2. fejezet
Őt hallgasd!
Ez a Szentek: Jézus Krisztus egyházának története az utolsó napokban című új, négykötetes egyháztörténeti elbeszélés második fejezete. A könyv 14 nyelven lesz elérhető nyomtatásban, továbbá az Evangéliumi könyvtár alkalmazás Egyháztörténet rovatában, valamint a szentek.lds.org oldalon is. további néhány fejezet a következő lapszámokban lesz közzétéve, majd pedig a könyv első kötete az idei évben később fog megjelenni. Ezen fejezetek 47 nyelven lesznek elérhetőek az Evangéliumi könyvtár alkalmazásban és a szentek.lds.org oldalon.
Joseph korán kelt 1820 tavaszának azon a reggelén, és elindult az otthona közelében lévő kis erdőbe. Tiszta, gyönyörűséges nap volt; a fiú feje felett napsugár szűrődött át az ágak közt. Egyedül akart lenni az imája közben, és emlékezett az erdőben egy csendes helyre, ahol nem sokkal korábban fát vágott. Még a fejszéje is ott volt, ahol hagyta, beleállítva egy tönkbe.1
Amint eljutott arra a helyre, Joseph körülnézett és meggyőződött róla, hogy egymaga van. Izgatottan készült arra, hogy hangosan imádkozzon, és nem szerette volna, ha megzavarják.
Amikor biztos volt benne, hogy egyedül van, Joseph letérdelt a hűs talajra, és elkezdte megosztani szívének vágyait Istennel. Irgalomért és megbocsátásért fohászkodott, valamint bölcsességért, hogy választ találjon a kérdéseire. „Ó, Uram! – imádkozott Joseph. – Melyik egyházhoz csatlakozzak?”2
Miközben imádkozott, úgy tűnt, hogy a nyelve duzzadni kezd, míg végül már megszólalni sem tudott. Lépéseket hallott a háta mögül, de amikor megfordult, nem volt ott senki. Ismét megpróbált imádkozni, de ekkor a lépések zaja hangosabbá vált, mintha éppen érte jönne valaki. Talpra ugrott és megperdült – de továbbra sem látott senkit.3
Hirtelen egy láthatatlan erő kerítette hatalmába. Ismét szólni próbált, ám a nyelve továbbra is meg volt kötve. Sűrű sötétség zárta magába, míg végül a napfényt is eltakarta szemei elől. Kétségek és borzasztó képek villantak át elméjén, amelyek összezavarták őt, és elvonták a figyelmét. Úgy érezte, mintha egy nagyon is valóságos, rendkívül hatalmas szörnyű lény akarná elpusztítani.4
Minden erejét összeszedve Joseph még egyszer Istent szólította: megoldódott a nyelve, és a saját megszabadításáért fohászkodott. Ennek ellenére azt tapasztalta, hogy kétségbeesésbe süllyed, hogy maga alá temeti az elviselhetetlen sötétség, és készen áll átadni magát a pusztulásnak.5
Abban a pillanatban fényoszlop jelent meg a feje fölött, amely lassan aláereszkedett, és közben mintha lángra lobbantotta volna az erdőt. Amikor a fény megpihent Josephen, a fiú érezte, amint a láthatatlan erő enged a szorításából. Isten Lelke vette át a helyét, békességgel és kimondhatatlan örömmel töltve el őt.
Joseph Smith első látomása. Készítette: Greg K. Olsen
A fényt szemügyre véve Joseph meglátta az Atyaistent, aki ott állt fölötte a levegőben. Arca fényesebb és dicsőségesebb volt, mint bármi, amit Joseph valaha is látott. Isten a nevén szólította, és a mellette megjelent másik lényre mutatott. „Ez az én Szeretett Fiam – mondta. – Őt hallgasd!”6
Joseph Jézus Krisztus arcába tekintett, amely olyan fényes és dicsőséges volt, mint az Atyáé.
„Joseph! – szólt a Szabadító. – Bűneid megbocsáttattak.”7
E teher immár levétetvén róla, Joseph elismételte a kérdését: „Melyik egyházhoz csatlakozzak?”8
„Egyikhez se csatlakozz – mondta neki a Szabadító. – …az emberek parancsolatait… tanokként tanítják, kiknél megvan az isteniség látszata, ám annak hatalmát megtagadják.”
Az Úr közölte Josephfel, hogy a világ átitatódott bűnnel. „Senki nem tesz jót – magyarázta. – Eltértek az evangéliumtól, és nem tartják meg parancsolataimat.” Szent igazságok vesztek el vagy torzultak el, de Ő megígérte, hogy idővel kinyilatkoztatja majd az Ő evangéliumának teljességét Josephnek.9
Miközben a Szabadító beszélt, Joseph angyalok seregét pillantotta meg, akik körül a déli napnál is ragyogóbban tündökölt a fény. „Íme, lásd, hamar eljövök – jelentette ki az Úr –, felruházva az én Atyám dicsőségével.”10
Joseph arra számított, hogy az erdőt el fogja nyelni a ragyogás, ám a fák úgy égtek, mint Mózes bokra, és nem emésztette el őket a tűz.11
Ez a liget ma is ott található a Smith család egykori otthona közelében. Itt térdelt le Joseph imádkozni, hogy megtudja, melyik egyházhoz csatlakozzon
Amikor a fény elhalványult, Joseph arra eszmélt, hogy a hátán fekszik és a mennybolt felé tekint. A fényoszlop már eltávozott, valamint eltűnt a bűntudata és a zavarodottsága is. Az isteni szeretet érzései töltötték el a szívét.12 Az Atyaisten és Jézus Krisztus beszélt hozzá, ő pedig megtanult önállóan igazságra és megbocsátásra lelni.
Joseph a látomástól legyengülve nem tudott megmozdulni, így addig feküdt a fák között, amíg valamennyire visszatért az ereje. Azután hazaküszködte magát, és megtámaszkodott a kandallón. Édesanyja látta ezt, és rákérdezett, hogy mi a baj.
„Minden rendben – nyugtatta meg. – Elég jól vagyok.”13
Néhány nappal később, amint az egyik prédikátorral beszélgetett, Joseph elmondta neki azt, aminek az erdőben tanúja volt. A prédikátor tevékeny részese volt az akkoriban lezajlott vallási megújulási megmozdulásoknak, Joseph pedig arra számított, hogy a férfi komolyan fogja venni a látomását.
A prédikátor először nem tulajdonított nagy jelentőséget a szavainak. Időről időre akadtak olyanok, akik azt állították, hogy mennyei látomásban volt részük.14 Később azonban mérges és elutasító lett, és azt mondta Josephnek, hogy a története az ördögtől való. Közölte, hogy a látomások és kinyilatkoztatások napjainak régen vége szakadt, és soha nem is fognak visszatérni.15
Joseph meglepődött, és hamarosan rá kellett jönnie, hogy senki nem hajlandó hinni a látomásának.16 Miért is hittek volna? Mindössze tizennégy éves volt, és gyakorlatilag iskolázatlan. Szegény családból származott, és várhatóan egész hátralevő életében a földet műveli majd, valamint alkalmi munkákból tartja el magát szerény körülmények között.
És mégis: ahhoz eléggé bosszantott egyeseket a bizonysága, hogy kigúnyolják. Joseph igen furcsállta magában, hogy egy egyszerű, a világ számára jelentéktelen fiú ennyi keserűséget és megvetést váltson ki. Szerette volna megkérdezni: „Miért üldöznek engem az igazság elmondása miatt? Miért akarja a világ, hogy megtagadjam azt, amit valóban láttam?”
Joseph élete végéig tűnődött ezeken a kérdéseken. Később így mesélte ezt: „[Valóban] fényt láttam, és annak a fénynek a közepében láttam két Személyt, és ők valóságosan beszéltek hozzám; és bár utáltak és üldöztek engem azért, mert azt mondtam, hogy látomást láttam, az mégis igaz volt”.
„[T]udtam ezt, és tudtam, hogy Isten is tudja – tette bizonyságát Joseph –, és nem tudtam… megtagadni”17.
Miután rájött, hogy csak maga ellen fordítja az embereket, ha a látomásáról beszél nekik, onnantól leginkább magában tartotta azt, megelégedve a tudással, melyet Isten adott neki.18 Később, miután elköltözött New York államból, megpróbálta papírra vetni az erdőben átélt szent élményét. Leírta a megbocsátás iránti vágyakozását, és a Szabadító azon figyelmeztetését, melyet a bűnbánatra megérett világhoz intézett. Mindezt a saját szavaival írta le, akadozó nyelvezettel, őszintén arra törekedve, hogy megragadja a pillanat fenséges voltát.
A későbbi években már nagyobb nyilvánosság előtt idézte fel a látomását, olyan írnokokra támaszkodva, akik jobban segítségére tudtak lenni annak kifejezésében, ami ugyanakkor mégis leírhatatlan volt. Beszélt arról a vágyáról, hogy ráleljen az igaz egyházra, és azt is részletezte, hogy először az Atyaisten jelent meg, hogy aztán bemutassa a Fiút. Kevesebbet írt saját bűnbocsánat-kereséséről, viszont annál többet a Szabadító egyetemes igazságüzenetéről és az evangélium visszaállításának szükségességéről.19
Joseph az élmény megörökítésére irányuló minden egyes kísérlet alkalmával bizonyságát tette arról, hogy az Úr meghallotta és megválaszolta az imáját. Már fiatal férfiként tudomására jutott, hogy a Szabadító egyháza nincs többé jelen a földön, de az Úr megígérte, hogy a kellő időben többet is ki fog majd nyilatkoztatni az Ő evangéliumáról. Így hát Joseph eltökélte, hogy bízni fog Istenben, hű marad az erdőben kapott parancsolathoz, és türelmesen várja a további útmutatást.20