Könyvtár
24. rész, 1. nap: 2 Korinthusbeliek 8–9


24. rész: 1. nap

2 Korinthusbeliek 8–9

Bevezetés

Pál apostol ír a korinthusi szenteknek, és elmondja nekik, hogy a macedóniai egyháztagok bőkezűen adakoztak a szükséget látók számára. Arra buzdítja a korinthusbeli szenteket, hogy ők is kövessék a Szabadító példáját és adakozzanak a szegényeknek. Pál tanít arról, milyen áldások érik azokat, akik jókedvűen adnak a szegényeknek.

2 Korinthusbeliek 8

Pál azt tanácsolja a szenteknek, hogy gondoskodjanak a szegényekről

Kép
Elder Jeffrey R. Holland

Olvasd el a következő idézetet Jeffrey R. Holland eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából, és gondold át, vajon melyik szó hiányzik belőle ahhoz, hogy igaz megállapítás legyen belőle: „A világ történelme folyamán [mindig is] a ____________________ jelentette az emberiség legnagyobb és legelterjedtebb kihívását. Legszembetűnőbb kára általában fizikai jellegű, de még lesújtóbb lehet az azt kísérő lelki és érzelmi károsodás” („Nem vagyunk-e mindannyian koldusok?” Liahóna, 2014. nov. 40.).

Írd rá a vonalra a szegénység szót, majd olvasd el újra Holland elder megállapítását, és gondod át, hogy mit is jelent.

A szegénység olyan állapot, amikor nem rendelkezünk elegendővel a szükséges forrásokból, melyek között ott lehet a pénz, a javak, vagy saját ellátásunk módja. Miért jelenthet olyan nagy kihívást a szegénység?

Gondolj olyan ismerőseidre, akiknek fizikai, érzelmi, szociális vagy lelki téren valamilyen segítségre lehet szükségük. A 2 Korinthusbeliek 8–9 tanulmányozása során keress olyan igazságokat, amelyek segíthetnek neked megérteni és betölteni a szükséget látók megsegítésében játszott szerepedet.

A 2 Korinthusbeliek 8:1–8-ban Pál apostol elmesélte a korinthusbeli szenteknek, hogy Macedóniában az egyháztagok bőkezűen adakoztak, hogy segítsenek kielégíteni a szegények anyagi szükségleteit (lásd 13. sz. bibliai térkép: Pál apostol misszionáriusi utazásai). Elmagyarázta, hogy a macedón szentek azért tették ezt, mert Isten akaratát akarták tenni. Pál arra biztatta a korinthusi szenteket, hogy ezt a példát követve ők is őszinte szeretetből fakadóan gondoskodjanak mások szükségleteiről.

  1. Húzz függőleges vonalat a szentírás-tanulmányozási naplód egy üres oldalának közepére, két oszlopot hozva létre ezzel. Az egyik oszlop tetejére írd oda a gazdag szót, a másik tetejére pedig a szegény szót.

    Olvasd el a 2 Korinthusbeliek 8:9-et, és nézd meg, hogy mit mondott Pál, mit tett Jézus Krisztus a szentekért. Azután válaszold meg az alábbi kérdéseket, és a válaszaidat sorold fel a szentírás-tanulmányozási naplódban a gazdag és szegény szavak alatt.

    1. Milyen értelemben volt Jézus Krisztus gazdag a halandóság előtti életben?

    2. Milyen tekintetben számított esetleg szegénynek a halandó élete alatt?

    3. Szerinted mit jelent a 9. versben az, hogy a Szabadító „szegénysége által meggazdagodjatok”?

Gondolj bele, hogy Jézus Krisztus már születése előtt az Istenség tagja volt, és felhatalmazás, hatalom és dicsőség tekintetében Mennyei Atyánk mellett állt. Mivel Jézus Krisztus alászállt halandóság előtti trónjáról, vagyis megalázkodott, és a földre jött, hogy szolgáljon, példát mutasson és elvégezze az engesztelést, mi elnyerhetjük az örök élet kincseit (lásd 1 Nefi 11:26–28).

