1 És most lőn, hogy a bírák uralma harmincadik évének kezdetén, az első hónap második napján, Moróni levelet kapott Hélamántól, mely leírta a nép dolgait az országnak abban a szegletében.

2 És ezek azok a szavak, melyeket írt, mondván: Moróni, mélyen szeretett testvérem az Úrban és a háborúzás gyötrelmeiben; íme, szeretett testvérem, van némi mondandóm számodra hadihelyzetünkről az országnak ebben a részében.

3 Íme, kétezren azon férfiak fiai közül, akiket Ammon lehozott Nefi földjéről – most tudod, hogy ezek Lámán leszármazottjai, aki Lehi atyánk legidősebb fia volt;

4 Most nem szükséges felidéznem neked a hagyományaikat vagy a hitetlenségüket, mert te ismered mindezen dolgokat –

5 Elegendő tehát azt elmondanom neked, hogy ezen fiatal férfiak közül kétezren felvették harci fegyvereiket, és azt szerették volna, hogy legyek a vezetőjük; és eljöttünk, hogy megvédjük az országunkat.

6 És most azon szövetségről is tudsz, melyet atyáik kötöttek, hogy nem veszik fel harci fegyvereiket a testvéreik ellen, azok vérének ontására.

7 De a huszonhatodik évben, amikor látták megpróbáltatásainkat és gyötrelmeinket őértük, már azon voltak, hogy megszegik a szövetséget, melyet kötöttek, és a mi védelmünkben felveszik harci fegyvereiket.

8 De én nem akartam megengedni nekik, hogy megszegjék ezt a szövetséget, melyet kötöttek, feltételezvén, hogy Isten meg fog erősíteni bennünket, olyannyira, hogy ne szenvedjünk többet az általuk tett eskü betartása miatt.

9 De íme, van itt egy dolog, melyben nagy örömünk lehet. Mert íme, a huszonhatodik évben én, Hélamán, Júdea városába vonultam ezen kétezer fiatalember élén, hogy segítségére legyünk Antipusnak, akit vezérnek neveztél ki azon országrész népe felett.

10 És kétezer fiammal (mert méltók arra, hogy a fiaimnak neveztessenek) Antipus seregéhez csatlakoztam, mely erősítésnek Antipus rendkívül megörült; mert íme, seregét megcsappantották a lámániták, mivel hadaik rengeteget megöltek a mi embereink közül, mely okot ad nekünk a gyászra.

11 Mindazonáltal vigasztaljuk magunkat abban a tényben, hogy hazájuk és Istenük ügyében haltak meg, igen, és boldogok.

12 És a lámániták sok foglyot is megtartottak, akik közül mindenki főkapitány volt, mert senki mást nem hagytak életben. És azt gondoljuk, hogy ők most, ezen időben Nefi földjén vannak; ha igaz, hogy nem ölték meg őket.

13 És most, ezek azok a városok, melyeket oly sok vitéz emberünk vérének ontásával birtokba vettek a lámániták:

14 Manti földje, vagyis Manti városa, és Zézrom városa, és Kuméni városa és Antipára városa.

15 És ezek azok a városok, melyek a birtokukban voltak akkor, amikor Júdea városába megérkeztem; és rátaláltam Antipusra és embereire, amint éppen szívvel-lélekkel fáradoztak a város megerősítésén.

16 Igen, és testben és lélekben is levertek voltak, mert nappal vitézül harcoltak, éjszaka pedig azon robotoltak, hogy fenntartsák a városaikat; és így mindenféle nagy megpróbáltatást szenvedtek el.

17 És most el voltak szánva arra, hogy vagy győzedelmeskednek ezen a helyen, vagy meghalnak; gondolhatod tehát, hogy ez a kis haderő, melyet magammal hoztam, igen, ezek a fiaim, nagy reményeket és nagy örömöt adtak nekik.

18 És most lőn, hogy amikor a lámániták látták, hogy Antipus serege nagyobb erőre tett szert, Ammoron rendeletei arra kényszerítették őket, hogy ne jöjjenek csatázni Júda városa ellen, vagyis ellenünk.

19 És így kegyeltjei voltunk az Úrnak; mert ha akkor ezen gyengeségünkben ellenünk jöttek volna, akkor esetleg elpusztították volna a mi kis seregünket; de így megőriztettünk.

