47. fejezet
Jézus Krisztus megáldja a tanítványait
A tanítványok megkérdezték Őt, hogy milyen néven hívják az egyházat. Jézus azt mondta, hogy mivel az Ő egyháza, Őróla kell elnevezni.
Jézus elmagyarázta a tanítványainak, hogy Mennyei Atya azért küldte el Őt a földre, hogy az életét adja minden emberért.
Azt mondta, hogy mindenkit, aki bűnbánatot tart, megkeresztelkedik az Ő nevében, és betartja a parancsolatait, bűntelennek találják majd a Mennyei Atya előtt.
A Szabadító azt mondta a tanítványainak, hogy tegyenek meg minden olyan dolgot, amit Őt is láttak megtenni. Példát mutatott nekik.
Azt is megmondta nekik, hogy írják le amit láttak és hallottak, hogy mások is megtudhassák őket.
Jézus megkérdezte a tanítványait, hogy mit szeretnének kérni Őtőle. Kilencen közülük Ővele szerettek volna lenni, miután a földi életük véget ér.
Jézus megígérte nekik, hogy mikor 72 évesek lesznek, feljutnak majd Őhozzá a mennybe.
A három másik tanítvány nem merte elmondani, hogy mit szeretnének kérni, de Jézus tudta. A földön szerettek volna maradni, és az evangéliumot tanítani, amíg Jézus újra el nem jön.
A Szabadító megígérte nekik, hogy nem éreznek majd fájdalmat vagy szomorúságot, és nem fognak meghalni. Addig fogják az evangéliumot tanítani a népnek, amíg Ő vissza nem tér.
Jézus minden tanítványát megérintette, kivéve azt a hármat, akik majd a földön maradnak. Azután elment.
A három tanítvány felment a mennybe, ahol sok csodálatos dolgot láttak és hallottak. Jobban megérthették Isten dolgait.
A testük átváltozott, hogy ne haljanak meg.
A három tanítvány visszatért a földre, és prédikálni és keresztelni kezdett.
Gonosz nefiták börtönbe és mély gödrökbe vetették a három tanítványt, de Isten hatalma segített nekik elmenekülni.
Amikor kemencékbe, és vadállatok barlangjaiba vetették őket, Isten hatalma ismét megvédte őket.
A három tanítvány folytatta Jézus Krisztus evangéliumának prédikálását a nefitáknak. Még ma is az Ő evangéliumát prédikálják.