Körülbelül egy évvel korábban a korinthusbeli szentek elkötelezték magukat amellett, hogy javaikból gyűjtést rendeznek a Jeruzsálemben élő szegény szentek számára. Olvasd el a 2 Korinthusbeliek 8:10–11-et, és nézd meg, hogy ekkor milyen tanácsot adott Pál a szenteknek, mit tegyenek. A „cselekvés” és „a cselekvést is vigyétek végbe” kifejezések Pál azon buzdítására utalnak, hogy a szentek tegyenek eleget korábbi kötelezettségvállalásuknak, és adakozzanak a szegény szenteknek, amennyit csak tudnak, hiszen a Szabadító is örök kincseket adott nekik.

Ebből megtudhatjuk azt a tantételt, hogy ha felismerjük, mi mindent adott nekünk a Szabadító, akkor még inkább készen állunk majd javaink másokkal való megosztására.

Gondold át, hogyan késztethet minket adakozásra a szükséget látóknak az, ha felismerjük, milyen sok ajándékot kaptunk a Szabadítótól.

  1. Válaszolj a következő kérdésre a szentírás-tanulmányozási naplódban: Milyen konkrét ajándékokat kaptál a Szabadítótól, és hogyan indítanak ezek téged arra, hogy adj másoknak?

Olvasd el a 2 Korinthusbeliek 8:12–15-öt, és keress egy másik igazságot, amelyet Pál annak fontosságáról tanított az embereknek, hogy anyagi vonatkozásban is támogassák egymást.

A 2 Korinthusbeliek 8:12–13-ból többek között azt az igazságot tudhatjuk meg, hogy Isten azt akarja, hogy akkor is legyünk készek adni, ha esetleg nincs miből.

Hogy jobban megértsd, mit jelent ez az igazság, olvasd el a következő idézetet Holland eldertől, majd gondold át az alábbi kérdéseket: „…legyünk akár gazdagok, akár szegények, meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt, amikor mások szükséget látnak” („Nem vagyunk-e mindannyian koldusok?” 41.).

  • Mit tehetünk másokért, ha fizikai értelemben nincs semmink, amit adhatnánk nekik?

  • Miért kell minden tőlünk telhetőt megtennünk másokért?

  • A 2 Korinthusbeliek 8:14–15 szerint kinek lesz jó az, ha a szentek mindannyian következetesen adakoznak a bőségükből?

Gondolj bele, milyen szempontból válik mindenki javára az, ha mindannyian készen állunk arra, hogy adjunk.

Olvasd el az alábbi idézetet Holland eldertől, és figyeld meg, hogyan segíthet nekünk az Úr könyörületesen viszonyulni a szegényekhez: „…azt sem tudom pontosan, hogy miként kellene eleget tennetek az azok iránti kötelességeteknek, akik nem mindig akarnak vagy tudnak segíteni önmagukon. Azt azonban tudom, hogy Isten tudja, és Ő segít és vezet majd benneteket a tanítványság könyörületes tetteiben, ha lelkiismeretesen törekedtek és imádkoztok és nyitott szemmel jártok, hogy betartsatok egy olyan parancsolatot, amelyet Ő újra és újra megadott nekünk” („Nem vagyunk-e mindannyian koldusok?” 41.).

Figyeld meg, hogy Holland elder azt mondta: „ha lelkiismeretesen törekedtek és imádkoztok és nyitott szemmel jártok” – ily módon kell segítenünk a szegényeknek és a szükséget látóknak. A böjti felajánlások, a helyi szolgálati projektek és az emberbaráti szolgálatok az egyház által biztosított módokat adnak arra, hogy segítsünk kielégíteni a szegények szükségleteit. Eszedbe jutnak más módok is ennek megtételére?

  1. A szentírás-tanulmányozási naplódban írj egy olyan alkalomról, amikor segítettél valakinek, akinek szüksége volt erre, és azt is írd le, hogy ez milyen érzéseket eredményezett számodra. Egy olyan dolgot is leírhatsz, melyet annak kapcsán tervezel megtenni, amit Pál tanított a szegényeknek és a szükséget látóknak történő adakozásról.

Amint azt a 2 Korinthusbeliek 8:16–24 feljegyzi, Pál beszélt a korinthusbeli szenteknek Titusról és két másik férfitestvérről, akiket azért küldtek, hogy adományokat gyűjtsenek a jeruzsálemi szenteknek. Pál azt mondta, hogy bízik a korinthusbeli szentekben, és elmagyarázta, hogy bőkezű adakozásuk a mások iránti szeretetük bizonyítéka lesz.

