6. fejezet
Lehi álma
Az álmában Lehi egy fehér köntöst viselő férfit látott, aki azt mondta Lehinek, hogy kövesse őt. Lehi követte a férfit egy sötét és kietlen vadonba.
Miután órákon keresztül utazott a sötétségben, Lehi segítségért imádkozott.
Azután egy fát látott, amiről fehér gyümölcsök lógtak. Ez az édes gyümölcs boldoggá tette azokat, akik ettek belőle.
Lehi evett a gyümölcsből, és ez örömmel töltötte el. Azt szerette volna, hogy a családja is kóstolja meg a gyümölcsöt, mivel tudta, hogy őket is boldoggá tenné.
Lehi egy folyót látott a fa közelében. A folyó forrásánál Sáriát, Samot és Nefit látta állni.
Lehi szólt a feleségének és a fiainak, hogy menjenek, és kóstolják meg a gyümölcsöt. Sária, Sam és Nefi mentek, és megkóstolták a gyümölcsöt, de Lámán és Lemuel nem tettek így.
Lehi egy vasrudat és egy egyenes, keskeny ösvényt is látott, melyek a fához vezettek.
Sok embert látott, akik az ösvényen vagy az ösvény felé sétáltak. A sötét köd miatt néhányan letértek az ösvényről és elvesztek.
Mások erősen kapaszkodtak a vasrúdba, és túljutottak a sötét ködön és elérték a fát. Megkóstolták a gyümölcsöt.
A folyó túloldalán fekvő nagy épületben lévő emberek kigúnyolták azokat, akik ettek a gyümölcsből. Néhányan azok közül, akik ettek a gyümölcsből elszégyellték magukat, és otthagyták a fát.
Lehi sok embert látott az álmában. Néhányan erősen kapaszkodtak a vasrúdba, átjutottak a sötétségen és elértek a fához. Megkóstolták a gyümölcsöt. Mások a nagy épületbe mentek, a folyóba fulladtak vagy elvesztek. Lámán és Lemuel nem akartak enni a gyümölcsből. Lehi aggódott miattuk, és segíteni szeretett volna nekik, hogy betartsák Isten parancsolatait.