolt: »Nagyon szép történet, csakhogy én nem hiszem el.« Mégis elismerte, hogy valami arra készteti, hogy folytassa a kutatást, és nem tudja abbahagyni. Rengeteg emberrel találkoztam, akik szintén elkezdték, és képtelenek voltak abbahagyni, férfiak és nők, akik nem is tagjai az egyháznak. Így aztán napjainkban azt láthatjuk, hogy férfiak és nők ezrei kutatják a halottakról szóló feljegyzéseket. Nem tudják, miért, mi viszont megkaphatjuk ezeket az összerendezett feljegyzéseket, és elmehetünk a templomba, ahol elvégezhetjük a szertartásokat a halottainkért.”¹

Smith elnök azt tanította, hogy a családtörténet több, mint csupán a nevek, dátumok és helyszínek felkutatása vagy a történetek összegyűjtése. A templomi szertartások felkínálásáról szól, melyek az örökkévalóságra egyesítik a családokat, összepecsételve Isten családja tagjainak minden hithű nemzedékét. „A szülőket egymáshoz kell pecsételni, a gyermekeket pedig a szülőkhöz, hogy elnyerjék a celesztiális királyság áldásait – mondta. – Így aztán szabadulásunk és fejlődésünk drága halottaink szabadulásán múlik, akikkel családi kötelékeknek kell összekapcsolnia bennünket. Ezt pedig egyedül csak a templomainkban valósíthatjuk meg.”² Mielőtt elmondta volna a Utahi Ogden templom felszentelési imáját, így szólt: „Hadd emlékeztesselek titeket arra, hogy amikor az Úrnak szentelünk egy házat, akkor valójában magunkat ajánljuk fel az Úr szolgálatába azzal a szövetséggel, hogy úgy használjuk a házat, ahogyan azt Ő szeretné, hogy tegyük.”³

Joseph Fielding Smith tanításai

Illés visszaállította a földön és a mennyben való pecsételés, vagyis összekötés hatalmát.

Malakiás, az Ószövetség utolsó prófétája, a következő szavakkal zárta jövendöléseit:

„Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja.

És az Atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jőjjek és meg ne verjem e földet átokkal.” (Malakiás 4:5–6.)

Meglehetősen helyénvalónak tűnik, hogy az ősi próféták utolsó képviselője a jövő nemzedékeire vonatkozó ígérettel zárja szavait, amely ígéretben előre jelez egy olyan eljövendő időszakot, amikor a régmúlt adományozási korszakok összekapcsolódnak a későbbiekkel. […]

Rendelkezünk Malakiás szavainak egy jóval egyértelműbb fordításával is, melyet a nefita próféta, Moróni adott, aki 1823. szeptember 21-én megjelent Joseph Smithnek. Az angyal a következőképpen idézte szavait:

„Íme, én ki fogom nyilatkoztatni nektek a papságot, Illés próféta keze által, az Úr nagy és félelmetes napjának eljövetele előtt.

És ő a gyermekek szívébe ülteti az atyáknak tett ígéreteket, és a gyermekek szíve atyáikhoz fordul.

Ha nem így lenne, akkor az egész föld teljesen elpusztulna az ő eljövetelekor.” (T&Sz 2:1–3.)

Moróni tájékoztatta Joseph Smitht, hogy ez a jövendölés hamarosan beteljesedik. A beteljesedés mintegy tizenkét évvel később, 1836. április 3-án valósult meg. Ezen a napon Illés megjelent Joseph Smithnek és Oliver Cowderynek a Kirtland templomban, és ott rájuk ruházta… a földön és a mennyben való pecsételés vagy összekötés kulcsait. E papság kulcsait Illés viselte, akinek az Úr hatalmat adott az elemek felett és az emberek felett is, azzal a felhatalmazással, hogy az időre és az örökkévalóságra megpecsételjen az igazlelkűeken minden olyan szertartást, amely a szabadítás teljességére vonatkozik.⁴

