Légy éber!
Ez a Szentek: Jézus Krisztus egyházának története az utolsó napokban című új, négykötetes egyháztörténeti elbeszélés negyedik fejezete. A könyv 14 nyelven lesz elérhető nyomtatásban, továbbá az Evangéliumi könyvtár alkalmazás Egyháztörténet rovatában, valamint a saints.lds.org oldalon is. A további néhány fejezet a következő lapszámokban lesz közzétéve, amíg a könyv első kötete meg nem jelenik az év második felében. Ezek a fejezetek 47 nyelven lesznek elérhetőek az Evangéliumi könyvtár alkalmazásban és a saints.lds.org oldalon.
Jon McNaughton: A Kumóra-domb
A huszonegy éves Emma Hale először akkor hallott Joseph Smithről, amikor a fiatalember 1825 őszén elszegődött Josiah Stowellhez. Josiah azért bérelte fel őt és az apját, hogy segítsenek neki elásott kincseket felkutatni a birtokán.1 A helyiek azt regélték, hogy évszázadokkal korábban egy csapat felfedező kitermelt egy ezüstlelőhelyet, a kincset pedig a környéken rejtették el. Tudva, hogy Joseph tehetséges a látókövek használatában, Josiah a kutatásban való segítségért cserébe jó bért kínált neki, továbbá részesedést abból, amit találnak.2
Emma édesapja, Isaac támogatta a vállalkozást. Miután Joseph és az édesapja megérkezett Stowelléknek a pennsylvaniai Harmonyban – Palmyrától mintegy 250 kilométerre – fekvő birtokára, aláírták a szerződéseket. Isaac tanúként szerepelt ezeken. Emellett a saját otthonában szállást biztosított a munkásoknak.3
Emma nem sokkal ezután találkozott Josephfel, aki fiatalabb volt nála, több mint 180 cm magas, és látszott rajta, hogy hozzá van szokva a kemény munkához. Kék szeme volt, világos bőre, és enyhén bicegett. A mondatfűzése döcögős volt, és néha túl sok szóval fejezte ki magát, de beszédén érződőtt a természetes értelem. Az édesapjával együtt rendes emberek voltak, akik inkább a maguk módján hódoltak Istennek, és nem jártak el abba a templomba, ahova Emma és a családja járt.4
Joseph és Emma is szívesen töltött időt a szabadban. Emma már gyermekkorától fogva szeretett lovagolni és az otthona közelében lévő folyón evezni. Joseph nem volt képzett lovas, viszont kiválóan értett a birkózáshoz és a labdajátékokhoz. Könnyen megtalálta a közös hangot másokkal, sokat mosolygott, és gyakran viccelődött vagy anekdotázott. Emma visszafogottabb volt, de ő is szerette a vicceket, és bárkivel el tudott beszélgetni. Olvasni és énekelni is szeretett.5
Ez a ház Isaac és Elizabeth Hale házának pontos másolata, melyet az egyház 2015-ben épített fel a pennsylvania állambeli Harmonyban. Joseph Smith akkor ismerte meg a lányukat, Emmát, amikor a birtokukon lakott, miközben Josiah Stowellnek dolgozott
Ahogy teltek a hetek, és Emma egyre jobban megismerte Josephet, a szülei aggódni kezdtek kettejük kapcsolata miatt. Joseph egy másik államból származó szegény napszámos volt, a szülők pedig abban reménykedtek, hogy a lányuk hamarosan elveszíti iránta az érdeklődését, és a völgy valamelyik tehetősebb családjából választ magának férjet. Emma édesapjának ráadásul a kincskeresésből is kezdett elege lenni, és gyanakvással figyelte Joseph ebben játszott szerepét. Úgy tűnt, hogy Isaac Hale-t az sem érdekli, hogy Joseph korábban – amikor világossá vált, hogy nem fognak találni semmit – már megpróbálta lebeszélni Josiah Stowellt a keresés folytatásáról.6
Emma minden általa ismert férfinél jobban kedvelte Josephet, és továbbra is találkozgatott vele. Joseph azt követően is Harmonyban maradt, hogy sikerült rábeszélnie Josiah-t az ezüst utáni kutatás feladására, és ezután Josiah gazdaságában dolgozott tovább. Időnként egy másik környékbeli gazdálkodó családnak, Joseph és Polly Knightnak is dolgozott. Amikor pedig éppen nem munkával, akkor Emmával töltötte az időt.7
Joseph és a látóköve hamarosan szóbeszéd tárgya lett Harmonyban. A település néhány idősebb lakosa hitt a látnokok létezésében, de a gyermekeik és az unokáik közül sokan voltak, akik nem. Josiah unokaöccse csalás vádjával bíróság elé idézte Josephet, azt állítva, hogy kihasználta a nagybátyját.
