A Szabadító módján való szolgálattétel
    Footnotes

    A Szabadító módján való szolgálattétel

    Örökkévaló testvéreinknek tett szeretetteljes szolgálattételünk által mutassuk ki Isten iránti hálánkat és szeretetünket.

    Milyen csodálatos áldás az Istentől jövő folyamatos kinyilatkoztatás idejében élni! Miközben minden dolog visszaállításának idejét1 várjuk és élvezzük, amely napjaink megjövendölt eseményei révén már eljött, illetve el fog jönni, a Szabadító második eljövetelére készülünk.2

    És van-e jobb módja a Vele történő találkozásra való felkészülésnek, mint az, hogy törekszünk Őhozzá hasonlóvá válni az egymásnak nyújtott szeretetteljes szolgálattétel által? Amint azt Jézus Krisztus ezen adományozási korszak kezdetén a követőinek tanította: „Ha szeretsz engem, szolgálj engem”3. A másoknak nyújtott szolgálatunk a tanítványságunkat, illetve az Isten és az Ő Fia, Jézus Krisztus iránti hálánkat és szeretetünket szemlélteti.

    Olykor azt gondoljunk, valami hatalmas vagy hősies dolgot kell véghez vinnünk, hogy az a felebarátaink szolgálatának „számítson”. A szolgálat egyszerű tettei azonban mélységes hatással lehetnek másokra – csakúgy, mint saját magunkra. Mit tett a Szabadító? Az engesztelés és a feltámadás Tőle kapott mennyei ajándéka révén – melyet ezen a gyönyörű húsvétvasárnapon ünneplünk – „senki más nem volt hasonlóan mély hatással mindazokra, akik a földön éltek, és akik még ezután fognak élni”4. Ezzel együtt Krisztus mosolygott, beszélgetett, elkísért, meghallgatott, időt szakított, bátorított, tanított, táplált és megbocsátott. Szolgálta családtagjait és barátait, felebarátait és idegeneket egyaránt, és meghívta ismerőseit és szeretteit, hogy élvezzék evangéliuma gazdag áldásait. A szolgálat és szeretet eme „egyszerű” cselekedetei ma is a szolgálattételünk mintájául szolgálnak.

    Mivel megadatott nektek a kiváltság, hogy szolgálattételi erőfeszítéseitekben a Szabadítót képviseljétek, tegyétek fel magatoknak a kérdést: „Hogyan oszthatom meg az evangélium világosságát ezzel az egyénnel vagy családdal? Minek a megtételére indít engem a Lélek?”

    A szolgálattétel számtalan egyedi módon történhet. Akkor tehát miről ismerhető fel?

    A szolgálattétel arról ismerhető fel, hogy az elderek kvórumának és a Segítőegyletnek az elnökségei imádságos lélekkel tanácskoznak a feladatokról. Arról, hogy a vezetők papírszeletkék kiosztása helyett személyesen tanácskoznak az egyénekről és családokról, amikor megbízást adnak a szolgálattevő férfi- és nőtestvéreknek. Arról, hogy elmennek sétálni, összegyűlnek egy játékestre, felajánlják a szolgálatukat vagy akár együtt szolgálnak. Arról, hogy személyes látogatást tesznek vagy telefonon beszélnek vagy a neten csevegnek vagy üzeneteket váltanak. Arról, hogy átadnak egy születésnapi üdvözlőlapot és szurkolnak egy focimeccsen. Arról, hogy megosztanak egy szentírást vagy egy általános konferenciai beszédből vett idézetet, amely jelentőségteljes lehet az adott egyén számára. Arról, hogy megbeszélnek egy evangéliumi kérdést és megosztják a bizonyságukat, hogy tisztánlátást és békességet nyújtsanak. Arról, hogy részévé válnak valaki életének, és gondoskodnak róla. Arról a szolgálattételi interjúról is, melynek során érzékenyen és helyénvalóan megbeszélik a szükségleteket és az erősségeket. Arról, hogy az egyházközségi tanács megszervezi egy nagyobb szükséglet kielégítését.

