5 . Fejezet

Jézus Krisztus végtelen kiengesztelése

Az ember, bármely dolog által, amit végezni vagy teljesíteni tud, magát csak emberi rangra és lehetőségre tudja felemelni, ezért egy Isten kiengesztelésére volt szükség, hogy az ember… felmagasztosulhasson.¹

John Taylor életéből

Egy, az egyház tagjaival tartott vasárnapi gyűlésen elder John Taylor arról az örömről beszélt, amit akkor érzett, amikor Jézus Krisztus kiengesztelésén gondolkodott: „Örömmel találkozom a szentekkel. Szeretem megtörni a kenyeret velük Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus megtört testének emlékezetére, és venni a poharat a kiontott vérének emlékezetére. És azután elmélkedni a vele kapcsolatos gondolatokon. Istennel való kapcsolatunkról Jézus Krisztuson keresztül; egymással fennálló kapcsolatunkról Krisztus testének tagjaiként, és a jövőbe vetett reményünkről; Jézus Krisztus Urunk második megjelenéséről, amikor, tudomásunk szerint, felövezi magát és ránk vár, és mi kenyeret eszünk és bort iszunk vele Atyja királyságában. Szeretek ezeken a dolgokon elmélkedni, és ezer más dolgon, ami Isten szentjeinek üdvözülésével, boldogságával és a felmagasztosulásával kapcsolatos ezen a világon, és az eljövendő világban.”²

John Taylor tanításai

Jézus szövetséget kötött, hogy teljesíti az Atya tervét a világ bűneinek kiengesztelése által

A mennyei tanácsban kellően megfontolták a tervet, ami Isten fiaira vonatkozott, akik akkor még szellemek voltak, és még nem nyerték el testüket. Mert a világ teremtését és az ember azon történő elhelyezését tekintve, ahol lehetőségük nyílik, hogy testet kapjanak, és azokban a testekben engedelmeskedjenek az élet törvényeinek, és azokkal ismét felmagasztosuljanak az Istenek között, azt mondták nekünk, hogy akkor majd „együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának” [Jób 38:7.]. Akkor felmerül a kérdés, hogy hogyan és milyen alapelv alapján válik valóra Isten fiainak üdvözülése, felmagasztosulása és örökkévaló dicsősége.

Nyilvánvaló, hogy abban a tanácsban javasoltak és megbeszéltek bizonyos terveket, és hogy az alapelvek teljes megbeszélése, és az Atya a tervére vonatkozó akaratának kihirdetése után Lucifer az Atyához jött a saját tervével, és azt mondta: „íme, itt vagyok én, küldj engem, én akarok a fiad lenni, és az egész emberiséget megváltani, hogy egy lélek se menjen veszendőbe, és én ezt minden bizonnyal megteszem; add hát nekem ezt a kitüntetést.” [Mózes 4:1] De Jézus, amikor meghallotta Lucifer eme kijelentését, azt mondta: „Atyám, a te akaratod történjék, és tied legyen a dicsőség mindörökké.” [Mózes 4:2]

Ezekből a megjegyzésekből, amiket a szeretett Fia tett, értelemszerűen arra következtethetünk, hogy a témával kapcsolatos beszélgetés során az Atya tudatta az akaratát, és kifejtette az ezekre a dolgokra vonatkozó tervét, és szeretett Fia csak az Atyja akaratát akarta teljesíteni, amit - úgy tűnik - már korábban kinyilvánítottak. Azt is óhajtotta, hogy a dicsőség legyen az Atyjáé, akinek Atyaistenként, és a terv létrehozójaként és alkotójaként joga volt minden tiszteletre és dicsőségre.

De Lucifer … szembe akart szállni Atyja akaratával, és öntelten arra törekedett, hogy megfossza az embert a szabad akaratától, ezzel rabszolgává téve, és olyan helyzetbe hozva, amelyben nem lett volna képes elnyerni azt a felmagasztosulást, amit Isten tervezett az ember számára az általa javasolt törvény iránti engedelmesség által. (…) Ha az embernek nem lett volna szabad akarata, vagy ha megfosztották volna a szabad akaratától, akkor az ördög, vagy bármely más hatalom, nem kísérthette volna meg; mert ha Isten akarata megmaradt volna és az ember cselekedete vagy szabad akarata nélkül teljesült volna, akkor [az ember] képtelen lett volna rosszat tenni, mert megfosztották volna attól az erőtől, ami által a rosszat megtehette volna. Sátán ebbe a helyzetbe akarta hozni nemcsak a szellemeket a mennyben, hanem az emberiséget is a földön. És Sátán azt mondta: „Minden bizonnyal megteszem; add hát nekem ezt a kitüntetést.”³

[Sátán] tervét… elvetették, mivel ellenkezett Istennek, az ő Atyjának tervével. Akkor a szeretett Fiú megszólította az Atyát, és ahelyett, hogy előállt volna egy saját tervvel, ismerve az Atyja akaratát, azt mondta: legyen meg a te akaratod; véghezviszem a terveidet és alkotásaidat, és ahogy az ember elbukik, akaratod szerint kiengesztelésül felajánlom magam, ó Istenem. Nem óhajtom a tiszteletet, hanem legyen tiéd a dicsőség [lásd Mózes 4:2]; és létrejött a szövetség közte és Atyja között, miszerint elfogadta, hogy a világ bűneiért feláldozza magát, és így a világ kezdete óta Ő a Bárány, akit megöltek [lásd Mózes 7:47]⁴

Szükségünk van a kiengesztelésre, hogy le tudjuk győzni a bukás következményeit

Az ember esetében, aki szabad akarattal rendelkezik, és ki van téve a kísértések erejének, a test gyengeségeinek, a világ vonzásának, a sötétség hatalmának, ismert volt, hogy szükségszerűen el kellett buknia, bukott állapotában viszont képtelen lett volna megváltani magát, mert az igazságosság örökkévaló törvénye értelmében egy végtelen és engesztelő áldozatot igényelt az ember megváltása, hogy megmentse a bukás következményeitől és romjaitól, és olyan helyzetbe hozza, amiben visszakerülhet Isten pártfogásába az igazságosság és a kegyelem örökkévaló törvényei szerint; hogy rátaláljon azt útjára, ami visszavezeti őt az Atya jelenlétébe. (…)

Ennélfogva, ahogy maga Jézus is mondta: „így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból harmadnapon: És prédikáltatni az ő nevében a megtérésnek és a bűnök bocsánatának minden pogányok között, Jeruzsálemtől elkezdve.” [Lukács 24:46-47]⁵

Isten rendjében és a Mindenható által benyújtott tervben gondoskodtak arról, hogy az embernek olyan törvényt adjanak, amely önmagában egyszerűnek látszott, mégis ennek a törvénynek a próbája komoly következményekkel járt. Ennek a törvénynek a betartása biztosítja az örökkévaló életet, és a törvény megszegésével járó büntetés pedig a halál. (…) Ha a törvényt nem szegték volna meg [a bukás során], akkor az ember élhetett volna; de képes lett volna-e az ember ezzel az élettel az emberi fajt fenntartani, és ezzel eleget tenni Isten terveinek, hogy testet készítsen azoknak a szellemeknek, akiket a szellemvilágban teremtettek? Továbbá, szükség lett volna-e egy közbenjáróra, aki kiengesztelőként [vagyis engesztelő áldozatként] szerepelt volna ennek a törvénynek a megszegése miatt, ami a körülményekből úgy tűnik arra volt rendelve, hogy megszegjék? Folytatódhatott volna- e az ember örökkévaló fejlődése és örökkévalósága? Lehetett volna-e teljesíteni [az ember] felmagasztosulását az Istenségig Isten Fiának kiengesztelő áldozata nélkül?⁶

Ha nem lett volna Jézus Krisztus kiengesztelése, és ha nem áldozta volna fel magát, az emberiség családjának ott kellene feküdnie a sírban az örökkévalóságon keresztül teljes reménytelenségben. De Isten az Ur Jézus Krisztus kiengesztelésén keresztül gondoskodott arról, hogy visszakerülhessünk Atyánk keblére és jelenlétébe, hogy vele együtt lehessünk az Istenek között az örökkévaló világokban - erről gondoskodva, Ő a feltámadásról is gondoskodott. Kijelentette magáról, hogy Ő a feltámadás és az élet. Azt mondta: „Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él.” (János 11:25) A sírok megnyílnak majd, és a halottak meghallják Isten Fiának hangját, és előjönnek; azok, akik jól cselekedtek, az igazak feltámadására, akik pedig gonoszul cselekedtek, az igaztalanok feltámadására.⁷

Jézus Krisztus magára vette a bűneinket és elszenvedte a testi halált, hogy a kiengesztelést véghez vigye

Megmondták nekünk, hogy „vérontás nélkül nincs bünbocsánat” [Zsidók 9:22]. Ez meghaladja a felfogóképességünket. Jézusnak úgy kellett elvennie a világ bűneit, hogy önmagát feláldozta, az igazságost az igaztalanért. (…) Ahogy saját személyében viselte minden ember bűnét, és önmaga feláldozásával elvégezte a kiengesztelést értük, úgy szakadt rá a korok és a nemzedékek súlya és gyötrelme, eme hatalmas áldozati kiengesztelés következményeivel járó leírhatatlan szenvedés, amiben viselte a világ bűneit, és saját személyében elszenvedte az Isten ember által megszegett örökkévaló törvényének következményeit. Innen ered a mélységes fájdalma, leírhatatlan kínszenvedése, hatalmas gyötrelme, amiket mind akkor szenvedett el, amikor alávetette magát … a kérlelhetetlen törvény követelményeinek.

Isten Fiának a szenvedése nem egyszerűen személyes halál elszenvedése volt; mert feltételezés szerint abban az állapotban, amikor a világ bűneiért végezte a kiengesztelést, Ő hordozta az összes ember bűnének súlyát, felelősségét és terhét, amely számunkra felfoghatatlan. Az írás szerint, „az Úr, a ti Megváltótok elszenvedte a testi halált, azért szenvedte el minden ember fájdalmát” [lásd T&Sz 18:11]; Ésaiás így szól: „Pedig betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá”, továbbá „az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté”, majd így folytatja, „életét halálra adta, és a bűnösök közé számláltatott; pedig ő sokak bűnét hordozá” [Ésaiás 53:4, 6, 12] vagy, ahogy az Nefi második könyvében meg van írva: „Mert magára veszi minden ember szenvedését, minden élő lényét, a férfiakét, a nőkét és a gyermekekét; mindazokét, akik Ádám családjához tartoznak” [2 Nefi 9:21], míg Móziásban kijelentetett: „De kísértéseknek lesz kitéve, és olyan nagy testi fájdalmat, éhséget, szomjúságot és fáradságot kell majd elszenvednie, hogy ember azt, anélkül hogy belehalna, nem tudná elviselni; mert népe gonoszsága és gyalázatossága miatt oly nagy lesz gyötrelme, hogy bőrének minden pórusából vér fog fakadni” [Móziás 3:7] (…)

Istenként leereszkedett a mélységbe, és alárendelte magát az embernek, az ember bukott állapotában; a világban emberként megküzdött a szenvedéseivel járó minden körülménnyel. Az örömnek olajával felkenve a társai felett küzdött, és legyőzte az emberek és az ördögök, a föld és a pokol együttes erejét; az Istenség felsőbbrendű erejének segítségével legyőzte a halált, a poklot és a sírt, és diadalmasan felemelkedett Isten, az örökkévaló Atya Fiaként, Messiásként, a Béke Hercegeként, Megváltóként, a világ Üdvözítőjeként. Elvégezte és befejezte a kiengeszteléssel járó munkát, amit az Atyja adott neki, hogy azt Isten Fiaként és az ember Fiaként végezze el. Az ember Fiaként mindent lehetséges dolgot elviselt, amit a hús és a vér elviselhet; Isten Fiaként legyőzött mindent, és mindörökre felemelkedett Isten jobbjához.⁸

