Prófétai szív
    Footnotes

    Prófétai szív

    Örvendezhetünk amiatt, hogy helyén van az Úr prófétája, és hogy az Úr munkája oly módon kerül elvégzésre, ahogyan azt isteni kinyilatkoztatás által Ő előírta.

    Buzgón imádkoztam, hogy a Szentlélek mindannyiunkkal velünk legyen ezen a mennyei eseményen. Mély benyomást tett ránk az, hogy tanúi voltunk, amint az ünnepélyes gyülekezet támogatja ezen adományozási korszak 17. prófétáját.

    Amikor útmutatást kerestem, hogy tudjam, milyen témát szán mára nekem az Úr, akkor gondolataim egy közelmúltbeli beszélgetésre terelődtek az újonnan elhívott Első Elnökséggel. Ebben a beszélgetésben az egyik tanácsos valami ehhez hasonlót mondott: „Nagyon remélem, hogy az egyház tagsága felfogja annak jelentőségét, ami új prófétánk, Russell M. Nelson elnök elhívásakor történt, és az általános konferencia alkalmával sorra kerülő ünnepélyes gyülekezet jelentőségét és szent voltát.” Azt is megjegyezte, hogy „10 év telt el, és sokan, különösen az egyház fiataljai, már nem emlékeznek vagy még nem tapasztalták ezt meg”.

    DavidO. McKay elnök

    Ez arra indított, hogy felidézzem a saját élményeimet. Az első próféta, akire emlékszem, David O. McKay elnök volt. 14 éves voltam, amikor elhunyt. Emlékszem az eltávozását követő veszteség érzésére, a könnyekre édesanyám szemében, és a szomorúságra, melyet egész családunk érzett. Emlékszem, az imáim alkalmával oly természetesen hagyták el számat a „kérlek, áldd meg David O. McKay elnököt” szavak, hogy még a halálát követően is – ha nem figyeltem oda – azon kaptam magam, hogy ugyanezeket a szavakat szólom. Kíváncsi voltam, hogy a szívem és az elmém átáll-e valaha arra, hogy ugyanilyen meggyőződéssel ugyanezt érezzem az őt követő próféták iránt. De a szülőkhöz hasonlóan, akik minden gyermeküket szeretik, a McKay elnököt követő Joseph Fielding Smith elnök iránt is kialakult bennem a szeretet és kötődés, illetve a róla való bizonyság; és ez így volt minden későbbi prófétával: Harold B. Lee, Spencer W. Kimball, Ezra Taft Benson, Howard W. Hunter, Gordon B. Hinckley, Thomas S. Monson és ma Russell M. Nelson elnökkel is. Minden prófétát teljes mértékben támogattam, felemelt kézzel és lelkes szívvel.

    Természetes, hogy minden egyes szeretett prófétánk távozásakor bánatot és veszteséget érzünk. Azonban a szomorúságunkat enyhíti a visszaállítás egyik nagyszerű áldásának megtapasztalásából eredő öröm és reménység: amikor elhívást kap egy élő próféta a földön, mi pedig támogatjuk őt.

    Ezért most arról az isteni folyamatról fogok beszélni, amelyet az elmúlt 90 napban megfigyelhettünk. Négy részben fogom taglalni: az első, prófétánk távozása és az Első Elnökség feloszlása; a második, az új Első Elnökség megszervezését megelőző időszak; a harmadik, az új próféta elhívása; a negyedik pedig az új próféta és az Első Elnökség támogatása az ünnepélyes gyülekezet során.

    A próféta távozása

    ThomasS. Monson elnök temetése
    Thomas S. Monson elnök

    2018. január 2-án drága prófétánk, Thomas S. Monson eltávozott a fátyol másik oldalára. Örökre helye lesz a szívünkben. Henry B. Eyring elnök szavai, melyeket Monson elnök távozásakor mondott, jól megfogalmazzák az érzéseinket: „Akárcsak a Szabadítóét, az ő életét is az fémjelezte, hogy személyesen törődött a szerte a világon élő szegények és betegek – sőt, minden egyén – felemelésével.”1

    Spencer W. Kimball elnököt idézve:

    „Amikor egy csillag eltűnik a láthatáron, felbukkan egy másik, és a halálból élet kél.

