Miképpen Krisztus megbocsát néktek, akképpen ti is
    Footnotes

    Miképpen Krisztus megbocsát néktek, akképpen ti is

    Ha megtanulunk szabadon megbocsátani azoknak, akik vétkeznek ellenünk, akkor kimondhatatlan békességre és a Szabadítónkkal való társulásra tehetünk szert.

    „A hétnek első napján pedig kora reggel a sírhoz menének, vivén az elkészített fűszerszámokat, és némely más asszonyok is velök.

    És a követ a sírról elhengerítve találák.

    És mikor bementek, nem találák az Úr Jézus testét.

    És lőn, hogy mikor ők e felett megdöbbenének, ímé két férfiú álla melléjök fényes öltözetben:

    És mikor ők megrémülvén a földre hajták orczájokat, azok mondának nékik: Mit keresitek a holtak között az élőt?

    Nincs itt, hanem feltámadott”1.

    Holnap, a húsvéti sabbat alkalmával különleges módon fogunk megemlékezni arról, mit tett értünk Jézus Krisztus: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”2 Végül majd mi is feltámadunk, mint Ő, hogy örökké éljünk.

    Jézus Krisztus szent engesztelésének csodája folytán mi is elnyerhetjük a bűneink és helytelen cselekedeteink megbocsátásának ajándékát, ha elfogadjuk a bűnbánat lehetőségét és felelősségét. A szükséges szertartások elnyerése, a szövetségek megtartása és a parancsolatoknak való engedelmesség által pedig örök életet és felmagasztosulást nyerhetünk.

    Ma a megbocsátásra – a Szabadítónk és Megváltónk, Jézus Krisztus által felkínált nélkülözhetetlen és becses ajándékra – szeretnék összpontosítani.

    1982 decemberének egyik éjszakáján feleségemmel, Terryvel, egy telefonhívásra riadtunk fel az idahói Pocatellóban lévő otthonunkban. Amikor felvettem a telefont, csupán zokogást hallottam. Végül elcsukló hangon megszólalt a nővérem: „Tommy meghalt.”

    Egy 20 éves ittas sofőr több mint 135 km/h sebességgel gondatlanul átszáguldott egy piros lámpán a coloradói Denver belvárosában. Teljes sebességgel belerohant abba az autóba, melyet a legkisebb öcsém, Tommy vezetett, aki feleségével, Joannal együtt azonnal szörnyethalt. Épp egy karácsonyi összejövetelről tartottak hazafelé, otthon lévő kislányukhoz.

    Feleségemmel azonnal Denverbe repültünk, és a ravatalozóba siettünk. Szüleimmel és testvéreimmel közösen gyászoltuk a szeretett Tommy és Joan elvesztését. Egy értelmetlen bűntény áldozatai lettek. Szívünk összetört, bennem pedig elkezdett dolgozni a fiatal tettes iránti harag.

    Tommy ügyvédként dolgozott az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumában, és jó úton haladt afelé, hogy az elkövetkező években az amerikai őslakosokhoz tartozó területek és természeti források védelmének egyik jelentős szószólójává váljon.

    Kis idő múltán sor került a bírósági meghallgatásra a gondatlanságból elkövetett, halált okozó közúti balesetért felelős fiatalember ügyében. A szüleim és legidősebb nővérem, Katy – még mindig bánattól és fájdalomtól sújtva – elmentek a meghallgatásra. Az ifjú sofőr szülei is jelen voltak, a meghallgatás végeztével pedig zokogva ültek tovább a padon. A szüleim és a nővérem a közelükben ültek, és ők is küszködtek az érzelmeikkel. Néhány pillanattal később a szüleim és a nővérem felálltak, odamentek a sofőr szüleihez, és elhangzottak a vigasztalás és megbocsátás szavai. A férfiak kezet ráztak; a nők megfogták egymás kezét; mindenki mély fájdalommal és könnyekkel küszködött, miközben felismerték, hogy mindkét család kimondhatatlanul szenved. Anya, Apa és Katy elöl jártak csendes erejükkel és bátorságukkal, és megmutatták a családunknak, mi is a megbocsátás.