    Az efféle szolgálattétel erősített meg egy nőtestvért, aki a szülővárosától távolra költözött, amikor a férje posztgraduális képzést kezdett. Nem működött a telefonja, és gondoskodnia kellett a kisbabájáról, de nem ismerte ki magát az új lakhelyén, és teljesen elveszve és egyedül érezte magát. Egyszer csak minden előzetes bejelentés nélkül ott termett nála egy segítőegyleti nőtestvér, kezében egy pár babacipővel, aki aztán mindkettejüket beültette az autójába, és elvitte őket bevásárolni. A hálás nőtestvér így számolt be erről: „Ő volt a mentőangyalom!”

    Az igaz szolgálattételt szemléltette az az idősebb afrikai nőtestvér, aki egy olyan nőtestvér felkutatását kapta feladatul, aki már jó ideje nem látogatta az egyházi gyűléseket. Amikor elment hozzá, azzal szembesült, hogy az asszonyt megverték és kirabolták, alig volt ennivalója, és nem volt olyan ruhája, amelyet helyénvalónak tartott volna a vasárnapi egyházi gyűlésekre. A szolgálattételre hozzá kijelölt nő figyelő füllel, a kertje terményeivel és a barátságával érkezett hozzá, valamint szentírásokat hozott neki, melyeket olvashat. A „hiányzó” nőtestvér nemsokára visszatért az egyházba, most pedig már elhívása is van, mert tudja, hogy szeretik és értékelik.

    A Segítőegylet efféle erőfeszítései a most újraszervezett elderek kvórumával egyesítve olyan egységet fognak eredményezni, amely káprázatos eredményekkel járhat. A szolgálattétel egyetlen összehangolt erőfeszítés lesz annak a papsági kötelességnek a beteljesítésére, hogy „minden egyháztag házát meglátogass[ák]”, és „hogy mindig őrködj[enek] az egyház felett, és velük legyen[ek] és erősíts[ék] őket”5; valamint a Segítőegylet azon céljának elérésére, hogy segítsenek egymásnak felkészülni az örökkévaló élet áldásaira.6 A püspök irányítása alatt együtt munkálkodva az elderek kvórumának és a Segítőegyletnek az elnökségei sugalmazást kaphatnak, amikor a lehető legjobb módon törekednek arra, hogy őrködjenek minden egyén és család felett, valamint gondoskodjanak róluk.

    Hadd mondjak egy példát! Egy édesanyát rákkal diagnosztizáltak. Nemsokára meg is kezdte a kezelést, a segítőegyleti nőtestvérek pedig azon nyomban munkához láttak: megtervezték, hogyan tudnának a legjobban segíteni az ételekkel, a kórházi fuvarokkal, illetve más módokon támogatást nyújtani. Rendszeresen látogatták, vidám társaságot biztosítva számára. Ugyanakkor a melkisédeki papság kvóruma szintén a tettek mezejére lépett. Munkájukkal hozzájárultak egy átalakított hálószoba és fürdőszoba megvalósulásához, hogy könnyebbé tegyék a beteg nőtestvér ellátását. A fiatal férfiak szintén kétkezi munkájukkal segítették ezt a jelentős erőfeszítést. A fiatal nők is beszálltak: vidám szívvel szervezték meg a kutya mindennapos sétáltatását. Az idő múlásával az egyházközség folytatta a szolgálatot, szükség szerint hozzátéve és módosítva azt. Egyértelműen a szeretet munkája volt ez, mely során minden egyháztag hozzájárult valamivel, egységesen tanúsítva törődést olyan egyedi módokon, amelyek nemcsak a szenvedő nőtestvért, hanem családja minden egyes tagját is megáldották.

    Hősies erőfeszítése ellenére a nőtestvér végül alulmaradt a rákkal vívott küzdelemben, és hamarosan végső nyugalomra helyezték. Vajon az egyházközség megkönnyebbülten fellélegzett, jól elvégzettnek tekintve a munkáját? Nem; a fiatal nők továbbra is sétáltatják a kutyát, a papsági kvórumok továbbra is szolgálják az apát és a családot, a segítőegyleti nőtestvérek pedig továbbra is szeretettel karolják fel őket és mérik fel az erősségeket és a szükségleteket. Testvérek, ezt jelenti a szolgálattétel – ezt jelenti úgy szeretni, ahogyan a Szabadító!