Az egyház néhány tagja összezavarodott, azt gondolva, hogy Illés a halottakért való keresztelés vagy a halottak megváltásának kulcsaival érkezett. Illés kulcsai ennél hatalmasabbak voltak. A pecsételés kulcsai voltak ezek, a pecsételés eme kulcsai pedig éppúgy vonatkoznak az élőkre, mint a halottakra, akik hajlandóak bűnbánatot tartani. ⁵

Illés azért jött, hogy visszaállítsa a földre a papság hatalmának teljességét azáltal, hogy ráruházza azt az Úrtól megfelelő megbízatást kapott halandó prófétákra. E papság birtokolja a kulcsokat az összekötésre és pecsételésre a földön és a mennyben az ember szabadulásához szükséges minden szertartás és tantétel kapcsán, hogy így azok érvényesek lehessenek Isten celesztiális királyságában. […]

Ezen felhatalmazás erejénél fogva végzik el a szertartásokat a templomban mind az élőkért, mind pedig a halottakért. Ez az a hatalom, amely az örökkévalóságra egyesíti a férjeket és feleségeket, amikor az örökkévaló tervnek megfelelően házasságra lépnek. Ez az a felhatalmazás, amely által a szülők nem csupán az időre, hanem az örökkévalóságra is jogot formálhatnak gyermekeikre, amely örökkévalóvá teszi a családot Isten királyságában.⁶

A pecsételő hatalom visszaállítása megmenti a földet attól, hogy Jézus Krisztus eljövetelekor teljesen elpusztuljon.

Ha Illés nem jött volna el, akkor azt kell hinnünk, hogy az elmúlt korokban végzett munkának vajmi kevés eredménye lenne, mert az Úr azt mondta, hogy ilyen feltételek közepette az egész föld teljesen elpusztulna az Ő eljövetelekor. Ezért aztán Illés küldetése mérhetetlenül fontos volt a világ számára. Itt most nem csupán a halottakért végzett keresztelésről van szó, hanem a szülők összepecsételéséről, valamint a gyermekeknek a szülőkhöz pecsételéséről is, „hogy sor kerüljön adományozási korszakok, kulcsok, hatalmak és dicsőségek teljes és tökéletes egységére és összekapcsolására” a kezdetektől egészen az idők végezetéig [lásd TSz 128:18]. Ha ez a pecsételő hatalom nem lenne jelen a földön, akkor zűrzavar uralkodna és rendetlenség venné át a rend helyét azon a napon, amikor az Úr eljön, és ez természetesen nem történhet meg, hiszen Isten királyságában minden dolgot tökéletes törvény kormányoz és irányít.⁷

Miért pusztulna el a föld? Egyszerűen azért, mert ha nincsen egy összekötő kapocs az atyák és a fiak között – amely a halottakért végzett munka –, akkor mindegyikünket el fognak utasítani; Isten egész munkája kudarcot fog vallani és teljességgel elpusztul. Természetesen ez az állapot nem fog bekövetkezni.⁸

E [pecsételő] hatalom visszaállítása az a kovász, mely megmenti a földet attól, hogy Jézus Krisztus eljövetelekor teljesen elpusztuljon. Amikor szilárdan és tisztán bevéssük ezt az igazságot az elménkbe, akkor könnyen látjuk majd, hogy csak zavar és szerencsétlenség lenne, ha Krisztus eljönne, a pecsételő hatalom pedig nem lenne itt.⁹

Ahhoz, hogy felkészüljünk a szabadításra a maga teljességében, a pecsételő hatalom által el kell nyernünk a templomi szertartásokat.