A helyi bíró előtt Joseph elmagyarázta, milyen körülmények között talált rá a kőre. Az édesapja a vallomásában arról tanúskodott, miszerint állandóan kérte Istent, hogy mutassa meg számukra az akaratát Joseph csodás látnoki tehetségét illetően. Végül Josiah állt a bíróság elé, és kijelentette, hogy Joseph nem szedte rá.
„Jól értem tehát – kérdezte a bíró –, hogy Ön úgy hiszi, hogy ez a fogoly a kő segítségével látni képes?”
Josiah kijavította: „Határozottan tudom, hogy ez valóban így van.”
Josiah köztiszteletben álló férfi volt a közösségben, és az emberek elfogadták a szavát. Végül a meghallgatás nem eredményezett bizonyítékot azt illetően, hogy Joseph megtévesztette volna Josiah-t, így a bíró ejtette a vádat.8
1826 szeptemberében Joseph visszatért a dombra a lemezekért, de Moróni közölte vele, hogy továbbra sem áll készen az átvételükre. „Hagyd el a kincsvadászok társaságát!” – szólította fel Josephet az angyal, mivel gonosz emberek is voltak köztük.9 Moróni még egy évet adott neki, hogy az akaratát összhangba hozza Isten akaratával. Ha mégsem tenné, úgy a lemezek soha nem lesznek rábízva.
Az angyal azt is közölte vele, hogy a következő alkalommal hozzon magával valakit. Ugyanezt kérte tőle akkor is, miután Joseph először ment el a dombhoz. Csakhogy Alvin azóta meghalt, ezért Joseph nem értette a kérést.
„Ki a megfelelő személy?” – kérdezte.
„Tudni fogod” – felelte Moróni.
Joseph a látókő segítségével kereste az Úr útmutatását, és megtudta, hogy a megfelelő személy: Emma.10
Josephet már az első talákozásuk alkalmával vonzotta Emma. Alvinhoz hasonlóan ő is olyan ember volt, aki Joseph segítségére lehetett abban, hogy azzá a férfivá váljon, akire az Úrnak szüksége volt a munkája véghezvitelében. Emma azonban ennél többet is jelentett számára. Szerelmes volt belé, és el akarta venni feleségül.11
Decemberben Joseph huszonegy éves lett. Korábban mindig engedte, hogy ide-oda rángassák azok elvárásai, akik ki akarták használni a tehetségét.12 A dombon tett utolsó látogatását követően azonban tudta, hogy többet kell tennie azért, hogy felkészítse magát a lemezek átvételére.
Mielőtt visszatért volna Harmonyba, elbeszélgetett a szüleivel. „Eldöntöttem, hogy megházasodom – közölte velük –, és ha nem ellenzitek, akkor Emma Hale kisasszony lesz a választottam.” Szüleit örömmel töltötte el a döntése, és Lucy arra biztatta, hogy az esküvőt követően lakjanak náluk.13
Azon a télen Joseph a lehető legtöbb időt töltötte Emmával, időnként kölcsön kérve Knighték szánját, amikor a hó miatt nehéz volt eljutni a Hales család otthonáig. Emma szülei azonban továbbra sem kedvelték, és a család megnyerésére irányuló erőfeszítései kudarcot vallottak.14
1827 januárjában Emma meglátogatta Stowelléket, ahol a családja helytelenítő tekintetének kereszttüzétől távol tölthetett időt Josephfel. Ott Joseph megkérte Emma kezét, aki először meglepettnek tűnt. Tudta, hogy a szülei ellenezni fogják a házasságot.15 Joseph azonban arra biztatta, hogy gondolja át: akár rögtön el is szökhetnek.
