Könyvtár
31. rész, 3. nap: Jelenések 6–7


31. rész: 3. nap

Jelenések 6–7

Bevezetés

János apostol látomást lát Isten Bárányáról, amint felnyitja a lepecsételt könyv első hat pecsétjét. A hatodik pecsétnél, mely ezt az utolsó napi adományozási korszakot jelképezi, János látja Isten szolgáit, akik „megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében” (Jelenések 7:14).

Jelenések 6

János látja, amint Isten Báránya felnyitja a lepecsételt könyv első hat pecsétjét

Milyen aggodalmaid vagy félelmeid vannak esetleg neked vagy az ismerőseidnek azzal kapcsolatban, hogy az utolsó napokban élnek?

Kép
Prophet Joseph Smith

Joseph Smith próféta tanított róla, hogy mit éreztek az ősi próféták napjainkat illetően: „Sion felépítése olyan ügy, amely minden korban érdekelte Isten népét; ez egy olyan téma, amelyről próféták, papok és királyok különös élvezettel beszéltek; örömteli várakozással néztek elébe annak a napnak, amelyben most élünk; és mennyei és örömteli várakozástól fűtve énekeltek, írtak és jövendöltek erről a napunkról” (Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith [2007]. 193.).

Szerinted miért éreztek így az ősi próféták napjainkat illetően?

A Jelenések könyvét író János apostol volt az egyik olyan próféta, aki tudott az utolsó napok eseményeiről, és örömteli várakozással jövendölt napjainkról. A Jelenések 6–7 tanulmányozása során keress olyan igazságokat, amelyek megnyugtathatnak téged és ismerőseidet az utolsó napok eseményei vonatkozásában.

Ne feledd, hogy a Jelenések 5:1–5 feljegyzi, hogy János látott egy hétpecsétes könyvet, melynek felnyitására csak a Bárány volt méltó. Látomásában János látta a hét pecsét által jelképezett ezeréves időszakok mindegyike néhány fő eseményének képletes megjelenítését.

  1. Egyszerű rajz segítségével jelenítsd meg a szentírás-tanulmányozási naplódban az alábbi utalásokban található, az első öt pecséthez tartozó eseményeket. Az egyes pecsétekről olvasva gondolj bele, hogy mit jelenthetnek a jelképek.

    1. első pecsét (Jelenések 6:1–2)

    2. második pecsét (Jelenések 6:3–4)

    3. harmadik pecsét (Jelenések 6:5–6)

    4. negyedik pecsét (Jelenések 6:7–8)

    5. ötödik pecsét (Jelenések 6:9–11)

Bár az Úr a szentírásokban található jelképek némelyikének jelentését még nem nyilatkoztatta ki, prófétáin keresztül már soknak a jelentését kinyilatkoztatta. Amikor a szentírásokat tanulmányozva kérdéseid támadnak, megnézheted a próféták megjegyzéseit, hogy lásd, mit mondtak az egyházi felhatalmazottak bizonyos szentírásrészekről. Az alábbi táblázatban található tudnivalók segíthetnek neked megérteni a Jelenések 6:1–11-ben található jelképeket az első öt pecsét felnyitása kapcsán.

első pecsét

(nagyjából Kr. e. 4000 és 3000 között)

fehér ló = győzelem

íj = hadviselés

korona = hódító

Bruce R. McConkie elder felvetése szerint a Jelenések 6:1–2 Énók napjait jellemzi, és a lovas Énók (lásd Doctrinal New Testament Commentary, 3 vols. [1966–73], 3:476–78).

második pecsét

(nagyjából Kr. e. 3000 és 2000 között)

vörös ló = vérontás

kard = háború és pusztítás

McConkie elder felvetése szerint a Jelenések 6:3–4 Noé napjait jellemzi, amikor gonoszság borította a földet. A vörös ló lovasa akár maga az ördög is lehet, vagy olyan valaki, aki „sok öldöklő harcost testesít meg” (lásd Doctrinal New Testament Commentary, 3:478–79).