Az Üdvözítő így a helyzet urává válik - az adósság ki lett fizetve, a megváltás elvégeztetett, a szövetség betöltetett, az igazság kielégíttetett, Isten akarata teljesült, és most minden hatalom Isten Fia kezébe került - a feltámadás hatalma, a megváltás hatalma, az üdvözítés hatalma, és az arra való hatalom érdekében, hogy törvényeket rendeljen el eme terv végrehajtására és teljesítésére. Ezáltal az élet és a halhatatlanság napvilágra került, az evangélium bemutattatott, és ezáltal válik Ő az örökkévaló élet és a felmagasztosulás alkotójává. Ő a Megváltó, a Feltámasztó, az ember és a világ Üdvözítője. (…)

A tervet, a megegyezést, a szerződést és a szövetséget még a világ alapjainak lerakása előtt készítették, fogadták el és kezdték el; melyet áldozatok vetített előre, majd végrehajtatott és kiteljesedett a kereszten.

Mivel Isten és ember között Ő a közbenjáró, ezért a földön és a mennyben jogosan válik egyeduralkodóvá és irányítóvá az élők és a holtak számára a múltban, a jelenben és a jövőben, azon emberek számára, akik ezen a földön vagy a mennyben, az időben vagy az örökkévalóságban élnek, jogosan válik üdvösségünk fejedelmévé, vallásunk apostolává és főpapjává, az élet Urává és Adományozójává.

Meggyaláztatott az igazság? Nem; kielégíttetett, az adósság ki lett fizetve. Eltértünk az igazságosságtól? Nem; ez igazságos cselekedet volt. Minden követelmény teljesült. Meg lett szegve az ítéletet? Nem; a követelményei teljesültek. Győzött a kegyelem? Nem; egyszerűen megköveteli az őt megilletőt. Igazságosság, ítélet, kegyelem és igazság harmóniában vannak az Istenség jellemzőjeként. „Irgalmasság és hűség összetalálkoznak, igazság és békesség csókolgatják egymást.” [Zsoltárok 85:10] Az igazságosság és ítélet egyaránt győzedelmeskedett az irgalomhoz és a békéhez hasonlóan; az Istenség minden jellemvonása harmóniában áll ezzel a nagyszerű, hatalmas, fontos, igazságosjogos, kegyelmes és méltóságteljes cselekedettel.⁹

Jézus Krisztus volt az egyedüli, aki el tudta végezni a kiengesztelést

Itt megkérdezhetjük, hogy mi a különbség Isten Fia mint Isten Fia a Megváltó, és azok között, akik hisznek benne és részesülnek az evangélium áldásaiban.

Az egyik különbség az, hogy olvasmányaink szerint az Atya hatalmat adott neki, hogy élete legyen önmagában: „Mert a minként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában” [János 5:26]; továbbá hatalmában állt azután, hogy amikor az egész emberiség elveszti életét, újra visszaállítsa azt; ennélfogva Ő a Feltámadás és az Élet, amely hatalommal más ember nem rendelkezik.

Egy másik különbség az, hogy mivel önmagában is van élete, hatalmában állt - amint megmondta -, hogy letegye életét és azt újra felvegye, amely hatalmat szintén az Atyától kapott. Ez is egy olyan hatalom, amivel más lény, aki ezen a földön él, nem rendelkezik.

Ismételten, Ő az Atya dicsőségének világossága és személyének hü képmása. Továbbá Ő azt teszi, amit az Atyától lát cselekedni, amíg mi csak azt tesszük, amit megengedett nekünk, és amire feljogosított minket.

Ő a Kijelölt, a Kiválasztott, az egyik elnök a mennyekben, és testben Őbenne lakik az Istenség teljessége, amit magunkról nem mondhatunk el ezen dolgok egyikéről sem.

Egy másik dolog, hogy neki adatott minden hatalom mennyben és földön, amit egyetlen földi lény sem mondhat el magáról.

Az is ki lett nyilvánítva, hogy Lucifer már Ádám előtt is létezett, ahogy Jézus is. Ádámnak, minden hívővel együtt, megparancsolták, hogy bármit tesz, azt a Fiú nevében tegye, és Istenhez is mindig az Ő nevében forduljon; amely kitüntetés egyetlen földi lényre sem vonatkozott.

Ő azzal, hogy közeli kapcsolatban áll az Atyával, úgy tűnik, hogy olyan hivatalt tölt be, amit senki más nem tölt be. Őt Szeretett Fiúként, az Atya Egyszülött Fiaként említik - ez nem azt jelenti-e, hogy egyszülött a test szerint? Ha Ő volt az elsőszülött és engedelmeskedett Atyja törvényeinek, akkor nem jogosan örökölte-e meg a hivatalt, hogy Ő legyen Isten képviselője, a világ Üdvözítője és Megváltója? És elsőszülöttként nem neki volt-e meg a különleges joga és kiváltsága Isten, az Örökkévaló Atya törvényes örökösének lenni, hogy előlépjen, véghezvigye és elvégezze az Ő Mennyei Atyjának terveit, amik az ember megváltásával, üdvözítésével és felmagasztosulásával kapcsolatosak? És mivel ő maga bűntelen volt (a többi halandótól eltérően) Ő lett az Üdvözítő és Megváltó, az elsőszülötteknek járó előjoga miatt. Nem úgy tűnik-e, hogy egy különlegesen felkészített testtel rendelkezve, Isten utódaként, testben és szellemben, mindenek felett Isten Fiaként vagy Istenként szerepelt, mert Isten volt, és így az egyetlen személy, aki alkalmas és képes a végtelen kiengesztelésre? (…)

Jóllehet rajta keresztül mások is lehetnek Isten fiai, mégis szükség volt a testére, arra, hogy betöltse a törvényt, hogy a kiengesztelés során áldozza fel vagy ajánlja fel ezt a testet, mielőtt bárki más, aki szintén Isten fia volt a szellemvilágban történt születése által, elnyerhette volna azt az állapotot Isten fiaként, amit Ő; és az csakis az Ő közbenjárása és kiengesztelése által valósulhatott meg. Ezért egyedül benne, tőle és általa, az örökbefogadás alapelvein keresztül nyerhetjük el azt az állapotot, amiről János azt mondta: „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá, mert meg fogjuk őt látni, a mint van.” így a kiengesztelése lehetővé tette a számunkra, hogy elnyerjük a felmagasztosulást, ami e nélkül nem lehetne a miénk.¹⁰

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a beszélgetéshez

Amikor megismertük Mennyei Atyánk tervét - melyben Jézus az Üdvözítőnk -, „együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának” (Jób 38:7). Szerinted miért örvendeztünk?
Sátán azt javasolta, hogy vegyék el az emberiség szabad akaratát, de Mennyei Atyánk elvetette a javaslatát. Miért kell szabad akarattal rendelkeznünk a felmagasztosulás elnyerése érdekében? (Lásd még T&Sz 29:39-44.)
Mit tanulhatunk az Üdvözítő válaszából, amit Mennyei Atyánk akaratára adott a nagy tanácsban a mennyben?
Ádám és Éva bukása miatt minden ember alá van rendelve a testi és a szellemi halálnak, vagyis az Istentől való elválasztásnak. Mit tett az Üdvözítő annak érdekében, hogy legyőzze a bukás következményeit?
Mi lett volna az emberiség sorsa a kiengesztelés nélkül? (Lásd 2 Nefi 9:6-10.)
Miért Jézus Krisztus volt az egyedüli, aki véghez tudta vinni a kiengesztelést?
Milyen érzéseid vannak, amikor az Üdvözítő engesztelő áldozatára gondolsz? A kiengesztelés ismerete hogyan ad reményt és megnyugvást a mindennapi életünkben?

Kapcsolódó szentírások: János 5:26; Zsidók 1:1-3; 2 Nefi 2:6-8; 25-29; 3 Nefi 11:10-11; T&Sz 19:15-19; Ábrahám 3:24-28.