A Krisztus-központú életből fakadó öröm
    Footnotes

    A Krisztus-központú életből fakadó öröm

    Krisztusnak pontosan az életünk középpontjában kell állnia, ha szeretnénk igaz örömre és békességre találni ebben az életben.

    A világ, amelyben élünk, nagy nyomást helyez a jó emberekre mindenütt, hogy adjanak lejjebb az igazlelkű életre vonatkozó normáikból, vagy akár teljesen hagyják is el őket. A mindannyiunkat nap mint nap körülvevő gonoszságok és kísértések ellenére azonban képesek vagyunk és leszünk is valódi örömre lelni ma azáltal, ha Krisztus-központú életet élünk.

    Ha életünket Jézus Krisztusra és az Ő evangéliumára összpontosítjuk, az stabilitást és boldogságot fog hozni az életünkbe, amint azt a következő példák is szemléltetik.

    Aoba Tajicsi eldert, a Hetvenek tagját, aki egy kis hegyi faluban él Japánban, Sikokun, felkérték, hogy tanítson egy osztálynyi fiatalt egy ifjúsági konferencián, melynek mottójául ezt a kifejezést választották: „Álljatok szent helyeken”. Miután elgondolkodott a mottón és azon, hogy mit tanítson, Aoba elder úgy döntött, a foglalkozását fogja tanítási eszközként használni, ő ugyanis fazekas.

    Aoba elder agyagedényt készít a fiatalokkal

    Aoba elder elmesélte, mennyire felpezsdült ez a fiatalokból álló osztály, amikor látták, ahogy varázslatos módon átalakítja a kezébe vett agyagtömböt tányérokká, tálkákká, bögrékké. Bemutatója után megkérdezte tőlük, hogy ki szeretné megpróbálni. Minden kéz a magasba lendült.

    Aoba elder kiválasztott néhány fiatalt, hogy próbálják ki ezt az újdonságot. Azt feltételezték, hogy miután megfigyelték őt, gyerekjáték lesz utána csinálni. Azonban egyiküknek sem sikerült még csak egy egyszerű tálkát sem készíteni. Ilyeneket mondtak: „Nekem ez nem megy!” „Miért olyan bonyolult?” „Ez olyan nehéz!” Mindeközben az agyag szanaszét repült a teremben.

    Aoba elder megkérdezte a fiatalokat, vajon mi okozta a nehézséget számukra. Különféle válaszokat adtak, például: „Nincs tapasztalatom.” „Nem kaptam megfelelő képzést.” Vagy: „Nekem ehhez nincs tehetségem!” Az eredményt tekintve igazuk is volt, azonban kudarcuk legfőbb oka az volt, hogy az agyagot nem a korong közepére helyezték. Úgy gondolták, hogy oda tették, de a szakember szeme jól látta, hogy az agyag bizony nem pontosan középre került. Ekkor ezt mondta nekik: „Próbáljuk meg még egyszer!”

    Aoba elder agyagedényt készít

    Ez alkalommal Aoba elder odatette az agyagot a korongra, pontosan középre, majd forgatni kezdte a korongot, bemélyedést alakítva ki az agyag közepén. Több fiatal is újra próbálkozott, és ez alkalommal tapsoltak örömükben, ilyeneket mondva: „Nahát! Nem hajladozik ide-oda!” „Megy ez nekem!” „Megcsináltam!” Persze a formák nem lettek tökéletesek, de a végeredmény teljességgel más volt, mint az első kísérletkor. Sikerük oka abban rejlett, hogy az agyag tökéletesen a korong közepén volt.

    A világ, amelyben élünk, hasonló a fazekas forgó korongjához, forgássebessége pedig egyre fokozódik. A fazekaskorongon fekvő agyaghoz hasonlóan nekünk is megfelelő középpontra van szükségünk. Életünk középpontjában Jézus Krisztusnak és az Ő evangéliumának kell állnia. Krisztus-központú életet élni annyit tesz, hogy tanulunk Jézus Krisztusról és evangéliumáról, majd pedig követjük az Ő példáját, és pontosan betartjuk a parancsolatait.