Emma megfontolta az ajánlatot. Ha hozzámegy Josephhez, azzal csalódást fog okozni a szüleinek – ám ez mégis az ő döntése, ő pedig szerelmes volt Josephbe.16
Kevéssel később, 1827. január 18-án Joseph és Emma összeházasodott a helyi békebíró otthonában. Ezt követően Manchesterbe mentek, és Joseph szüleinek új házában elkezdték a közös életüket. A ház kényelmes volt, azonban az idősebb Joseph és Lucy a lehetőségein felül költött rá, elmaradtak a részletekkel, és elvesztették az ingatlant. Onnantól az új tulajdonostól bérelték azt.17
A Smith család rönkháza a New York-i Manchesterben az eredeti szerkezet felhasználásával lett helyreállítva. 1827-es házasságkötésük után itt élt Joseph és Emma, Joseph szüleivel együtt
Örültek, hogy velük lakik Joseph és Emma, ugyanakkor aggódtak fiuk isteni elhívása miatt. A környéken lakó emberek hallottak az aranylemezekről, és néha a keresésükre indultak.18
Egy nap Josephnek a településen volt dolga. A szülei vacsorára várták vissza, és megijedtek, amikor nem tért haza. Órákon keresztül álmatlanul vártak rá. Amikor Joseph végül belépett az ajtón, kimerülten leroskadt egy székbe.
„Miért jöttél ilyen későn?” – kérdezte az édesapja.
„Eddigi egész életem legsúlyosabb korholásában részesültem” – felelte Joseph.
„Ki vont téged felelősségre?” – tudakolta az apja.
„Az Úr angyala volt az – válaszolta Joseph. – Azt mondta, hogy eleddig gondatlan voltam.” A Morónival való következő találkozás napja gyorsan közelgett. „Muszáj serénykednem – mondta Joseph. – Neki kell fognom azon dolgoknak, melyeket Isten megtennem parancsolt.”19
Az őszi aratás után Josiah Stowell és Joseph Knight érkezett Manchester környékére üzleti ügyben. Mindkét férfi tudta, hogy mindjárt négy éve lesz annak, hogy Joseph először látogatott a dombhoz, és már nagyon szerették volna megtudni, hogy Moróni rábízza-e végre a lemezeket.
A helyi kincskeresők is tudták, hogy itt az idő, amikor Joseph átveszi a feljegyzéseket. Az egyikük, egy bizonyos Samuel Lawrence, már egy ideje a dombot járta a lemezek után kutatva. Attól tartva, hogy Samuel bajt fog keverni, Joseph szeptember 21-ének estéjén elküldte az apját Samuel házához, hogy tartsa szemmel a férfit, és állja útját, ha úgy látja, hogy a domb felé veszi az irányt.20
Ezután Joseph felkészült a lemezek elhozatalára. A dombnál tett éves látogatására másnap kellett sort kerítenie, azonban úgy tervezte, hogy a kincskeresők megelőzése érdekében már röviddel éjfél után, vagyis szeptember 22-ének kora hajnalán meg fog érkezni oda – amikor senki nem számít arra, hogy ő odakint lesz.
Azonban azt is meg kellett még oldania, hogy a lemezek védve legyenek, miután magához veszi őket. Miután a legtöbb családtag aludni tért, halkan megkérdezte az édesanyjától, hogy nincs-e egy kulcsos ládája. Lucynek nem volt ilyen, és aggódni kezdett.
„Ne is gondolj vele – mondta Joseph. – Mostan még nagyon jól megleszek nélküle.”21
Hamarosan belépett az utazáshoz öltözött Emma, majd kettesben felszálltak Joseph Knight lovaskocsijára, és elindultak az éjszakába.22 Amikor megérkeztek a dombhoz, Emma a kocsin várakozott, miközben Joseph felkaptatott a domboldalon a lemezek rejtekhelyéhez.
