Ne körbe tekints, hanem felfelé!
Mások Krisztushoz hívása a célunk, mely célnak akkor tehetünk eleget, ha felfelé tekintünk Jézus Krisztusra.
Az a célom, hogy Krisztushoz hívjak másokat.1 Ez a ti célotok is. Úgy tudunk eleget tenni e célnak, hogy Jézus Krisztusra tekintünk.
A szüleimmel keresztelkedtem meg, amikor 16 éves voltam. A 14 éves öcsém, Kjunghoan, a nagybátyámon, Lí Jangdzsiken keresztül csatlakozott az egyházhoz, aztán pedig elhívott minket magával. Családunk mind a tíz tagja más felekezethez tartozott, így aztán örömmel találtunk rá az igazságra, és keresztelésünk után szerettük volna megosztani az örömet, amelyre Jézus Krisztus evangéliumában leltünk.
Mindannyiunk közül édesapám vetette bele magát a legizgatottabban az igazság megismerésébe és megosztásába. Reggelente korán kelt, hogy mindennap több mint két órán át tanulmányozza a szentírásokat. Munka után szinte mindennap a misszionáriusokkal tartott, hogy ellátogassanak családtagjainkhoz, barátainkhoz és szomszédainkhoz. Keresztelkedésünk után hét hónappal családomból és rokonságomból 23-an már tagjai voltak az egyháznak. Ezt az a csoda követte, hogy édesapám egyháztag-misszionáriusi munkája révén további 130 embert láttunk megkeresztelkedni a következő év során.
A családtörténet szintén fontos volt számára, és fel is kutatott nyolc nemzedéket az őseink közül. Attól kezdve a 14 éves öcsémmel induló családi megtérésünk számtalan módon teljesedett ki nemcsak az élők, hanem a holtak között is. Édesapám és mások munkájára építve családfánk mára 32 nemzedéket ölel fel, és sok ág javára végezzük jelenleg is a templomi munkát. Ámulattal és hatalmas örömmel tölt el őseink és leszármazottaink összekötése.
Gordon B. Hinckley elnök hasonló élményt jegyzett fel az Ohiói Columbus templomban:
„Miközben a templomban ülve [dédapám, nagyapám és édesapám] életén tűnődtem, ránéztem a lányomra, az ő lányára, …valamint annak gyermekeire, akik a dédunokáim. Hirtelen tudatosodott bennem, hogy e hét nemzedék közepén állok – három nemzedék előttem, három pedig utánam.
E szent és megszentelt házban átsuhant elmémen annak a hatalmas kötelezettségnek az érzése, hogy mindazt, amit örökségként az elődeimtől kaptam, tovább kell adnom az utánam érkezett nemzedékeknek.”2
Mindannyian egy örökkévaló család kellős közepén állunk. Szerepünk fordulópontot jelenthet, jelentős változásokat idézve elő akár pozitív, akár negatív irányban. Hinckley elnök így folytatta: „Soha ne engedjétek meg magatoknak, hogy gyenge láncszemmé váljatok nemzedékeitek láncolatában!”3 Az evangéliumban való hithűségetek meg fogja erősíteni a családotokat. Hogyan tudjuk biztosítani, hogy erős láncszemek leszünk az örökkévaló családunkban?
Pár hónappal a keresztelkedésem után egy nap fültanúja voltam, amint néhányan egymást bírálták az egyházban. Nagyon csalódott voltam. Úgy mentem haza, hogy azt mondtam édesapámnak, talán nem is fogok oda járni többé. Nehéz volt látni, hogy az egyháztagok így bírálják egymást. Miután édesapám meghallgatott, azt tanította nekem, hogy az evangélium vissza lett állítva és tökéletes, az egyháztagok azonban még nem azok, sem ő, sem én. Határozottan ezt mondta: „Ne veszítsd el a hitedet a körülötted lévő emberek miatt, hanem építs erős kapcsolatot Jézus Krisztussal. Ne körbe tekints, hanem felfelé!”
Tekints fel Jézus Krisztusra – édesapám e bölcs tanácsa mindig megerősíti a hitemet, amikor kihívásokkal szembesülök az életben. Megtanította, hogyan alkalmazzam Krisztus tanításait, az Ő szavait olvasva: „Minden gondolatban reám tekintsetek; ne kételkedjetek, ne féljetek!”4
Mikor a Seattle Washington Misszió felett elnököltem, sok esős nap volt az évben. Misszionáriusaink mégis azt az utasítást kapták, hogy menjenek és térítsenek az esőben. Azt mondogattam nekik: „Menjetek ki az esőbe, tekintsetek fel a mennyre, nyissátok ki a szátokat, és kortyoljatok nagyokat! Amikor felfelé tekintetek, erőt kaptok, hogy bármiféle félelem nélkül kinyissátok a szátokat mindenki előtt.” Jelképes lecke volt ez számukra arról, hogy felfelé kell tekinteniük a kihívások láttán, még a missziójuk után is. Persze ezt erősen szennyezett területeken ne tegyétek meg.
