Könyvtár
27. rész, 2. nap: Titus


27. rész: 2. nap

Titus

Bevezetés

Ebben a levélben Pál apostol arra buzdítja Titust – aki misszionárius társa volt, és akkoriban Krétán szolgált –, hogy a helyes tant használja mások tanítására és helyreigazítására. Azt is tanácsolja Titusnak, hogy tanítsa a szenteket igazlelkű példamutatásra, hogy reménységük legyen a Jézus Krisztus engesztelése révén megvalósuló megváltásban, illetve hogy folytassák jó cselekedeteiket.

Titus 1

Pál arra buzdítja Titust, hogy a helyes tan használatával tanítsa és igazítsa helyre a szenteket és másokat Krétán

Keresd meg Kréta szigetét a 13. számú bibliai térképen, melynek címe: Pál apostol misszionáriusi utazásai. Élete vége felé Pál levelet írt Titusnak, aki egyházi vezetőként szolgált Krétán. Titust Pál térítette meg évekkel azelőtt, és keresztelését követően számos megbízásban szolgált Pállal. Levelében Pál bátorította Titust, és tanácsokat adott neki az elhívásával kapcsolatosan.

A Titus 1:1–6 feljegyzése szerint Pál tanúságot tett arról, milyen reménység él benne az örök életre, melyet Isten ígért a világ kezdete előtt (lásd Titus 1:2). Kifejtette, hogy azért küldte Titust, hogy szedje rendbe az egyházat Krétán, és férfiakat hívjon el a püspöki szolgálatra.

Olvasd el a Titus 1:7–8-at, és keresd meg, milyen jellemvonásokkal kell rendelkeznie a püspököknek, és milyeneket kell kerülniük. Meg is jelölheted vagy le is írhatod, amit találsz.

A Titus 1:7-ben a rút nyerészkedő kifejezés azt jelenti, hogy valaki tisztességtelen vagy más szempontból hamislelkű módon jut pénzhez.

Szerinted miért szükségesek vagy kerülendők a Pál által felsorolt jellemvonások a püspökök számára?

Olvasd el a Titus 1:9-et, és keresd meg, milyen további jellemvonással kell rendelkeznie a püspököknek. Az „egészséges tudomány” az igaz tanra utal.

A Titus 1:9-ből megtudjuk, hogy a püspököknek fontos Isten igéjéhez tartani magukat, hogy képesek legyenek az igaz tan által bátorítani másokat az evangélium szerinti életre és megcáfolni az „ellenkezőket”. (Pál itt kifejezetten az evangélium igaz voltával ellenkezőkre utal.) Az ellenkezők lehetnek az egyház tagjai vagy egyházon kívüli személyek is.

Az egyik tantétel, amelyet Pál püspökökkel kapcsolatos tanításaiból megismerhetünk, az, hogy amikor ragaszkodunk Isten szavához, akkor képesek leszünk az igaz tan által bátorítani másokat a Jézus Krisztus evangéliuma szerinti életre, valamint megcáfolni az azt ellenzőket.

Gondold végig, mit mondott Boyd K. Packer elnök a Tizenkét Apostol Kvórumából arról, milyen hatalommal bír az igaz tan arra nézve, hogy segítsen az egyéneknek Jézus Krisztus evangéliuma szerint élni:

Kép
President Boyd K. Packer

„Az igaz tan, amennyiben megértik, megváltoztatja a hozzáállást és a viselkedést.

Az evangélium tanainak tanulmányozása gyorsabban javítja a viselkedést, mint ahogy a viselkedés tanulmányozása javítja azt. Ha kizárólag az érdemtelen viselkedésre fordítjuk a figyelmünket, akkor az érdemtelen viselkedéshez vezethet. Ezért hangsúlyozzuk oly erőteljesen az evangélium tanainak tanulmányozását” (“Little Children,” Ensign, Nov. 1986, 17).

  1. Válaszolj a következő kérdésekre a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. Mit tehetsz azért, hogy készen állj igaz tant tanítani, ezzel pedig másokat az evangélium szerinti életre ösztönözni? (Lásd T&Sz 11:21.)

    2. Milyen példákat tudsz mondani a szentírásokból olyan esetekre, amikor valaki igaz tant tanított egy olyan személynek, aki kételkedő vagy ellenséges volt az egyházzal, illetve annak tanával szemben? (Legyen közöttük legalább egy olyan eset, melynek során valaki bűnbánatot tartott azért, mert igaz tant tanítottak neki.)

Gondolj egy olyan alkalomra, amikor az igaz tan megismerése segített ösztönözni vagy meggyőzni téged vagy egy ismerősödet, hogy élj még teljesebb mértékben Jézus Krisztus evangéliuma szerint.

Míg az igaz tan segíthet nekünk másokat az evangélium szerinti életre buzdítani, valamint hittel és bizonysággal felelni az egyházat ellenzőknek, nem szükségszerűen vezeti el az embert Jézus Krisztus tanának elfogadásához. Mivel minden egyén önrendelkezéssel bír, választhat, hogy elfogadja vagy elveti az igaz tant.

  1. Írásban végezd el a következőket a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. Sorolj fel legalább három olyan idén tanult szentírás-memoritert, amelyek különösen segíthetnek másokat az evangélium szerinti életre buzdítani. Fejtsd ki, hogyan segíthetnek az egyes memoriterek.

    2. Sorolj fel legalább három szentírás-memoritert, melyek segítségével válaszolni lehetne az egyház valamelyik tanítását vagy gyakorlatát ellenzőknek. Fejtsd ki, hogyan segíthetnek az egyes részek az igaz tan tanításában és az ellenkezés kivédésében.

Folytasd a kulcsfontosságú szentírásrészek elsajátítását, hogy felkészült legyél az igaz tan tanítására.

