Megpróbálva és megkísértve, de megsegítve
Hugo Montoya elder
a Hetvenektől
Mennyei Atyánk gyermekeiként segíthetünk egymásnak a megpróbáltatásainkban és kísértéseinkben.
Életünk folyamán próbára tétetünk és megkísértetünk. Lehetőségünk nyílik ugyanakkor önrendelkezésünk gyakorlására és egymás segítésére is. Ezen igazságok Mennyei Atyánk csodálatos és tökéletes tervének részét képezik.
John Taylor elnök azt tanította: „Hallottam, amikor Joseph próféta egy alkalommal a Tizenkettekhez beszélve ezt mondta: »Mindenféle megpróbáltatáson kell majd keresztülmennetek. És legalább olyan fontos számotokra, hogy próbára legyetek téve, mint amilyen az Ábrahámnak és Isten más férfiainak volt, és (mondta ő) Isten próbára fog tenni benneteket, és még szívetek húrjait is meg fogja rántani«”1.
Amint elérjük a felelősségre vonhatóság korát, a megpróbáltatások és a kísértések egyetemesek lesznek. Olykor nehéz terhekké tornyosulhatnak, egyúttal azonban erőt is adnak nekünk és növekedést, amint sikeresen legyőzzük őket.
Szerencsére ezeket a terheket nem kell egyedül viselnünk. Alma azt tanította: „Szeretnétek Isten nyájába jönni és az ő népének neveztetni, és hajlandóak vagytok egymás terheit viselni, hogy azok könnyűek lehessenek”2. Ezek a szavak azt jelzik, hogy felelősségünk segíteni egymásnak. E felelősség származhat egy egyházi elhívásból, egy megbízásból, vagy egy barátságból vagy a szülőként, házastársként, illetve családtagként ránk háruló isteni kötelességből – sőt akár egyszerűen abból is, hogy Isten családjának részei vagyunk.
Szeretném négy módon szemléltetni azt, hogy miként enyhülhetnek terheink, amikor segítünk egymásnak.
1. A Szabadító azt mondta: „És a ki téged egy mértföldútra kényszerít, menj el vele kettőre.”3 Arra kérnek például bennünket, hogy egyedi körülményeinktől függően rendszeresen látogassunk el a templomba. A templomlátogatás idő- és anyagi áldozattal jár, különösen azok számára, akiknek nagy távolságot kell megtenniük. Ennek ellenére ezen áldozatokat az első mérföld részének kell tekintenünk.
Akkor kezdjük meg a második mérföldet, amikor megértjük a „keress, vidd el és tanítsd”4 szavakat, amikor megkeressük és előkészítjük az őseink adatait a templomi szertartásokra, amikor segítünk az indexelésben, amikor templomszolgákként munkálkodunk, illetve amikor lehetőségeket keresünk arra, hogy segítsünk másoknak tartalmas templomi élményeket szerezni.
Amikor területi hetvenesként szolgáltam, az egyik cövek az egyeztető tanácsomban egy nagyszabású templomi úton vett részt. A templom, ahová mentek, kicsi volt, és sajnos számos egyháztag a 12 órás, hosszú út megtétele ellenére sem tudott belépni a templomba, mert az elérte napi befogadóképességét.
Néhány nappal az utazást követően meglátogattam a cöveket, és megkérdeztem a cövekelnöktől, hogy beszélhetnék-e néhány olyan egyháztaggal, akik azon a bizonyos napon nem tudtak belépni a templomba. Az egyik testvér, akivel beszéltem, azt mondta: „Ne aggódjon! Az Úr házánál voltam. Egy padon ültem a kertben, és az elmémben elgondolkodtam a szertartásokon. Aztán lehetőségem nyílt bemenni, de inkább egy másik testvérnek adtam át a helyemet, aki első alkalommal jött a templomba, hogy a feleségéhez pecsételjék. Nekik ezután lehetőségük volt két szertartáson is részt venni aznap. Az Úr ismer engem, és megáldott, és jól vagyunk.”
2. Mosolyogjatok! Ez az apró mozdulat segíthet azoknak, akik túlterheltek vagy akiket gondok sújtanak. Az idei áprilisi általános konferencián az öt újonnan elhívott általános felhatalmazottak egyikeként ültem az emelvényen. Azon a helyen ültünk, ahol most a segédszervezeti elnökségekben szolgáló nőtestvérek ülnek. Nagyon ideges és gondterhelt voltam az új elhívásom miatt.
Amikor a pihentető himnuszt énekeltük, erős érzésem támadt, hogy valaki engem néz. Azt gondoltam magamban: „Több, mint 20 000 ember van itt, az épületben, és a legtöbben erre néznek. Hát persze, hogy valaki épp engem néz.”
Miközben folytattam az éneklést, ismét az a határozott benyomásom volt, hogy valaki néz engem. Arra a sorra néztem, ahol a tizenkét apostol ült, és azt láttam, hogy Russell M. Nelson elnök teljesen hátrafordulva a székében egyenesen arra nézett, ahol mi ültünk. Elkaptam a tekintetét, mire hatalmas mosoly jelent meg az arcán. E mosoly békességet hozott gondterhelt szívembe.
Feltámadását követően a Szabadító meglátogatta más juhait is. Elhívott és elrendelt tizenkét tanítványt, akik ezzel a felhatalmazással szolgálták a népet. Az Úr Jézus Krisztus személyesen állt közöttük, majd azt kérte, térdeljenek le és imádkozzanak. Nem vagyok biztos abban, hogy az újonnan elhívott és elrendelt tizenkét tanítványt nyomasztotta-e az elhívásuk súlya, a szentírás azonban azt mondja: „És lőn, hogy Jézus megáldotta őket, míg ők hozzá imádkoztak; és rájuk mosolygott az arca, és rájuk ragyogott arcának fénye”5. Az elmúlt általános konferencián egy mosoly azonnali és rendkívüli módon könnyített a terheimen.
3. Fejezzük ki mások iránti könyörületünket! Ha papságviselők vagytok, kérlek, használjátok a hatalmatokat Isten gyermekeinek javára, áldást adva nekik. Nyújtsatok vigasztaló szavakat a szenvedőknek és a csapásoktól sújtottaknak.
4. Isten tervének szegletköve az Úr Jézus Krisztus engesztelése. Joseph F. Smith elnökhöz hasonlóan legalább hetente egyszer el kell gondolkoznunk „a nagyszerű és csodálatos szereteten, amelyet az Atya és a Fiú tanúsított azzal, hogy a Megváltó eljött a világba”6 Ha meghívunk másokat, hogy jöjjenek el az egyházba, és vegyenek érdemesen az úrvacsorából, azzal lehetővé tesszük, hogy Mennyei Atyánk több gyermeke gondolkodjon el az engesztelésen. Ha pedig nem vagyunk érdemesek, akkor bűnbánatot tarthatunk. Emlékezzetek, hogy a Magasságos Fia mindenek alá ereszkedett, és magára vette sérelmeinket, bűneinket, vétkeinket, betegségeinket, fájdalmainkat, csapásainkat és magányunkat. „Aki felemelkedett a magasságba, amint mindenek alá le is ereszkedett, amelynek folytán minden dolgot felfogott”7.
Nem számít, milyen természetűek személyes küzdelmeink – hogy ez betegség vagy hosszas magány vagy a gonosz kísértéseinek és próbáinak elszenvedése –, a Jó Pásztor ott van. Név szerint szólít bennünket, és azt mondja: „Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket”8.
Szeretném összegezni a négy pontot:
Először: Tegyétek meg a második mérföldet!
Másodszor: Kérlek, mosolyogjatok! A mosolyotok segíteni fog másoknak.
Harmadszor: Fejezzétek ki könyörületeteket!
Negyedszer: Hívjatok másokat is, hogy jöjjenek az egyházba!
Bizonyságomat teszem a Szabadítóról. Jézus a Krisztus, az élő Isten Fia, és Ő él. Tudom, hogy Ő megtartja az Atya tervét minden erejével és hatalmával. Tudom, hogy Thomas S. Monson elnök élő próféta, aki az összes kulcsot viseli, hogy sikeresen véghezvigye Isten művét itt a földön. Tudom, hogy Mennyei Atyánk gyermekeiként segíthetünk egymásnak a megpróbáltatásainkban és kísértéseinkben. Jézus Krisztus nevében, ámen.