Felsőfokú hitoktatás
27. lecke Hitoktatói anyag az osztály számára: Hit, remény és jószívűség


27. lecke Hitoktatói anyag: Hit, remény és jószívűség. A Mormon könyve tanításai és tana hitoktatói anyag (2021)

27. lecke Hitoktatói anyag. A Mormon könyve tanításai és tana hitoktatói anyag

27. lecke Hitoktatói anyag

Hit, remény és jószívűség

Dieter F. Uchtdorf elnök még az Első Elnökség tagjaként ezt tanította: „A hit, a remény és a jószívűség kiegészítik egymást, és míg az egyik növekszik, a többi is fejlődik” (A remény végtelen hatalma. Liahóna, 2008. nov. 23.). Ebben a leckében a tanulók képesek lesznek majd elmagyarázni, miként fejleszthetik és növelhetik a Szabadító Jézus Krisztusba, valamint az Ő evangéliumába vetett hitüket és reményüket. Azt is képesek lesznek meghatározni, hogy mit tehetnek azért, hogy teljesebb mértékben kifejlesszék magukban a jószívűség krisztusi tulajdonságát.

Javaslatok a tanításhoz

Tanításunk és tanulásunk fejlesztése

Használj változatos módszereket! A tanulók tanulási élményének fokozása érdekében használj változatos tanítási módszereket, mint például kérdéseket, osztályszintű beszélgetést, történeteket, fogalmazási feladatokat, valós életből vett példákat, megfelelő humort, tárgyakat, képeket, idézeteket, csapatmunkát, oktatói előadásokat, továbbá táblai vagy audióvizuális bemutatást. Ne feledd, hogy a tanítási módszerek nem a célt jelentik, hanem eszközök arra, hogy fokozzák a tanulást. (Lásd Az evangélium tanítása és tanulása: Kézikönyv ifjúsági és felsőfokú hitoktatók és vezetők számára [2012]. 66.)

Mormon a hit és a remény közötti kapcsolatról tanít

Tedd ki az alábbi képet, mely egy színes kötelet, valamint egymásra rakott fakockákat ábrázol. Magyarázd el, hogy e tárgyak különböző színei a hitet, a reményt és a jószívűséget jelképezik.

Kép
kötél és fakockák
  • A hit, a remény és a jószívűség miként hasonlít jobban a kötél összefont szálaihoz, mint az egymásra rakott kockákhoz?

Tedd ki az alábbi kijelentést Chi Hong (Sam) Wong eldertől a Hetvenektől:

Kép
Chi Hong (Sam) Wong elder

„A hit, a remény és a jószívűség… összefonódnak egymással. Ez nem úgy működik, hogy először befejezzük a hit építését, és utána lesz reményünk, vagy miután lett reményünk, végül kifejlesztjük a jószívűséget. Ők hárman közösen munkálkodnak. És miközben összefonódnak, közösen segédkeznek a jellemünk és a bizonyságunk alakításában” (“Faith, Hope, and Charity: Interlacing Virtues,” Ensign, Dec. 2016, 19).

Kérd meg a tanulókat, hogy nézzék át a Moróni 7:33, 38, 40–43-at, és keressék ki, hogy mit tanítanak nekünk ezek a versek a hit és a remény közötti kapcsolatról.

  • Mit tudunk meg ezekből a versekből a hit és a remény közötti kapcsolatról? (A tanulók számos igazságot megemlíthetnek, köztük az alábbit is: Amikor hitet fejlesztünk ki Jézus Krisztusban, elnyerjük azt a reményt, miszerint az Ő engesztelése és feltámadása által felemeltethetünk az örök életre.)

  • Miért kapcsolódik a remény annyira szorosan a Jézus Krisztus engesztelésébe és feltámadásába vetett hithez és bizalomhoz?

Kérd meg a tanulókat, hogy nézzék át M. Russell Ballard elnök kijelentését a felkészülési anyag 1. szakaszában.

  • Tudsz olyan példákat, amelyeket esetleg mások életében láttál, és a Ballard elnök által tanított igazságokat tükrözik?

Megoszthatod az alábbi részletet egy olyan levélből, melyet Russell M. Nelson elnök kapott egy barátjától, aki egy személyes gonddal küzdött.

„A bűntudat és a kudarc, amit érzek, szinte lehetetlenné teszik, hogy bűnbánatot tartsak. Kezdem elveszíteni a hitemet. Először jöttek a bűnök, majd a kétségek. […]

A határozatlanságom, a tétovaságom, a céltalanságom, az akaratképtelenségem és az önbizalomhiányom szenvedést és depressziót váltanak ki. A családom, a jövőm és a hitem forog kockán. Kezdem elveszíteni a reményt” (“A More Excellent Hope,” Ensign, Feb. 1997, 60).

Kérd meg a tanulókat, hogy nézzék át az Ether 12:4, 32-t, valamint Uchtdorf elnök kijelentését a felkészülési anyag 2. szakaszában, majd beszéljétek meg, hogy mit tehetne a levél írója a remény visszanyeréséért.

  • Mi nyújtotta számotokra a legtöbb segítséget abban, hogy a reményt a mindennapi életetek szerves részéve tegyétek?

