46. fejezet
Jézus Krisztus tanítja a nefitákat, és együtt imádkozik velük
Másnap reggel Nefi és a többi tanítvány tanította azok csoportját, akik összegyűltek. Ezután a tanítványok imádkoztak, hogy megkapják a Szentlelket.
Nefi belement a vízbe és megkeresztelkedett. Ezután a többi tanítványt is megkeresztelte.
Miután megkeresztelkedtek, a tanítványok megkapták a Szentlelket. Úgy tűnt, mintha tűz venné őket körül, angyalok szálltak le a mennyből, és szolgáltak nekik.
Amíg az angyalok a tanítványokkal voltak, Jézus eljött, és megállt közöttük.
Krisztus azt mondta az összes nefitának, hogy térdeljenek le a földre. Megmondta a tanítványainak, hogy imádkozzanak.
Mialatt imádkoztak, Jézus egy kicsit távolabb sétált az emberektől, letérdelt, és imádkozott Mennyei Atyához.
Jézus megköszönte Mennyei Atyának, hogy a tanítványainak adta a Szentlelket. Ezután azt kérte, hogy bárki, aki hisz a tanítványok szavaiban, megkaphassa a Szentlelket.
Jézus megáldotta a tanítványokat, amíg ők imádkoztak. Rájuk mosolygott, és ők olyan fehérek lettek, mint az arca és a ruházata.
Jézus újból imádkozott a tanítványaiért. Elégedett volt a nagy hitük miatt.
Krisztus megmondta a népnek, hogy fejezzék be az imádkozást, de a szívükben folytassák az imát. Ezután adott nekik az úrvacsorából.
Senki sem hozott magával kenyeret vagy bort, de a Szabadító csodálatos módon előteremtette ezeket.
Jézus Krisztus elmondta a nefitáknak, hogy az Ő evangéliuma vissza fog térni a földre az utolsó napokban.
Azt mondta nekik, hogy tanulmányozzák a szentírásokat, és Nefivel leíratta a lámánita Sámuel jövendölései hátralévő részének beteljesedését a feljegyzéseikhez.
Ezután Jézus a szentírásokból tanította az embereket. Azt mondta nekik, hogy egymásnak is tanítsák azokat a dolgokat, amiket Ő tanított nekik.
Jézus visszatért a mennybe, és a tanítványai tanították a népet. Azok, akik hittek, megkeresztelkedtek, és megkapták a Szentlelket.
A nefiták elkezdtek engedelmeskedni az összes parancsolatnak.