2018
Gondolatok a tavaszi Általános Konferenciáról
March 2018


Gondolatok a tavaszi általános konferenciáról

Nagyon szeretem a konferenciai időszakot. Minden évben nagyon várjuk a családommal, bár a gyerekek – korukból adódóan – még csak a többi gyerekkel való találkozás örömét látják benne. Emlékszem az első konferenciámra. Akkoriban Érden egy általános iskola kis termében gyűltünk össze – szó szerint – páran, hogy lássuk és hallgassuk a prófétát (akkoriban még Gordon B. Hinckley volt az elnök) VHS-kazettáról. Emlékszem az áhítatra, a csendre és a Szentlélek jelenlétére. Milyen meghatódottan és átszellemülten ültünk ott, és mennyire ittuk a tanácsokat, melyek elhangzottak.

Azóta eltelt jó néhány év, és már cövekké alakultunk. Emlékszem, milyen nagy élmény volt először nézni kivetítőn a konferenciát, és milyen sokan voltunk. Időt, éhséget, fáradtságot nem érzékelve ültük végig az egész napot. Igen, még a 22–24 óráig tartó vetítést is. Egyedülállóként akkoriban ez belefért az időnkbe. Időközben családom lett, örökmozgó, ficergő lurkók vannak mellettem. Nagyon szeretem őket, és éppen ezért nagyon fontosnak tartom megtanítani nekik a vasárnap megszentelését akkor is, ha épp nem úrvacsorai gyűlés van, hanem általános konferencia. Ugyanolyan fontos, hogy halljuk az egyház általános felhatalmazottainak tanácsait a mindennapjainkra, mint megemlékezni a szövetségeinkről. Büszke vagyok a családomra, hogy részt tudunk venni a gyűléseken. Kicsit több szervezést, és legalább háromnapi hideg élelmet igényel ennyi gyerek mellett, de ott vagyunk. A végére természetesen már nagyon elfáradnak a gyerekek, emiatt nyűgösebbek és zajosabbak, így nem hallok mindent – sőt, valljuk be őszintén, semmit –, de ott vagyunk, érezzük a konferencia szellemiségét, és a gyerekek tanulják, hogy ez nekünk, szülőknek, és nekünk, mint családnak, NAGYON FONTOS. Támogatjuk az általános felhatalmazottakat, egy-egy beszédet megkönnyezünk, mert a Lélek szól hozzánk. Látják és megtapasztalják mindezt, és hogy mennyi embernek fontos ez még rajtunk kívül. A beszédek egy részéből néha kimaradok, de amit hallok, nagyon a szívemhez szól. Nagyon sok tanácsot kapok. Tudom, hogy még mindig van mit fejlődnöm, mint ahogy mindannyiunknak

Volt, hogy körülnéztem a teremben és a lelkem sírt, olyan kevesen voltunk. Vajon más nem szeretné érezni a Lelket? Nem hiányzik neki az útmutatás, a személyes kinyilatkoztatás? Beteg? Elutazott? Lusta? Nem tudom, nem dolgom ítélkezni és nem is fogok. Csak ültem ott döbbenten, mert felismertem, egyre kevesebben vagyunk félévről félévre. Az interneten és a Liahónában is megtalálhatóak ugyan a beszédek, de a helyszínen, közösségként részt venni a konferenciai közvetítéseken és érezni a Szentlelket, felbecsülhetetlen élmény. Hamarosan itt a tavaszi általános konferencia. Készüljetek testvéreim, lélekben és fizikailag, hogy ott lehessetek és feltöltődjetek! Ne hagyjátok ki a személyes kinyilatkoztatás eme lehetőségét! Meglátjátok, megérzitek, miért más ott lenni.

Bizonyságom teszem arról, hogy valóban az Úr vezeti az Ő egyházát az élő prófétán keresztül. Bizonyságom van arról, hogy ő valóban kap kinyilatkoztatást az egyházra, egyháztagokra vonatkozóan. Hálás vagyok, és támogatom őt azzal is, hogy elmegyek a helyi gyülekezeti házba, hogy meghallgassam inspirált szavait.