13. fejezet
Keresztelés
„A keresztelés szó szerint… átültetés vagy feltámadás az egyik életből a másikba – a bűnös életből a lelki életbe.”
Joseph Fielding Smith életéből
Joseph Fielding Smith elnök az 1951. áprilisi általános konferencián 67 évvel korábbi élményéről beszélt, arról, amikor 8 évesen megkeresztelkedett. Elmondása szerint a keresztelése napján úgy érezte, „tisztán, szeplőtelenül áll… az Úr előtt”. Aztán megtanulta, hogy egész élete során erőfeszítésbe kerül majd, hogy ilyen állapotban tartsa magát. Így emlékezett vissza: „Volt egy nagyon kedves nővérem – mint ahogyan minden nővérem és húgom kedves volt –, aki mélyen elmémbe véste, milyen fontos, hogy szeplőtelenül tartsam magam a világtól. Keresztelésem napján adott tanításai életem minden napján elkísértek.”1
Nővére tanításaihoz híven Smith elnök arra buzdította az egyház tagjait, hogy tartsák meg keresztelési szövetségeiket – maradjanak „a lelki életben”, melyet kereszteléssükkor nyertek el.2 Kijelentette:
„Nincs fontosabb tanács, melyet az egyház bármely tagjának adhatok, mint az, hogy tartsa be a parancsolatokat a keresztelés után. Az Úr a bűnbánat és a törvényeinek való hűség feltételével ajánlja nekünk a szabadítást.”3
Joseph Fielding Smith tanításai
1
Az alámerítéssel történő keresztelés a születés, a halál és a feltámadás mintája.
A keresztelés, amely az evangélium harmadik tantétele és az első szertartása, elengedhetetlen a szabaduláshoz és a felmagasztosuláshoz Isten királyságában. A keresztelés először is az az eszköz, amely által a bűnbánó bűnös elnyeri bűnei bocsánatát. Másodszor, ez a kapu Isten királyságába. Az Úr Nikodémushoz szólva a János 3:1–11-ben így magyarázta ezt.
[…] A keresztelés vízben való alámerítéssel történik. […] A keresztelést nem lehet semmilyen más módon végrehajtani, mint a teljes test vízben való alámerítésével, a következő okok miatt:
(1) A keresztelkedés Jézus Krisztus és mindazok halálát, eltemetését és feltámadását hivatott jelképezni, akik már elnyerték a feltámadást.
(2) A keresztelkedés egyben születés is, méghozzá annak hasonlatosságára történik, ahogy egy gyermek erre a világra születik.
(3) A keresztelés szó szerint és képletesen is feltámadást jelent – átültetést vagy feltámadást az egyik életből a másikba – a bűnös életből a lelki életbe.
Szeretném egy kicsit kifejteni a második okot: A keresztelkedés egyben születés is, méghozzá annak hasonlatosságára történik, ahogy egy gyermek erre a világra születik. […] A Mózes 6:58–60-ban a következőket olvashatjuk:
„Parancsolatot adok tehát neked, hogy tanítsd ezeket a dolgokat szabadon a gyermekeidnek, mondván:
Hogy vétek miatt következik be a bukás, amely bukás halált hoz, és éppen úgy, ahogyan víz, és vér, és a lélek – amit én alkottam – által születtetek meg a világra és váltatok élő lénnyé a porból, éppen úgy újjá kell születnetek, víztől és a Lélektől, a menny királyságába, és meg kell tisztulnotok vér, méghozzá az én Egyszülöttem vére által; hogy minden bűntől megszenteltethessetek, és élvezzétek az örök élet szavait ezen a világon, valamint örök életet az eljövendő világban, méghozzá halhatatlan dicsőséget;
Mert a víz által tartjátok be a parancsolatot; a Lélek által igazultok meg, és a vér által szenteltettek meg”.
