Elhozni Jézus Krisztus hatalmát az életünkbe
Jézus Krisztus evangéliumát betölti az Ő hatalma, mely Isten minden őszintén kutató leánya és fia számára elérhető.
Kedves fivéreim és nőtestvéreim, igen nehéz adományozási korszakban élünk. Kihívások, ellentétek és összetettség kavarog körülöttünk. A Szabadító előre látta ezeket a viharos időket. Figyelmeztetett arra, hogy napjainkban az ellenség indulatot szít majd az emberek szívében, és félrevezeti őket.1 Mennyei Atyánk azonban mégsem arra szánt bennünket, hogy a személyes és társadalmi gondjaink útvesztőjével egyedül birkózzunk meg.
Isten úgy szerette a világot, hogy az Egyszülött Fiát küldte2 a segítségünkre.3 Fia, Jézus Krisztus az életét adta értünk. Mindezt pedig azért, hogy hozzáférhessünk az isteni hatalomhoz – elegendő hatalomhoz ahhoz, hogy megbirkózzunk napjaink terheivel, akadályaival és kísértéseivel.4 Ma arról szeretnék szólni, hogyan hozhatjuk el életünkbe Urunk és Mesterünk, Jézus Krisztus hatalmát.
Azzal kezdjük, hogy tanulunk Róla.5 „Lehetetlen az embernek tudatlanságban megszabadulnia.”6 Minél többet tudunk a Szabadító szolgálattételéről és küldetéséről7 – minél inkább megértjük az Ő tanát8 és azt, amit értünk tett –, annál inkább tudatában leszünk annak, hogy Ő képes biztosítani azt a hatalmat, amelyre az életünkben szükségünk van.
Az év elején arra kértem az egyház fiatal felnőttjeit, hogy szánják idejük egy részét minden héten arra, hogy tanulmányozzák mindazt, amit Jézus mondott és tett, ahogyan azt az alapművek9 feljegyzik. Arra kértem őket, hogy tegyék a Tárgymutatóban található, Jézus Krisztusról szóló szentírásbeli idézeteket a személyes tanulmányozásuk törzsanyagává.10
Azért intéztem hozzájuk ezt a kihívást, mert korábban már jómagam is elfogadtam azt. Elolvastam és aláhúztam minden Jézus Krisztusról szóló verset, melyet a Tárgymutató bejegyzése és 57 alcíme felsorol.11 Amikor végeztem ezzel az izgalmas feladattal, a feleségem megkérdezte, milyen hatással volt ez rám. Azt válaszoltam: „Más ember lettem!”
Megújult elkötelezettséget éreztem a Szabadító iránt, amikor a Mormon könyvében újraolvastam saját kijelentését halandó küldetéséről. Kijelentette:
„[E]ljöttem a világra, hogy Atyám akaratát tegyem, mert az én Atyám küldött engem.
És Atyám azért küldött el engem, hogy felemeltethessem a keresztre”12.
Utolsó napi szentekként úgy utalunk az Ő küldetésére, mint Jézus Krisztus engesztelése, mely mindenki számára valósággá tette a feltámadást, és lehetővé tette az örök életet mindazoknak, akik megbánják bűneiket, valamint elnyerik és betartják az elengedhetetlen szertartásokat és szövetségeket.
Tanbéli szempontból hiányos, ha olyan rövidítő kifejezésekkel beszélünk az Úr engesztelő áldozatáról, mint „az engesztelés” vagy „az engesztelés képessé tevő hatalma” vagy „az engesztelés alkalmazása”, illetve az „erőt nyerve az engesztelésből”. E kifejezések ténylegesen kockáztatják a hit félrevezetését azzal, hogy úgy kezelik az eseményt, mintha az maga önálló élettel és képességekkel bírna, függetlenül Mennyei Atyánktól és az Ő Fiától, Jézus Krisztustól.
Az Atya nagyszerű, örökkévaló terve szerint a Szabadító volt az, aki szenvedett. A Szabadító volt az, aki széttörte a halál kötelékeit. A Szabadító volt az, aki megfizette a bűneink és vétkeink árát, és aki a bűnbánatunk feltétele mellett eltörli azokat. A Szabadító az, aki megment bennünket a fizikai és a lelki haláltól.
Nem létezik olyan „engesztelésnek” nevezett alaktalan entitás, amelyhez segítségért, gyógyításért, megbocsátásért vagy erőért fordulhatnánk. Jézus Krisztus a forrás. Az olyan szent kifejezések, mint az engesztelés és a feltámadás azt írják le, hogy mit tett a Szabadító az Atya terve szerint azért, hogy mi reményteljesen élhessünk ebben az életben, és örök életet nyerhessünk az elkövetkező világban. A Szabadító engesztelő áldozata – az emberiség egész történelmének központi cselekedete – a legjobban akkor érthető meg és értékelhető igazán, ha kifejezetten és egyértelműen Őhozzá kapcsoljuk.
Joseph Smith próféta a Szabadító küldetésének jelentőségét hangsúlyozva nyomatékosan kijelentette: „Vallásunk alapvető tantételei az apostolok és a próféták bizonysága Jézus Krisztusról; az, hogy Ő meghalt, eltemették, és harmadnap feltámadt, és felemelkedett a mennybe; és a vallásunkra vonatkozó minden más dolog ennek csupán függeléke.”13
Éppen a Próféta e kijelentése volt az, amely arra ösztönzött 15 prófétát, látnokot és kinyilatkoztatót, hogy kiadják és aláírják bizonyságukat az Úr születésének 2000. évfordulóját megünneplendő. E történelmi bizonyság címe: Az élő Krisztus14. Sok egyháztag kívülről megtanulta a benne foglalt igazságokat. Mások szinte azt sem tudják, hogy létezik. Arra buzdítalak benneteket, hogy miközben igyekeztek többet megtudni Jézus Krisztusról, tanulmányozzátok Az élő Krisztus című kiadványt.
Amikor időt szánunk a Szabadítóról és az Ő engesztelő áldozatáról való tanulásra, akkor ez elvezet bennünket az Ő hatalmához való hozzáférés egy másik kulcseleméhez: a választáshoz, hogy hiszünk Őbenne és követjük Őt.
Jézus Krisztus igaz tanítványai hajlandóak kiállni, felszólalni, és különbözni a világ emberétől. Rendíthetetlenek, elkötelezettek és bátrak. Ilyen tanítványokról szereztem tudomást egy közelmúltbeli mexikói megbízatásom alkalmával, ahol kormányzati tisztviselőkkel és más vallási felekezetek vezetőivel is találkoztam. Mindannyian hálájukat fejezték ki egyháztagjaink hősies és sikeres erőfeszítéseiért, melyet az erős házasságok és családok védelme és megőrzése érdekében tesznek az országukban.
Nincs könnyű vagy automatikus útja annak, hogy valaki ilyen erőteljes tanítvánnyá váljon. Figyelmünknek a Szabadítóra és az Ő evangéliumára kell szegeződnie. Szellemileg erőt próbáló az, amikor minden gondolatban igyekszünk Őrá tekinteni.15 Amikor azonban ezt tesszük, kétségeink és félelmeink tovaszállnak.16
Nemrégiben hallottam egy félelmet nem ismerő Babérkoszorú-korú lányról. Felkérték, hogy képviselje a középiskoláját egy, az egész államra kiterjedő versenyen, mely ugyanarra az estére esett, mint a cöveki segítőegyleti gyűlés, amelyre már elígérkezett. Amikor látta a programütközést, és elmondta a versenyszervezőknek, hogy korábban kell elmennie a helyszínről, hogy odaérjen egy fontos gyűlésre, értésére adták, hogy ebben az esetben kizárják a versenyből.
Mit tett hát ez az utolsó napi babérkoszorúlány? Megtartotta ígéretét, hogy részt vesz a Segítőegylet gyűlésén. Amint azt jelezték is neki, kizárták a versenyből. Amikor a döntéséről kérdezték, egyszerűen így válaszolt: „Hát, az egyház fontosabb, nem?”
A Jézus Krisztusba vetett hit olyan tettekre sarkall bennünket, melyeket másként nem vinnénk véghez. A cselekedetekre ösztönző hit további hozzáférést biztosít az Ő hatalmához.
