Szolgálat az egyházban
Ahol szükség van ránk
A szerzők most az Amerikai Egyesült Államok Massachusetts államában élnek.
Egy Brooklynba (New York) hívó késztetés olyan szolgálathoz és áldásokhoz vezetett minket, amilyenre soha nem gondoltunk volna.
Az Eyi család
2013-ban New York városának Manhattan negyedében éltünk. Nagyon szerettük az egyházközségünket. Minthogy az első gyermekünket vártuk, elkezdtünk nagyobb lakás után nézni az egyházközség területén. Találtunk egyet, amelyik tökéletesnek tűnt, de mégsem éreztük helyes választásnak.
Azon a tavaszon Laura elkezdte azt érezni, hogy talán át kellene költöznünk Brooklynba. Wil már nem volt ennyire biztos benne. Semmit sem tudtunk Brooklynról, és Wil közel szeretett volna maradni a befektetési banki szektorban lévő munkahelyéhez, hogy a hosszú munkaidő mellett rövid legyen az ingázás. Úgy döntöttünk, hogy imádkozunk erről, az általános konferencia során pedig figyelni fogjuk, hogy milyen választ kapunk.
Ahogy a garzonlakásunkban a beszédeket néztük a laptopunkon, Stanley G. Ellis elder a Hetvenektől megosztotta egy cövekelnökségi tagként szerzett élményét. Elmondta, hogy a texasi cövekébe költöző családok gyakran érdeklődtek tőle a legjobb egyházközség iránt. Tizenhat év alatt csupán egyetlen család kérdezte azt, hogy melyik egyházközségnek van szüksége segítségre.1
A története megérintett minket. Megválaszolta az imáinkat. Így hát nem az általunk szeretett, jól megszokott egyházközségben maradtunk, amelyben nagyszerű bölcsi és Elemi volt, hanem megfogadtuk Ellis elder tanácsát, és arról imádkoztunk, hogy hova kellene költöznünk.
Akkoriban szertartásszolgáknak voltunk elhíva a New York-i Manhattan templomba. Az egyik ottani társunk jól ismerte New Yorkot. Javasolt két egyházközséget, ahol szerinte kapóra jöhetett volna a segítségünk – mindkettő Brooklynban volt.
Az első egyházközség túl messze volt Wil munkahelyétől. A második közelebb volt, és amikor elmentünk az egyházközség úrvacsorai gyűlésére, úgy éreztük, hogy rátaláltunk a megfelelő helyre. A tagok közül sokan haiti bevándorlók voltak. Mivel Wil gaboni származású, és beszél franciául, ezért úgy gondoltuk, hogy ez az egyházközség nagyszerű otthonunknak fog bizonyulni.
Figyelemre méltó élmények
Néhány héttel később találtunk egy lakást és beköltöztünk. Wilt hamarosan elhívták, hogy különböző jelentőségteljes módokon szolgáljon. Eltartott egy ideig, amíg megértette a nyelvjárást – aztán viszont áldásnak érezte, amikor elég hamar annyira elsajátította a haiti kreolt, hogy tolmácsolni tudott az egyháztagoknak a gyűléseken és az interjúkon. Laura is megáldatott azzal, hogy különböző minőségekben szolgálhatott, és mindketten bekapcsolódtunk a misszionáriusi munkába.
Barátságot kötöttünk többek között egy fiatal érdeklődővel, akit Normil Romelusnak hívtak, és tanulni érkezett Haitiről. Feljárt hozzánk a misszionáriusokkal, mi pedig franciául és kreolul segítettünk a tanításában. Miután Normil megkeresztelkedett, támogattuk az egyház Pathway programjában, ahol a leendő feleségével is megismerkedett. Wil hálás volt, amiért részt vehetett a Manhattan templomban tartott házasságkötésükön.
Találkoztunk egy hithű nőtestvérrel is, aki rákkezelésre járt Haitiről New Yorkba. Ilyenkor az egyházközség mindent megtett, hogy segítsen neki, és gondoskodjon arról, hogy minden a rendelkezésére álljon, amire szüksége volt, beleértve a szállítást a kezelésekre és vissza. Áldottak voltunk, amiért szolgálhattuk és látogathattuk őt akkoriban. Bár jobb végkifejletben reménykedtünk, végül elhunyt.
Ez a két élmény egyúttal azt jelképezi, amit az egyházközség az emberekért tett: segítette és felemelte őket. Hálásak vagyunk ezekért és a többi figyelemre méltó élményért.
Ami igazán számít
Megtanultuk, hogy amikor az Urat és az Ő gyermekeit szolgáljuk, Ő gondoskodik rólunk. A brooklyni tapasztalataink segítettek nekünk abban, hogy két lábbal a földön maradjunk. Különösen Wilnek segítettek abban, hogy kevesebbet törődjön a Wall Street harsogásával, és emlékezzen arra, ami igazán számít. A befektetési banki szektorban szinte mindenki dolgozik vasárnaponként. Néha Wilnek is be-be kellett pótolnia valamit otthonról, de az Úr megáldott minket azzal, hogy soha nem kellett bemennie az irodába vasárnap.
Amikor Brooklynba költöztünk, azt hittük, hogy velünk együtt összesen két kisgyermekes család lesz az egyházközségben. Azonban két héttel a beköltözésünk után megváltoztak az egyházközség határai, illetve több fiatal család is beköltözött.
Azt tervezzük, hogy valamikor majd Gabonba költözünk. Úgy érezzük, hogy a brooklyni tapasztalataink segítettek nekünk felkészülni arra, hogy jobban tudjuk szolgálni az egyházat és az embereket Afrikában. Hálásak vagyunk, amiért hallgattunk a költözésre ösztönző késztetésre. Az Úr olyan módokon áldott meg – és áld meg továbbra is – bennünket, amilyeneket soha el sem tudtunk volna képzelni.