    A megbocsátás ilyen módon való kifejezése, ott és akkor, a saját szívemet is meglágyította, és megnyitotta a gyógyulás felé vezető utat. Idővel megtanultam, hogyan lehet megbocsátó a szívem. Csakis a Békesség Hercegének segítsége tudta lehetővé tenni, hogy fájdalmas terhem leemeltessen. A szívemnek mindig is hiányozni fog Tommy és Joan, a megbocsátás azonban lehetővé tette számomra, hogy most már korlátlan örömmel gondoljak rájuk. Azt is tudom, hogy családként újra együtt leszünk.

    Nem azt akarom sugallni, hogy nézzük el a törvénytelen viselkedést. Tökéletesen tisztában vagyunk vele, hogy mindenkit felelősségre kell vonni az általa elkövetett bűntettekért és polgári törvénysértésekért. Azonban azt is tudjuk, hogy Isten fiaiként és leányaiként Jézus Krisztus tanításait követjük. Akkor is tudnunk kell megbocsátani, amikor úgy tűnik, a másik fél nem érdemli meg azt.

    A Szabadító ezt tanította:

    „Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok.

    Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.”3

    Ha megtanulunk szabadon megbocsátani azoknak, akik vétkeznek ellenünk, akkor kimondhatatlan békességre és a Szabadítónkkal való társulásra tehetünk szert. Ez a társulás pedig félreérthetetlen és felejthetetlen módon hozza el az életünkbe a Szabadító hatalmát.

    Pál apostol ezt tanácsolta:

    „Öltözzetek föl azért mint az Istennek választottai… könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést;

    elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak…; miképen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképen ti is4.

    Az Úr Maga jelentette ki:

    „Azt mondom tehát nektek, hogy meg kell bocsátanotok egymásnak; mert aki nem bocsátja meg testvérének a vétkeit, az kárhoztatva van az Úr előtt; mert őbenne marad ott a nagyobb bűn.

    Én, az Úr, annak bocsátok meg, akinek megbocsátok, de tőletek megköveteltetik, hogy minden embernek megbocsássatok.”5

    Szabadítónk és Megváltónk, Jézus Krisztus tanításai egyértelműek: a bűnösnek hajlandónak kell lennie megbocsátani másoknak, ha ő maga is a megbocsátás elnyerésében reménykedik.6

    Fivérek és nőtestvérek! Vannak olyan emberek az életünkben, akik fájdalmat okoztak nekünk? Dédelgetjük a neheztelés és a harag számunkra teljesen jogosnak tűnő érzéseit? Hagyjuk, hogy a kevélységünk megakadályozza, hogy megbocsássunk, és elengedjük ezeket? Arra kérem mindnyájunkat, hogy teljességgel bocsássunk meg, és hagyjuk, hogy megtörténjen a belső gyógyulás. És ha még ma nem is jön el a megbocsátás érzése, tudnunk kell, hogy ha vágyunk rá és megdolgozunk érte, akkor egyszer el fog jönni – csakúgy, ahogy az öcsém halálát követően végül számomra is eljött.

    Kérlek, azt se feledjétek, hogy a megbocsátás egyik alapvető alkotóeleme az önmagunknak való megbocsátás is.

    „[A]ki megbánta bűneit – szólt az Úr –, annak megbocsáttatik, és én, az Úr, nem emlékszem azokra többé.”7

    Ma azért könyörgök, hogy mindannyian emlékezzünk Jézus Krisztus példájára, és kövessük azt. A Golgota keresztjén, gyötrelmei közepette, e szavak hagyták el ajkát: „Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek.”8

    Ha a szüleimhez és legidősebb nővéremhez hasonlóan megbocsátó a lelkünk, és e szerint is cselekszünk, akkor valóra válhat számunkra a Szabadító ígérete: „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!”9

    Tanúságomat teszem, hogy ugyanez a békesség érkezik el majd a mi életünkbe is, ha hallgatunk Jézus Krisztus tanításaira, és a másoknak való megbocsátás által követjük az Ő példáját. Amikor megbocsátunk, ígérem, hogy a Szabadító megerősít majd minket, és az Ő hatalma és öröme árasztja majd el az életünket.

    A sírbolt üres. Krisztus él. Ismerem Őt. Szeretem Őt. Hálás vagyok kegyelméért, azért a megerősítő hatalomért, mely elég ahhoz, hogy minden dolgot meggyógyítson. Jézus Krisztus szent nevében, ámen.