39. fejezet
Nefi nagy hatalmat kap
Az Úr szólt Nefihez, és megdicsérte az engedelmességéért és azért, amiért olyan keményen dolgozott, hogy az evangéliumot tanítsa.
Nefi hatalmat kapott, hogy bármit megtehessen. Az Úr tudta, hogy igazlelkűen fogja használni ezt a hatalmat.
Az Úr azt mondta Nefinek, hogy figyelmeztesse a nefitákat, hogy ha nem tartanak bűnbánatot, elpusztulnak. Nefi rögtön elment, hogy figyelmeztesse a népet.
A nefiták nem hittek Nefinek. Megpróbálták börtönbe zárni, de Isten hatalma megvédte őt.
Nefi kijelentette Isten igéjét a nefitáknak.
De a nép még gonoszabbá vált, és elkezdtek harcolni egymással.
Nefi imádkozott, hogy éhínség legyen, és hogy az élelem hiánya alázatossá tegye a nefitákat, és segítsen nekik bűnbánatot tartani.
Az éhínség meg is érkezett. Nem esett az eső, ezért a föld kiszáradt, és a növények nem tudtak növekedni. A nép abbahagyta a harcolást.
A nefiták éhesek voltak, és sokan meghaltak közülük. Azok, akik még éltek, elkezdtek emlékezni az Úrra és arra, amit Nefi tanított nekik.
A nép megbánta a bűneit, és könyörögtek a bíráiknak, hogy kérjék meg Nefit, hogy vessen véget az éhínségnek. A bírák elmentek Nefihez.
Amikor Nefi látta, hogy az emberek alázatossá váltak és bűnbánatot tartottak, megkérte az Urat, hogy vessen véget az éhínségnek.
Az Úr megválaszolta Nefi imáját, és elkezdett esni az eső. Hamarosan a növények újra növekedni kezdtek. A nép Istent dicsőítette, és tudták, hogy Nefi nagyszerű próféta.
A legtöbb nefita csatlakozott az egyházhoz. Meggazdagodtak, és a városaik növekedtek. Béke volt az országban.
Ezután néhány nefita, akik korábban már csatlakoztak a lámánitákhoz, megtámadták a nefitákat.
A nefiták megpróbálták legyőzni az ellenségeiket, akik Gadianton rablók lettek, de nem voltak rá képesek, mert ők maguk is újra gonosszá váltak.
Amikor a nefiták igazlelkűek voltak, az Úr megáldotta őket. Amikor kevélyek voltak, és elfeledkeztek az Úrról, ő problémákat adott nekik, hogy segítsen emlékezniük rá.