    Az Úr munkája soha nem ér véget. Még egy erős vezető halálakor sem marad egyetlen pillanatra sem vezetés nélkül az egyház, azon kedves Isten gondviselésének köszönhetően, aki biztosította királysága folytonosságát. Amint az már …ezen adományozási korszak előtt is megtörtént, az emberek tisztelettel lezárják a sírt, felszárítják a könnyeiket, és a jövő felé fordítják a tekintetüket.”2

    Az apostoli interregnum

    A próféta halála és az Első Elnökség újjászervezése közötti időszakot apostoli interregnumnak nevezzük. Ebben az időszakban a Tizenkettek Kvóruma a kvórumelnök vezetése alatt együttesen rendelkezik az egyházi vezetőség irányításának kulcsaival. Joseph F. Smith elnök azt tanította: „Az egyháznak mindig van feje, és ha az egyház elnöksége halál vagy más ok miatt felbomlik, az elnökség újbóli megszervezéséig az egyház következő feje a tizenkét apostol.”3

    A Tizenkét Apostol Kvóruma

    A legutóbbi interregnum időszak akkor kezdődött el, amikor Monson elnök január 2-án elhunyt, és 12 nappal később ért véget, a január 14-i vasárnapon. Ezen a sabbat reggelen a Tizenkettek Kvóruma a böjt és az ima lelkületében, Russell M. Nelson elnök, a rangidős apostol és a Tizenkettek Kvórumának elnöke elnöklő irányítása alatt összegyűlt a Salt Lake templom felső szobájában.

    Új próféta elhívása

    Ezen a szent és emlékezetes gyűlésen jól megalapozott precedenst követve a Fivérek egységben és egyetértésben, a rangidő által megállapított sorrendben leültek a félkörbe állított 13 székre, és kezüket felemelve támogatták először az Első Elnökség megszervezését, aztán pedig Russell Marion Nelson elnököt Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza elnökeként. A támogatást követően a Tizenkettek Kvóruma körbe állt, és kezüket Nelson elnök fejére téve elrendelték és elválasztották őt. Az elrendelés szövegét az utána következő rangidős apostol mondta.

    Nelson elnök ezt követően megnevezte a tanácsosait: Dallin Harris Oaks elnököt és Henry Bennion Eyring elnököt; Oaks elnököt a Tizenkét Apostol Kvórumának elnökeként, valamint Melvin Russell Ballardot a Tizenkét Apostol Kvórumának ügyvezető elnökeként. Hasonlóképpen történő támogatásukat követően Nelson elnök elválasztotta ezeket a fivéreket, mindenkit a saját hivatalába. Ez rendkívül szent élmény volt, melyet a Lélek kiáradása kísért. Mély tanúbizonyságomat teszem nektek arról, hogy az Úr akarata, melyért oly buzgón imádkoztunk, erősen megnyilvánult e nap tevékenységeiben és eseményeiben.

    Az Első Elnökség

    Nelson elnök elrendelésével és az Első Elnökség újjászervezésével véget ért az apostoli interregnum, és az újonnan felállított Első Elnökség figyelemre méltó módon pillanatnyi fennakadás nélkül kezdte el kormányozni Isten királyságát a földön.

    Ünnepélyes gyülekezet

    Ma reggel érte el ezen isteni folyamat a csúcspontját, a Tan és szövetségekben felvázolt rendelkezés szerint: „Mert minden dolgot rendben és közös megegyezéssel kell tenni az egyházban, a hit imája által”4, és „…három elnöklő főpap, …akiket fenntart az egyház bizalma, hite és imája – ők alkotják az Egyház Elnökségének kvórumát”5.

    David B. Haight elder azt mondta egy korábbi olyan alkalomról, amelyen ma részt vettünk:

    „A legszentebb eseménynek voltunk tanúi és résztvevői – ünnepélyes gyülekezet járt el mennyei dolgokban. Miként az ősi időkben, úgy most is sokat böjtöltek és imádkoztak a szentek szerte a világban azért, hogy részük lehessen az Úr Lelkének kiáradásában, melynek számos bizonyítékát láthatjuk …ezen a ma reggeli eseményen.