[…] Minden gyermeket, aki e világba születik, vízben hordják ki, és vízből születik, valamint vértől és lélektől. Éppen ezért amikor Isten királyságába születünk, akkor ugyanilyen módon kell megszületnünk: kereszteléssel megszületve a vízből; Krisztus kiontott vére által megtisztítva és megszentelve; Isten Lelke által pedig igazolva, hiszen a keresztelés nem teljes a Szentlélek keresztsége nélkül. Látjátok a párhuzamot a világba születés és Isten királyságába születés között. […]
Elérkeztünk a harmadik okhoz: A keresztelés szó szerint és képletesen is feltámadást jelent – átültetést vagy feltámadást az egyik életből a másikba – a bűnös életből a lelki életbe.
[…] Minden férfinak és nőnek… szüksége van a bűnbánatra. […] Lelki halálban vannak. Hogyan térhetnek vissza? Azzal, hogy eltemettetnek a vízben. Halottak, tehát eltemettetnek a vízben, majd a lélek feltámadása során előjönnek, vissza a lelki életbe. Ezt jelenti a keresztelés.4
Ez a festmény egy férfit ábrázol, aki a Dnyeper vizében keresztelkedik az ukrajnai Kijev közelében
2
A kisgyermekeknek, akik még nem érték el a felelősségre vonhatóság korát, nincsen szükségük keresztelésre, mert ők megváltást nyernek Jézus Krisztus engesztelésén keresztül.
Tudom, hogy a kisgyermekek, aki még nem érték el a felelősségre vonhatóság korát, és ezért nem bűnösök, …megváltást nyernek Krisztus vére által, ha pedig valaki amellett érvel, hogy keresztelésre van szükségük, az nyíltan káromolja Istent, és tagadja Isten igazságosságát és irgalmát [lásd Moróni 8:20–23].5
A Tan és a szövetségek 29. szakaszában az Úr a következőket mondja (46–47. vers):
„De íme, azt mondom nektek, hogy a kisgyermekek a világ megalapítása óta megváltattak az én Egyszülöttem által;
Nem tudnak tehát bűnt elkövetni, mert Sátánnak nem adatott hatalom a kisgyermekek megkísértésére, amíg felelősségre vonhatóvá nem válnak énelőttem”.
Nos, ez jól hangzik. „A kisgyermekek a világ megalapítása óta megváltattak.” Mit ért az Úr ez alatt? Ez azt jelenti, hogy mielőtt e föld alapjait lefektették volna, a megváltás e terve, a szabadítás terve, melyet követnünk kell ebben az életben, már teljesen elkészült, és Isten – a kezdettől fogva ismerve a véget – gondoskodott a kisgyermekek megváltásáról Jézus Krisztus engesztelése által.
[…] Amikor egy kisbaba arcára tekintetek, aki rátok mosolyog, el tudjátok képzelni, hogy az a kicsiny gyermek bármilyen bűntől is bemocskolódhatott, ami megfosztaná Isten jelenlététől, ha esetleg meghalna? […]
Emlékszem, amikor misszionáriusként Angliában voltam, találkoztunk ott egy amerikai családdal. […] Amikor [a férj] hallotta az eldereket az utcán prédikálni, meghívta őket az otthonába, mivel honfitársai voltak. Nem érdekelte az evangélium, inkább csak azért érdeklődött irántuk, mert ők is az Egyesült Államokból érkeztek. Nos, hát én is éppen ott szolgáltam. Nem én voltam az első, akit hallott prédikálni, de később engem is meghívott az otthonába. […]