    E sugalmazott bejelentések egy másik áldása az, hogy a 14 és 18 év közötti fiatal nőknek lehetőségük adódik részt venni a szolgálattételben a segítőegyleti nőtestvérek társaként, éppen úgy, ahogyan a velük egyidős fiatal férfiak szolgálattételi társakként szolgálnak a melkisédeki papsági fivérekkel. A fiatalok megoszthatják páratlan ajándékaikat, és lelkileg növekedhetnek, miközben a felnőttek oldalán szolgálnak a szabadítás munkájában. A fiatalok bevonása a szolgálattételi feladatokba fokozhatja a Segítőegylet és az elderek kvóruma másokról való gondoskodását azáltal, hogy növeli a részt vevő egyháztagok számát.

    Amikor az általam ismert rendkívüli fiatal nőkre gondolok, az izgatottság érzése vesz erő rajtam azon segítőegyleti nőtestvérek miatt, akiknek kiváltsága lesz, hogy áldást hozzon rájuk egy fiatal nő lelkesedése, tehetségei és lelki érzékenysége, miközben vállvetve szolgálnak, illetve nekik nyújtanak szolgálattételt. És amiatt is épp olyan nagy öröm tölt el, hogy a fiatal nők lehetőséget kapnak arra, hogy a Segítőegyletben lévő nőtestvéreik mentorálják és tanítsák és megerősítsék őket. Az Isten királysága építésében való részvétel e lehetősége hatalmas előnnyel jár majd a fiatal nők számára; segítségükre lesz, hogy felkészültebbek legyenek szerepük betöltésére vezetőként az egyházban és a közösségben, illetve ahogy a családjukban megteszik a maguk részét. Amint azt Bonnie L. Oscarson nőtestvér tegnap megosztotta, a fiatal nők „hasznossá akarják tenni magukat. Tudniuk kell, hogy értékelik őket, és hogy nélkülözhetetlenek a szabadítás munkájában.”7

    Valójában a fiatal nők már most is nyújtanak szolgálattételt másoknak, külön felkérés vagy harsonaszó nélkül. Egy ismerős család több száz kilométerre költözött egy új településre, ahol nem ismertek senkit. Már az első héten megjelent az ajtajuk előtt egy tányér sütivel egy 14 éves lány az új egyházközségükből, és köszöntötte őket a szomszédságban. Mosolygó édesanyja készséges sofőrként állt mögötte, támogatva lánya szolgálattételre irányuló vágyát.

    Egy másik édesanya egy nap aggódott, amiért 16 éves lánya még nem ért haza a szokásos időben. Amikor a lány végre megjött, az anya némi bosszúsággal faggatta arról, hogy merre járt. A 16 éves lány szinte restelkedve felelte, hogy virágot vitt egy közelben lakó özvegynek. Felfigyelt a magányosnak tűnő idősebb nőtestvérre, és késztetést érzett rá, hogy meglátogassa. Az anya teljes támogatását élvezve a fiatal nő folytatta az idős asszony látogatását. Jó barátokká váltak, és szeretetteljes kapcsolatuk éveken át folytatódott.

    E fiatal nők mindegyike – és még számtalan hozzájuk hasonló – felismeri mások szükségletét, és azon munkálkodik, hogy ellássa azt. A fiatal nőkben természetes vágy él a gondoskodásra és a megosztásra, amely megfelelő irányt vehet, amikor egy felnőtt nőtestvérrel közösen végzik a szolgálattételt.

    Amikor az életkorunktól függetlenül átgondoljuk, miként szolgálhatnánk a leghatékonyabban, tegyük fel ezt a kérdést: „Mire van szüksége az illetőnek?” Ha e kérdéshez a szolgálat iránti őszinte vágy társul, akkor a Lélek annak megtételére vezet majd minket, ami felemeli és megerősíti az egyént. Számtalan történetet hallottam olyan fivérekről és nőtestvérekről, akiket megáldott a befogadás és üdvözlés egyszerű gesztusa az istentiszteleten, egy figyelmes ímél vagy sms, egy személyes megkeresés egy nehéz időszakban, meghívás egy csoportos tevékenységen való részvételre, vagy segítség felajánlása egy kihívást jelentő helyzetben. Az egyedülálló szülőknek, az új megtérteknek, a kevésbé tevékeny egyháztagoknak, az özvegyeknek vagy a küszködő fiataloknak kiemelt figyelemre és segítségre lehet szükségük a szolgálattevő férfi- és nőtestvérektől. Az elderek kvórumának és a segítőegyletnek az elnökségei közti egyeztetés pedig elősegíti, hogy pontosan a megfelelő megbízások szülessenek.

    Az igaz szolgálattétel végső soron egyenként valósul meg, mozgatórugójaként pedig a szeretet szolgál. Az őszinte szolgálattételben rejlő érték és érdem és csoda az, hogy igazán életeket változtat meg! Amikor a szívünk nyitott és kész szeretni és befogadni, bátorítani és vigasztalni, akkor szolgálattételünk ereje ellenállhatatlan lesz. Ha mozgatórugójaként a szeretet szolgál, akkor csodák történnek majd, mi pedig módot fogunk találni arra, hogy behozzuk „hiányzó” nőtestvéreinket és fivéreinket Jézus Krisztus evangéliumának mindent magába fogadó ölelésébe.

    A Szabadító jelenti a példánkat mindenben – nemcsak abban, hogy mit kell tennünk, hanem abban is, hogy miért.8 „Földi élete egyfajta felkérés volt számunkra – arra, hogy egy kicsit magasabbra emeljük a tekintetünket, hogy megfeledkezzünk a saját gondjainkról, és [hogy] kezünket nyújtsuk mások felé.”9 Amikor élünk annak lehetőségével, hogy teljes szívvel szolgálatot tegyünk a nőtestvéreinknek és a fivéreinknek, akkor megáldatunk azzal, hogy lelkileg kifinomultabbá válunk, jobban ráhangolódunk Isten akaratára, és jobban megértjük tervét, melynek célja, hogy minden egyes ember visszatérjen Őhozzá. Könnyebben felismerjük az áldásait, és hőn vágyunk majd arra, hogy ezeket az áldásokat másokra is kiterjesszük. Szívünk a hangunkkal összhangban énekli majd:

    Hadd szeressem testvéremet,

    Ahogy Te szeretsz engem.

    Mindig Téged szolgálnálak,

    Adj ehhez erőt nekem.

    Hadd szeressem testvéremet –

    Lásd, követlek, Uram!10

    Örökkévaló testvéreinknek tett szeretetteljes szolgálattételünk által mutassuk hát ki Isten iránti hálánkat és szeretetünket.11 Ez az egység olyan érzését fogja eredményezni, amilyet az ősi Amerika népe élvezett 100 éven át, miután a Szabadító megjelent a földjükön.

    „És lőn, hogy nem volt viszálykodás… Isten szeretete miatt, mely az emberek szívében lakozott.

    …nem volt irigykedés, sem viszálykodások…; és bizonyos, hogy nem lehetett volna náluk boldogabb nép mindazon emberek között, akiket Isten keze teremtett.”12

    Örömmel teszem személyes tanúbizonyságomat arról, hogy ezeket a kinyilatkoztatott változásokat Isten sugallta, és hogy amikor készséges szívvel befogadjuk azokat, akkor felkészültebbek leszünk, hogy eljövetelekor találkozzunk az Ő Fiával, Jézus Krisztussal. Közelebb kerülünk ahhoz, hogy sioni nép legyünk, és mindent felülmúló örömet érzünk majd azokkal együtt, akiket segítettünk a tanítványság ösvényén járva. Buzgón és alázatosan imádkozom azért, hogy így cselekedjünk. Jézus Krisztus nevében, ámen.