harmadik pecsét

(nagyjából Kr. e. 2000 és 1000 között)

fekete ló = éhínség

mérleg = magas ételárak

McConkie elder felvetése szerint a Jelenések 6:5–6 Ábrahám napjait jellemzi, amikor sokan haltak éhen (lásd Doctrinal New Testament Commentary, 3:479–80). Egy egész napi bérért csupán annyi ételt lehetett venni, amennyi a túléléshez kellett, és ezek rendkívüli éhínséget jelző árak.

negyedik pecsét

(nagyjából Kr. e. 1000 és Krisztus születése között)

sárga színű, fakó ló = halál

halál és a pokol = a gonoszok elpusztítása és fogadásuk a lélekbörtönben (lásd Ésaiás 5:14)

McConkie elder felvetette, hogy a Jelenések 6:7–8 azon hatalmas királyságok és országok időszakára utal, melyek háborúk és árulások által újra és újra gyötörték és ellepték Izráelt (lásd Doctrinal New Testament Commentary, 3:481). Ezen országok közé tartozott Babilónia, Perzsia, Egyiptom, Asszíria, Görögország és Róma.

ötödik pecsét

(nagyjából Krisztus születése és Kr. u. 1000 között)

oltár = áldozat

lelkek = mártírok, a hitükért megölt keresztények

McConkie elder felvetése szerint a Jelenések 6:9–11 mindarra a sok korai keresztényre utal – a legtöbb eredeti apostolt is beleértve ebbe –, akik mártírként haltak meg (lásd Doctrinal New Testament Commentary, 3:482–83). Mivel ezek a szentek életüket adták „az Istennek beszédéért és a bizonyságtételért, a melyet kaptak” (Jelenések 6:9), „fehér ruhákba” (Jelenések 6:11) öltöztek, mely tisztaságot jelképez (lásd Jelenések 7:13–14; 3 Nefi 27:19).

A hatodik pecsét a mi időnket jelképezi, különösen a csapásokat, valamint a millenniumig bekövetkező eseményeket, amikor majd Jézus Krisztus személyesen fog uralkodni a földön (lásd Bruce R. McConkie, Doctrinal New Testament Commentary, 3:485–86).

Olvasd el a Jelenések 6:12–17-et, és nézd meg, milyen eseményeket látott előre János, melyek napjainkban elvezetnek az Úr második eljöveteléhez. Tartsd szem előtt, hogy a 14. vers Joseph Smith fordításában ez áll: „És megnyíltak a mennyek, mint a papírtekercs megnyílik, mikor göngyölítik, és minden hegy és sziget helyéből elmozdíttaték.”).

Figyelj fel rá, hogy a Jelenések 6:16 leírja, némelyek mennyire elkeseredetten próbálnak majd elmenekülni Isten haragja elől. János ezután feltette a kérdést: „Ki állhat meg?” (Jelenések 6:17). A Jelenések 7 segít nekünk megérteni, hogy ki állhat meg, vagyis ki marad majd meg a hatodik pecsét katasztrófái közepette is.

Jelenések 7

A hatodik pecsétnél János látta Isten szolgáit, akik megmosták ruháikat a Bárány vérében

Olvasd el a Jelenések 7:1–4-et, és figyeld meg, mit látott még János a hatodik pecsétnél. Olvasd el a Tan és a szövetségek 77:8–11-et is, ahol az Úr elmagyarázza e versek jelentését.

Kép
Elder Bruce R. McConkie

Bruce R. McConkie elder elmagyarázta, hogy az Éliás szó a Tan és a szövetségek 77:9-ben „mindazok neveként és titulusaként értendő, akiknek a küldetése az volt, hogy kulcsokat és hatalmakat adjanak át az embernek ebben az utolsó adományozási korszakban” (Mormon Doctrine, 2nd ed. [1966] 221).

A kulcsok és hatalmak átadására érkező emberek közé tartozik Ádám, Moróni, Keresztelő János, Péter, Jakab és János, Mózes és Illés.