A Titus 1:10–16 feljegyzése szerint Pál azt tanította Titusnak, hogy a krétai szenteknek az igaz tanra kell hagyatkozniuk, mert sok ámító és hamis tanító van körülöttük. Azt tanácsolta Titusnak, hogy feddje meg a hamis tanítókat, hogy elhagyhassák hibáikat, és „a hitben épek legyenek” (Titus 1:13). Pál azt is kifejtette, hogy az emberek a tetteikkel mutatják meg, milyen közel vannak Istenhez.

Titus 2

Pál azt tanácsolja Titusnak, hogy a krétai szenteket tanítsa az igaz tan szerinti életre

Olvasd el a Titus 2:1-et, és keresd meg, mi egyébre utasította még Pál Titust, mit tegyen az igaz tannal (az „egészséges tudománnyal”).

Olvasd el a Titus 2:3–5-öt, és keresd meg Pál tanácsait arról, hogy miként kell az idősebb asszonyoknak élni, és mit kell a fiatal nőknek tanítaniuk. Ezután olvasd el a Titus 2:2, 6–8-at, és keresd meg Pál tanácsait arról, hogyan kell az idősebb és a fiatalabb férfiaknak élniük. A 2. versben a józan azt jelenti, hogy nyugodt vagy komoly, míg a 3. versben a patvarkodás vitatkozást jelent. A „mindenben tenmagadat adván példaképül a jó cselekedetekben” (Titus 2:7) kijelentés azt jelenti, hogy jó példát mutatni az evangélium szerinti életre. Megjelölheted vagy feljegyezheted Pál azon tanácsait, amelyek rád vonatkoznak.

Az egyik igazság, melyet Pál Titusnak adott tanácsaiból megismerünk, az, hogy Jézus Krisztus követőinek jó példát kell mutatniuk másoknak.

  1. Gondolj egy idősebb egyháztagra az egyházközségedben vagy gyülekezetedben, aki jó példát mutat számodra az evangélium szerinti életvitel terén, valamint az ez iránti elkötelezettség szempontjából, és a szentírás-tanulmányozási naplódba írd le, hogyan segített neked ennek az embernek a példája.

Válaszd ki a Titus 2:2–8-ban szereplő egyik viselkedésformát, és tűzd ki célul, hogy még jobban életed részévé teszed ezt a magatartást, hogy a jó példád áldást hozhasson másokra.

A Titus 2:9–10 feljegyzi, hogy Pál azt tanácsolta Titusnak, hogy a szolgálóként alkalmazott egyháztagokat tanítsa meg arra, hogy becsületesek és tisztességesek legyenek az urukhoz. Azzal, hogy becsületesek és tisztességesek, ezek az egyháztagok tisztelik az Urat, és jó példát mutatnak munkaadójuk számára.

Olvasd el a Titus 2:11–15-öt, és keresd meg, mit tesz az evangélium a szentekért, és mit tett Krisztus mindannyiunkért. Megjelölheted, hogy az evangélium mire való várakozásra indítja az embereket. A Titus 2:11 Joseph Smith fordítása így szól: „Mert Isten kegyelme, mely szabadítást hoz minden embernek, megjelent”.

Pál Titus 2:14-ben található tanításaiból megtudjuk, hogy Jézus Krisztus saját magát adta értünk, hogy megválthasson és megtisztíthasson bennünket. A „kiváltképen való nép…” kifejezés a 14. versben az Úr becsben tartott népére utal, akiket Ő megvásárolt vagy megváltott (lásd 1 Péter 1:18–19; 2:9), és akik szövetséget kötöttek, hogy betartják az Ő parancsolatait (lásd 2 Mózes 19:5–6).

Titus 3

Pál elmondja Titusnak, mit kell a krétai szenteknek tenniük, miután megkeresztelkedtek

A Titus 3:1–2 feljegyzése szerint Pál azt tanácsolta Titusnak, hogy tanítsa meg a krétai szenteknek, hogy engedelmeskedjenek az ország törvényeinek, valamint mutassanak példát azzal, hogy szelídek, és nem beszélnek gonoszt másokról. Olvasd el a Titus 3:3–8-at, és keresd meg, mit mondott Pál arról, hogyan változtatta meg őt, a krétai egyháztagokat és minden más szentet Jézus Krisztus evangéliuma.

Figyeld meg, hogy a 3. vers szerint hogyan jellemezte Pál magát és a többi egyháztagot, mielőtt megismerték volna Jézus Krisztus evangéliumát. Megjelölheted a Titus 3:4–6-ban, mi változtatta meg az embereket. A Titus 3:5-ben „az újjászületésnek fürdője” kifejezés a keresztelkedésre utal.

Gondold át, te miben változtál meg Jézus Krisztus evangéliumának köszönhetően.

  1. Figyeld meg a Titus 3:8-ban, hogy Pál azt tanácsolta a szenteknek, hogy „igyekezzenek jó cselekedetekkel előljárni”. A szentírás-tanulmányozási naplódban írj azokról a jó cselekedetekről, amelyeket teszel és tenni is fogsz, hogy megmutasd hitedet Istenben.

A Titus 3:9–15 feljegyzése szerint Pál azt tanácsolta a szenteknek, hogy kerüljék a vitát vagy veszekedést a hitetlenekkel. Azt is elmondta Titusnak, hogy más egyházi vezetőket is küld majd Kréta meglátogatására.

  1. Írd le a következőket a mai feladatok alá a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    Tanulmányoztam a Titushoz írt levelet, és a mai napon elvégeztem ezt a leckét (dátum).

    További kérdések, gondolatok és meglátások, amelyeket szeretnék megosztani az oktatómmal: