Alma 27
    Footnotes

    27. Fejezet

    Az Úr megparancsolja Ammonnak, hogy vezesse biztonságba Anti-Nefi-Lehi népét – Almával találkozván Ammon öröme kimeríti az erejét – A nefiták az anti-nefi-lehitáknak adják Jerson földjét – Ammon népének nevezvén őket. Mintegy Kr.e. 90–77.

    1 Most lőn, hogy amikor azok a lámániták, akik harcolni mentek a nefiták ellen, számos őket pusztító küzdelem után rájöttek, hogy hiába törekednek a nefiták elpusztítására, ismét visszatértek Nefi földjére.

    2 És lőn, hogy az amalekiták rendkívül dühösek voltak a veszteségeik miatt. És amikor látták, hogy nem tudnak bosszút állni a nefitákkal szemben, akkor elkezdték haragra serkenteni a népet atestvéreik, bAnti-Nefi-Lehi népe ellen; így újra pusztítani kezdték őket.

    3 Most, ez a nép aismét megtagadta a fegyverfogást, és megengedték, hogy ellenségeik kedvükre öljék őket.

    4 Most, amikor Ammon és testvérei látták a pusztításnak ezen munkáját azok között, akiket olyan nagyon szerettek és akik őket is annyira megszerették – mert úgy bántak velük, mintha Istentől küldött angyalok lennének, akik megmentik őket az örök pusztulástól – amikor tehát Ammon és testvérei látták a pusztításnak ezen nagy munkáját, megindította őket a könyörület, és aígy szóltak a királyhoz:

    5 Gyűjtsük össze az Úrnak ezt a népét, és menjünk le Zarahemla földjére testvéreinkhez, a nefitákhoz; meneküljünk ki ellenségeink keze közül, hogy el ne pusztuljunk.

    6 De a király azt mondta nekik: Íme, a nefiták el fognak pusztítani minket a sok gyilkosság és bűn miatt, amit ellenük elkövettünk.

    7 És Ammon így szólt: Megyek és megkérdezem az Urat, és ha ő azt fogja mondani nekünk, hogy menjetek le testvéreinkhez, akkor lementek?

    8 És a király azt mondta neki: Igen, ha az Úr azt mondja nekünk, hogy menjünk, akkor le fogunk menni testvéreinkhez, és rabszolgáik leszünk addig, amíg jóvá nem tesszük azt a sok gyilkosságot és bűnt, amit ellenük elkövettünk.

    9 De Ammon így szólt hozzá: Testvéreinknek atyám által hozott törvénye ellen való az, hogy arabszolgák legyenek közöttük; menjünk le tehát és bízzuk magunkat testvéreink irgalmára.

    10 De a király azt mondta neki: Kérdezd meg az Urat, és ha ő azt mondja, hogy menjünk, akkor lemegyünk; máskülönben ezen a földön fogunk elveszni.

    11 És lőn, hogy Ammon elment és megkérdezte az Urat, és az Úr azt mondta neki:

    12 Vidd ki ezt a népet erről a földről, hogy el ne vesszenek; mert Sátán szorosan markában tartja az amalekiták szívét, akik haragra serkentik a lámánitákat testvéreik ellen, hogy öljék meg őket; menjetek ki tehát erről a földről; és áldott ez a nép ebben a nemzedékben, mert én meg fogom őrizni őket.

    13 És most lőn, hogy Ammon elment, és mindazon szavakat elmondta a királynak, melyeket az Úr mondott neki.

    14 És népük egészét összegyűjtötték, igen, az Úr egész népét, és összegyűjtötték mind a nyájaikat és a csordáikat, és kimentek arról a földről, és a Nefi földjét Zarahemla földjétől elválasztó vadonba jöttek, és általjöttek azon föld határainak közelébe.

    15 És lőn, hogy Ammon így szólt hozzájuk: Íme, én és testvéreim elmegyünk Zarahemla földjére, ti pedig maradjatok itt, amíg vissza nem jövünk; és mi próbára fogjuk tenni testvéreink szívét, vajon hajlanak-e rá, hogy bejöjjetek az országukba.

    16 És lőn, hogy amint Ammon az ország belseje felé haladt, ő és testvérei találkoztak Almával, azon a helyen, aamelyről már szó volt; és íme, ez egy örömteli találkozás volt.

    17 Most, Ammon aöröme olyan nagy volt, hogy betöltötte őt. Igen, és annyira elmerült Istenének örömében, hogy belfogyott az ereje; és cismét a földre rogyott.

    18 Most, nem volt-e ez rendkívüli öröm? Íme, olyan öröm ez, melyben csak a boldogság igazán töredelmes és alázatos keresője részesülhet.

    19 Most Alma öröme is nagy volt a testvéreivel való találkozást illetően, és Áron, és Omner és Himni öröme is; de íme, az ő örömük nem volt olyan, mely meghaladta volna az erejüket.

    20 És most lőn, hogy Alma visszavezette testvéreit Zarahemla földjére; méghozzá a saját házába. És elmentek és elmondták a afőbírónak mindazon dolgokat, ami Nefi földjén testvéreik, a lámániták között történt velük.

    21 És lőn, hogy a főbíró kiáltványt küldött szét szerte az egész országba, tudni kívánván a nép szavát azon testvéreik bebocsátására vonatkozólag, akik Anti-Nefi-Lehi népe voltak.

    22 És lőn, hogy jött a nép hangja, mondván: Íme, átadjuk Jerson földjét, mely keleten van a tengernél, és a Bőség földjével határos, és délre van Bőség földjétől; és ez a Jerson földje az a föld, melyet testvéreinknek adunk örökségül.

    23 És íme, felállítjuk seregeinket Jerson földje és Nefi földje közé, hogy megvédelmezhessük testvéreinket Jerson földjén; és ezt azért tesszük, mert testvéreink félnek fegyvert fogni a testvéreik ellen, hogy ne kövessenek el bűnt; és ez a nagy félelmük fájdalmas bűnbánatukból adódik, a sok gyilkosság és rettenetes gonoszságuk miatt.

    24 És most íme, ezt tesszük meg testvéreinkért, hogy Jerson földjét örökölhessék; és seregeinkkel védeni fogjuk őket ellenségeiktől, azzal a feltétellel, hogy javaikból egy részt nekünk adnak, hogy segítsenek nekünk seregeink fenntartásában.

    25 Most lőn, hogy amikor Ammon ezt meghallotta, Almával együtt visszatért Anti-Nefi-Lehi népéhez a vadonba, oda, ahol sátraikat felverték, és tudatta velük mindezen dolgokat. És Alma is elmondta nekik az ő amegtérését Ammonnal, és Áronnal és testvéreikkel együtt.

    26 És lőn, hogy ez nagy örömet okozott közöttük. És lementek Jerson földjére, és birtokba vették Jerson földjét; és Ammon népének nevezték őket a nefiták; ezt követően tehát már ezen név különböztette meg őket.

    27 És Nefi népe között voltak, és azon nép közé is számlálták őket, mely Isten egyházához tartozott. És Isten, valamint az emberek iránt tanúsított buzgóságuk is megkülönböztette őket; mert minden dologban tökéletesen atisztességesek és egyenes derekúak voltak; és bszilárdak a Krisztusba vetett hitben, méghozzá mindvégig.

    28 És a legnagyobb irtózattal tekintettek testvéreik vérének ontására; és soha nem lehetett őket rávenni arra, hogy fegyvert fogjanak a testvéreik ellen; és a Krisztusba és a feltámadásba vetett reménységük és meggyőződésük miatt mindig a rettegés legcsekélyebb mértéke nélkül tekintettek a halálra; számukra tehát Krisztus győzelme a halál felett felemésztette a halált.

    29 Ezért inkább elszenvedték a legszörnyűbb, a leggyötrelmesebb ahalálnemet, amit testvéreik csak rájuk mérhettek, semhogy kardot vagy handzsárt ragadjanak, hogy lesújtsanak rájuk.

    30 És így buzgó és szeretett nép voltak, az Úr igen kedvelt népe.

    True