  • Az alapján, amit a mai órán gondoltatok és éreztetek, milyen változtatások meghozatalára éreztek késztetést annak érdekében, hogy több reményben lehessen részetek? (Adhatsz a tanulóknak némi időt, hogy feljegyezzék a gondolataikat és érzéseiket.)

Mormon annak fontosságáról tanít, hogy törekedjünk a jószívűség ajándékára

Tedd fel a tanulóknak a következő kérdést:

  • A tanulmányozásotok, illetve a tapasztalataitok alapján miként írnátok le a jószívűséget?

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Moróni 7:43–44, 48-at, majd tedd fel az alábbi kérdéseket:

  • Szerintetek a Jézus Krisztusba vetett hit és remény miként kapcsolódik a jószívűség ajándékához?

  • Mit tanácsolt nekünk Mormon, mit tegyünk, ha valóban vágyunk a jószívűség ajándékára? (Segíts a tanulóknak megfogalmazni egy, a következőhöz hasonló tantételt: Ha teljes szívünkből imádkozunk és követjük Jézus Krisztust, akkor eltölthet minket a jószívűség.)

Adj a tanulóknak pár percet arra, hogy elgondolkodjanak olyan alkalmakon az életükben, amikor azért imádkoztak, hogy lehessen bennük jószívűség, és hogy mi lett az eredménye.

Kérd meg a tanulókat, hogy alkossanak kisebb csoportokat, és mindegyik csoportnak adj egy példányt az alábbi kiosztmányból.

Mindennapi példák a jószívűségre

A Mormon könyve tanításai és tana hitoktatói anyag – 27. lecke

A csoportotokkal közösen igyekezzetek elmélyíteni a jószívűséggel kapcsolatos tudásotokat azáltal, hogy elvégeztek egyet vagy kettőt az alábbi tevékenységek közül:

  1. Nézzétek át a Moróni 7:45–47-et, és keressétek ki azokat a szavakat és kifejezéseket, amelyek a jószívűséget írják le. Ezután felváltva egészítsétek ki az alábbi kérdést: „Miként nyilvánul meg a jószívűség, amikor…?”. (Például: „Miként nyilvánul meg a jószívűség, amikor nem értesz egyet valakivel? Miként nyilvánul meg, amikor valaki megbántott téged?”) A Moróni 7:45–47 tanításait használva válaszoljátok meg az általatok alkotott kérdéseket.

  2. Nézzétek át Jean B. Bingham elnök kijelentését a felkészülési anyag 3. szakaszában, majd mondjatok példákat arra, hogy Jézus Krisztus miként „a jószívűség tökéletes megtestesülése” (Elhozom otthonomba az evangélium világosságát. Liahóna, 2016. nov. 6.). Miközben megbeszélitek a különféle példákat, feltehettek egymásnak olyan kérdéseket, amelyek segíthetnek nektek alkalmazni a Szabadító példájából tanultakat.

  3. Nézzétek át Thomas S. Monson elnök kijelentését a felkészülési anyag 3. szakaszában, és mondjátok el, hogy milyen példákat láttatok a jószívűségre az ismerőseitek életében. Beszéljétek meg, hogy ezek a példák mit tanítanak a jószívűségről, valamint miként segíthetnek krisztusibbá válnunk a mindennapi életünkben.

Mindennapi példák a jószívűségre

Kép
hitoktatói kiosztmány

Elegendő idő elteltével kérj meg pár tanulót, hogy mondják el, mit tanultak a csoportjukban.

Tedd ki az alábbi kérdéseket, és kérd meg a tanulókat, hogy válasszák ki azt az egyet, amelyik a leginkább illik a mostani helyzetükre. Buzdítsd a tanulókat, hogy jegyezzék le, mit éreznek és milyen benyomásaik vannak.

  • Kinek lenne szüksége arra, hogy rajtam keresztül érezze a Szabadító szeretetét? Hogyan segíthetnék ennek a személynek abban, hogy érezze az Ő szeretetét?

  • Milyen áldásokban részesültem már egy másik ember krisztusi szavai vagy tettei jóvoltából?

  • Mikor hozott már közelebb Jézus Krisztushoz és Mennyei Atyához a krisztusi szeretet kimutatása?

  • Mi az, amit most teszek (vagy nem teszek), ami visszatart attól, hogy a jószívűség ajándékára törekedjek (vagy szert tegyek rá)?

Buzdítsd a tanulókat egy cél kitűzésére azzal kapcsolatban, hogy milyen erőfeszítések révén nyerhetik el a hit, a remény és a jószívűség krisztusi tulajdonságait, hogy hasonlóbbá válhassanak Jézus Krisztushoz.

A következő alkalomra

Kérd meg a tanulókat, készüljenek fel arra, hogy a következő órán elmondják, a Mormon könyve miként vezeti az embereket Jézus Krisztushoz. Buzdítsd a tanulókat annak végiggondolására, hogy a kurzus során a Mormon könyvével kapcsolatos mely élményeik erősítették meg a bizonyságukat, valamint a Mennyei Atyával és Jézus Krisztussal való kapcsolatukat.