20 Ammoron azt parancsolta nekik, hogy tartsák fenn azokat a városokat, melyeket bevettek. És így végződött a huszonhatodik év. És a huszonhetedik év kezdetén felkészítettük városunkat és magunkat a védelemre.

21 Most azt szerettük volna, hogy a lámániták jöjjenek miellenünk, mert nem szerettük volna őket a hadiszállásaikon megtámadni.

22 És lőn, hogy körös-körül kémeket tartottunk, hogy figyeljék a lámániták mozgását, hogy se éjjel se nappal ne menjenek el mellettünk és támadják meg azon városainkat, melyek északra vannak.

23 Mert tudtuk, hogy azokban a városokban az emberek nem elég erősek ahhoz, hogy megütközzenek velük; ezért azt szerettük volna, ha elhaladnak mellettünk, hogy hátulról rájuk törhessünk, és így ugyanakkor ütközzünk meg velük hátulról, amikor elöl is megütköznek velük. Azt gondoltuk, hogy le tudjuk győzni őket; de íme, csalódtunk ezen vágyunkban.

24 Sem egész seregükkel, sem annak egy részével nem mertek elhaladni mellettünk, attól tartván, hogy nem elég erősek, és elbuknak.

25 Nem mertek levonulni Zarahemla városa ellen sem; és a Sidon forrásánál sem mertek átkelni, át Nefiha városához.

26 És így hadaikkal elhatározták azon városok fenntartását, melyeket bevettek.

27 És most, ezen év második hónapjában lőn, hogy ezen kétezer fiam atyáitól sok élelmet hoztak nekünk.

28 És kétezer embert is küldtek Zarahemla földjéről. És így fel voltunk készülve tízezer emberrel, valamint számukra élelemmel; és még asszonyaik és gyermekeik számára is.

29 És a lámániták, mivel látták, hogy naponta növekednek a hadaink, és fenntartásunkra élelem is érkezik, félelmükben kirohanásokhoz folyamodtak, hátha véget vethetnek annak, hogy élelmet és haderőt kapjunk.

30 Most, amikor láttuk, hogy ily módon nyugtalankodni kezdenek a lámániták, úgy gondoltuk, cselt vetünk; Antipus tehát parancsot adott, hogy ifjú fiaimmal vonuljunk el egy szomszédos városhoz, mintha egy szomszédos városnak szállítanánk élelmet.

31 Így Antipára városának közelében kellett elvonulnunk, mintha egy azon túli városhoz mennénk a tengerpart melletti határvidéken.

32 És lőn, hogy kivonultunk, mintha élelmeinkkel tennénk azt, hogy ahhoz a városhoz menjünk.

33 És lőn, hogy Antipus kivonult seregének egy részével, a maradékot a város tartására hagyván. De addig nem vonult ki, amíg kis seregemmel el nem mentem és Antipára városának közelébe nem értem.

34 És most, Antipára városában állomásozott a lámániták legerősebb serege; igen, a legnagyobb.

35 És lőn, hogy amikor értesítették őket a kémeik, kijöttek a seregükkel és ellenünk vonultak.

36 És lőn, hogy mi észak felé menekültünk előlük. És így elvezettük a lámániták legerősebb seregét;

37 Igen, méghozzá jelentős távolságra, olyannyira, hogy amikor látták, hogy Antipus serege teljes erővel üldözi őket, akkor nem fordultak se jobbra se balra, hanem egyenes irányban, utánunk folytatták a vonulásukat. Úgy gondoltuk, az a szándékuk, hogy még azelőtt megöljenek minket, mielőtt Antipus utolérné őket. És ezt azért, hogy embereink nehogy bekerítsék őket.

38 És most, Antipus, látván, hogy veszélyben vagyunk, gyorsított menetre fogta a seregét. De íme, éjszaka volt; nem értek tehát utol minket. És Antipus sem érte utol őket; tehát éjszakára letáboroztunk.

39 És lőn, hogy a reggel virradata előtt, íme, a lámániták már üldöztek minket. Most nem voltunk elég erősek ahhoz, hogy hadakozzunk velük; igen, nem engedhettem meg, hogy ifjú fiaim a kezükre kerüljenek. Folytattuk tehát menetelésünket, és bevonultunk a vadonba.

40 Most ők sem mertek se jobbra, se balra letérni, nehogy bekerítsék őket; és én sem akartam se jobbra, se balra letérni, nehogy utolérjenek minket, mert nem tudtunk volna nekik ellenállni, hanem megöltek volna minket, és ők elmenekültek volna; és így egész nap menekültünk a vadonban, méghozzá egészen addig, amíg sötét nem lett.

41 És lőn, hogy amikor megérkezett a reggel világossága, ismét láttuk, hogy rajtunk vannak a lámániták, és menekültünk előlük.

42 De lőn, hogy nem üldöztek minket messzire, mire megálltak; és ez a hetedik hónap harmadik napjának reggele volt.

43 És most, nem tudtuk, hogy utolérte-e őket Antipus, de így szóltam embereimhez: Íme, nem tudjuk, azért álltak-e meg, hogy ellenük menjünk, s hogy az ő csapdájukba ejthessenek minket;

44 Mit mondotok tehát, fiaim, akartok harcba menni ellenük?

45 És most, szeretett testvérem, Moróni, azt mondom neked, hogy még soha nem láttam ilyen nagy bátorságot, még az összes nefiták között sem.

46 Mert miután mindig fiaimnak neveztem őket (mivel mindannyian nagyon fiatalok voltak), ezért ezt mondták nekem: Atyánk, íme, velünk van a mi Istenünk, és ő nem fogja megengedni, hogy elessünk; engedd hát, hogy elmenjünk; mi nem ölnénk meg a testvéreinket, ha békén hagynának bennünket; menjünk tehát, különben legyőzik Antipus seregét.

47 Most, még sohasem harcoltak, mégsem félték a halált; és inkább törődtek atyáik szabadságával, mint a saját életükkel; igen, anyáik tanították meg nekik, hogy ha nem kételkednek, akkor Isten ki fogja szabadítani őket.

48 És felidézték nekem anyáik szavait, mondván: Mi nem kételkedünk abban, hogy anyáink tudták ezt.

49 És lőn, hogy az én kétezremmel visszatértem, a lámániták ellen, akik azelőtt üldöztek minket. És most íme, Antipus seregei utolérték őket, és borzalmas csata kezdődött.

50 Antipus serege, mivel fáradt volt az oly rövid idő alatt megtett hosszú meneteléstől, közel állt hozzá, hogy a lámániták kezére kerüljön; és ha nem tértem volna vissza az én kétezremmel, akkor azok elérték volna a céljukat.

51 Mert Antipus és sok vezére elesett kard által, fáradságuk miatt, melyet erőltetett menetelésük okozott – Antipus emberei tehát, vezéreik eleste miatt megzavarodván, kezdtek meghátrálni a lámániták elől.

52 És lőn, hogy a lámániták bátorságra kaptak, és üldözni kezdték őket; és így üldözték őket nagy buzgósággal a lámániták, amikor Hélamán az ő kétezrével hátba támadta őket, és rendkívül ölni kezdte őket, olyannyira, hogy a lámániták egész serege megállt és Hélamán ellen fordult.

53 Most, amikor Antipus emberei látták, hogy a lámániták megfordultak, összeszedték embereiket és ők is hátba támadták a lámánitákat.

54 És most lőn, hogy mi, Nefi népe, Antipus népe és én a kétezremmel, bekerítettük a lámánitákat, és bizony öltük őket; igen, olyannyira, hogy arra kényszerültek, átadják harci fegyvereiket, és magukat is, hadifogolyként.

55 És most lőn, hogy miután megadták magukat nekünk, íme, megszámoltam ezeket a velem harcoló fiatalembereket, attól tartva, hogy sokat megöltek közülük.

56 De íme, nagy örömömre nem volt közöttük egyetlen lélek sem, aki elesett volna; igen, és úgy harcoltak, mintha Isten erejével tennék azt; igen, soha nem hallottunk olyan férfiakról, akik ily csodás erővel harcoltak volna; és oly nagy hatalommal törtek a lámánitákra, hogy megijesztették őket; és emiatt adták át magukat hadifoglyokként a lámániták.

57 És mivel nem volt hely a foglyainknak, hogy őrizhessük és elzárjuk őket a lámániták seregei elől, elküldtük tehát őket Zarahemla földjére, Antipus életben maradt embereinek egy részével; a maradékot pedig fogtam és az én ifjú ammonitáimhoz csatoltam, és visszameneteltünk Júdea városába.