Tarts ki utadon!
    Footnotes

    Tarts ki utadon!

    Mindegy, milyen próbatétellel néztek szembe, tegyétek Istent első helyre! Szeressétek Istent! Higgyetek Krisztusban, és mindenben bízzátok magatokat Őrá!

    2011. március 11-én a tokiói Sinagava pályaudvar peronján álltam, hogy ellátogassak a Japán Kóbe Misszióba. Délután háromnegyed három körül egy 9-es erősségű hatalmas földrengés sújtott le. A heves rázkódás miatt nem is tudtam állva maradni, szorosan egy lépcsőkorlátba kapaszkodtam. A közelben a mennyezeti lámpák potyogni kezdtek a földre. Egész Tokió pánikba esett.

    Szerencsére nem sérültem meg, és négy órával később megkönnyebbülve értesültem arról, hogy az egész családom biztonságban van.

    A televízió rémisztő, megdöbbentő felvételeket közvetített. Hatalmas szökőár zúdult a Szendai Misszió területére, és mindent elsodort az útjából: autókat, házakat, gyárakat, szántóföldeket. Megdöbbenve néztem a tragikus képeket, és könnyekre fakadtam. Buzgón imádkoztam azért, hogy Mennyei Atyánk védje meg és segítse meg az ezen a vidéken élő összes olyan embert, akit oly nagyon szeretek.

    Később megerősítették, hogy a misszionáriusok és az egyháztagok egytől egyig biztonságban vannak, bár sokukat érte veszteség: családtagjaik, otthonuk, javaik elveszítése. Húszezer körüli ember veszett oda, közösségek semmisültek meg, és egy, az atomerőművet ért baleset következtében sokaknak kellett elhagyni az otthonukat.

    Ehhez hasonló szerencsétlenségek a világ sok részén pusztítanak ma is, sokak életét követelve. Figyelmeztettek minket, hogy katasztrófák, háborúk és nehézségek sokaságai következnek majd be a világban.

    Amikor hirtelen ilyen csapások zúdulnak ránk, talán azt kérdezzük: „Miért történik velem ilyesmi?” vagy „Miért kell szenvednem?”

    Az evangéliumhoz történő megtérésem után még sokáig nem tudtam világos választ adni arra a kérdésre, hogy „miért érnek engem megpróbáltatások?”. Értettem a szabadítás tervének azt a részét, amely azt mondja, hogy próbára tétetünk. A valóságban azonban, amikor ez a kérdés felmerült, nem volt bennem elég erős meggyőződés ahhoz, hogy megfelelő választ adhassak rá. Azonban eljött az idő, amikor nekem is nagy próbatételben lett részem.

    30 éves koromban a munkámból adódóan a Nagoja Missziót látogattam meg éppen. A gyűlés után a misszióelnök kedvesen elintézte, hogy az elderek kivigyenek a repülőtérre. Ám egy hosszan elnyúló domb alján lévő kereszteződéshez érve hátulról egy nagy kamiont hallottunk hatalmas sebességgel felénk száguldani. Az autónk hátuljába csapódott, több mint 20 métert repítve rajta. Az egészben az volt a félelmetes, hogy a kamionban nem ült sofőr. Az ütközés az autónk hátulját eredeti méretének felére tömörítette. Szerencsére az elderek és én is túléltük.

    Másnap azonban kezdtem fájdalmat érezni a nyakamban és a vállamban, és komoly fejfájásom támadt. Attól a naptól kezdve nem tudtam aludni, és mindennap mind testi, mind mentális fájdalommal kellett együtt élnem. Imádkoztam Istenhez, hogy gyógyítsa meg fájdalmamat, ám ezek a tünetek még körülbelül 10 évig megmaradtak.

    Ekkor elkezdtek kételyek férkőzni az elmémbe, és feltettem a kérdést: „Miért kell ilyen sok fájdalmat elszenvednem?” Azonban annak ellenére, hogy a kívánt gyógyulás nem következett be, igyekeztem hithűen betartani Isten parancsolatait. Továbbra is imádkoztam azért, hogy választ tudjak találni a próbatételeimmel kapcsolatos kérdéseimre.

    Eljött egy olyan időszak, amikor több teljesen új személyes problémám is akadt, és zaklatott voltam, mert nem tudtam, hogyan birkózzak meg ezzel az új próbatétellel. Válaszért imádkoztam. Azonban nem kaptam azonnal választ. Így hát elmentem és beszéltem egy olyan vezetővel az egyházban, akiben megbíztam.

    Beszélgetésünk közben szeretetteljes hangon azt kérdezte: „Aojagi testvér, vajon nem azzal a céllal vagy itt a földön, hogy megtapasztald ezt a bizonyos próbatételt? Nem azzal a céllal, hogy úgy fogadd ennek az életnek minden próbatételét, ahogy azok vannak, és a többit az Úrra hagyd? Nem gondolod, hogy ez a gond megoldódik, amikor feltámadunk?”

    E szavak hallatán nagyon erősen éreztem az Úr Lelkét. Már számtalanszor hallottam ezt a tant, azonban értelmem szemei még soha nem nyíltak meg annyira, mint ekkor. Megértettem, hogy pontosan ezt a választ kértem imáimban az Úrtól. Tisztán fel tudtam fogni Mennyei Atyánk szabadulásunkra vonatkozó tervét, és új megvilágításban láttam ezt a fontos tantételt.

    Ábrahám könyvében azt mondja az Úristen: „És próbára tesszük őket ezzel, hogy meglássuk, vajon megtesznek-e minden olyan dolgot, amit az Úr, az ő Istenük megparancsol nekik”1.

    A tantétel az, hogy az egeket és a földet megteremtő Isten ismeri az erre a földre vonatkozó nagy tervet; a mennyekben és a földön is mindenek felett fennhatósága van; és a szabadítás tervének véghezvitele érdekében sok különböző tapasztalatot – más néven próbatételt – biztosít nekünk, míg ezen a földön vagyunk.

    És az Úr a következőket mondta Joseph Smithnek:

    „…tudjad, fiam, hogy mindezen dolgok tapasztalatot adnak neked, és a javadra válnak majd.

    Tarts ki tehát utadon…, mert Isten örökkön örökké veled lesz.”2

    A próbatételek ezen a földön – a betegséget és a halált is beleértve ebbe – mind részét képezik a szabadítás tervének, és szükségszerű tapasztalatokkal szolgálnak. Ki kell tartanunk az utunkon, és hittel kell elfogadnunk a próbatételeinket.

    Életünk célja azonban nem csupán az, hogy elviseljük a próbatételeket. Mennyei Atyánk elküldte az Ő Szeretett Fiát, Jézus Krisztust, a mi Szabadítónkként és Megváltónkként, hogy legyőzhessük azokat a próbatételeket, amelyekkel ezen a földön szembesülünk. Úgy is fogalmazhatunk, hogy Ő erőssé teszi számunkra a gyenge dolgokat.3 Kiengesztel a bűneinkért és a fogyatkozásainkért, valamint lehetővé teszi számunkra a halhatatlanság és az örök élet elnyerését.

    Henry B. Eyring elnök azt mondta: „A… próbatétel…, melyet szerető Mennyei Atyánk adott nekünk, nem az, hogy vajon kitartunk-e a nehézségekben, hanem az, hogy ezt hogyan tesszük. Azáltal álljuk ki a próbát, hogy megmutatjuk, hogy emlékezünk Őrá és azokra a parancsolatokra, amelyeket Ő adott.”4

    A „tarts ki utadon” kulcsfontosságú döntés a próbatételek idején. Fordítsuk szívünket Isten felé, különösen akkor, amikor próbatételekkel nézünk szembe! Engedelmeskedjünk alázatosan Isten parancsolatainak! Hitet tanúsítva békítsük meg kívánságainkat Isten akaratával!

    Térjünk most vissza erre a hátulról jött ütközésre Nagojában. Meg is halhattam volna ebben a balesetben. Az Úr kegyelme által azonban csodálatos módon túléltem. És tudom, hogy a szenvedéseim a tanulásomat és a fejlődésemet szolgálták.5 Mennyei Atyám megtanított megacélozni a türelmemet, kifejleszteni az együttérzésemet, és vigaszt nyújtani a szenvedőknek. Ezt felismerve szívem a hála érzésével van tele Mennyei Atyám iránt ezért a próbatételért.

    Mindegy, milyen próbatétellel néztek szembe, tegyétek Istent első helyre! Szeressétek Istent! Higgyetek Krisztusban, és mindenben bízzátok magatokat Őrá! Moróni a következő ígéretet teszi az ilyen embereknek: „…és ha minden istentelenségtől megtartóztatjátok magatokat, és teljes lelketekkel, elmétekkel és erőtökkel szeretitek Istent, akkor elegendő számotokra a kegyelme, hogy kegyelme által tökéletesek lehessetek Krisztusban”.6

    Szívből jövő bizonyságot teszek arról, hogy az Atyaisten és az Ő Szeretett Fia, Jézus Krisztus él, és hogy Isten azoknak tett ígéretei, akik kitartanak az útjukon és szeretik Őt, a próbatételek közepette is beteljesednek. Jézus Krisztus szent nevében, ámen.