Az Úr kiváltságokat és áldásokat adott számunkra, valamint lehetőséget arra, hogy szövetségeket kössünk, elfogadva a szabadításunkra vonatkozó szertartásokat mindazon felül, amit a világban prédikálnak, az Úr Jézus Krisztusba vetett hit, a bűnbánat, a bűnök bocsánatára végzett keresztelés és a Szentlélek ajándékáért történő kézrátétel tantételein felül; e tantételeket és szövetségeket pedig nem nyerhetjük el másutt, csakis Isten templomában.¹⁰

A templomi munka olyan szorosan összefonódik a szabadítás tervével, hogy az egyik nem létezhet a másik nélkül. Más szavakkal, nem lehet szabadítás, ahol nincsenek meg a kifejezetten a templomhoz tartozó templomi szertartások.¹¹

Többezer olyan utolsó napi szent van, akik… hajlandóak eljárni a gyűlésekre, hajlandóak fizetni a tizedüket, és eleget tenni szokásos egyházi kötelességeiknek, mégis úgy tűnik, nem érzik vagy nem értik, milyen fontos lenne, hogy elnyerjék az Úr templomában megszerezhető áldásokat, melyek elhozhatnák számukra a felmagasztosulást. Furcsa dolog ez. Az emberek úgy tűnik, megelégednek azzal, hogy csak az oldalvonalon játszanak, anélkül, hogy kihasználnák az előttük lévő lehetőségket és elnyernék ezeket a szükséges szövetségeket, melyek visszavihetnék őket fiakként és leányokként Isten jelenlétébe.¹²

Ha szeretnétek elnyerni a teljes szabadítást, vagyis az Isten királyságában való felmagasztosulást, …akkor el kell mennetek az Úr templomába, és el kell nyernetek ezeket a szent szertartásokat, melyek ahhoz a házhoz tartoznak, és amelyeket nem lehet megszerezni sehol másutt. Egyetlen férfi sem nyeri el az örökkévalóság és a felmagasztosulás teljességét egyedül; egyetlen nő sem nyeri el ezt az áldást egyedül; csak a férfi és a felesége, amikor elnyerik a pecsételő hatalmat az Úr templomában, akkor léphetnek tovább a felmagasztosulásra, és folytathatják útjukat, majd válhatnak olyanná, mint az Úr. Ez az ember rendeltetése, ez az, amit az Úr kíván gyermekei számára.¹³

Megjegyzés: Smith elnök reményt és ígéretet nyújtó szavai azon hithűek számára, akik nem tudják elnyerni a templom összes áldását életük során, e könyv 18. fejezetében találhatók.

A pecsételő hatalomnak köszönhetően képesek vagyunk elvégezni a szabadító szertartásokat azok számára is, akik ezek elnyerése nélkül haltak meg.

Ki az atyák, akikről Malakiás beszélt, és kik a fiak? Az atyák a mi elhunyt őseink, akik anélkül haltak meg, hogy kiváltságukban állt volna elfogadni az evangéliumot, ám akik ígéretet kaptak arra, hogy eljön az idő, amikor majd megadatik nekik ez a kiváltság. A gyermekek azok, akik ma élnek, és akik genealógiai adatokat gyűjtenek, majd pedig helyettesítő szertartásokat végeznek a templomokban.¹⁴

A család minden tagja részt vehet a családtörténeti munkában

Illés eljött a pecsételés kulcsaival, és megadatott nekünk a hatalom, amely által segítő kezet nyújthatunk a halottaknak. E pecsételő hatalom felöleli azokat a halottakat, akik hajlandóak bűnbánatot gyakorolni és elnyerni az evangéliumot, akik e tudás nélkül haltak meg, éppen úgy, ahogy azok felé az élők felé is elér, akik bűnbánatot tartanak.¹⁵

Az Úr kijelentette, hogy minden lélekgyermeke, minden lélek, aki itt élt vagy él a földön, jogszerű és igazságos lehetőséget kap arra, hogy higgyen és engedelmeskedjen ezen örökkévaló evangélium törvényeinek. Mindazok, akik elfogadják az evangéliumot és összhangban élnek annak törvényeivel, beleértve a keresztelést és a celesztiális házasságkötést, azoknak örök életük lesz.

