Séta az ősi tabernákulumban
Ahogy az újkori templomokban, úgy a tabernákulumban megfigyelhető jelképrendszer is az Isten színe elé visszavezető utunkról taníthat bennünket.
A templomok évezredek óta olyan helyek, ahol Isten papsági szertartások és szent szövetségek alkalmazásával tanít gyermekeinek örökkévaló igazságokat az Ő szabadítástervéről.
A vadonban megtett vándorútja során Izráel népe azt a parancsolatot kapta, hogy építsen egy tabernákulumot („hajlékot”, lásd pl. 2 Mózes 25:8), hogy Isten „közöttök lakozhass[on]” (2 Mózes 29:46). „A tabernákulum szó eredetileg »lakhelyet« jelent, és azon meggyőződésből nevezték így, mely szerint Isten szó szerint annak megszentelt területén lakik. Amikor Izráel tábort vert, a tabernákulumot pontosan a tábor közepén állították fel (azt az elgondolást jelképezve, hogy Istennek kell a népe életének középpontjában lennie).”1
Gondolkozz el ezeken a tabernákulumban található tárgyakon, és azon, hogy mit taníthatnak nekünk az Isten színe elé való visszatérésünkről.
Steve Creitz illusztrációi/A GOODSALT.COM jóvoltából
Tabernákulum: A tabernákulum három részre volt osztva, amelyeken mindenkinek át kellett haladnia, aki Isten színe elé szeretett volna kerülni: az előudvar („pitvar”, lásd pl. 2 Mózes 27:9), a szent hely, valamint a szentek szentje (lásd 2 Mózes 25–30).
Oltár: Mózes törvénye fektette le az itt bemutatandó áldozatokat, előrevetítve a Szabadítót, illetve az Ő „nagy és utolsó áldozat[át]” (Alma 34:10). Az áldozat a mi bűnbánatunkat is jelképezheti, amikor is feladjuk a bűneinket, valamint megtört szívet és töredelmes lelket ajánlunk fel (lásd 3 Nefi 9:19–20; Kalauz a szentírásokhoz: áldozat).
Mosdómedence: Mielőtt a papok beléptek a szent helyre, ebből a rézmedencéből merítettek vizet, hogy megmossák a kezüket és a lábukat (lásd 2 Mózes 30:19–21), ami arra emlékeztet minket, hogy tisztának kell lennünk, ha az Úr színe elé készülünk visszatérni (lásd 3 Nefi 27:19–21).
Gyertyatartó: A hét lámpásban tiszta olívaolaj égett, megvilágítva a szent helyet (lásd 3 Mózes 24:2–4). Ez eszünkbe juttathatja Krisztus világosságát és a Szentlelket, vagyis a lelki fény forrásait.
Szent kenyerek asztala: Minden sabbatkor a héberül „jelenlét kenyerének” is nevezett tizenkét kovásztalan kenyér került a szent kenyerek asztalára (lásd 2 Mózes 25:30). A következő sabbatkor a kenyereket a szent helyen „örök szövetség” gyanánt elfogyasztották (lásd 3 Mózes 24:5–9).
Füstölőoltár: A papok minden reggel és este füstölőt égettek a függöny elé helyezett oltáron. A felszálló füst a menny felé szálló imáink jelképe lehet (lásd Jelenések 5:8).
Függöny: A főpap egy függönyön keresztül lépett be a szentek szentjébe. A függönyre kerubokat, vagyis angyalokat hímeztek (lásd 2 Mózes 26:31–33; T&Sz 132:19). A függöny arra emlékeztethet bennünket, hogy most ugyan elválaszt minket egy fátyol Istentől, de a nagy Főpap – Jézus Krisztus – képes széthúzni azt.
Szentek szentje: A főpap évente egyszer, az engesztelés napjának ünnepén lépett be a tabernákulum ezen legszentebb részébe. A szentek szentje, a legszentebb hely, Isten jelenlétét jelképezte, és ott kapott helyet a szövetség ládája („frigyláda”, lásd pl. Józsué 3:6), melynek fedelét a kegyelem táblájának (vagy a kegyelem királyi székének) is nevezték. „Ott jelenek meg néked – mondta az Úr Mózesnek –, és szólok hozzád” (2 Mózes 25:22; lásd még 2 Mózes 29:43; 30:36).2