27. fejezet
Korihór
Korihór azt mondta az embereknek, hogy ostobák, ha elhiszik, hogy Jézus el fog jönni a földre és szenvedni fog a bűneikért.
Azt mondta, hogy az embereket nem büntethetik meg a bűneikért, mert nem lesz élet a halál után. Sokan hittek Korihórnak. Gonosszá váltak.
Korihór megpróbált prédikálni Ammon népének is, de ők nem voltak hajlandóak meghallgatni. Megkötözték és Ammon elé vitték, aki elűzte őt a városból.
Korihór Gedeon földjére ment, de ők sem voltak hajlandóak meghallgatni. A főbíró elküldte őt Almához.
Alma megkérdezte Korihórt, hogy hisz-e Istenben. Korihór azt felelte, hogy nem. Alma bizonyságát tette, hogy Isten létezik, és Krisztus el fog jönni.
Korihór azt szerette volna, hogy Alma csodát tegyen, és ezzel bebizonyítsa, hogy létezik Isten. Korihór azt mondta, hogy hajlandó lenne hinni Istenben, ha láthatná Isten hatalmának egy jelét.
Alma azt mondta Korihórnak, hogy ő már sok jelet látott Isten hatalmára a szentírásokon és a próféták bizonyságain keresztül.
Alma azt mondta, hogy a föld, és minden, ami azon van, és a bolygók mozgása az égbolton is Isten létezésének jelei.
Korihór még mindig nem volt hajlandó hinni. Alma szomorú volt Korihór gonoszsága miatt, és figyelmeztette, hogy a lelke elpusztulhat.
Korihór még mindig egy jelet szeretett volna, amely bebizonyítja, hogy létezik Isten. Alma azt mondta, hogy a jel Istentől az lesz, hogy Korihór nem lesz képes megszólalni.
Miután Alma ezt kimondta, Korihór nem tudott megszólalni.
Korihór leírta, hogy tudja, ez egy jel Istentől, és hogy mindig is tudta, hogy létezik Isten. Megkérte Almát, hogy imádkozzon érte, és szüntesse meg az átkot.
Alma tudta, hogy ha Korihór újra tudna beszélni, akkor megint hazudna az embereknek. Alma azt mondta, hogy az Úr fogja eldönteni, hogy Korihór újra tud-e majd beszélni, vagy sem.
Az Úr nem adta vissza a hangját Korihórnak. Korihór házról házra járt, és élelemért könyörgött.
A főbíró szétküldött egy levelet az országban, amelyben leírta, hogy mi történt Korihórral. Felszólította azokat, akik hittek Korihórnak, hogy tartsanak bűnbánatot. Az emberek bűnbánatot tartottak.
Korihór elment, hogy a zorámitákkal éljen. Egy nap, miközben koldult, halálra taposták.