    Az ünnepélyes gyülekezet – ahogyan a neve is jelzi – egy szent, komoly és áhítatos alkalom, amikor a szentek az Első Elnökség irányítása alatt összegyűlnek.”6

    Testvéreim, örvendezhetünk – és akár hozsannát is kiálthatunk – amiatt, hogy helyén van az Úr szószólója, Isten prófétája, és hogy az Úr kedvét leli az Ő munkája oly módon történő elvégzésében, ahogyan azt isteni kinyilatkoztatás által Ő előírta.

    Russell M. Nelson elnök

    Ez az Isten által elrendelt folyamat újabb Isten által elhívott prófétához vezet. Miként Monson elnök az e földön élő egyik legnagyszerűbb ember volt, úgy ez Nelson elnökre is igaz. Az Úr alaposan felkészítette és kifejezetten megtanította őt arra, hogy ebben az időszakban vezessen minket. Nagyszerű áldás számunkra az, hogy szeretett és odaadó prófétánkként itt van nekünk drága Russell M. Nelson elnök, az egyház 17. elnöke ebben az utolsó adományozási korszakban.

    Russell M. Nelson elnök

    Nelson elnök valóban figyelemre méltó ember. Valamivel több mint két évig volt részem abban a kiváltságban, hogy az ő kvórumelnöksége alatt szolgálhattam a Tizenkettek Kvórumában. Utaztam már vele és csodálom az energiáját, mert bizony gyorsan kell mozognia annak, aki lépést akar tartani vele! Élete során eddig összesen 133 országban járt.

    Mindenkivel megtalálja a hangot, fiatallal és időssel egyaránt. Úgy tűnik, mintha mindenkit ismerne, és különleges adottsága a jó névmemóriája. Akik ismerik, mind úgy érzik, hogy ők a kedvencei. És így van ez mindannyiunkkal – méghozzá azért, mert mindenkit őszintén szeret és törődik velük.

    Bár Nelson elnökkel elsősorban papsági szerepkörökben találkoztam, azt is megtudtam, milyen volt a szakmai életútja, mielőtt elhívták volna általános felhatalmazottnak. Mint sokan tudjátok, Nelson elnök világhírű szívsebész volt, és az orvosi pályafutása elején úttörő szerepet játszott a szív-tüdő gép kialakításában. Tagja volt annak a kutatócsoportnak is, mely 1951-ben az első olyan, emberen végrehajtott nyitott szívműtétet támogatta, melynél CPB-pumpát használtak. Nelson elnök szívműtétet hajtott végre Spencer W. Kimball elnökön nem sokkal azelőtt, hogy Kimball elnök lett a próféta.

    Nelson elnök sebészként

    Érdekes módon, amikor Nelson elnök 34 évvel ezelőtt elhívást kapott a Tizenkettekhez, az véget vetett a szíveket megerősítő és rendbe hozó hivatásos orvosi pályafutásának, azonban elindította apostoli szolgálatát, amelyet annak szentelt, hogy megerősítse és rendbe hozza azon sok-sok tízezrek szívét szerte a világon, akiket felemeltek és meggyógyítottak a bölcsességről, szolgálatról és szeretetről tanúskodó szavai és tettei.

    Nelson elnök apostolként
    Nelson elnök üdvözli az egyház tagjait
    Nelson elnök az unokájával

    Krisztusi szív

    Ha a mindennapi gyakorlatban megjelenő krisztusi szívet képzelek el, Nelson elnököt látom. Senkivel nem találkoztam még, aki nála magasabb szinten példázná ezt a jellemvonást. Figyelemre méltó tanulási folyamat volt számomra az, hogy lehetőségem volt közvetlenül megfigyelni Nelson elnök krisztusi szívének megnyilvánulásait.