2 Korinthusbeliek 9

Pál annak áldásairól tanít, amikor valaki őszintén ad

Pál folytatta a korinthusbeli szentek dicséretét (lásd 2 Korinthusbeliek 9:1–5). Elmondta nekik, hogy azért küldte el Titust és másokat, hogy megerősíthessék a szegényeknek szánt bőkezű adakozásuk szándékát.

Gondold át, te adtál-e már valakinek valamit mogorván vagy kelletlenül, illetve nyújtottál-e valakinek ily módon szolgálatot. Miért nehéz időnként jókedvűen adakozni az időnkből, a pénzünkből és egyéb forrásainkból mások megsegítésére?

Olvasd el a 2 Korinthusbeliek 9:6–7-et, és nézd meg, milyen hasonlattal tanította Pál a korinthusbeli egyháztagokat a bőkezű adakozásra.

A vetni ige magok elültetését jelenti. A hasonlatban kik azok, akik vetnek?

Gondold át, hogy miben hasonlít az adakozás a magok szántóföldbe vetésére. Mi történik, ha szűken vetünk? Mi történik, amikor bőven vetünk?

A 2 Korinthusbeliek 9:7 szerint mit vár el tőlünk az Úr, hogyan vessünk, vagyis hogyan adakozzunk?

A 2 Korinthusbeliek 9:6–7-ből megtudjuk a következő igazságot: Ha vidám szívvel adunk a szükséget látóknak, akkor Isten bőkezűen megáld bennünket.

Hogyan vezethet el jókedvű adakozásunk oda, hogy még bőségesebben kapunk?

Olvasd el a 2 Korinthusbeliek 9:8–10-et, és figyeld meg, mit mondott Pál, milyen áldások érik a szenteket, ha vidám szívvel adakoznak. Jelöld meg a szentírásodban, milyen kifejezéseket használt Pál annak leírására, hogy miként áldja meg az Úr azokat, akik vidám szívvel adakoznak.

Figyeld meg, hogy Pálnak az Úr áldásairól szóló szavai szerint el fogjuk nyerni az Úr kegyelmét, melynek részét képezik a szükségleteinket fedező anyagi áldások is.

A 2 Korinthusbeliek 9:10 szerint ki az, aki „magot ád a magvetőnek”? Hogyan segíthet nekünk jókedvűen adakozni, ha nem felejtjük el, hogy honnan érkezik a mag?

Olvasd el a 2 Korinthusbeliek 9:11–15-öt, és nézd meg, mit tanított Pál azokról a szentekről, akik jókedvűen adnak és kapnak.

  1. Válaszolj a következő kérdésre a szentírás-tanulmányozási naplódban: A 2 Korinthusbeliek 11–15 szerint mit éreznek Isten iránt azok, akik bőkezűen adnak a javaikból, és azok, akik valaki más javaiból kapnak? (Meg is jelölheted ezekben a versekben a hálára utaló kifejezéseket.)

Az alábbi igazságot beírhatod a szentírásodba a 2 Korinthusbeliek 9:11–15 mellé: Ha felismerjük, milyen bőkezűen áld meg minket Isten, az segíthet nekünk hálát érezni Őiránta.

  1. Válaszolj a következő kérdésre a szentírás-tanulmányozási naplódban: Előfordult már veled, hogy hálát éreztél Isten iránt, miután felismerted, milyen áldásokban részesített téged azért, mert jókedvűen szolgáltál és adakoztál? Mikor? (Válaszodhoz hozzáírhatod még a bizonyságodat is a 2 Korinthusbeliek 8–9-ben felismert tantételekről és igazságokról.)

E lecke alkalmazásaként gondold át, hogy ezen a héten hogyan segíthetnél valakinek (esetleg egy családtagodnak), aki szükséget lát. Tűzz ki egy konkrét célt az illető megsegítésére, és írd ezt le egy papírlapra.

  1. Írd le a következőket a mai feladatok alá a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    Tanulmányoztam a 2 Korinthusbeliek 8–9-et, és a mai napon elvégeztem ezt a leckét (dátum).

    További kérdések, gondolatok és meglátások, amelyeket szeretnék megosztani az oktatómmal: