12. Fejezet

A sabbat szent nap

Megparancsolták nekünk, hogy emlékezzünk meg a sabbatról, hogy megszenteljük azt.¹

John Taylor életéből

Ajiogy azt az előző fejezetben említettük, 1847 júniusában elder John Taylor és Parley P. Pratt elvezetett egy 1 500 szentből álló csoportot Winter Quartersből a Nagy-sóstó völgyébe. Elder B. H. Roberts az utazás kezdeteiről ezt írta:

„Már késő volt abban az évszakban elindulni egy ilyen expedícióra. Túl késő volt már ahhoz, hogy terményeket ültessenek abban az évadban, még akkor is, ha a Sziklás-hegység keleti lábától messze álltak volna meg. Alig volt másfél évre elegendő ellátmányuk, és ha az első terményeik tönkrementek volna, annak éhínség lett volna a következménye, mert 1 600-2 400 kilométerre voltak a legközelebbi helytől, ahol élelmet lehetett beszerezni. (…)

Mindenüket feláldozták, beleértve a feleségeiket és gyermekeiket is, akiknek osztozniuk kellett a nehézségeikben és a sorsukban. Nem ismerték a célállomásukat, mindenüket egyetlen kockára tettek fel, és esélyük sem volt a visszakozásra. Ha nem találtak volna megfelelő helyet, és ha nem tudtak volna az első évadban terményeket nevelni, nem lett volna mód ellátmányhoz juttatni őket, vagy nekik ellátmányhoz jutni. Vagy boldogulnak vagy pedig elpusztulnak a pusztaságban, ahova indultak.”

A kockázatos körülmények és annak ellenére, hogy még a tél beköszönte előtt meg kellett érkezniük a Sóstó-völgybe, az utazást minden vasárnap megállították a sabbat napjának betartása végett. Elder Roberts így folytatta: „A vasárnapot a nyugalom napjának tartották, istentiszteleteket tartottak minden táborban, és a hatalmas pusztaság csendjét a szentek Sionról szóló énekei törték meg.” 1847. október 5-én a Taylor- és Pratt-csöpörtök biztonságosan megérkeztek a Sóstó-völgybe, és megtették a szükséges előkészületeket a télre.²

John Taylor elnök számára a sabbat az imádat, a nyugalom és a gondolatokkal teli visszaemlékezés napja volt. A szenteket így buzdította: „szenteljétek meg a sabbat napját, különítsétek el a nyugalom napjaként, a közös találkozás napjaként, hogy bemutassátok az úrvacsorát és hallgassátok az élet igéjét, hogy ekképpen tartsátok be a parancsolatokat, és így mutassatok jó példát a gyermekeiteknek.”³

John Taylor tanításai

A sabbat az a nap, amikor Istent teljes szívünkből imádjuk

Közülünk a legjobbak sem túl jók; mi mindannyian lehetünk jobbak, és jobban cselekedhetünk, jobban élvezhetjük az életet azáltal, hogy az otthonaikban és a saját szívünkben még inkább jelen van Úr Szelleme, és többet teszünk mindazok jóléte elősegítéséért, akik a hatáskörünkbe kerülnek. Létünk egyik legnagyszerűbb célja az Úr szolgálata; és én óriási kiváltságnak tartom a lehetőséget, amiben részünk lehet, hogy Istent imádhatjuk a sabbat napján. Amikor összejövünk Istent imádni, szeretném azt látni, hogy teljes szívünkből imádjuk Őt. Szerintem ezeken az alkalmakon nincs helye annak, hogy az emberek világi dolgokról beszélgessenek; olyan alkalmak ezek, amelyek talán minden más felett állnak, és amikor az érzéseinkkel és szeretetünkkel Isten felé kell fordulnunk. Ha dicséreteket énekelünk Istennek, azt megfelelő szellemiséggel tegyük; ha imádkozunk, akkor minden lélek imádkozzon, és azt teljes szívükből tegyék, hogy az egységünk által a szellemünk is egybeolvadjon, hogy az imáink és az imádatunk elérhető legyen Isten számára, akinek a Szelleme mindenre kiterjed, és mindig jelen van a jó és hithű szentek gyűlésein.

Elmondom nektek, hogyan érzem magam egy sabbat reggelen. Tudatában vagyok annak, hogy ez a nap a Mindenható Isten imádatára van elkülönítve: ezen a napon Istent kell imádnom és utána kell néznem, hogy a családom is ugyanezt teszi-e vagy sem. Mivel azt parancsolták nekünk, hogy szenteljük meg a sabbat napját és pihenjünk meg minden munkánkból, ahogy Isten azt is tette, amikor a földünket teremtette, amelyen élünk. Hat napot adott nekünk, hogy ellássuk az élet különféle munkáit és kötelességeit, és ha mi megtartjuk a sabbatot, azt úgy tegyük, hogy elfogadható legyen Isten, a mi Atyánk számára azáltal, hogy legalább ezen a napon neki szenteljük magunkat és érzéseinket, szeretetünket pedig felé fordítjuk. És akkor Izráel elderei a földkerekségen mindenütt ezen a napon az üdvözülés tantételeinek tanításával foglalatoskodnak, és én úgy érzem, imádkozni kell értük, és a misszionáriusainkért, akik a szentek közé mennek ebbe az országba és minden más országba. Imádkoznunk kell továbbá azokért, akik beszélnek, és azokért, akik a szentek gyűléseit irányítják ebben az országban és minden más országban, hogy mivel ez a nap Isten imádatára lett elkülönítve, úgy egész Izráel mindenhol az élő Isten Szellemének hatása és vezérlése alatt legyen, és különösen azok, akik beszédet mondanak, legyenek a Szentlélek isteni hatása alatt, hogy megosszák az örökkévaló élet igéjét a különféle gyülekezetekkel.⁴

A sabbat a Szellem által történő tanítás és tanulás napja

A szentek szívesen összejönnek egymással beszélgetni, az élet igéjét hallgatni, Istennel, az O egyházával és királyságával fenntartott helyzetükre és kapcsolatukra gondolni, valamint megvizsgálni a saját érzéseiket és az Úr és az O Szent Szellemének vezetésével igyekeznek megtudni, hogy milyen kapcsolatban állnak Mennyei Atyjukkal, és hogy elvégzik-e a rájuk bízott különféle kötelességeket, valamint törekednek-e arra, hogy végrehajtsák Isten igéjét, akaratát és törvényét.⁵

Amikor mi … összegyűlünk, előre láthatólag vezetést és áldásokat kapunk Istentől, akitől, a szentírások szerint „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék” származik, és akinél, azt a tájékoztatást kaptuk, hogy „nincs változás, vagy változásnak árnyéka”. [Jakab 1:17] Azoknak, akik a gyűléseinken beszédet mondanak és azoknak, akik azt hallgatják, az Úr - aki Világosság Forrása - vezetése és irányítása alatt kell állniuk. A mennyek alatt élő összes ember közül mi, utolsó napi szentek folyamatosan ráébredünk az Istenre történő támaszkodás szükségességére; mert én azt tartom, hogy nem számít milyen értelmes dolgot közölnek, nem számít milyen ragyogó a beszéd és milyen tanulságosak a közölt gondolatok, nem válnak azok hasznára, akik hallgatják, hacsak Isten Szellemének vezetése és irányítása alatt nem állnak.⁶

Nincs olyan élő ember, és soha nem is élt olyan ember, aki képes lett volna Isten dolgait tanítani. Ezt csakis úgy tehette, ha előtte a Mindenhatótól származó kinyilatkoztatás szelleme tanította, képezte és irányította őt. És nincs olyan ember, aki alkalmas lenne igaz intelligenciát kapni és helyes ítéletet hozni az örökkévaló élet szent tantételeivel kapcsolatban, hacsaknem ugyanennek a szellemnek a hatása alatt áll, ennélfogva a szónokok és a hallgatók mind a Mindenható kezében vannak.⁷

Intelligens lényekként találkozunk, arra vágyakozva, hogy megértsünk valamit a közös eredetünkről, a jelenlegi létünkről és a jövőbeli sorsunkról. Azért gyűlünk össze, hogy megtudjunk valamit Mennyei Atyánkról, az emberiség családjával kapcsolatos isteni bánásmódjáról, ránk vonatkozó szabályairól és terveiről, és a teremtésünk céljáról; továbbá hogy megtudjunk valamit, ha lehetséges, arról a világról, amely e jelenlegi helyszín után jön. Többek között ezeket a dolgokat szeretnénk megtudni, megérteni és ha lehetséges, kideríteni.⁸