    Pár héttel azután, hogy 2015 októberében elhívtak a Tizenkettekhez, közelről is bepillantást nyerhettem Nelson elnök korábbi szakmai életébe. Meghívtak egy rendezvényre, ahol a szívsebészet úttörőjeként kapott kitüntetést. A helyszínre érve megdöbbentem a rengeteg szakember láttán, akik azért voltak ott, hogy tiszteletüket fejezzék ki és elismerjék Nelson elnök sok évvel azelőtt orvosként és sebészként elvégzett munkáját.

    Azon az estén számos szakember állt fel és fejezte ki tiszteletét, illetve csodálatát aziránt, hogy milyen rendkívüli módon járult hozzá Nelson elnök az orvosi szakterületéhez. Bár mély benyomást tettek rám a Nelson elnök különböző eredményeit taglaló előadók, még inkább lenyűgözött egy mellettem ülő emberrel folytatott beszélgetésem. Nem tudta, ki vagyok, de ő Nelson elnököt Dr. Nelsonként ismerte, aki 1955-ben egy orvosi iskola szívsebészeti rezidensi programjának volt az igazgatója.

    Ez a férfi Nelson elnök egykori diákja volt. Sok emlékét megosztotta velem. A legérdekesebb az volt, ahogyan Nelson elnök tanítási stílusát leírta, melyről azt mondta, hogy széles körben közismertté vált. Elmondta, hogy a szívsebészeti rezidensek oktatásának nagy részére a műtőben került sor. Ott a rezidensek a tanszék felügyelete alatt műtéteket figyeltek meg és végeztek el, akárcsak egy laboratóriumi órán. Elmondta, hogy a műtő légköre bizonyos tanszéki sebészek felügyelete alatt kaotikus, versengő, feszült és akár önös érdek által hajtott is volt. A férfi azt mondta erről a légkörről, hogy nehéz, sőt néha még lealacsonyító is volt elviselni. Ennek eredményeként a rezidens sebészek gyakran úgy érezték, hogy pengeélen táncol a pályafutásuk.

    Aztán rátért, hogy milyen különleges légkört tapasztalt Nelson elnök műtőjében. Az békés volt, nyugodt és méltóságteljes. A rezidensekkel mély tisztelettel bánt. Azonban az eljárás bemutatása után Dr. Nelson minden egyes rezidenstől a legjobb teljesítményt várta el. Ez a férfi azt is elmondta, hogy Dr. Nelson műtőjéből kerültek ki a legjobb gyógyulási arányszámok és a legjobb sebészek.

    Ez egyáltalán nem lep meg engem. Magam is ezt figyeltem meg közvetlen közelről, és ez áldott meg engem oly nagyon a Tizenkettek Kvórumában. Úgy érzem, mintha bizonyos értelemben én is egy őáltala oktatott rezidens lennék.

    Nelson elnöknek megvan a maga rendkívüli módja mások tanítására és arra, hogy pozitív, tiszteletteljes és felemelő módon igazítson ki. A krisztusi szív megtestesülése ő, példát mutatva mindannyiunknak. Megtanuljuk tőle, hogy bármilyen körülmények között találjuk is magunkat, a viselkedésünk és a szívünk mindig is összhangban lehet Jézus Krisztus evangéliumának tantételeivel.

    Most abban a nagyszerű áldásban van részünk, hogy támogathatjuk prófétánkat, Russell M. Nelson elnököt. Élete során számos szerepkörét felmagasztalta mint diák, apa, professzor, férj, orvos, papsági vezető, nagyapa és apostol. Ezeknek a szerepköröknek akkor is eleget tett, és most is eleget tesz – prófétai szívvel.

    Testvérek, aminek ma tanúi voltunk és amiben ma részt vettünk, az ünnepélyes gyülekezet, annak tanúságtételét váltja ki belőlem, hogy Russell M. Nelson elnök az Úr élő szószólója az egész emberiség számára. Ezenkívül bizonyságot teszek az Atyaistenről, valamint Jézus Krisztusról, és az Ő Szabadítónkként és Megváltónkként betöltött szerepéről. Jézus Krisztus nevében, ámen.