    Az ősi Ésaiás próféta kijelentette: „Most pedig, Uram, Atyánk vagy Te, mi sár [agyag] vagyunk és Te a mi alkotónk, és kezed munkája vagyunk mi mindnyájan.”1

    Ha életünk középpontjában Jézus Krisztus áll, akkor Ő sikeresen azzá tud formálni minket, akivé lennünk kell ahhoz, hogy visszatérhessünk az Ő és Mennyei Atyánk jelenlétébe a celesztiális királyságban. Az ebben az életben megtapasztalt öröm egyenesen arányos azzal, hogy mennyire állítjuk életünk középpontjába Jézus Krisztus tanításait, példáját és engesztelő áldozatát.

    Fivérek és nőtestvérek! Többgenerációs utolsó napi szent családba születtem, így aztán átszőtték életünket annak áldásai és örömei, hogy Jézus Krisztus evangéliuma képezte családi kultúránk alapját. Csak a fiatalemberként szolgált teljes idejű misszióm során ismertem fel, milyen bámulatosan pozitív hatással bír Jézus Krisztus evangéliumának teljessége valakire, aki azelőtt még soha nem tapasztalta meg annak áldásait az életében. Ez a Mátéban olvasható vers jól tükrözi a Jézus Krisztus evangéliumához megtértekben végbemenő folyamatot: „…hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, a melyet megtalálván az ember, elrejté azt; és a felett való örömében elmegy és eladván mindenét a mije van, megveszi azt a szántóföldet.”2

    Hadd osszak meg veletek egy példát a Mormon könyvéből, amely szemlélteti, mit volt hajlandó megfizetni egy megtért azért, hogy érezhesse azon kincs megtalálásának örömét, melyről Jézus a szántóföldben elrejtett kincs példázatában beszélt.

    Emlékeztek, hogy Alma könyvének 20. fejezetében Ammon és Lamóni épp Middóni városa felé tartott, hogy megkeressék és kiszabadítsák a börtönből Ammon fivérét, Áront? Útjuk során találkoztak Lamóni atyjával, aki az egész ország felett uralkodó lámánita király volt.

    A király nagyon feldühödött, amiért fia, Lamóni Ammonnal, egy nefita misszionáriussal utazott, akit ő ellenségnek tartott. Úgy érezte, fiának meg kellett volna jelennie azon a nagy lakomán, melyet ő a fiainak és népének rendezett. A lámániták királya olyan dühös lett, hogy megparancsolta fiának, Lamóninak, hogy kardjával ölje meg Ammont. Amikor ezt Lamóni nem volt hajlandó megtenni, a király kivonta a saját kardját, hogy engedetlensége miatt lesújtson a fiára, Ammon azonban közbelépett, hogy megmentse Lamóni életét. Ammon a király fölé kerekedett, és akár meg is ölhette volna.

    A király ekkor ezt mondta Ammonnak, látván, hogy élet-halál forog kockán: „Ha megkímélsz, akkor mindazt megadom neked, amit csak kívánsz, egészen a fele királyságig.”3

    Tehát a király akár fele királyságát isodaadta volna saját élete megkíméléséért. Bizonyára nagyon megdöbbent, amikor Ammon csupán fivére, Áron és társai kiszabadítását kérte, valamint azt, hogy a király fia, Lamóni megtarthassa a királyságát.

    Később, e találkozás eredményeképp Ammon fivérét, Áront, szabadon bocsátották Middóni börtönéből. Kiszabadulása után azt a sugalmazást kapta, hogy menjen el az ország felett uralkodó lámánita királyhoz. Áront bemutatták a királynak, és kiváltsága adódott megtanítani neki Jézus Krisztus evangéliumának tantételeit, beleértve a megváltás nagyszerű tervét is. Tanításai mély benyomást tettek a királyra.

    A király Áron tanításaira adott válaszát Alma 22. fejezetének 15. versében olvashatjuk: „És lőn, hogy miután Áron kifejtette neki ezeket a dolgokat, ezt kérdezte a király: Mit tegyek, hogy enyém lehessen ez az örök élet, amelyről beszéltél? Igen, mit tegyek, hogy születhessek Istentől, és gyökerestül kitépődjön mellkasomból ez a gonosz lélek, és elnyerjem az ő Lelkét, hogy öröm tölthessen el, hogy ne taszíttassam ki az utolsó napon? Íme, mondta, mindent feladok, ami a birtokomban van, igen, feladom a királyságomat is, hogy ezt a nagy örömet elnyerhessem.”

    Bámulatos! A lámánita király kész volt feladni fele királyságát, hogy megmentse az életét, most azonban a teljes királyságát is feladta volna, hogy elnyerhesse azt az örömet, mely Jézus Krisztus evangéliumának megértéséből, befogadásából és követéséből fakad.

    Feleségem, Nancy, szintén megtértként csatlakozott az egyházhoz. Az évek során számtalanszor mesélt nekem arról, milyen öröm töltötte el életét azóta, hogy megtalálta, elfogadta és követte Jézus Krisztus evangéliumát. A következőkben Maynes nőtestvér szavait idézem ezzel az élményével kapcsolatban:

    „Húszas éveim elején járó fiatal felnőttként eljutottam oda, hogy tudtam: valamit meg kell változtatnom az életemben ahhoz, hogy boldogabb legyek. Úgy éreztem, céltalanul ide-oda sodródom, és nem tudtam, hol találhatnék rá valódi célomra. Azt mindig is tudtam, hogy Mennyei Atyánk létezik. Alkalmanként imádkoztam is, és éreztem, hogy Ő meghallgat engem.

    Célom keresését azzal kezdtem, hogy többféle egyházat is meglátogattam, de idővel mindig erőt vettek rajtam ugyanazok a csüggesztő érzések. Nagyon áldottnak érzem magam, amiért a célért és iránymutatásért mondott imáim végül válaszra találtak, és életem részévé vált Jézus Krisztus evangéliumának teljessége. Életemben először éreztem, hogy van célom, a boldogság terve pedig valódi örömmel töltötte el az életemet.”

    Egy másik Mormon könyvebeli példa világosan szemlélteti, hogyan tölthet el minket nagy boldogsággal a Krisztus-központú élet még borzasztó nagy nehézségek közepette is.

    Miután Lehi próféta és családja Kr. e. 600-ban elhagyták Jeruzsálemet, körülbelül 8 éven át vándoroltak a vadonban, míg családjuk végül megérkezett egy tengerparti vidékre, melyet Bőség földjének neveztek el. Nefi e szavakkal írta le, milyen volt gyötrelemmel teli életük a vadonban: „…sok megpróbáltatást és sok nehézséget szenvedtünk vala el, igen, méghozzá olyan sokat, hogy mindet le sem tudjuk írni”.4

    Míg a Bőség földjén éltek, az Úr megbízta Nefit, hogy építse meg a hajót, amely majd átviszi őket a tengeren a megígért földre. A megígért földre való megérkezésük után folytatódott a viszálykodás azok között, akik életüket Krisztusra összpontosították, és a hitetlenek között, akik Lámán és Lemuel példáját követték. Végül aztán olyan valóssá vált a két csoport közötti összecsapás veszélye, hogy Nefi és mindazok, akik az Úr tanításait követték, elszakadtak tőlük és a vadonba menekültek. Ekkor, mintegy 30 évvel azután, hogy Lehi és családja maga mögött hagyta Jeruzsálemet, Nefi egy jól dokumentált kijelentést tett, mely némiképp meglepő is, különösen annak fényében, hogy addigra már oly sok, őket régóta sújtó megpróbáltatásról és gyötrelemről írt a szentírásokban. Ezek az ő szavai: „És lőn, hogy a boldogság módja szerint éltünk.”5 Nehézségeik ellenére képesek voltak a boldogság módja szerint élni, mert Krisztus és az Ő evangéliuma állt életük középpontjában.

    Fivérek és nőtestvérek! A fazekas korongján lévő agyaghoz hasonlóan Krisztusnak pontosan az életünk középpontjában kell állnia, ha szeretnénk igaz örömre és békességre találni ebben az életben. A lámánita király, a feleségem, Nancy és a nefiták példái mind ezt az igaz tantételt támasztják alá.

    Bizonyságomat teszem nektek ma arról, hogy mi is rátalálhatunk erre a békességre, erre a boldogságra, erre az igaz örömre, ha úgy döntünk, Krisztus-központú életet fogunk élni. Jézus Krisztus nevében, ámen.