2018
Őseink várnak ránk!
March 2018


Őseink várnak ránk!

„És mindazok, akik ezután halnak meg annak ismerete nélkül, akik teljes szívükkel befogadták volna azt, örökösei lesznek ennek a királyságnak” (T&Sz 137:8).

Mennyei Atyánk egy csodálatos tervet készített nekünk, aminek része a halottak megváltása. „Miután ugyanis ember által van a halál, szintén ember által van a halottak feltámadása is” (1 Kor. 15:21).

Az Úr azt kéri tőlünk, hogy segítsünk azon lelkeknek, akik földi életükben nem hallottak az evangéliumról, és nem részesültek a szabadító szertartásokban.

Mikor megismerkedtem az egyházzal, a szüleim sajnos már nem éltek. Az elderek beszéltek a szabadítás tervéről, és arról, hogy újból együtt lehetek a szüleimmel. Ez reményt adott arra, hogy végre megismerhetem az édesapámat, aki születésem előtt meghalt egy szörnyű balesetben, és újból együtt lehetek szeretett édesanyámmal.

Megkérdeztem, hogy mit kell érte tennem, azon kívül, hogy részt veszek a tanításokon, hiszek Istenben, és magamra veszem Jézus Krisztus nevét, van más teendőm is? Azt felelték, hogy elsősorban meg kell tanulnom megbocsátani annak az embernek, aki édesapám haláláért felelős, és el kell vinnem a szüleim nevét a szent templomba, ahol szertartásokat végeznek értük, végül összepecsételnek minket egy örökkévaló családdá.

Az Úr azt szeretné, ha minél több lélek részesülne a szabadító szertartásokban. Elkezdtem a többi családtagom nevét is kutatni és elvinni a szent templomba. Ma már ez az egyik elhívásom, hogy segítsek másoknak is kutatni az őseiket, hogy el tudják ők is juttatni a neveiket, és össze lehessenek pecsételve. Nem tudom átadni azt az érzést, hogy milyen, mikor megtaláljuk egy-egy rég elhunyt családtag nevét, de tudok benne segíteni, hogy ők is átérezhessék!

Römer elderrel, gyülekezetünk vezetőjével nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy minél több embernek tudjunk segíteni. Kurzusokat indítunk, érdeklődőket hívunk meg, biztatjuk a helyi egyháztagokat. Tudom, hogy ez a munka az Úrtól van, mivel megtapasztaltam az érzést, mikor szüleim hálásak voltak azért, mert el lett végezve értük a szent szertartás. Tudom, néha nem könnyű feladat, mert van, hogy sokáig nem találunk ősöket, de ez ne vegye el a kedvünket. Tapasztalatból tudom, hogy az Úr megáld minket! Volt olyan időszak, mikor évekig nem találtam apai dédnagyapámékról semmilyen feljegyzést, de egy kis levéltári segítséggel pár nap alatt 24 nevet találtam.

Bizonyságom van arról, hogy csodálatos érzés és gyönyörű ez a munka, amit az Úr kér tőlünk. Buzdítalak benneteket kedves testvérek, hogy ha még nem tettétek, kezdjétek el az őseitek kutatását, hogy minél több nevet vihessetek el a szent templomba.