1. fejezet
Hogyan kaptuk meg a Mormon könyvét?
Egy napon Joseph a Bibliában Jakab 1:5-öt olvasta, amely így szól: „Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől.” Josephnek meg kellett tudnia, hogy melyik egyháznak van igaza, ezért úgy döntött, hogy megkérdezi Istentől.
Egy tavaszi reggelen Joseph elment az otthona közelében lévő erdőbe, hogy imádkozzon.
Amikor letérdelt, és elkezdett imádkozni, Sátán megpróbálta megállítani. Joseph még erősebben imádkozott, segítséget kérve Mennyei Atyától.
Mennyei Atya és Jézus Krisztus megjelentek Joseph Smithnek egy fényoszlopban. Mennyei Atya Jézusra mutatott, és ezt mondta: „Ez az én Szeretett Fiam. Őt hallgasd!”
Joseph megkérdezte, hogy melyik egyházhoz csatlakozzon. Jézus megmondta neki, hogy ne csatlakozzon egyikhez sem, mert mind tévednek.
Amikor Joseph elmesélte néhány embernek, hogy mit látott és hallott, kinevették őt. Sok helyi egyház vezetője üldözte őt.
Három év telt el. Egy éjszaka Joseph azért imádkozott, hogy a bűneire bocsánatot nyerjen és tudhassa, mit kell tennie.
Egy Moróni nevű angyal jelent meg, és egy olyan könyvről beszélt Josephnek, melyet aranylemezekre írtak. Joseph kapta feladatul, hogy ezeket a lemezeket lefordítsa angol nyelvre.
Miután Moróni elment, Joseph elgondolkodott azon, amit Moróni mondott neki. Moróni még kétszer visszatért azon az éjjelen.
Másnap Joseph felment a Kumóra-domb tetejére, melyet egy látomásban látott. Ott egy nagy követ talált. Egy bottal felemelte a követ.
A kő alatt egy kőláda volt. Amikor Joseph belenézett a ládába, meglátta az aranylemezeket.
Moróni megjelent és azt mondta Josephnek, hogy ne vigye el a lemezeket, hanem jöjjön vissza ugyanezen a napon, minden évben, négy éven keresztül. Minden egyes alkalommal, amikor Joseph odament, Moróni tanította őt.
Négy év elteltével Joseph végre elvihette magával az aranylemezeket. Egy részüket lefordította az Urim és Tummim segítségével.
Írnokok segítették Josephet. Leírták a szavakat, melyeket Joseph lefordított az aranylemezekről.
Joseph elvitte a lefordított szavakat egy nyomdászhoz, és könyvbe foglaltatta őket.
History of the Church 1:71
A könyv címe a Mormon könyve. Olyan emberekről szól, akik sok évvel ezelőtt az amerikai földrészen éltek. Emellett Jézus Krisztusról, Isten Fiáról szól.