1827. szeptember 22-ének éjszakáján Joseph és Emma lovaskocsira ült, és ehhez a dombhoz hajtott, ahol a Mormon könyve lemezei voltak elásva. Miután szert tett a lemezekre, Joseph hosszú ideig egy üreges fatörzsben rejtegette azokat, hogy megóvja a kincskeresőktől
Moróni megjelent, Joseph pedig kiemelte az aranylemezeket és a látóköveket a kőládából. Mielőtt Joseph elindult volna lefelé a dombról, Moróni emlékeztette, hogy senkinek se mutassa meg a lemezeket, azok kivételével, akiket az Úr kijelölt. Megígérte neki, hogy a lemezek védve lesznek, ha mindent megtesz a megőrzésükért, ami csak az erejéből telik.
„Ébernek s a bizományodhoz hűnek kell lenned – közölte vele Moróni –, máskülönben gonoszok vesznek erőt rajtad, minthogy ők minden lehető tervet s mesterkedést kigondolnak, elvonandó azokat tőled. Ha pediglen nem figyelmezel folytonosan, akkor sikerrel járnak.”23
Joseph levitte a lemezeket a domb aljába, de még mielőtt elérte volna a kocsit, biztonságba helyezte őket egy üreges fatörzsben, ahol védve lehetnek addig, amíg szerez egy kulcsos ládát. Ezután megkereste Emmát, és pirkadatra hazaértek.24
A Smith család otthonában Lucy aggodalmasan várta Josephet és Emmát, miközben reggelit szolgált fel a férjének, valamint Joseph Knightnak és Josiah Stowellnek. Munka közben a szíve hevesen vert abbéli aggodalmában, hogy a fia a lemezek nélkül fog hazatérni.25
Nem sokkal később Joseph és Emma lépett be a házba. Lucy odanézett, hogy lássa, Josephnél vannak-e a lemezek, de az üres kezei láttán remegve hagyta el a szobát.
Joseph utánament. „Anyám! – mondta. – Ne nyugtalankodj!” Átadott neki egy zsebkendőbe csomagolt tárgyat. Lucy a szöveten keresztül egy nagy cvikkerre emlékeztető valamit tapintott ki. Ez volt az Urim és Tummim, az a látókőpár, melyet az Úr a lemezek fordításához készített.26
Lucy fellelkesült. Joseph olyannak tűnt, mint akinek nagy teher esett le a válláról. Amikor azonban visszatért a házba a többiekhez, szomorú arcot vágott, és csendben fogyasztotta el a reggelijét. Amikor végzett, letörten a kezére támasztotta a fejét. „Csalódnom kellett” – szólt Joseph Knighthoz.
„Nos – mondta az idősebb férfi –, sajnálom.”
„Roppantul csalódnom kellett – ismételte meg Joseph, miközben az arcán megjelent egy széles mosoly. – Tízszer nagyszerűbb annál, amit vártam!” Ezt követően leírta a lemezek méretét és súlyát, majd izgatottan beszélt az Urim és Tummimról.
„Bármit képes vagyok látni – mondta. – Csodás!”27
Miután Joseph megkapta a lemezeket, másnap egy közeli településre ment kutat javítani, hogy pénzt szerezzen egy kulcsos ládára. Ugyanazon a délelőttön id. Joseph Smith – akinek a családi otthon melletti domb túloldalán volt dolga –, meghallotta, amint férfiak egy csoportja összeesküvést sző az aranylemezek ellopására. „Miénk lesznek a lemezek – mondta az egyikük –, Joe Smith és a pokol minden ördöge dacára is.”
Id. Joseph Smith riadtan tért haza, és beszámolt Emmának. Emma elmondta, hogy nem tudja, hol vannak a lemezek, de meggyőződése, hogy Joseph biztonságba helyezte azokat.