Nem ismerek más módot arra, ami által taníthatnak, oktathatnak és elérhetik, hogy megértsük valódi helyzetünket, csakis úgy, ha az élő Isten Szellemének hatása alatt vagyunk. Egy ember beszélhet Isten Szelleme által, de azoknak is szükségük van egy részre ebből a Szellemből, akik hallgatják azt, hogy képessé tegye őket arra, hogy helyesen megértsék azoknak a dolgoknak a fontosságát, amelyeket átadnak nekik, továbbá ebből származik az a nehézség, amivel az Úrnak és a szentjeinek mindig szembenéztek, hogy az emberekkel megértessék azokat a dolgokat, amelyek különösen az ő érdekeiket szolgálják. Mindannyian úgy gondoljuk, hogy nagyon jó lenne, ha Isten tanítana minket. Feltételezem, hogy a világ ezt általában óriási áldásnak vélné. Azután felmerül magukban a kérdés, hogy a tanítások, amiket kapnak, Istentől származnak-e vagy nem. Hogyan tudhatják meg ezt? Nem ismerek más módot, mint azt, amiről a szentírások beszélnek: „Pedig a lélek az az emberben és a Mindenható lehellése, a mi értelmet ad néki!” (Jób 32:8) És az Újszövetségben ismét azt mondták nekünk, hogy „azonképen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek lelke [által]”. [Lásd 1 Korinthusbeliek 2:11.] Ennélfogva minden bölcsesség, minden intelligencia, minden érvelés, minden filozófia és minden vita, amire az ember a figyelmét fordítja, hiábavaló lenne, kivéve ha az ember elméje felkészül a tanítások befogadására - az Úr Szelleme által készül fel, ugyanazon Szellem által, amely az intelligenciát közvetíti.⁹

Azért veszünk az úrvacsorából a sabbaton, hogy megemlékezzünk Jézus Krisztusról

Úgy látszik, hogy az Üdvözítő eljövetelének erre a világra, a szenvedésének, halálának, feltámadásának és felemelkedésének arra a helyre, amit Mennyei Atyja előtt elfoglal az örökkévaló világban, rengeteg köze van a mi érdekeinkhez és boldogságunkhoz; innen ered a folyamatos megemlékezés, amiből részesülünk minden sabbaton. Ez az úrvacsora Jézus Krisztus azon kérésének teljesítése, amit a tanítványihoz intézett. „Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, a míg eljövend.” (1 Korinthusbeliek 11:26) Ebbe a szertartásba vetett hit magától értetődően azt jelenti, hogy hiszünk Jézus Krisztusban, abban, hogy O az Atya Egyszülött Fia, hogy O eljött a mennyekből a földre, egy bizonyos cél megvalósítása érdekében, amit Isten tervezett el -, ami pedig az, hogy biztosítsa az emberiség családjának üdvözülését és felmagasztosulását. Ennek nagymértékben köze van a boldogságunkhoz itt, és az elkövetkező világban egyaránt. Jézus Krisztus halálának nem kellett volna bekövetkeznie, ha nem lett volna szükségszerű. Az, hogy ezt a szertartást be kellett vezetnie, hogy a népe emlékezzen az eseményre, jelzi, hogy milyen fontos az.¹⁰

Azért találkoztunk, hogy vegyünk az úrvacsorából, és igyekeznünk kell, hogy érzéseinket és érzelmeinket elvonjuk a halandó és érzéki dolgokról. Mert azzal, hogy veszünk az úrvacsorából, nemcsak az Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus halálára és szenvedésére emlékezünk, hanem arra az időre is gondolunk, amikor Ő újra eljön és amikor majd találkozunk és vele együtt eszünk kenyeret Isten királyságában [lásd Lukács 14:15; Máté 26:29]. Ezért, amikor összegyűlünk, számíthatunk rá, hogy útmutatást és áldásokat kapunk Istentől.¹¹

Isten ősi népe, akinek szívében fellobbant a sugalmazás lángja, várta azt az emlékezetes eseményt, amikor a Bárány, aki megöletett e világ alapítása óta, áldozatként felajánlja magát, miközben mi visszatekintünk ugyanerre az eseményre. Megtörjük és megesszük a kenyeret, és vizet iszunk egymás jelenlétében minden sabbat napon, és ezt az Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus megtört testének és kiontott vérének emlékezetére tesszük; és ezt egészen addig folytatjuk, amíg újra el nem jön. Amikor pedig eljön, az utolsó napi szentek arra számítanak, hogy azon kiváltságos csoporthoz fognak tartozni, akik az Atyánk királyságában vele együtt esznek és isznak az Ő saját asztalánál. Annyira számítok erre, mint arra, hogy ma este elfogyasztom a vacsorámat.¹²

Óvatosnak kell lennünk, hogy ne vegyünk ezekből a jelképekből [úrvacsora] a saját kárhozatunkra. Veszekedtek-e a testvéreitekkel, vagy cselekedtek-e úgy, hogy az sértődéshez vezet, vagy beszéltek-e kemény szavakkal egymásról, vagy cselekedtek-e bármilyen rosszat, és aztán találkoztok-e Isten előtt ünnepélyes tettetésen, és esztek-e kárhozatot a saját telketeknek? Elővigyázatosak akarunk lenni ezekben a dolgokban; és ezért meg kell értenünk, hogy amikor ajándékainkat az oltárhoz visszük és ott eszünkbe jut, hogy vétettünk a testvérünk ellen, akkor először menjünk és békiiljünk ki vele, és azután jöjjünk vissza és akkor ajánljuk fel az ajándékunk [Máté 5:23-24]. Ne jöjjünk bármiféle képmutatással, hanem ártatlan kézzel és tiszta szívvel, azt mondván: „Ó, Istenem, vizsgálj meg, tégy próbára és igazolj engem, és ha van bennem gonoszság, távozzon el tőlem, hadd legyek igaz képviselőd a földön, hadd részesüljek abból a szellemből, amely Krisztusban lakik, és hadd élvezzem azt itt a földön; hogy amikor újra eljön, én a testvéremmel együtt, ártatlan kézzel és tiszta szívvel találkozhassak vele!”¹³

Isten áldásainak elnyeréséhez többet kell tennünk, mint egyszerűen látogatni a gyűléseinket és venni az úrvacsorából

Közülünk túl sokan vágyakoznak a világ után. Képes-e a világ megadni nektek a világosságot, amit megkaptatok, és a menny evangéliumát és reményét, amit megkaptatok, és a papságot, amit megkaptatok? Elcserélnétek-e ezeket a dolgokat egy tál lencséért, átadnátok-e magatokat a szennynek, a romlottságnak, a bűnöknek és a gonosznak, amely bőségesen terem a világban? Mi célból jöttünk mi ide? Hogy imádjuk Istent és tartsuk be a parancsolatait. Hogy van ez sokunkkal? Sok esetben megfeledkezünk az emelkedett elhívásunk dicsőséges reményéről, és engedünk az ostobaságoknak, a gyarlóságoknak, a gyengeségeknek, a bűnöknek, és többé-kevésbé a kapzsiság, a részegség, a sabbat megszegése és a különféle gonoszságok irányítanak minket. Néha azt látom, hogy Izráel elderei fát és szénát rakodnak a sabbat napján. De hiszen ez égető szégyen Isten, a szent angyalok és minden más intelligens lény szemében! (…) Mi a véleményetek egy hazug elderről, egy káromkodó főpapról, egy hetvenesről, aki megszegi a sabbat napját, és egy kapzsi szentről? Az ilyen emberek lelkét a kinyilatkoztatás világosságának kellene megihletni, élő tanúkként kellene állniuk, és példát kellene mutatniuk minden ember számára; legyen életük nyitott könyv! Szerintetek képesek vagytok a vallásotok szerint élni, Isten Szellemével rendelkezni és elnyerni az örökkévaló életet, miközben ezeket a dolgokat követitek? Azt mondom nektek, hogy nem.¹⁴

A világban, amelyből kiválasztottak minket, az a szokás, hogy vasárnap az emberek lelki dolgokról beszélnek, felöltöznek a vasárnapi ruhájukba és gyűlésekre járnak, azután hétfőn a vasárnapi ruhájukkal együtt elcsomagolják a vallásukat is, hogy ne kelljen semmit se csinálni vele egészen a következő vasárnapig. (…) Ó, milyen ostoba is az ember, ha nem ismeri el Istent minden dologban, hanem félreteszi Istent és az Ő vallását, és a saját ítéletében és intelligenciájában hisz.¹⁵