Az Istenünk szolgáinak a homlokán található pecsét (lásd Jelenések 7:3) metaforikusan az Isten iránti odaadásukat, a szolgálatukat és azt jelzi, hogy Istenhez tartoznak.

Kép
Prophet Joseph Smith

Joseph Smith próféta azt tanította, hogy a hithűek homlokára tett pecsét „áldások megpecsételését jelzi a fejükön, méghozzá az örök szövetségét, mely biztossá teszi az elhívásukat és a kiválasztásukat” (in History of the Church, 5:530).

A Jelenések 7:4-ben említett száznegyvennégyezres szám „azon képviselők száma Izráel tizenkét törzséből, akiket el fognak rendelni, hogy segítsenek másoknak rátalálni a felmagasztosulásra… Nem a felmagasztosulást elnyerőknek az összlétszáma ez, ahogy azt némelyek hiszik” (Újszövetség tanulói kézikönyv [Egyházi Oktatási Szervezet kézikönyv, 2014]. 544.).

Amint azt a Jelenések 9 feljegyzi, János ismét említést tett ezekről az igazlelkű szolgákról. Olvasd el a Jelenések 9:3–4-et, és nézd meg, hogy mi történik azokkal, akik nem lettek Isten szolgáiként megpecsételve.

Olvasd el a Jelenések 7:9–10-et, és nézd meg, hogy kiket látott János. Figyeld meg, hogy mit viseltek ezek az emberek.

Amint azt a Jelenések 7:11–12 feljegyzi, János látta, hogy ezek az emberek a 24 elder és a Jelenések 4-ben említett négy állat társaságában körülveszik Isten trónját, és hódolnak Neki.

Olvasd el a Jelenések 7:13–17-et, és keress válaszokat az alábbi kérdésekre. Meg is jelölheted vagy le is írhatod, amit találsz.

  • Mit viseltek el ezek az emberek?

  • Hogyan váltak fehérré a ruháik?

  • Milyen áldásokat fognak kapni?

Figyelj fel rá, hogy az emberek ruházata „a Bárány vérében” lett fehérré (Jelenések 7:14), mely azt jelképezi, hogy az emberek Jézus Krisztus engesztelése által tisztulnak meg. A 16–17. versekben szereplő áldások azok örömét, békességét és odaadását írják le, akik celesztiális dicsőséget örökölnek (lásd még T&Sz 138:12–15).

Ezekből a versekből megtudhatjuk, hogy ha hithűen kitartunk a megpróbáltatásokban és Jézus Krisztus engesztelése által megtisztulunk, akkor celesztiális dicsőséget fogunk élvezni Istennel.

Gondold át, milyen lehet megtisztultan Isten jelenlétében állni, és milyen érzés lenne ez a számodra. Miben hasonlítanak ezek az érzések azokhoz, melyeket a Jelenések 6:16-ban szereplő emberek éreztek?

  1. Válaszolj a következő kérdésekre a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. Mit kell tennünk azért, hogy a Szabadító az engesztelése által megtisztíthasson minket?

    2. Hogyan segített már neked a celesztiális dicsőség áldásainak szem előtt tartása abban, hogy ki tudj tartani a próbatételekben, és tisztává tudj válni?

Idézd fel, milyen aggodalmakat soroltál fel ennek a leckének az elején. Gondold át, hogyan segíthet neked a Jelenések 7-ben talált tantétel, amikor aggódsz amiatt, hogy az utolsó napokban élsz.

Tölthetsz néhány percet azzal, hogy szívedben átgondolod és imádkozol arról, hogy mi módon alkalmazhatnád ezeket a tantételeket az életedben.

  1. Írd le a következőket a mai feladatok alá a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    Tanulmányoztam a Jelenések 6–7-et, és a mai napon elvégeztem ezt a leckét (dátum).

    További kérdések, gondolatok és meglátások, amelyeket szeretnék megosztani az oktatómmal: