Az evangélium nyelve
A hatékony tanítás rendkívül fontos az evangélium családjainkban való megőrzése szempontjából, és szorgalmat, valamint erőfeszítést igényel.
Általános felhatalmazotti elhívásomat követően a családommal Costa Ricából Salt Lake Citybe költöztünk az első megbízatásom miatt. Itt, az Amerikai Egyesült Államokban abban az áldásban volt részem, hogy csodás emberekkel találkozhattam különböző etnikai és kulturális háttérrel. Sokan közülük – hozzám hasonlóan – a latin-amerikai országok egyikében születtek.
Megfigyeltem, hogy sok első-generációs spanyolajkú itt is a spanyolt használja fő nyelvként, és csak annyira beszél angolul, amennyi a másokkal való kapcsolattartáshoz szükséges. A második nemzedék – akik vagy az Amerikai Egyesült Államokban születtek, vagy fiatalon kerültek ide és itt járnak iskolába – kiválóan beszél angolul, és olykor töri a spanyolt. A harmadik nemzedékre pedig a spanyol, őseik anyanyelve, már gyakran elvész.1
A nyelvészetben ezt „nyelvvesztésnek” nevezik. Nyelvvesztés akkor következhet be, amikor a család külföldre költözik, ahol nem az anyanyelvük az uralkodó nyelv. Nemcsak a spanyolajkúak között történik ez meg, hanem számos más népcsoportban is szerte a világon, akik anyanyelvüket egy újra cserélik.2 Még Nefi, a Mormon könyve-beli próféta is aggódott atyáik nyelvének elvesztése miatt, amikor az ígéret földjére való költözést tervezte. Nefi így írja le: „És íme, Isten bölcsessége szerint való, hogy megszerezzük ezeket a feljegyzéseket, hogy atyáink nyelvét megőrizhessük gyermekeink számára”3.
Nefit azonban egy másik fajta nyelv elvesztése is aggasztotta. A következő versben így folytatja: „És azért is, hogy megőrizhessük nekik a szavakat, melyek minden szent próféta szájából elhangzottak, melyek Isten Lelke és hatalma által adattak nekik, mióta a világ elkezdődött, méghozzá egészen mostanáig.”4
Hasonlóságokat fedeztem fel anyanyelvünk megőrzése és Jézus Krisztus evangéliumának megőrzése között az életünkben.
Ma a hasonlatomban nem egy adott földi nyelvre szeretném a hangsúlyt fektetni, hanem egy örökkévaló nyelvre, melyet muszáj megőriznünk a családjainkban, hogy sohase vesszen el. Jézus Krisztus evangéliumának nyelvéről5 beszélek. Az „evangélium nyelve” alatt prófétáink összes tanítását, az e tanításoknak való engedelmességünket, valamint az igazlelkű hagyományok követését értem.
Három lehetőségről szeretnék szólni, melyek révén e nyelv megőrizhető.
Első: Legyünk szorgalmasabbak és gondosabbak otthon!
A Tan és a szövetségekben az Úr az egyház számos befolyásos tagját – köztük Newel K. Whitney-t is – felszólította arra, hogy tegyék rendbe otthonukat. Az Úr azt mondta: „Newel K. Whitney szolgámat… is meg kell fenyítenem, és rendbe kell szednie a családját, és meg kell győződnie arról, hogy szorgalmasabbak és gondosabbak otthon, és mindig imádkoznak, különben elmozdíttatnak a helyükről.”6
A nyelvvesztést befolyásoló egyik tényező az, amikor a szülők nem fordítanak időt arra, hogy gyermekeiknek megtanítsák az anyanyelvüket. Nem elegendő pusztán beszélni a nyelvet otthon. Ha a szülők meg kívánják őrizni a nyelvüket, akkor azt tanítani kell. A kutatások azt mutatják, hogy azok a szülők, akik tudatos erőfeszítést tesznek anyanyelvük megőrzése érdekében, általában sikerrel is járnak.7 Milyen tudatos erőfeszítést lehet hát tenni az evangélium nyelvének megőrzése érdekében?
David A. Bednar elder a Tizenkét Apostol Kvórumából arra figyelmeztetett, hogy „az otthonokban folyó gyenge evangéliumi tanítás és példa” komoly oka annak, hogy a többnemzedékes családok láncolata megszakad az egyházban.8
Arra a következtetésre juthatunk tehát, hogy a hatékony tanítás rendkívül fontos az evangélium családjainkban való megőrzése szempontjából, és szorgalmat, valamint erőfeszítést igényel.
Sokszor kértek már bennünket arra, hogy sajátítsuk el a napi szintű családi és személyes szentírás-tanulmányozás szokását.9 Sok olyan család, ahol ezt teszik, naponta részesül a nagyobb egység és az Úrral való szorosabb kapcsolat áldásaiban.
Mikor történik meg a napi szentírás-tanulmányozás? Akkor történik meg, amikor a szülők kézbe veszik a szentírásokat, és szeretettel összehívják a családot a tanulmányozásukra. Nehezen képzelhető el ez a tanulmányozás bármilyen más módon.
Apák és anyák, ne mulasszátok el ezeket a hatalmas áldásokat! Ne várjatok addig, amíg már túl késő lesz!
Második: Mutassunk jó példát otthon!
Az egyik nyelvész azt írta, hogy az anyanyelv megőrzéséhez „életre kell kelteni a nyelvet a gyermekeid számára”10. Úgy tudjuk „életre kelteni a nyelvet”, ha a tanításunk és a példánk összhangban áll.
Fiatal koromban édesapám gyárában dolgoztam a szünetekben. Az első kérdés, melyet édesapám feltett, miután megkaptam a fizetésemet, ez volt: „Mihez kezdesz a pénzeddel?”
Tudtam a választ, ezért így feleltem: „Befizetem a tizedemet és félreteszek a missziómra.”
Nyolcévnyi közös munka után, melynek során következetesen válaszoltam ugyanarra a kérdésre, édesapám úgy vélte, megtanította nekem, hogy tizedet kell fizetni. Amit nem vett észre, az az volt, hogy én ezt a fontos tantételt mindössze egyetlen hétvége során megtanultam. El is mondom, hogyan tanultam meg e tantételt.
A közép-amerikai polgárháborúhoz kapcsolódó események miatt édesapám vállalkozása tönkrement. 200 főállású alkalmazottjából féltucatnál is kevesebb varrómunkása maradt, akik szükség szerint a házunk garázsában dolgoztak. E nehéz időszakban egy napon hallottam, amint a szüleim arról beszélgetnek, hogy tizedet fizessenek vagy élelmet vegyenek a gyermekeknek.
Vasárnap édesapám sarkában voltam, hogy lássam, mit tesz. Az egyházi gyűléseink után láttam, amint vesz egy borítékot, és beleteszi a tizedét. Ez csak egy része volt azonban a leckének. Még mindig bennem motoszkált ugyanis a kérdés, hogy vajon mit eszünk majd.
Hétfőn kora reggel néhány ember kopogtatott az ajtónkon. Amikor kinyitottam, elmondták, hogy édesapámat keresik. Odahívtam, és amikor megjött, a látogatók egy sürgős varrodai megrendelésről beszéltek neki, amelyet minél hamarabb teljesíteni kellene. Elmondták, hogy olyan sürgős a rendelés, hogy előre fizetnek érte. Aznap megtanultam a tizedfizetés és az azt követő áldások tantételét.
Az Újszövetségben az Úr szól a példamutatásról is. Azt mondja: „Bizony, bizony mondom néktek: a Fiú semmit sem tehet önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát, mert a miket az cselekszik, ugyanazokat hasonlatosképen a Fiú is cselekszi.”11
Nem elegendő csupán beszélni a gyermekeinknek arról, milyen fontos a templomi házasság, a böjtölés és a sabbat napjának megszentelése. Látniuk kell, hogy időt szánunk a napirendünkben a minél gyakoribb templomlátogatásra. Látniuk kell elkötelezettségünket a rendszeres böjt12, valamint a sabbat teljes napjának megszentelése iránt. Ha a fiataljaink nem képesek két étkezés ideje alatt böjtölni, rendszeresen tanulmányozni a szentírásokat, és kikapcsolni a tv-t a vasárnapi döntő idején, akkor vajon rendelkeznek-e majd az ahhoz szükséges lelki önfegyelemmel, hogy ellenálljanak a napjaink kihívásokkal teli világában jelenlévő erőteljes kísértéseknek – köztük a pornográfia kísértésének?
Harmadik: Hagyományok
A nyelvváltozás és nyelvvesztés másik oka lehet, ha más nyelvek és hagyományok keverednek az anyanyelvvel.13
A visszaállított egyház korai éveiben az Úr sok kiváló egyháztagot arra intett, hogy szedjék rendbe otthonukat. Felhívását azzal kezdte, hogy szólt két olyan eshetőségről, melyek által elveszíthetjük a világosságot és az igazságot az otthonunkból: „[A]z a gonosz jön és elveszi a világosságot és az igazságot az emberek gyermekeitől, engedetlenség által, és atyáik hagyományai miatt.”14
Családként kerülnünk kell minden olyan hagyományt, amely meggátol bennünket a sabbat napjának megszentelésében, illetve az otthoni szentírás-tanulmányozásban és imában. Be kell zárnunk otthonunk digitális ajtajait a pornográfia és minden egyéb gonosz befolyás előtt. Hogy felvegyük a harcot napjaink világi hagyományaival, a szentírásokat és az újkori prófétáink hangját használva kell tanítanunk gyermekeinket isteni származásukról, életük céljáról, valamint Jézus Krisztus isteni küldetéséről.
Zárszó
A szentírásokban számtalan példát találni a „nyelvvesztés” bekövetkezésére.15 Például:
„Most lőn, hogy sokan voltak a felnövekvő nemzedékből, akik nem voltak képesek Benjámin király szavainak megértésére, mert kisgyermekek voltak abban az időben, amikor szólt a népéhez; és nem hitték atyáik hagyományait. […]
És most, hitetlenségük miatt nem tudták megérteni Isten szavát; és szívük megkeményedett.”16
A felnövekvő nemzedék számára az evangélium idegen nyelvvé vált. És bár olykor vitatják az anyanyelv megőrzésének előnyeit, a szabadítás terve kapcsán nincs vita arról, hogy az evangélium nyelvének elvesztése az otthonunkból örökkévaló következményekkel jár.
Isten gyermekeiként tökéletlen emberek vagyunk, akik egy tökéletes nyelvet igyekeznek elsajátítani.17 Éppúgy, ahogyan az édesanya könyörületes a kisgyermekeivel, Mennyei Atyánk is türelmes a tökéletlenségeinkkel és hibáinkkal szemben. Nagyra értékeli és megérti gyengécske fohászainkat, őszinte suttogásainkat, mintha azok kifinomult költemények lennének. Örvendezik első evangéliumi szavaink hallatán. Tökéletes szeretettel tanít bennünket.
Bármily fontos is legyen, az ebben ez életben elért egyetlen eredmény sem számít, ha elveszítjük családunkban az evangélium nyelvét.18 Bizonyságom van arról, hogy Mennyei Atyánk megáldja erőfeszítéseinket, amikor igyekszünk befogadni az Ő nyelvét, egészen addig, míg folyékonyan nem használjuk e magasabb szintű közlési formát, amely mindig is anyanyelvünk volt. Jézus Krisztus nevében, ámen.