Könyvtár
20. rész, 2. nap: Apostolok cselekedetei 23–28


20. rész: 2. nap

Apostolok cselekedetei 23–28

Bevezetés

Jeruzsálemi letartóztatását követően Pált Czézáreába viszik, ahol saját magát védi számos római vezető előtt a hamis vádak ellen. Felidézi megtérését, és bizonyságot tesz Jézus Krisztusról. Miközben fogolyként Róma felé tart, Pál hajótörést szenved egy szigeten, ahol megmarja egy kígyó, mégis sértetlen marad, majd sok beteget meggyógyít. Végül Rómába viszik, ahol két évig házi őrizetben marad, és Jézus Krisztusról tanít, illetve tesz bizonyságot.

Apostolok cselekedetei 23–26

Pált üldözik, bebörtönzik, és Agrippa király előtt vádolják

Kép
diagram, path toward and turning away from Jesus Christ

Milyen áldásokat kaptál már azért, mert követted Isten parancsolatait és tanításait?

Mi csábíthat valakit arra, hogy elforduljon Istentől, és felhagyjon az Ő parancsolatai és tanításai szerint való élettel?

Mit eredményezhet, ha valaki elfordul és eltávolodik Istentől?

Az Apostolok cselekedetei 23–26 tanulmányozása során keress olyan igazságokat, amelyek segítenek majd, amikor úgy érzed, hogy eltávolodtál Istentől és az Ő áldásaitól.

Idézd fel, hogy Pált Jeruzsálemben, a templom előtt letartóztatták, majd a zsidó vezetők elé hurcolták (lásd Apostolok cselekedetei 21:30–33; 22:23–30). Az Apostolok cselekedetei 23–25-ből tudomást szerzünk Pálnak a zsidó vezetőkkel való találkozásáról, valamint a bebörtönzéséről. Miközben Pál börtönben volt, az Úr eljött, hogy vigaszt nyújtson neki, és megerősítse őt (lásd Apostolok cselekedetei 23:11). A Pált letartóztató római ezredes Czézáreába küldte őt, hogy megvédje az életére törő zsidóktól. Itt Pál ártatlannak vallotta magát Félix római kormányzó előtt. Bár Félix meg volt győződve Pál ártatlanságáról, két évig továbbra is házi őrizetben tartotta. Festus került Félix helyére Júdea római kormányzójának székében, Heródes Agrippa király pedig, aki a Galileai-tenger északkeleti régióját uralta, meglátogatta Festust, és hallani kívánta Pál ügyét, Pált ezért aztán Agrippa király elé vitték.

Olvasd el az Apostolok cselekedetei 26:4–11-et, és keresd meg, hogyan jellemezte Pál a saját múltját Agrippa királynak.

Az Apostolok cselekedetei 26:12–16 feljegyzése szerint Pál ismét beszámolt a Szabadítóról való látomásáról, melyet a Damaszkusz felé vezető úton élt át.

Olvasd el az Apostolok cselekedetei 26:16–18-at, és figyeld meg, milyen küldetést bízott az Úr Pálra. Az osztályrész kifejezés a 18. vers szóhasználatában az Isten celesztiális királyságába való belépés elnyerésére utal.

Gondolkodj el a következő kérdéseken: Szerinted mi segít lelkileg felnyitni valakinek a szemét? Mi segíthet valakinek, hogy elforduljon a sötétségtől a világosság, illetve Isten parancsolatai és áldásai felé?

Olvasd el az Apostolok cselekedetei 26:19–23-at, és keresd meg, mit mondott Pál, mit tanított mind a zsidóknak, mind a nemzsidóknak, mit kell tenniük, hogy elnyerjék a 18. versben említett áldásokat.

A 20. vers szerint mit tanított Pál a zsidóknak és a nemzsidóknak is?

Az egyik igazság, amelyet ezekből a versekből megismerhetünk az, hogy ha bűnbánatot tartunk és Istenhez fordulunk, akkor legyőzhetjük Sátán hatalmát az életünkben, bocsánatot nyerhetünk a bűneinkre, és jogot formálhatunk a celesztiális királyságra. Beírhatod ezt az igazságot a szentírásodba az Apostolok cselekedetei 26:18–20 mellé.

Hogy jobban megértsd ezt a tantételt, olvasd el a következő kijelentést Neil L. Andersen eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából:

Kép
Elder Neil L. Andersen

„Amikor bűnt követünk el, elfordulunk Istentől. Amikor bűnbánatot tartunk, visszafordulunk Isten felé.