Azt gondoltuk, hogy azért megyünk hozzá, hogy majd a baseballról, az amerikai fociról és más effélékről beszélgessünk, és összehasonlítsuk a dolgokat az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában – olyasmikről beszélgessünk tehát, amik őt érdekelték. Pont így is történt, és egy ideig nem is szóltunk egy árva szót sem a vallásról. Jópárszor visszamentünk, és úgy gondolta, elég jó fickók vagyunk, mert nem akartuk mindenáron a vallásunkkal traktálni. Egy idő után aztán elkezdtek kérdéseket feltenni – tudtuk, hogy ez eljön majd. Egyik este, amint az otthonukban ültünk, a felesége odafordult hozzám, és azt mondta: „Smith elder, szeretnék kérdezni valami.” De mielőtt még belekezdhetett volna, sírni kezdett. Fogalmam sem volt, mi baja lehet. Zokogott, majd amikor annyira összeszedte magát, hogy fel tudta tenni a kérdést, a következő történetet mesélte el nekem:
Amikor Angliába költöztek, az a szerencsétlenség érte őket, hogy elveszítették a kisbabájukat. […] Elmentek a paphoz [annál az egyháznál, ahová jártak], mert szerették volna keresztény szertartás szerint eltemetni a babát. […] A pap azt mondta neki: „Nem tarthatunk a gyermekének keresztény temetést, hiszen nem volt megkeresztelve. A gyermeke elveszett.” Eléggé nyers volt ez a kifejezés, de ő így mesélte el a történetet, az asszony szíve pedig akkor már két vagy három éve csak sajgott és sajgott. Így aztán feltette a kérdést nekem: „Hát tényleg elveszett a kicsinyem? Már sohasem fogom viszontlátni?” A Mormon könyvében odalapoztam Mormon szavaihoz, melyeket fiának, Moróninak mondott [lásd Moróni 8]. Azt mondtam: „A gyermeke nem veszett el. Egyetlen gyermek sem veszett el. Minden gyermek szabadítást nyer Isten királyságában, amikor meghal.”
„És azt is láttam, hogy minden olyan gyermek, aki a felelősségre vonhatóság éveinek elérése előtt hal meg, megszabadul a menny celesztiális királyságában.” [T&Sz 137:10.] Ezt mondta az Úr Joseph Smith prófétának egy kinyilatkoztatásban vagy látomásban, melyet a Kirtland templomban kapott. Hát nem hangzik jól? Nem igazságos? Nem helyes? […] [Egy kisbaba] nem tehető felelőssé az eredendő bűnért, sőt, semmilyen bűnért, hiszen Isten irgalma tart rá igényt, és így szabadulást nyer.
De mi a helyzet veletek és velem? Itt vagyunk a megértés képességével, az Úr pedig azt mondta: „[A]ki tudással bír, annak vajon nem parancsoltam meg, hogy tartson bűnbánatot?” [T&Sz 29:49.] Parancsot kaptunk, hogy tartsunk bűnbánatot, parancsot kaptunk, hogy keresztelkedjünk meg, parancsot kaptunk, hogy mossuk le bűneinket a keresztelővízben, mert képesek vagyunk a megértésre, és mindannyian követtünk el bűnt. Azonban sem én, sem ti nem azért keresztelkedtetek meg, amit Ádám követett el. Én azért keresztelkedtem meg, hogy megtisztuljak mindattól, amit én magam elkövettem, és ti is éppen így, hogy visszatérhessünk Isten királyságába.
[…] Az Úr gondoskodott azokról, akik törvény nélkül valók, a kisgyermekek pedig nem tartoznak a bűnbánat törvényének hatálya alá. Hogyan is taníthatnánk egy kisgyermeknek, hogy tartson bűnbánatot? Semmi sincs, amit meg kellene bánnia.
Az Úr nyolc éves korban határozta meg a felelősségre vonhatóság korát – ez az Ő megítélése. Nyolc éves kor után már rendelkeznünk kell olyan mértékű értelemmel, hogy szükségessé váljék a keresztelkedés. Az Úr gondoskodik azokról, akik e korhatár alatt vannak.6
3
Minden ember, aki megkeresztelkedett ebben az egyházban, szövetséget kötött az Úrral.
Minden ember, aki belép a keresztelővízbe, szövetséget vesz magára.