Amíg még a Seattle misszióban szolgáltunk, egy nap felhívott a fiam, Sunbeam, aki koncertzongorista. Elmondta, hogy kiváltsága lesz koncertet adni a New York-i Carnegie Hallban, mert megnyert egy nemzetközi versenyt. Nagyon örültünk neki és borzasztóan izgatottak voltunk! Aznap este azonban, míg hálás szívvel imádkoztunk, a feleségem rádöbbent, hogy nem mehetünk el az előadásra, és valami ilyesmit mondott Mennyei Atyánknak: „Mennyei Atyám, nagyon hálás vagyok az áldásért, amelyet Sunbeamnek adtál. Mellesleg azért sajnálom, hogy nem tudok elmenni. Elmehettem volna, ha ezt az áldást a missziónk előtt vagy után adtad volna. Nem panaszkodom, de azért egy picit sajnálom.”
Amint befejezte ezt az imát, tisztán hallott egy hangot: „A fiadnak azért adatott meg ez a kiváltság, mert te nem tudsz elmenni. Szeretnél inkább cserélni?”
A feleségem megdöbbent. Tudta, hogy a gyermekek áldásokban részesülnek, amikor a szülők hithűen munkálkodnak az Úr királyságában, de ez volt az első alkalom, hogy ilyen világosan megértette a saját szerepét ebben. Így aztán habozás nélkül válaszolt is: „Nem, nem, teljesen rendben van ez így! Legyen csak az övé ez az este!”
Kedves testvérek! Néha nem könnyű felismernünk Mennyei Atyánk szeretetét, amikor a természetes szemünkkel tekintünk körbe, mert először a kényelmetlenség, a veszteség, a terhek vagy a magány ötlik a szemünkbe. Másfelől viszont megláthatjuk az ezeken túlmutató áldásokat, amikor felfelé nézünk. Az Úr kinyilatkoztatta: „…amikor bármilyen áldásban részesülünk Istentől, az ama törvény iránti engedelmesség által történik, amelyen az áldás alapszik”5 Mindazokhoz szólva, akik bármilyen módon Isten szolgálatába lépnek, azt mondom: tudnotok kell, hogy stabil kapcsolatot jelentetek az előttetek és utánatok jövő nemzedékek hatalmas áldásaihoz.
Ma hálás vagyok azért, hogy családunk sok tagja hithűen jár a szövetség ösvényén, de szomorúsággal tölt el a gondolat, hogy lehetnek mellettünk üres helyek. M. Russell Ballard elder ezt mondta: „Ha úgy döntötök, hogy nem lesztek tevékenyek vagy elhagyjátok a visszaállított Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházát, hova fogtok menni? Mit fogtok tenni? Annak a döntésnek, hogy »nem járunk többé« az egyháztagokkal és az Úr választott vezetőivel, olyan hosszú távú hatásai lesznek, melyeket nem mindig lehet előre látni azonnal.”6 Thomas S. Monson elnök így buzdít minket: „Válasszuk mindig a nehezebb jót a könnyebb rossz helyett!”7
Soha nem késő feltekinteni Jézus Krisztusra. Mindig tárt karokkal vár minket. Nemzedékek sorakoznak előttünk és utánunk, akik számítanak ránk, hogy Krisztust fogjuk követni, hogy Isten örökkévaló családja lehessünk.
Amikor felmentettek cövekelnöki elhívásomból, fiaim izgatottan várták, hogy végre több időt tudunk majd együtt tölteni. Három héttel később elhívtak a Hetvenek közé. Először azt gondoltam, biztos csalódottak lesznek, de legkisebb fiam alázatosan ezt mondta: „Ne aggódj, apa! Örökkévaló család vagyunk.” Micsoda egyszerű és világos igazságot fogalmazott meg! Én aggodalmaskodtam egy kissé, mivel először csak ebben a halandó életben tekintettem körül, fiam azonban boldog volt, mert nem körbenézett, hanem felfelé, az örökkévalóságra és az Úr céljaira irányuló szemmel.
Nem mindig könnyű felfelé tekinteni, amikor a szüleid ellenzik az evangéliumot; amikor egy kis egyházi egység tagja vagy; amikor a házastársad nem egyháztag; amikor még mindig egyedülálló vagy, noha mindent megtettél a házasságkötés érdekében; amikor eltévelyedett egy gyermeked; amikor egyedülálló szülővé válsz; amikor fizikai vagy lelki kihívásokkal állsz szemben; vagy amikor valamilyen katasztrófa sújtott, és sorolhatnám még. Kapaszkodjatok a hitetekbe ezekben a nehéz időkben! Tekintsetek fel Krisztusra erőért, egyensúlyért és gyógyulásért. Jézus Krisztus engesztelésének hatalma által „minden dolog összefog” a javatokért.8
Tanúságomat teszem Jézus Krisztusról, hogy Ő a mi Szabadítónk és Megváltónk. Amikor követjük élő prófétánkat, Thomas S. Monson elnököt, akkor felfelé tekintünk Jézus Krisztusra. Amikor mindennap imádkozunk és olvassuk a szentírásokat, valamint minden héten őszinte szívvel veszünk az úrvacsorából, erőt kapunk ahhoz, hogy mindig felfelé tekintsünk az Úrra. Boldog vagyok, hogy tagja lehetek ennek az egyháznak, és hogy részese lehetek egy örökkévaló családnak. Nagyon szeretem megosztani másokkal ezt a nagyszerű evangéliumot. Mások Krisztushoz hívása a célunk, mely célnak akkor tehetünk eleget, ha felfelé tekintünk Jézus Krisztusra. Ezekről a dolgokról teszek bizonyságot alázatosan, Jézus Krisztus nevében, ámen.