Akkor is növeljük a Szabadító hatalmát az életünkben, amikor szent szövetségeket kötünk, és pontosan be is tartjuk azokat. A szövetségeink Őhozzá kötnek minket, és isteni hatalomban részesítenek bennünket. Hithű tanítványokként megbánjuk a bűneinket, és követjük Őt a keresztelővízbe. A szövetség ösvényén járunk, hogy elnyerjük a többi elengedhetetlen szertartást is.17 És hálásak lehetünk, amiért Isten terve biztosítja ezeket az áldásokat azon ősök számára is, akik úgy haltak meg, hogy nem nyílt lehetőségük azok elnyerésére a halandó életük során.18
A szövetségeiket betartó férfiak és nők keresik a lehetőségeket arra, hogy megtartsák magukat szeplőtelenül a világtól, hogy semmi se legyen, ami megakadályozná a Szabadító hatalmához való hozzáférésüket. Egy hithű feleség és anya ezt írta nemrégiben: „Gondterhes és veszedelmes idők ezek. Mily áldottak is vagyunk, hogy fokozott tudással rendelkezhetünk a szabadítás tervéről, és sugalmazott útmutatásban lehet részünk szerető prófétáktól, apostoloktól és vezetőktől, melyek segítenek biztonságban áthajóznunk ezeken a viharos vizeken. Leszoktunk arról, hogy reggel bekapcsoljuk a rádiót. Most inkább egy általános konferenciai beszédet hallgatunk meg a mobilunkról minden reggel, miközben egy újabb napra készülünk.”
Egy másik lehetőség a Szabadító hatalmának elhozatalára az életünkbe az, ha hittel nyújtjuk fel a kezünket Őhozzá. Kezünk feléje nyújtása szorgalmas, összpontosított erőfeszítést igényel.
Emlékeztek a bibliai történetre az asszonyról, aki 12 éven át szenvedett egy erejét felemésztő betegségtől?19 Hatalmas hitet gyakorolt a Szabadítóban, amikor így kiáltott: „Ha csak ruháit illethetem is, meggyógyulok.”20
Ennek a hithű, céltudatos asszonynak olyan messzire kellett nyújtóznia, amennyire csak tudott, hogy hozzáférjen az Ő erejéhez. Testi nyújtózkodása lelki nyújtózkodásának jelképe is volt.
Sokan közülünk kiáltottunk már szívünk mélyéből ezen asszony szavaihoz hasonlókat: „Ha képes lennék lelkileg elég messzire nyújtózni, hogy elhozzam a Szabadító hatalmát az életembe, akkor tudnám, hogyan birkózzak meg szívszaggató helyzetemmel. Tudnám, mit kell tennem, és erőm is lenne hozzá.”
Amikor ugyanolyan erővel nyújtjátok kezeteket felfelé az Úr hatalmáért az életetekben, mint ahogyan a fuldokló nyújtózik és kapkod levegő után, akkor tiétek lesz a Jézus Krisztustól származó hatalom. Amikor a Szabadító tudja, hogy igazán fel akartok érni Őhozzá – amikor érzi, hogy szívetek legfőbb vágya elhozni az Ő hatalmát az életetekbe –, akkor a Szentlélek elvezet ahhoz, hogy pontosan tudjátok, mit kell tennetek.21
Amikor lelkileg minden korábbinál messzebbre nyúltok, akkor eláraszt majd benneteket az Ő hatalma.22 És akkor értitek majd meg az Isten Szent Lelke című himnuszban énekelt szavak mélyebb jelentését:
A hithű szenteknek az Úr több tudást ad; […]
Az Úr hatalma és tudása szétárad,
Eltűnik a földet borító fátyol.23
Jézus Krisztus evangéliumát betölti az Ő hatalma, mely Isten minden őszintén kutató leánya és fia számára elérhető. A bizonyságom az, hogy amikor elhozzuk az Ő hatalmát az életünkbe, akkor mind Ő, mind mi magunk örvendezünk.24
Különleges tanúinak egyikeként kijelentem, hogy Isten él! Jézus a Krisztus! Egyháza visszaállítatott a földre! Thomas S. Monson elnök Isten prófétája ma a földön, akit teljes szívemből támogatok. Erről teszem bizonyságomat, kifejezvén szeretetemet és áldásaimat mindegyikőtök iránt, Jézus Krisztus szent nevében, ámen.