A misszió mezejéről
Még egy kis segítség
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Iowában él.
A missziód során találkozhatsz olyan érdeklődőkkel, akiknek szükségük lehet valakire, aki mellettük áll, és hajlandó velük együtt fejest ugrani ebbe a folyamatba.
A búvár fényképe a Getty Images jóvoltából
A saját tempómban merültem. Másfél méter… Éreztem, ahogy egy áramlat meglök. Már három méter. Hirtelen sötét lett. Éreztem, hogy a légzésem szaggatottabbá válik. Ez a fagyos, zavaros óceán egyáltalán nem olyan volt, mint a medence, amelyikben gyakoroltunk. Ijedten és klausztrofóbiásan lőttem ki a felszín irányába.
„Mi történt?” – kérdezte az oktató segítője. Könnyek gyűltek a szemembe a búvármaszkom üvege mögött. Éppen a búvárigazolványom megszerzését szolgáló vizsga közepén voltam, és a 9 méteres merülést végeztem, amelynek az elsajátítása az egyik vizsgakövetelmény. A segítő látta, hogy pánikolok, és biztosított arról, hogy minden rendben lesz. Bátorított, de nem sürgetett. Aztán pedig ezt mondta: „Nem muszáj ám végigcsinálnod.” Akkor jöttem rá, hogy igenis végig akarom csinálni.
Rájöttem, hogy bár nehéz, mégis el akarom végezni; meg akarom szerezni az igazolványomat. Így hát legyűrtem a félelmemet, és a csoporttal együtt elvégezve a többi szintfelmérőt, átmentem a vizsgán. Kemény volt, de egy kis bátorítással meg tudtam csinálni.
Amikor hónapokkal később Peruban szolgáltam misszionáriusként, és az embereket a hitük megerősítésére és az életük megváltoztatására kértem, ismét eszembe jutott ez a nehéz búvárélményem. Az egyik család, akiket a társammal különösen szerettünk látogatni, a Rumay família volt. Carina és Enrique, illetve a két tizenéves lányuk, Karen és Nicole gyakran látott minket vendégül, és hamar belopták magukat a szívünkbe. Nem sokkal később Carina, Karen és Nicole elfogadta az evangéliumot, és csatlakozott az egyházhoz.
Enriquének azonban még egy kis segítségre volt szüksége. Az üzenetünk eltért mindattól, amit gyerekkora óta megtapasztalt, ezért eltartott egy darabig, amíg kiérdemeltük a bizalmát. Enriquének többféle aggálya volt. A legfontosabb, amivel nehezen tudott megbarátkozni az evangélium összes alkotóeleme közül, a Mormon könyve volt. Korábban soha nem hallott erről a könyvről, és nehezére esett olvasni és megérteni azt. A könyv ismeretlen volta bizonytalanná tette őt.
Azon a ponton Enrique úgy volt vele, mint én, amikor visszaúsztam a víz felszínére: úgy tűnt, hogy mindenki más könnyedén merül, én meg ott vagyok a félelemtől lefagyva. És ahogy akkor nekem, úgy most Enriquének is szüksége volt még egy kis segítségre ahhoz, hogy sikerrel járjon.
Ez a segítség különböző alakokat öltött. Rendelkezésére álltak a misszionáriusok, akik segítettek megválaszolni az aggodalmait, és érezni a Lelket. Rendelkezésére álltak az egyháztagok, akik befogadták, és az apai szerepről tanították. A legnagyobb segítséget azonban Enrique saját családja jelentette.
A Rumay családban már a keresztelkedést megelőzően is megvolt a családi ima és szentírás-tanulmányozás szokása. Most pedig szereztek Enriquének egy nagyobb betűmérettel szedett szentíráskötetet, valamint egy hangoskönyv változatot is, hogy könnyebben tanulmányozhassa a Mormon könyvét. Ezek az egyszerű erőfeszítések rengeteget segítettek neki. Soha senki nem sürgette; egyszerűen csak támogatták. A cselekedeteikkel azt üzenték neki: „Tudjuk, hogy meg tudod tenni.”
Ez a segítség lehetővé tette Enriquének, hogy felfedezze a Mormon könyve hatalmát a saját maga számára. Egy nap bejelentette, hogy végighallgatta az egész könyvet, és tudja, hogy az Isten szava. Úgy négy hónappal a felesége és a lányai keresztelkedését követően Enrique is megtette ezt a lépést, és megkeresztelkedett.
Enrique azt mondja, hogy hálás a neki nyújtott segítségért és az iránta tanúsított türelemért, miáltal eljuthatott oda, ahol most tart. Misszionáriusként áldottnak éreztem magam, amiért tanúja lehettem egy család szeretetből mutatott példájának, ahogy segítették a férjüket és apjukat a kétségei legyőzésében. Hálás voltam azért is, hogy részem volt abban a kihívást jelentő búvárélményben, amely lehetővé tette, hogy valamilyen szinten át tudjam érezni, hogy mit érezhet Enrique és más érdeklődők a megtérés folyamata során.
Amikor a missziód során arra kéred az embereket, hogy tartsanak bűnbánatot és változzanak meg, ne feledd, hogy a sikerükhöz néha nem kell más, csak még egy kis támogatás. Talán olyan valakire van szükségük maguk mellett, akiben bíznak, és aki tapasztalt. Aki azt mondja: „Minden rendben lesz. Tudom, hogy meg tudod csinálni. Tényleg hiszek benned.” Talán azt remélik, hogy te leszel az az ember, aki hajlandó velük együtt fejest ugrani ebbe a folyamatba, aki segít új szokásokat és készségeket elsajátítani, és segít nekik megszerezni az igazolványukat, amely végső soron az Úr jóváhagyása.