Első templomi utunk
Nyár van! Az utolsó napi szenteknek egy kedves időszaka, hiszen ilyenkor a nyaralás mellett a legnépszerűbb elfoglaltság a templomba való utazás. Örömmel elevenítem fel azokat az időket, melyeket 20 esztendővel ezelőtt átéltem feleségemmel és két kisfiunkkal. Különlegesen hosszú várakozás előzte meg első templomlátogatásunkat. Keresztelkedésünk után legalább 1 teljes esztendőnek kellett eltelni, hogy templomba mehessünk. Ez az idő a felkészülés ideje, ami alatt bebizonyítjuk, hogy a parancsolatok betartása által érdemesen élünk. Méltón, hűen a keresztelkedéskor kötött szövetségekhez. Aktív tanulással, egyházi életünkkel jelezzük, készek vagyunk újabb szövetségek megismerésére és felvételére. Ezek jelentőségével bővebben a templomi felkészítőkön ismertetnek meg minket. Bennem is elültették a vágyat a templomi szövetségek megkötése iránt. Minél előbb szerettem volna elnyerni a kiváltságot, hogy beléphessek az Úr házába, hogy teljes tudásom legyen a felmagasztosuláshoz elengedhetetlenül szükséges szertartásokról. Különösen az örökkévaló házasság lehetősége, és két kisfiunk miatt a család összepecsételése volt érdeklődésem középpontjában. Feleségem, Gizella ekkor még nem volt – és sokáig úgy tűnt, nem is lesz – egyháztag. De az Úr Lelke és a testvérek szeretete csodát tett! Keresztelőm után egy évvel ő is elindult a megtérés útján, ami egy hideg vízzel teli medencében kezdődött az akkor teljesen új Tihany téri gyülekezeti házban. Igazi magyar pionírkeresztelő volt a februári fűtetlen kápolnában és csapvíznél hidegebb vízben. Természetesen örömmel vártam újabb másfél esztendőt. De 1998 augusztusában végre eljött az indulás napja Freibergbe, a hozzánk legközelebb eső templomba. A családi templomi út mindig nagy kihívást jelentett, de áldottak voltunk, mert sikerült a felmerülő problémákat mindig megoldani.
Abban az időben csak buszos utak voltak, és nem volt olcsó. Nem ez jelentette azonban a legnagyobb problémát, hanem az új munkahely, ahol néhány hónapja dolgoztam és terv-kötelezett voltam. Ám az Úr nemcsak lelki, hanem fizikai áldásban is részesített, hazaérésünk után a vártnál könnyebben megoldódott ez a helyzet.
De nem akarok előreszaladni a történetben, hiszen ez életünk egyik legszebb időszaka volt. Késő este volt, mikor kisebb problémák miatt késve megérkeztünk. Mikor már a közelben voltunk, a buszon a testvérekkel egyházi énekeket kezdtünk énekelni. Csodálatos, felemelő érzés volt így meglátni a kivilágított hófehér templomot. „Még csak most érkeztünk, mennyi csoda történhet még az öt nap alatt” – gondoltam. Nyolc esztendővel az egyik történelmi egyházban tett házassági fogadalmunk után, amely erre a földi életre szólt, most az Úr szent templomában az oltár előtt térdelve az örökkévalóságra fogadtunk hűséget és mondtuk ki az igent. Szavakat nehéz találni a szív érzéseire, amikor szép hófehér ruhában behozták kicsi fiainkat, Leventét és Gergőt, kezecskéjüket a miénkre helyezték, és a családot összepecsételték az örökkévalóságra. Ezek a szeretettel, boldogsággal teli percek csak megkoronázásai voltak a templomi szertartásoknak. Hiszen a templomban állandó társunk a Szentlélek, és ha igazán elmélyülten a szent dolgokra összpontosítva figyelünk, folyamatosan tanulunk. Személyes kinyilatkoztatásokat nyerhetünk, és sok dolog feltárulhat előttünk. Fontos jelentőséget tulajdonítottunk annak, amikor egy testvér azt mondta nekünk, hogy a „szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet” bibliai parancsolat még nincs visszavonva. Ezért a templomhoz kapcsolódó áldásként tudjuk értékelni, hogy két éven belül még két szép fiunk született az örök szövetségbe: Árpád és Tibor. Azóta többször visszatértünk, és mindig volt célja az utunknak. Mikor magunkért mindent elvégeztünk, akkor a lélekvilágban élő rokonainkért kell elvégezni ezeket a szertartásokat. Ezért nagy szükség van a genealógiai munkára. Családom több száz nevet kutatott ki, és számtalan halottért végeztünk el keresztelkedési és egyéb szertartásokat. Gizella és Kocsis Edit révén azóta is több ezer név, illetve lélek várja, hogy eljuttassuk őket a templomba. Külön célunk volt, hogy gyermekeink 12 éves koruk után újra belépjenek az Úr házába, elvigyük őket szertartásokat végezni. Remélem, idén is minél több magyarországi testvér eljut a templomba, azok is, akik rég voltak, és akik nemrég keresztelkedtek, de már 12 évesek elmúltak. Készüljetek arra az igazán örömteli élményre, amit a templomlátogatás nyújt, még akkor is, ha keresztelkedni mentek! Felbecsülhetetlenül sok áldást kapunk az áldozatért, hogy templomi munkát végzünk. Bizonyságomat teszem nektek, hogy ha jó dolgokat és tisztaságot visztek oda a szívetekben, akkor megduplázva fogjátok visszahozni, és úgy fogjátok érezni, mintha a föld felett járnátok, és az Atya áldása aranyozza majd be az életeteket.