Nyilvánvaló, hogy eleddig csupán az emberiség elenyésző része hallotta a kinyilatkoztatott igazság szavát az Úr igaz szolgái egyikének szájából. Az Úr bölcsességében és igazságosságában mindenki meghallja majd. Ahogyan Péter is mondta:

„Mert azért hirdettetett az evangyéliom a holtaknak is, hogy megítéltessenek emberek szerint testben, de éljenek Isten szerint lélekben.” (1 Péter 4:6.)

Azok, akiknek nem nyílt lehetősége arra, hogy a szabadítás üzenetét ebben az életben meghallják, de teljes szívükkel elfogadták volna azt, ha alkalmuk adódott volna rá – ők azok, akik el fogják fogadni azt a lélekvilágban; ők azok, akikért el kell végeznünk a szertartásokat a templomokban; és ők azok, akik ezen a módon velünk együtt a szabadítás és az örök élet örökösei lesznek majd.¹⁶

Az atyák szívének a fiakhoz fordulása, valamint a fiak szívének atyáikhoz fordulása a halottak szabadításának hatalma, amely szabadítás az a helyettesek által végzett munka, amelyet a gyermekek végezhetnek atyáikért, és amely minden szempontból logikus és következetes. Számtalan alkalommal hallottam e munka ellenzőitől, hogy lehetetlen valakinek valaki más helyetteseként állni. Akik ilyen véleményt nyilvánítanak ki, figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a szabadítás egész munkája helyettes által végzett munka, hiszen Jézus Krisztus áll közbenjáróként, megváltva bennünket a haláltól, amelyért nem vagyunk felelősek, valamint megváltva bennünket saját bűneink felelősségétől is, azzal a feltétellel, hogy bűnbánatot tartunk és elfogadjuk az evangéliumot. Ezt hatalmas és végtelen mértékben vitte véghez, és ugyanezen tantétel alapján adott felhatalmazást az egyháza tagjainak arra, hogy a halottaikért cselekedjenek, akik nem képesek elvégezni a szabadító szertartásokat saját maguk számára.¹⁷

Úgy vélem, olykor túlságosan is szűklátókörűen tekintünk a halottak szabadításának e munkájára. Helytelen elképzelés úgy gondolni azokra, akikért a munkát végezzük az Úr templomában, mint akik halottak. Úgy kell gondolnunk rájuk, mint akik élnek; az élő helyettes pedig csupán képviseli őket azon áldások elnyerése során, amelyeket meg kellett volna kapniuk, és meg is kaptak volna ebben az életben, ha valamelyik evangéliumi adományozási korszakban élnek. Éppen ezért minden halott személy, akiért munkát végeznek a templomban, élőnek tekintendő akkor, amikor a szertartás történik.¹⁸

A halottak szabadításának e tana az egyik legdicsőségesebb tantétel, amely valaha is kinyilatkoztatott az embernek. Ez az a mód, amelyen keresztül az evangéliumot minden embernek felkínálják. Igazolja azt a tényt, hogy Isten nem személyválogató [lásd Cselekedetek 10:34]; hogy minden lélek becses az Ő szemében; valamint hogy minden ember valóban és szó szerint cselekedetei alapján lesz megítélve.

Nos, köszönöm az Úrnak, hogy visszaállította örökkévaló evangéliumát számunkra ezekben a napokban! Köszönöm Neki, hogy a pecsételő hatalom Illés próféta által visszatért a földre! Köszönöm Neki az örökkévaló családi egységet, a kiváltságunkat, hogy mi magunk összepecsételtethettünk az Ő szent templomaiban, és hogy ezt követően elérhetővé tette, hogy biztosíthassuk a pecsételő áldásokat azon őseink számára is, akik az evangélium ismerete nélkül haltak meg.¹⁹

A családtörténeti és a halottakért végzett templomi munka a szeretet munkája.