„Bizonyára – felelte Joseph édesapja –, de ne feledd, hogy Ézsaú egy kis dolgon veszítette el az áldását és az elsőszülöttségét. Josephfel is ekképpen lehet.”28
Hogy meggyőződjön arról, hogy a lemezek biztonságban vannak, Emma lóra szállt, és több mint egy órát lovagolt addig a birtokig, ahol Joseph dolgozott. Férjét, akit az aznapi munka nyomán sár és veríték borított, a kút mellett találta. Hallva a veszélyről, Joseph beletekintett az Urim és Tummimba, és látta, hogy a lemezek biztonságban vannak.
Otthon eközben id. Joseph Smith fel-alá járkált a ház mellett, percenként pillantva ki az útra, amíg végre meglátta Josephet és Emmát.
„Apám! – szólította meg Joseph, amint közelebb lovagoltak. – Minden tökéletesen biztonságban van, nincs ok a riadalomra.”29
Ennek ellenére cselekedni kellett.
Joseph a dombhoz sietett, és miután megtalálta a fatörzset, valamint az abban elrejtett lemezeket, gondosan begöngyölte azokat egy ingbe.30 Ezután eltűnt az erdőben, és hazafelé vette az irányt, tekintetével a lehetséges veszélyeket kutatva. A fák elrejtették az országúton közlekedő emberek elől, egyúttal azonban rengeteg rejtekhelyet kínáltak a tolvajoknak is.
A feljegyzések súlya alatt erőlködve Joseph olyan sebesen vágott keresztül az erdőn, amennyire csak tudott. Egy kidőlt fa állta az útját, és amikor átugrotta, érezte, ahogy hátulról valami kemény csapódik neki. Megfordulva azt látta, hogy egy férfi ront rá, bunkósbotként forgatva a puskáját.
Az egyik karjával szorosan magához ölelve a lemezeket, Joseph egy ütéssel földre küldte a férfit, és még mélyebbre nyomakodott a sűrűbe. Úgy egy kilométert futhatott, amikor egy másik férfi ugrott elő egy fa mögül, és puskatussal megütötte. Miután Joseph sikeresen megvédte magát, elrohant és kétségbeesetten igyekezett kikeveredni az erdőből. Nem jutott azonban messzire, amikor egy harmadik támadó olyan erős ütést mért rá, hogy megtántorodott. Minden erejét összeszedve Joseph is bevitt egy kemény ütést a férfinak, és hazafutott.31
A házhoz érve Joseph berontott az ajtón, még mindig az egyik karja alatt szorongatva a nehéz csomagját. „Apám! – kiáltotta. – Nálam vannak a lemezek!”
Tizennégy éves húga, Katharine, segített az asztalra helyezni a csomagot, miközben a család többi tagja is Joseph köré gyűlt. Joseph látta, hogy az édesapja, valamint az öccse, William is szeretné kibontani a lemezeket, de megállította őket.
„Nem láthatjuk őket?” – kérdezte az idősebb Joseph.
„Nem – mondta a fia. – Első alkalommal engedetlen voltam, de ezúttal hűségesnek szándékozom lenni.”
Miután közölte velük, hogy a ruhán keresztül megtapogathatják a lemezeket, az öccse, William, felemelte a csomagot. Kőnél nehezebb volt, és William azt is érezte, hogy lapjai vannak, amelyek egy könyv oldalaihoz hasonlóan mozognak.32 Joseph elküldte a legfiatalabb öccsét, Don Carlost, hogy hozzon egy kulcsos ládát Hyrumtól, aki a feleségével, Jerushával, valamint az újszülött lányukkal szintén ott lakott az út mentén.
Joseph egy ehhez hasonló kulcsos ládát kért kölcsön a bátyjától, Hyrumtól, hogy abban tárolja a Mormon könyve lemezeit
Fénykép: Jed Clark
Hamarosan Hyrum is megérkezett, majd amikor a lemezek már biztonságban voltak a ládában, Joseph leroskadt a legközelebbi ágyra, és elkezdett beszámolni a családjának az erdőbeli támadókról.
Beszéd közben rájött, hogy fáj a keze. Valamikor a támadás során kiugrott az egyik hüvelykujja.
„Kénytelen vagyok abbahagyni a beszédet, Apám – mondta hirtelen –, és megkérni téged, hogy tedd helyre a hüvelykujjamat.”33