Van valami, ami egy kicsit messzebbre terjed, mint mi néha gondolnánk; mégpedig miközben mi azt állítjuk, hogy az Úr követői vagyunk, miközben azt állítjuk, hogy megkaptuk az evangéliumot és az vezet minket, az ilyen állítások semmit sem érnek, kivéve hogyha kimossuk a köntösünket és kifehérítjük a Bárány vérében. Nem elég ha kapcsolatban állunk Isten Sionjával, mert Isten Sionjának olyan emberekből kell állnia, akiknek tiszta a szívük, továbbá tiszta és makulátlan az életük Isten előtt - legalább is ez a végcélunk. Még nem vagyunk ott, de még azelőtt oda kell jutnunk, mielőtt felkészülünk a dicsőség és a felmagasztosulás megöröklésére; ezért a vallásosság formalitása nem sokat fog számítani bármelyikünknek, mert aki ismeri a mester akaratát és nem teszi meg azt, az sokkal büntetik meg [lásd Lukács 12:47]. „Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” [Máté 7:21] Tudomásom szerint ezek az evangélium tanai. De nem elegendő csak az evangélium szerint élnünk és összegyűlnünk itt, Sión földjén, és kapcsolatban állni Isten népével, nem elég csupán látogatni a gyűléseinket és venni az úrvacsorából, és arra törekedni, hogy ne keveredjünk nagy bajba; mert mindezek ellenére, ha a szívünk nem igaz, ha nem vagyunk tisztaszívűek Isten előtt, ha nem tiszta a szívünk és a lelki ismeretünk, ha nem féljük Istent és nem tartjuk be a parancsolatait, nem részesülhetünk azokban az áldásokban, amikről beszéltem és amelyekről a próféták tanúságukat tették, kivéve ha megbánjuk bűneinket.¹⁶

A mi dolgunk, hogy szentek legyünk. És annak érdekében, hogy méltóak legyünk erre a jellemvonásra, az a kötelességünk, hogy az erény, az igazság, a feddhetetlenség, a szentség, a tisztaság és a tisztelet alapelvei szerint éljünk, hogy minden időben elnyerjük a Mindenható Isten oltalmát; hogy az Ő áldásai lehessenek velünk és lakjanak a keblünkben; és hogy Isten békessége lehessen házainkon; … és mi, egy népként, isteni védelem alatt álljunk.¹⁷

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a beszélgetéshez

Melyek azok az áldások, amiket a sabbat hithű megtartása révén tapasztalhatunk meg? (Lásd még T&Sz 59:9-13.) Milyen áldásokat kaptál személyesen azáltal, hogy megszentelted a sabbat napját?
Mit tehetsz azért, hogy tejesebben imádd Istent a sabbaton? Hogyan készülhetsz fel arra, hogy jobban összhangban legyél a Szent Szellemmel az egyházi gyűlések kezdete előtt?
Mik bírhatják rá a szülőket és a nagyszülőket, a gyermekeiket és az unokáikat arra, hogy megszenteljék a sabbatot? Hogyan tehetjük mássá a sabbat napját mint a többi nap a családunkban? Hogyan erősítheti meg a családunkat és óvhat meg minket a világtól a sabbat betartása?
Miért fontos, hogy a Szellem által tanuljunk a sabbat napi imádatunkon? Mit tehetsz tanárként vagy tanulóként annak érdekében, hogy meghívd a Szent Szellem hatását a sabbaton?
Milyen szövetségeket kötünk, amikor veszünk az úrvacsorából? (Lásd még Moróni 4-5 vagy T&Sz 20:76-79.) Hogyan kapcsolódnak ezek a szövetségek a keresztelési szövetségeinkhez? (Lásd még Móziás 18:7-10.)
Miért fontos, hogy rendszeresen vegyünk az úrvacsorából? Mit tehetsz azért, hogy közelebb érezd magad az Úrhoz, amikor veszel az úrvacsorából?
Mi a különbség a gyűlések puszta látogatása és a sabbat tényleges megszentelése között? Hogyan tarthatod meg a sabbat szellemét a hét folyamán?

Kapcsolódó szentírások: 2 Mózes 20:8-11; Ésaiás 58:13-14; Máté 12:10-13; 3 Nefi 18:1-12; T&Sz 27:1-14; 59:9-20.