A bűnbánatra való felhívás ritkán érkezik dorgáló hang formájában, ehelyett inkább szeretetteljes esdeklés, hogy forduljunk meg, és Isten felé induljunk tovább [lásd Hélamán 7:17]. Egy szerető Atya és az Ő Egyszülött Fia hívogat bennünket, hogy legyünk többek annál, mint akik vagyunk, hogy életünket emeljük egy magasabb szintre, hogy változzunk meg, és érezzük át a parancsolatok betartásából fakadó boldogságot” („Bánjátok meg bűneiteket, …hogy meggyógyíthassalak benneteket”. Liahóna, 2009. nov. 40.).

Kép
diagram, path away from and returning to Jesus Christ
  1. Válaszolj a következő kérdésre a szentírás-tanulmányozási naplódban: Az Andersen eldertől tanultak alapján mit érhetünk el, ha bűnbánatot tartunk és visszafordulunk Mennyei Atyánk és Jézus Krisztus felé?

Az Apostolok cselekedetei 26 további tanulmányozása során figyeld meg, mi gátolta meg Festust és Agrippa királyt abban, hogy bűnbánatot tartsanak, Istenhez forduljanak és megtérjenek Jézus Krisztushoz.

Olvasd el az Apostolok cselekedetei 26:24–29-et, és figyeld meg, hogyan reagált Festus és Agrippa király Pál tanításaira és a Szabadítóról tett tanúbizonyságára. Az alábbi táblázatba írd be azokat a kifejezéseket, amelyek a Pál tanításaira adott reakcióikat jellemzik:

reakciók Pál tanításaira

Festus

Agrippa király

Figyeld meg, hogy Festus nem hitte el Pál tanításait. Agrippa király elhitte a próféták szavait, de nem volt hajlandó teljesen elköteleződni a kereszténnyé válás mellett.

Kép
Paul and King Agrippa

Pál Agrippa király előtt

Az egyik igazság, amelyet Festustól és Agrippa királytól tanulhatunk, a következő: ahhoz, hogy megtérjünk Jézus Krisztushoz, úgy kell döntenünk, hogy hiszünk az evangéliumban, és teljes mértékben elkötelezzük magunkat az a szerinti életvitel mellett.

Olvasd el a következő történetet Dieter F. Uchtdorf elnöktől az Első Elnökségből, és figyeld meg, mit tanított az elkötelezettségről:

Kép
Dieter F. Uchtdorf elnök

„Két fiatal testvér egy kisebb szirtfal tetején állt, mely egy gyönyörű kék tó tiszta vizére nézett. A hely népszerű volt azok körében, akik onnan ugráltak fejest a vízbe, és a két fivér is gyakran beszélgetett arról, ők is leugranak egyszer – mert ezt látták másoktól.

Habár mindketten ugrani akartak, egyikük sem akart az első lenni. A sziklafal nem volt túl magas, de a két fiatal fiú számára a távolság mindig, mikor előrehajoltak, egyre nagyobbnak tűnt, bátorságuk pedig hamar elillanni látszott.

Az egyik fivér végül a szikla szélére helyezte az egyik lábát, és elszántan nekirugaszkodott. A másik testvér abban a pillanatban azt suttogta: »Talán meg kellene várnunk ezzel a következő nyarat.«

Az első fivért a lendülete azonban már [húzta előre]. »Fivérem – válaszolta –, én elköteleztem magam!«

Belecsobbant a vízbe, majd nemsokára győzedelmes kiáltással bukkant fel. A másik testvér azonnal követte. Később mindketten jót nevettek az első fiú ugrás előtti utolsó szavain: »Fivérem, én elköteleztem magam.«

Az elkötelezettség valamelyest hasonlít a vízbe ugráshoz. Vagy elkötelezted magad, vagy nem. Vagy előrelépsz, vagy állsz egy helyben. Nincs köztes állapot. Egyháztagokként fel kell magunknak tenni a kérdést: »Fejest ugrok, vagy csak a szikla szélén fogok álldogálni? Teszek egy lépést előre, vagy éppen csak belemártom a lábujjamat a vízbe, hogy megnézzem, milyen hideg?« […]

Azok, akik csak félig-meddig elkötelezettek, a bizonyság, öröm és békesség áldásaira is csak félig-meddig számítsanak. A menny ablakai is csak félig-meddig lesznek nyitva számukra. […]

Valamelyest mindannyian egyfajta döntéshelyzetben vagyunk, és letekintünk a vízre. Azért imádkozom, hogy legyen elég hitünk előrehaladni, bátran szembenézni a félelmeinkkel és kétségeinkkel, és azt mondani magunknak: »Én elköteleztem magam!«” (Fivérem, én elköteleztem magam. Liahóna, 2011. júl. 4–5.).

Uchtdorf elnök szerint miért fontos, hogy teljesen elkötelezettek legyünk, ahelyett, hogy csupán „félig-meddig elkötelezettek” lennénk az evangélium szerinti élet iránt?