„Továbbá parancsolatként az egyháznak, a keresztelés módját illetően: Mindazokat, akik megalázkodnak Isten előtt, és meg kívánnak keresztelkedni, és megtört szívvel és töredelmes lélekkel állnak elő, és tanúbizonyságot tesznek az egyház előtt arról, hogy minden bűnüket valóban megbánták, és hajlandóak magukra venni Jézus Krisztus nevét, elhatározva azt, hogy mindvégig szolgálják őt, és cselekedeteikkel valóban kinyilvánítják, hogy részesültek Krisztus Lelkéből, bűneik bocsánatára – fogadják be keresztelés által az ő egyházába!” (T&Sz 20:37.)7
„Minden ember, aki megkeresztelkedett ebben az egyházban, szövetséget kötött az Úrral, hogy betartja parancsolatait.”
A Tan és a szövetségek 59. szakaszából olvasok fel:
„Parancsolatot adok tehát nekik [vagyis az egyház tagjainak], így szólván: Teljes szíveddel, teljes lelkeddel, elméddel és erőddel szeresd az Urat, a te Istenedet; és Jézus Krisztus nevében szolgáld őt.
Úgy szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ne lopj; házasságtörést se kövess el, ne ölj, és ne tegyél semmi ahhoz hasonlót.
Mondj köszönetet az Úrnak, Istenednek minden dologban.” [T&Sz 59:5–7.]
Minden ember, aki megkeresztelkedett ebben az egyházban, szövetséget kötött az Úrral, hogy betartja parancsolatait, ebben a parancsolatban pedig, melyet abban az adományozási korszakban is megismételtek, amelyben élünk, azt halljuk, hogy teljes szívünkkel, teljes elménkkel és minden erőnkkel kell szolgálnunk az Urat, és ezt is Jézus Krisztus nevében kell tennünk. Mindent, amit teszünk, Jézus Krisztus nevében kell tennünk.
A keresztelővízben szövetségben fogadtuk, hogy betartjuk ezeket a parancsolatokat; hogy szolgáljuk az Urat; hogy betartjuk első és legnagyobb parancsolatát mind közül, és szeretjük az Urat, Istenünket; hogy betartjuk a következő nagy parancsolatot, és úgy szeretjük felebarátunkat, mint saját magunkat; és teljes lelkünkkel, teljes szívünkkel és minden erőnkkel bizonyítani fogjuk Neki, hogy „minden olyan szó szerint [élünk], amely Isten szájából előjön” [T&Sz 84:44]; hogy engedelmesek, alázatosak és szorgalmasak leszünk szolgálatában, hajlandóak leszünk engedelmeskedni és hallgatni a felettünk elnöklők tanácsaira, és minden dologban egyedül Isten dicsőségére tekintő szemmel járunk el.
Nem szabad elfelejtenünk ezeket, mert ez a parancsolat mindannyiunkat kötelez az egyház tagjaiként.8
4
Ahhoz, hogy elnyerjük az evangélium összes áldását, a keresztelést követően továbbra is alázatosnak, bűnbánónak és engedelmesnek kell lennünk.
Az igaz egyház egyik nagyszerű célja, hogy megtanítsa az embereknek, mit kell tenniük a keresztelés után ahhoz, hogy elnyerjék az evangélium áldásainak teljességét.9
Minden lélek, aki megkeresztelkedett, aki igazán megkeresztelkedett, megalázkodott; megtört lett a szíve; töredelmes lett a lelke; szövetséget kötött Isten előtt, hogy betartja parancsolatait, és elhagyta minden bűnét. Aztán, miután bekerült az egyházba, már kiváltságában áll, hogy bűnt kövessen el? Most már lazíthat? Belemerülhet-e vajon olyan dolgokba, melyekről az Úr azt mondta, hogy tartózkodjon tőlük? Nem. A keresztelést követően éppoly szükséges, hogy töredelmes legyen a lelke és megtört a szíve, mint azt megelőzően.10
Hallottam, amint a fiatal férfijaink közül páran, és néhányan, akik már nem annyira fiatalok, a keresztelésről beszélgetnek. Azt mondták, nem értik, miért nem kell minden bűn elkövetése után megkeresztelkedni, ha egyszer a keresztelés a bűnök bocsánatára szolgál. Ti értitek az okát ennek? Amíg valaki vétkezik, és a lelki életen belül marad, életben van, bűnbánatot tarthat és bűnbocsánatot nyerhet. Szükségtelen számára, hogy megkeresztelkedjen, és így térjen vissza oda, ahol már ott van.11
Ki igyekszik az utolsó napi szentek közül a telesztiális királyságba? Ki igyekszik az utolsó napi szentek közül a terresztriális királyságba? Semmi dolgunknak nem szabadna lenni ezekkel a királyságokkal; annak, aki megkeresztelkedik az egyházba, nem lehet – vagy legalábbis nem kellene, hogy az legyen – a szándéka, hogy olyan életet éljen, hogy ne találjon helyet Isten celesztiális királyságában; hiszen maga a keresztség is az ebbe a királyságba vezető út. A keresztség kettős céllal bír; először is a bűnök bocsánatára szolgál, másodszor pedig ez Isten királyságának kapuja, nem a telesztiális királyságé, sem pedig a terresztriális királyságé, hanem a celesztiális királyságé, ahol Isten lakozik. Erre szolgál a keresztség; erre szolgál a Szentlélek ajándéka kézrátétel által – hogy felkészítsen minket arra, hogy engedelmesen egyre tovább haladjunk, betartva az Úr parancsolatait mindaddig, amíg el nem nyerjük a teljességet a celesztiális királyságban.12
Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz
Kérdések
-
Gondolkodj el saját keresztelkedéseden, miközben Smith elnök emlékeiről olvasol a „Joseph Fielding Smith életéből” részben. Mennyiben gyarapodott azóta a keresztelkedésről való megértésed? Hogyan segíthetjük azokat a családtagjainkat vagy barátainkat, akik a keresztelkedésre készülnek?
-
Milyen meglátásaid lettek a keresztelkedéssel kapcsolatban Smith elnöknek az 1. szakaszban található tanításai hatására? Hogyan segíthetnek a keresztelkedés szimbolikájára vonatkozó tanításai abban, hogy jobban megértsük a keresztelési szövetséget?
-
Mit tanít a 2. szakaszban található történet Mennyei Atyánk gyermekei iránt érzett szeretetéről? Gondolj olyan ismerőseidre, akiknek segíthetne, ha megismernék az ebben a történetben példázott tant.
-
Gondolkodj el azon erőfeszítéseiden, melyeket a keresztelői szövetséged betartására teszel (lásd 3. szakasz). Hogyan befolyásolja ez a szövetség a családtagjaiddal és másokkal való kapcsolatodat?
-
Gondolkodj el Smith elnök azon kijelentésén, amely a 4. szakasz elején található. Szerinted mit lenne szükséges megtanítani az embereknek a keresztelkedésüket követően? Hogyan segíthetünk egymásnak betartani a keresztelési szövetségünket?
Kapcsolódó szentírások
Máté 3:13–17; 2 Nefi 31:5–13; Móziás 18:8–13; 3 Nefi 11:31–39; T&Sz 68:25–27; Hittételek 1:4
Tanítási segédlet
„Ha pozitívan reagálsz minden őszinte hozzászólásra, segíthetsz a tanulóidnak jobban bízni azon képességükben, hogy aktív részesei tudnak lenni az órai beszélgetéseknek. Például mondhatod, hogy »köszönöm a válaszodat, elgondolkodtató volt«, vagy »ez egy jó példa«, vagy »nagyra értékelek mindent, amit ma mondtatok«” (lásd Tanítás, nincs nagyobb elhívás [2000]. 64.).