Rengeteg jó és alázatos lélek él, akik megvonták maguktól a kényelmet, sőt, olykor az élethez szükséges dolgokat is, hogy előkészítsék a feljegyzéseket, és elvégezzék a munkát halottaik számára, hogy a szabadítás ajándéka hozzájuk is eljuthasson. A szeretet e munkája nem marad észrevétlen, hiszen mindenki, aki ebben a jó ügyben munkálkodik, kincset és gazdagságot talál majd Isten celesztiális királyságában. Hatalmas lesz jutalmuk, igen, méghozzá a halandók értelmét felülmúló.²⁰

Nincs olyan munka az evangéliumhoz kapcsolódóan, amely önzetlenebb természetű lenne, mint a halottainkért az Úr házában végzett szolgálat. Akik a halottakért munkálkodnak, semmilyen földi ellenszolgáltatást vagy jutalmat nem remélnek. Ez mindenek felett a szeretet munkája, melyet az a hithű és folyamatos munka ébreszt az ember szívében, amelyet e szabadító szertartásokban elvégez. Nincs anyagi megtérülése, viszont hatalmas öröm vár ránk a mennyben azokkal a lelkekkel, akiket hozzásegítettünk a szabadulásukhoz. Olyan munka ez, amely kitágítja az ember lelkét, szélesíti látókörét embertársai jólétével kapcsolatban, és szeretetet ültet a szívébe Mennyei Atyánk összes gyermeke iránt. Nincs olyan munka, mely hatékonyabban tanítaná az embert, hogy úgy szeresse felebarátját, akár önmagát, mint amelyet a halottakért végzünk a templomban. Jézus annyira szerette a világot, hogy hajlandó volt saját magát ajánlani áldozatként a bűnökért, hogy a világ megszabaduljon. Nekünk is kiváltságunkban áll – még ha kis mértékben is –, hogy kimutassuk az Iránta és felebarátaink iránt érzett hatalmas szeretetünket azzal, hogy hozzásegítjük őket az evangélium azon áldásaihoz, amelyeket segítségünk nélkül nem nyerhetnek el.²¹

A családtörténeti és a templomi munka során nemzedékről nemzedékre kiteljesítjük a család szervezetét.

A halottak szabadításának és a templomi munkának a tana elénk tárja azt a dicsőséges lehetőséget, hogy a családi kapcsolatokat folytonossá tegyük. Ezen keresztül tanuljuk meg, hogy a családi kötelékeket nem szabad szétszakítani, hogy a férjek és a feleségek örökkévaló jogot formálnak egymásra és gyermekeikre egészen az utolsó nemzedékig. Ahhoz azonban, hogy e kiváltságokat elnyerjük, részesülnünk kell a pecsételő szertartásokban Istenünk templomában. Minden szerződés, kötelezvény, kötelezettség és megállapodás, amelyet emberek kötöttek, véget ér, azonban azok a kötelezettségek és megállapodások, melyeket az Úr házában kötünk, örökké tartanak, ha hithűen betartjuk azokat [lásd T&Sz 132:7]. Ez a tan tisztább képet ad nekünk az Úr gyermekeivel kapcsolatos céljairól. Megmutatja, milyen bőséges és korlátlan könyörületében és szeretetében mindazok iránt, akik engedelmeskednek Neki, sőt, még azok iránt is, akik fellázadnak, hiszen jósága még nekik is hatalmas áldásokat biztosít.²²

Jézus Krisztus evangéliumából azt tanuljuk, hogy a család szervezete – a celesztiális felmagasztosulás szempontjából véve – teljes lesz, olyan szervezet, amelyben összekapcsolódnak az egyik nemzedékhez tartozó apák, anyák és gyermekek a következő nemzedékhez tartozó apákkal, anyákkal és gyermekekkel, így terjeszkedve ki egészen az idő végezetéig.²³

A papság pecsételő hatalma „az örökkévalóságra egyesíti a férjeket és feleségeket, amikor az örökkévaló tervnek megfelelően házasságra lépnek”

Létre kell jönnie a nemzedékek valamiféle összekapcsolásának, összeforrasztásának Ádám napjaitól fogva egészen az idők végezetéig. A családok egyesülnek és összekapcsolódnak, szülők a gyermekekhez, gyermekek a szülőkhöz, az egyik nemzedék a másikhoz, míg végül mindannyian egyetlen nagyszerű és hatalmas családot alkotunk majd Ádám atyánkkal a család fejeként, ahová az Úr helyezte őt. Nem nyerhetünk tehát szabadulást és felmagasztosulást Isten királyságában, csak akkor, ha szívünkben él a vágy, hogy elvégezzük e munkát, és megtegyünk mindent, ami csak erőnkből telik, a halottaink érdekében. Dicsőséges tantétel ez, egyike az igazság Joseph Smith prófétán keresztül kinyilatkoztatott nagyszerű tantételeinek. Ki kell használnunk a lehetőségeinket, és bizonyítanunk kell, hogy érdemesek és elfogadhatóak vagyunk az Úr szemében, hogy elnyerhessük e felmagasztosulást saját magunk számára, valamint együtt örvendezhessünk rokonaikkal és barátainkkal Isten királyságában az Egyszülött egyházához tartozó minden olyan szent e nagyszabású újraegyesítése és összegyűjtése során, akik tisztán és szeplőtelenül tartották magukat a világ bűneitől.

Az Úr áldjon meg bennünket, és adjon vágyat a szívünkbe, hogy felmagasztaljuk elhívásunkat és hithűen szolgáljuk Őt mindezekben, ezért imádkozom.²⁴

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Kérdések

A „Joseph Fielding Smith életéből” szakaszban olvasd el Smith elnök tanácsát azzal kapcsolatban, hogy mit is teszünk valójában a templom felszentelésekor. Mit tehetünk azért, hogy kövessük tanácsát?
Hogyan kapcsolódnak az 1. szakaszban található tanítások azon erőfeszítéseinkhez, hogy segítsünk elhunyt őseinknek? Hogyan vonatkozhatnak e tanítások az élő családtagjainkhoz fűződő kapcsolatunkra?
Amikor a 2. szakaszt olvasod, keresd meg, hogy mit mondott Smith elnök, miért van az, hogy a pecsételő hatalom „megmenti a földet attól, hogy Jézus Krisztus eljövetelekor teljesen elpusztuljon”. Mit tanít ez a családok helyéről a szabadítás tervében?
Hogyan fonódik össze a templomi munka a szabadítás tervével? (Lásd 3. szakasz.) Milyen hatással lehet ez a tantétel a templomi munkával kapcsolatos érzéseinkre?
Smith elnök azt tanácsolta, hogy amikor templomi munkát végzünk a halottakért, akkor úgy kell gondolnunk rájuk, mintha élnének (lásd 4. szakasz). Ez mit jelent számodra? Hogyan befolyásolhatja ez a gondolat a templomi szolgálatodat?
Amikor áttekinted az 5. szakaszt, keresd meg azokat az áldásokat, amelyeket Smith elnök elmondása szerint azok nyernek el, akik családtörténeti munkát végeznek. Hogyan bizonyultak igaznak ezek az életedben?
Tanulmányozd a 6. szakaszt, és képzeld el, milyen lesz együtt örvendezni az őseiddel a „nagyszabású újraegyesítés” során. Gondolkodj el azon, mit tehetsz saját magad és a családod e kiváltságra való felkészítése érdekében.

Kapcsolódó szentírások

1 Korinthusbeliek 15:29; T&Sz 95:8; 97:15–16; 128:16–19

Tanítási segédlet

„Amikor valaki egy kérdést tesz fel, kérd meg a többieket, hogy válaszoljanak rá helyetted. Például mondhatod azt, hogy »Ez egy érdekes kérdés. A többiek mit gondolnak?« vagy »Tud valaki segíteni ebben a kérdésben?«” (Tanítás, nincs nagyobb elhívás [2000]. 64.).