  1. Végezz el legalább egyet az alábbi tevékenységek közül a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. Írd le, hogyan segített már megerősíteni a Jézus Krisztushoz való megtérésedet azon elkötelezettséged, hogy az evangélium egy adott parancsolata vagy tantétele szerint élsz.

    2. Készíts listát azokról a parancsolatokról vagy evangéliumi tantételekről, amelyek betartása mellett úgy érzed, teljességgel elkötelezted magad. Gondold át, melyek az evangélium azon tantételei, amelyek betartása mellett úgy érzed, hogy már „majdnem”, de még nem „nagyon is” (Apostolok cselekedetei 26:29) elkötelezett vagy. Írj le egy célt, melynek teljesítésével jobban megértheted ezeket a tantételeket, és elkötelezettebb lehetsz irántuk.

Imádkozz segítségért, miközben igyekszel megtérni Jézus Krisztushoz azáltal, hogy még teljesebb mértékben élsz az evangélium szerint.

Az Apostolok cselekedetei 26:30–32-ben azt olvassuk, hogy Festus és Agrippa király ártatlannak találták Pált, és szabadon is bocsátották volna – mivel azonban Pál a császárhoz fellebbezett az ügyével kapcsolatosan, ezért Rómába kellett őt küldeniük.

Apostolok cselekedetei 27–28

Pált Rómába viszik, ahol Jézus Krisztusról tanít és bizonyságot tesz

Kép
tornado

Neil L. Andersen elder a Tizenkét Apostol Kvórumából a „lelki forgószelek” megnevezéssel utalt az élet kihívásaira és próbatételeire (lásd Lelki forgószelek. Liahóna, 2014. máj. 18–21.).

Gondolkodj el azon, milyen példákat tudsz mondani olyan megpróbáltatásokra vagy nehézségekre, amelyek forgószelekhez hasonlíthatóak egy ember életében.

Az Apostolok cselekedetei 27–28 tanulmányozása során keress egy olyan tantételt, amely segíthet hithűen kitartani az életedben támadó lelki forgószelek közepette.

Az Apostolok cselekedetei 27 elmondja, hogyan vitték Pált Rómába a tengeren a téli hónapok során. A hajó kis híján elpusztult egy viharban, Pál és a hajón utazók pedig Málta szigetére vetődtek a hajótörés után (lásd a 13. számú bibliai térképet, melynek címe: Pál apostol misszionáriusi utazásai, a hármas szentíráskötet függelékében).

  1. Olvasd el az Apostolok cselekedetei 28:1–10-et és 28:16–24-et, és figyeld meg, mit tapasztalt Pál a szigeten és Rómában. A szentírás-tanulmányozási naplódba rajzolj egy képet vagy írj egy szalagcímet, amely összegzi az ezekben a szentírásblokkokban leírt eseményeket.

Gondold át azokat a megpróbáltatásokat, amelyeket Pál átélt az Apostolok cselekedetei 23–28 feljegyzése szerint: jogtalanul bebörtönözték, hajótörést szenvedett, megmarta egy mérges kígyó, valamint Rómába vitték, ahol házi őrizetben tartották.

Olvasd el az Apostolok cselekedetei 28:30–31-et, és keresd meg, mit volt képes Pál véghezvinni Rómában, még a házi őrizete ellenére is.

Pál mely cselekedete mutatja, hogy az átélt megpróbáltatások ellenére is hithű maradt Istenhez?

Milyen jó származott azokból a megpróbáltatásokból, melyeket Pál a tengeren, a hajótörés, majd pedig a római bebörtönzés során átélt?

Az egyik tantétel, amelyet Pál élményeiből megismerhetünk az, hogy ha hithűek vagyunk, Isten segíthet nekünk abban, hogy a próbatételekből áldásokat kovácsoljunk magunk és mások számára.

  1. Válaszolj a következő kérdésekre a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. Milyen példákat tudnál mondani arra, hogy Isten miként segíthet az embereknek, hogy a megpróbáltatásaikat áldásokká alakítsák saját maguk és mások számára?

    2. Milyen helyzetben segített már Isten neked vagy az egyik ismerősödnek abban, hogy egy megpróbáltatást áldássá alakíts saját magad vagy mások számára?

Döntsd el, hogy követed Pál példáját, és hithű maradsz a megpróbáltatások idején, hogy Isten segíthessen ezen megpróbáltatások áldásokká alakításában saját magad és mások számára is.

  1. Írd le a következőket a mai feladatok alá a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    Tanulmányoztam az Apostolok cselekedetei 23–28-at, és a mai napon elvégeztem ezt a leckét (dátum).

    További kérdések, gondolatok és meglátások, amelyeket szeretnék megosztani az oktatómmal: