1830 szeptemberében az Úr elhívta Thomas B. Marshot, hogy hirdesse az evangéliumot és segítsen megalapozni az egyházat. Ez az elhívás – amely a Tan és szövetségek 31-ben található – ígéreteket és útmutatást is tartalmazott Thomas személyes életére és misszionáriusi tevékenységére vonatkozóan. 1830 októberében Joseph Smith megkapta azt a kinyilatkoztatást, amely ma a Tan és szövetségek 32-ben található, és amelyben az Úr elhívta Parley P. Prattet és Ziba Petersont, hogy csatlakozzanak Oliver Cowderyhez és ifj. Peter Whitmerhez a lámániták közé, Nyugat-Missouriba induló misszióban. Az Úr megígérte, hogy ezekkel a férfiakkal lesz misszionáriusi munkájuk során.
Az Úr elhívja Thomas B. Marshot, hogy hirdesse az evangéliumot és segítsen megalapozni az egyházat
Kérd meg a tanulókat, hogy gondoljanak a családtagjaikra, és arra, hogyan éreznek irántuk. Mutathatsz egy képet a saját családodról, és röviden elmondhatod, mennyire szereted őket. Kérd meg a tanulókat, hogy gondolkozzanak el azon, hogy van-e olyan személy a családjukban, aki nem tagja az egyháznak, vagy jelenleg nem él az Úrral kötött szövetségei szerint. Arra is felkérheted a tanulókat, hogy gondolkodjanak el azon, milyen reményeik vannak ezen családtagok kapcsán.
Mondd el, hogy a Tan és szövetségek 31-ben az Úr egy újonnan megtérthez szólt, akit Thomas B. Marshnak hívtak, és a családjáról beszélt neki.
Hogy segíts a tanulóknak megérteni e szakasz hátterét, kérd meg egyiküket, hogy olvassa fel a következő leírást arról, hogy miként lett Thomas B. Marsh az egyház tagja.
Mialatt 1829-ben Thomas B. Marsh a massachusettsi Bostonban élt, arra a következtetésre jutott, hogy az általa ismert egyházak közül egyik sincsen összhangban a Biblia tanításaival. Azt írta: „Úgy véltem, Isten Lelke arra késztet, hogy tegyek egy utat nyugatra.” Hátrahagyva feleségét, Elizabethet, és fiatal családját, az igazság keresésére indult. Három hónapnyi utazás után Thomas hazafelé tartott, amikor hallott „egy aranykönyvről, amelyet egy ifjú talált, akit Joseph Smithnek hívtak”. A New York-i Palmyra felé vette útját, ahol találkozott Martin Harrisszel. Thomas a nyomdásztól kapott egy kefelenyomatot, amely a Mormon könyve első tizenhat oldalát tartalmazta. Thomas később azt írta: „Hazatérve… megmutattam a feleségemnek a Mormon könyve tizenhat oldalát…, amely nagy elégedettséggel töltötte el, és úgy vélte, az Isten műve.” Körülbelül egy év múlva, miután Thomas hallott az egyház megszervezéséről, családjával Palmyrába költözött. Amíg ezen a környéken élt, Fayette közelében megkeresztelkedett, és Oliver Cowdery 1830 szeptemberében elderré rendelte el (lásd Thomas B. Marsh, “History of Thomas Baldwin Marsh,” Millennial Star, June 11, 1864, 375).
Mi érintett meg benneteket Thomas B. Marsh igazságkereséséből?
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 31:1–2-t, az osztály pedig keressen olyan kifejezéseket, amelyeket az Úr használt Thomas buzdítására a keresztelőjét követően.
Milyen bátorítást nyújtott az Úr Thomasnak ezekben a versekben?
Milyen ígéretet tett az Úr Thomasnak a családjára vonatkozóan?
Milyen tantételt tanulhatunk a Tan és szövetségek 31:1–2-ből, amely segíthet nekünk, ha olyan családtagjaink vannak, akik nem tagjai az egyháznak vagy nem élnek hithűen a szövetségeik szerint? (A tanulók használhatnak ugyan különböző szavakat, de fogalmazzák meg a következő tantételt: Hithűségünk által a családtagjaink megáldathatnak azzal, hogy higgyenek és megismerjék az igazságot. Írd fel a táblára ezt a tantételt.)
Mi módon kaphat áldást egy egyén a családtagjai hithűségének köszönhetően? Milyen példákat láttatok már erre?
Kérd meg a tanulókat, hogy fussák át a Tan és szövetségek 31:3–4-et, és keressék meg, mire hívta el az Úr Thomas B. Marshot. Kérd meg őket, mondják el, mit találtak. Ezután kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a következő kijelentést Gordon B. Hinckley elnöktől arról, milyen áldások érik azokat, akik hithűen teljesítenek misszionáriusi szolgálatot. (Adhatsz a tanulóknak egy másolatot ebből a kijelentésből, amit betehetnek a szentírásukba.) Kérd meg az osztályt, hogy figyeljék meg, ki részesül áldásban a misszionáriusi szolgálaton keresztül.
Kép
President Gordon B. Hinckley
„Áldást hoztok majd azok életére, akiket tanítotok, és az utánuk következő leszármazottaikra is. Áldást hoztok majd saját életetekre. Áldást hoztok majd a családotok életére, akik támogatnak benneteket és imádkoznak értetek” (“Of Missions, Temples, and Stewardship,” Ensign, Nov. 1995, 52).
Kik részesülnek áldásban a misszionáriusi szolgálaton keresztül?
Oszd három csoportra az osztályt. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 31:5–8-at. Az egyik csoport keresse meg azokat az áldásokat, amelyeket azok kapnak, akiket Thomas B. Marsh tanít majd. A második csoport keresse meg azokat az áldásokat, amelyeket Thomas kap, amikor misszionáriusként szolgál. A harmadik csoport pedig keresse meg azokat az áldásokat, amelyeket Thomas családja kap majd, amíg ő távol van tőlük. Miután a tanuló befejezte az olvasást, tedd fel a következő kérdéseket:
Milyen áldásokat kapnak azok, akiket Thomas tanít majd?
Milyen áldások érik majd Thomast a misszionáriusi szolgálatáért?
Milyen áldásokat kap majd a családja?
Hogyan hozott áldást valaki más misszionáriusi szolgálata a ti életetekre vagy egy ismerősötök életére?
Te is mondhatsz példákat arra, miként láttad, hogy a misszionáriusi szolgálat megáldja az emberek életét.
Jézus Krisztus személyes tanácsot ad Thomas B. Marshnak
Mondd el, hogy a Tan és szövetségek 31:9–13 olyan tanácsot tartalmaz, amelyet az Úr azért adott Thomas B. Marshnak, hogy segítsen neki a magánéletében és misszionáriusként. Az óra előtt írd fel a következő utasításokat a táblára, vagy készítsd el minden tanulónak kiosztható lapon:
Tanulmányozzátok a Tan és szövetségek 31:9–12-t, és keressetek egy olyan tanácsot, amelyet érzésetek szerint fontos lenne követnünk napjainkban. Készüljetek fel a következő kérdések megválaszolására:
Melyik tanácsot választottátok? Szerintetek miért fontos ez a tanács számunkra ma?
Hogyan alkalmazhatjuk ezt a tanácsot ma az életünkben?
Milyen előnyét élvezhetjük annak, ha követjük ezt a tanácsot?
Kérd meg a tanulókat, hogy dolgozzanak párokban. Tanulmányozzák magukban a Tan és szövetségek 31:9–12-t, majd mondják el a kérdésekre adott válaszaikat a társuknak.
Miután a tanulók megbeszélték ezeket, kérd meg őket, hogy olvassák el magukban a Tan és szövetségek 31:13-at, és keressék meg, milyen áldást ígért az Úr Thomas B. Marshnak, ha hithű lesz. Kérj meg egy tanulót, hogy jöjjön a táblához, és írja fel ezt az ígéretet egy tantétel formájában a ha és az akkor szavak felhasználásával. Buzdítsd az osztályt, hogy szükség szerint segítsenek a tanulónak. Bár a tanulók használhatnak más szavakat, a következő tantételnek egyértelműnek kell lennie: Ha mindvégig hithűek vagyunk, akkor az Úr velünk lesz. Mutass rá arra, hogy ez az igazság ránk is vonatkozik, amikor igyekszünk megosztani az evangéliumot másokkal, sőt egyéb helyzetekben is.
Milyen helyzetben éreztétek már, hogy az Úr veletek van, amint igyekeztetek hithűnek lenni Őhozzá? (Adj időt a tanulóknak, hogy átgondolják ezt a kérdést, mielőtt válaszolnának. Te is megoszthatod egy saját élményedet.)
Az Úr elhívja Parley P. Prattet és Ziba Petersont, hogy csatlakozzanak a lámánitákhoz induló misszióhoz
Kérd meg a tanulókat, hogy nézzék meg Az egyház nyugat felé tartó útja címet viselő térképet a szentírásukban (lásd Egyháztörténeti térképek, 6. térkép), vagy mutathatsz egy nagy térképet, amely a New York és Missouri közötti távolságot mutatja.
Hová kapott elhívást Oliver Cowdery és ifj. Peter Whitmer az evangélium prédikálására? (Ha a tanulók már nem emlékeznek rá, akkor kérd meg őket, hogy lapozzanak vissza a Tan és szövetségek 28:8–9 és 30:5-höz. Ezeket a misszionáriusokat arra hívták el, hogy a lámánitáknak prédikáljanak Missouri nyugati határán. Segíts a tanulóknak megtalálni ezt a területet a térképen.)
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 32 bevezetését. Az osztály kövesse a szöveget, és keressék meg, milyen kérdése volt az egyház néhány elderének azon misszió kapcsán, amelyre Oliver Cowdery és ifj. Peter Whitmer elhívást kapott.
Milyen kérdése volt az egyház néhány elderének a lámánitákhoz indított misszióval kapcsolatosan? (Szerették volna tudni, hogy további misszionáriusokat is elhívnak-e majd a lámániták tanítására.)
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 32:1–3-at, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, mire kapott elhívást Parley P. Pratt és Ziba Peterson, és mit ígért nekik az Úr.
Mire lett Parley és Ziba elhíva?
Mit ígért nekik az Úr?
Rámutathatsz a hasonlóságra a Tan és szövetségek 32:3-ban adott ígéretek és a táblára írt tanétel között: Ha mindvégig hithűek vagyunk, akkor az Úr velünk lesz.
Elmondhatod, hogy 1830 őszén, valamint 1830–31 telén a misszionáriusok e kis csoportja (akikhez később egy Frederick G. Williams nevű ohiói megtért is csatlakozott) közel 1500 mérföldet (2400 kilométert) utazott a New York-i Fayette-ből a missouribeli Independence-be, javarészt gyalogosan. E négy misszionárius 1831 januárjának közepén érkezett meg Independence-be. Az út egy része során komoly hideggel, erős szelekkel és kimerültséggel kellett megküzdeniük úgy, hogy főként fagyott kukoricakenyéren és nyers disznóhúson éltek. Néhány helyen közel egy méter mély havon kellett átkelniük. Mindezen nehézségek ellenére a misszionáriusok sikerrel jártak, és megismertették az evangéliumot az indiánokkal, akik Missouri nyugati határvidékén, az Indián területen éltek. Az ohiói Mentorban és Kirtlandben is prédikálták az evangéliumot egy olyan gyülekezetnek, akik az újszövetségi kereszténység visszaállítását keresték. (A tanulók a Tan és szövetségek 35 tanulmányozása során többet tudnak majd meg erről a csoportról és vezetőjükről, Sidney Rigdonról.) Az Úr beteljesítette azon ígéretét, hogy ezekkel a misszionáriusokkal lesz, és hogy semmi sem győzedelmeskedik majd felettük. (Lásd Church History in the Fulness of Times Student Manual, 2nd ed. [Church Educational System manual, 2003], 84–85.)
Az óra befejezéseként bizonyságot tehetsz a megbeszélt igazságokról.
A Tan és szövetségek 31-ben feljegyzett kinyilatkoztatás egy kinyilatkoztatás-sorozat része (lásd T&Sz 30–36), amelyet az Úr a misszionáriusi munkával kapcsolatosan adott attól az időtől kezdve, amikor először nyilatkoztatta ki a népe összegyűjtésére vonatkozó tantételt (lásd T&Sz 29:1–8), egészen addig, amíg először meghatározta az összegyűjtés helyét (lásd T&Sz 37).
Minden egyénnek, akik megismeri Jézus Krisztus evangéliumát, saját magának kell eldöntenie, hogy elfogadja-e azt, hithű példánk azonban jótékony hatással lehet másokra. Az Úr módja és időzítése – a Thomas B. Marshnak a Tan és szövetségek 31:2, 5–8-ban adott ígéretekhez hasonlóak betöltésében – talán nem mindig egyezik a reményeinkkel és elvárásainkkal. Thomas S. Monson elnök következő beszámolója, amelyet kanadai misszióelnöksége során élt át, megmutatja, hogy az Úr beteljesíti a hithűeknek adott ígéreteit:
Kép
Thomas S. Monson elnök
„Egy nap ott ült ez az újonnan érkezett misszionárius az irodámban. Értelmes volt, erős, telve lelkesedéssel és vággyal a szolgálatra, boldog és hálás volt, hogy misszionárius lehet. Miközben beszéltem vele, azt mondtam: »Elder! Édesapád és édesanyád bizonyára teljes szívvel támogatnak a missziós elhívásodban.« Lehajtott fejjel azt válaszolta: »Hát, nem egészen. Tudja, elnök úr, apám nem tagja az egyháznak. Nem hisz abban, amiben mi, ezért nem is tudja értékelni a megbízásom jelentőségét.« Gondolkodás nélkül, és olyan forrásból indíttatva, mely nem tőlem származott, azt mondtam neki: »Elder! Ha becsülettel és szorgalmasan szolgálod Istent az Ő üzenetének kijelentésében, akkor édesapád csatlakozni fog az egyházhoz mielőtt a missziód véget érne.« Kézszorítása erős volt, mint egy satu szorítása; könnyekkel telt meg a szeme, amelyek aztán lecsorogtak az arcán, amint kijelentette: »Életem legnagyobb áldása lenne látni édesapámat, amint elfogadja az igazságot.«
Ez a fiatalember nem ült ölbe tett kézzel, remélve és kívánva, hogy ez az ígéret valóra váljon, hanem követte Abraham Lincoln példáját, akiről az a hír járta, hogy »amikor imádkozott, úgy imádkozott, mintha minden Istentől függött volna, majd úgy munkálkodott, mintha minden csak rajta múlna«. Ilyen volt e fiatalember misszionáriusi szolgálata is.
Minden misszionáriusi konferencia során megkerestem a gyűlés előtt, s megkérdeztem tőle: »Elder, hogy halad édesapád?«
Válasza mindig ugyanaz volt: »Semmi változás, elnök úr, de tudom, hogy az Úr beteljesíti az ígéretét, amelyet Önön, a misszióelnökömön keresztül adott nekem.« A napokból hetek lettek, a hetekből hónapok, míg végül – mindössze két héttel azelőtt, hogy mi magunk elhagytuk volna a missziót és hazatértünk volna – levelet kaptam e misszionárius édesapjától. Ezt szeretném ma megosztani veletek.
»Kedves Monson testvér!
Szeretném hálásan megköszönni, hogy ennyire gondját viselte a fiamnak, aki nemrég fejezte be misszióját Kanadában.
Nagyszerű példa ő számunkra.
A fiam azt az ígéretet kapta, amikor a missziójába indult, hogy én még a visszatérése előtt az egyház tagja leszek. Ezt az ígéretet úgy vélem, Ön tette neki, az én tudtom nélkül.
Örömmel jelenthetem, hogy egy héttel a fiam missziójának befejezése előtt megkeresztelkedtem az egyházba. […]
Öccse szintén a közelmúltban keresztelkedett és konfirmált az egyház tagjává.
Még egyszer szeretném megköszönni mindazt a kedvességet és szeretetet, melyet fiam az elmúlt két évben kapott a missziós területen lévő fivéreitől.
Őszinte tisztelettel:
Egy hálás apa.«
Ismét válaszra talált a hit alázatos imája” (in Conference Report, Apr. 1964, 131–32).
Thomas B. Marsh szert tett némi készségre az enyhe hatású gyógynövények orvosi használata terén, és ezzel a tudásával segíteni tudott embereken, nagyobb elhívása azonban a lelkek gyógyítása volt. Számos eset került feljegyzésre arról, hogy Thomas B. Marsh az idejét az egyháztagok gondjai megoldásának szentelte.
Bár a lámánitákhoz indított első misszió nem volt igazán sikeres az indiánok között végzett térítés terén, mégis jelentős hatással volt az egyház korai történelmére. Joseph Fielding Smith elnök a következő magyarázatot fűzte ehhez:
Kép
President Joseph Fielding Smith
„A közel ezerötszáz mérföldnyi [2400 km] út megtétele – javarészt a vadonon keresztül, és az idő nagyobb részében zord időjárás közepette – összességében mintegy négy hónapba telt. Ennek ellenére nagyon hasznos utazásnak bizonyult, hiszen sokan elfogadták az evangéliumot az út során, és tekintélyes méretű gyülekezetek alakultak Kirtlandben és más helyeken. Az egyház számos oszlopos tagja is ekkor lépett be az egyházba. Ez volt az első misszionáriusi út New York államtól nyugatra, melynek eredményei később felbecsülhetetlennek bizonyultak az egyház számára” (Church History and Modern Revelation, 2 vols. [1953], 1:150).
A Tan és szövetségek 32-ben található kinyilatkoztatást Parley P. Prattnek és Ziba Petersonnak címezték. Felolvashatod a következő történelmi információt, hogy segíts az osztálynak további ismereteket szerezni e két férfiról:
1830 nyarán Parley P. Pratt és felesége, Thankful, az ohiói Amherstben lévő otthonukból rokonlátogatóba utaztak New York államba. A Szentlélek arra késztette Parley-t, hogy megálljon a New York-i Newarkban, Palmyra közelében, ahol tudomást szerzett a Mormon könyvéről. Később azt írta a könyvvel kapcsolatos reakciójáról:
Kép
Parley P. Pratt
„Egész nap olvastam; az evés teher volt, nem kívántam az ételt; az alvás teher volt, amikor eljött az éj, mert inkább olvastam volna, mint hogy aludjak.
Miközben olvastam, rajtam volt az Úr lelke, és én tudtam és megértettem, hogy a könyv igaz” (Autobiography of Parley P. Pratt, ed. Parley P. Pratt [1938], 20).
Parley Palmyrába utazott, ahol Hyrum Smith találkozott vele és tanította. Hamarosan Hyrum és Parley együtt utaztak a New York-i Fayette-be, hogy találkozzanak az egyház növekvő gyülekezetének tagjaival. Parley-t 1830 szeptemberében keresztelte meg és rendelte elderré Oliver Cowdery.
Ziba Peterson megtéréséről keveset tudunk, annyit azonban igen, hogy Oliver Cowdery keresztelte meg 1830 áprilisában és ugyanazon év júniusában rendelték el elderré.
A következő beszámoló példa arra, hogyan áldotta meg az Úr Parley P. Prattet, amint ő betöltötte a misszióját:
Kirtlandtől ötven mérföldnyire nyugatra Parley-t „komolytalan váddal” letartóztatták, tárgyalást tartottak és „börtönbe rendelték” vagy pénzbüntetést kellett fizetnie (Autobiography of Parley P. Pratt, ed. Parley P. Pratt [1938], 36). Mivel nem tudott fizetni, Parley egy nyilvános fogadóban elzárva töltötte az éjszakát. Másnap reggel társai rövid látogatást tettek nála, amikor is ő arra buzdította őket, hogy menjenek tovább útjukon, ígérve, hogy hamarosan csatlakozik hozzájuk. Parley így számolt be erről: „Miután egy ideig a tűz mellett üldögéltünk az ügyeletes tiszttel, kértem, hogy menjünk ki. A kíséretében kisétáltam a térre. Azt mondtam: »Peabody úr, hogy megy Önnek a versenyfutás?« »Sehogy – mondta. – Viszont a termetes bulldogomnak igen jól, ki is van képezve, hogy segítsen nekem a munkámban, már évek óta; ha szólok neki, bárki emberfiát leterít.« »Nos, Peabody úr, Ön egy mérföldnyi útra kényszerített, már kettőt is mentem Önnel. Megengedte, hogy prédikáljak, énekeljek, sőt szállással és reggelivel is ellátott engem. Most viszont muszáj folytatnom az utamat; ha jól megy a versenyfutás, nyugodtan elkísérhet. Köszönöm az irántam tanúsított kedvességét – minden jót, uram!«
Aztán nekiindultam az utamon, ő pedig ott állt az ámulattól földbe gyökerezett lábbal. […] Nem is nagyon tért annyira magához a meglepetéstől, hogy utánam eredjen, amíg nem tettem szert vagy jó 200 yard [180 m] előnyre. […] Akkor aztán elindult utánam, kiáltozva és rám uszítva a kutyáját. A kutya – az egyik legnagyobb állat, melyet életemben láttam – bizony teljes lendülettel közeledett felém; mögötte a tiszt üldözőben, tapsolva és egyre uszítva a kutyát: »Gyerünk, Csibész! Kapd el! Gyerünk! Adj neki! Terítsd le!«, ujjával hevesen mutogatva abba az irányba, amerre futottam. A kutya gyorsan beért, és már éppen rám vetette volna magát, amikor – akár derült égből villámcsapás – egy gondolat hasított belém, hogy segítsem a tisztet, és küldjem tovább a kutyát teljes hévvel az erdőbe, amely egy kicsivel előttem terült el. Abba az irányba kezdtem mutogatni, tapsoltam és én is kiabáltam, ahogyan a tiszt. A kutya kétszeres sebességgel viharzott el mellettem az erdő felé, hiszen a tiszt is és én is uszítottuk, és mindketten arra szaladtunk.”
Miután sikeresen lerázta a kutyát és a tisztet is, Pratt elder egy másik úton csatlakozott a társaihoz. Parley később megtudta, hogy Simeon Carter, akinél egy Mormon könyvét hagyott – körülbelül hatvan másikkal egyetemben, amelyeket azon a területen osztott szét –, csatlakozott az egyházhoz (lásd Autobiography of Parley P. Pratt, 38–39).