2009
Az Úr Jézus Krisztusba vetett hit
2009. május


Az Úr Jézus Krisztusba vetett hit

A hit házanépe között nincs szükség félelemre vagy kételyre. Döntsetek úgy, hogy hit által éltek, és nem félelem által!

Kép
Elder Kevin W. Pearson

Alázatosan imádkozom a Szentlélek társaságáért, míg az evangélium egyik alapvető fontosságú tantételéről beszélek: az Úr Jézus Krisztusba vetett hitről. Életemben nagyra becsülöm és szeretem mindazokat, akik az igaz hit és hithűség példáját mutatják nekem. Mélyről jövő szeretetemet és hálámat szeretném kifejezni kedves szüleim, családom, papsági vezetőim, szeretett misszionáriusaim, csodálatos gyermekeim és drága örökkévaló társam iránt. Krisztus tanítványaként és tanújaként őszintén vágyom rá, és szükségem is van arra, hogy erősebb legyen a hitem. Életem mostani pillanatában talán még inkább, mint bármikor.

Szülőkként azt a parancsot kaptuk, hogy tanítsuk meg gyermekeinknek „a Krisztusba, az élő Isten Fiába vetett hit” tanát (T&Sz 68:25). Ehhez többre van szükség a hit mint evangéliumi tantétel puszta felismerésénél. A hit azt jelenti, hogy bízunk valamiben vagy valakiben (lásd Bible Dictionary, “Faith,” 669). Az igaz hitnek Jézus Krisztusra kell összpontosítania. A hit a cselekvés és a hatalom tantétele (lásd Bible Dictionary, 670). Cselekvésre van szükség hozzá, nem puszta belátásra. A hit Istennek a Szentlelken keresztül érkező lelki ajándéka. Megfelelőképpen értenünk és ismernünk kell hozzá Jézus Krisztust, az Ő isteni tulajdonságait és tökéletes jellemét, valamint tanításait, engesztelését, feltámadását és papsági hatalmát. E tantételek iránti engedelmesség oda vezet, hogy teljes mértékben bízunk Őbenne és elrendelt szolgáiban, és biztosak vagyunk a megígért áldásaiban.

Nincs semmi más, amiben tökéletesen biztosak lehetnénk. Nincs más alap az életben, amely ugyanezt a békességet, örömet és reményt adná. Bizonytalan és nehéz időkben a hit tényleg olyan lelki ajándék, amely minden erőfeszítést megér. A gyermekeinknek biztosíthatunk jó iskolákat, különórákat, sportokat, művészeti tevékenységeket és anyagi javakat, de ha nem adunk nekik Krisztusba vetett hitet, akkor bizony igen keveset kaptak tőlünk.

A hitet az kelti életre, ha halljuk a hittel rendelkezők bizonyságát (lásd Bible Dictionary, 669; lásd még Rómabeliek 10:14–17). Vajon tudják a gyerekeitek, hogy ti tudjátok? Látják és érzik a meggyőződéseteket? Az erős hitet a Jézus Krisztus evangéliuma iránti engedelmesség fejleszti ki (lásd Bible Dictionary, 669).

Bruce R. McConkie azt tanította: „A hit Isten ajándéka, amely a személyes igazlelkűség jutalmaként adatik. Párban jár az igazlelkűséggel, és minél nagyobb mértékben található meg az Isten törvényei iránti engedelmesség, annál bőségesebben adatik” (Mormon Doctrine, 2nd ed. [1966], 264). Ha több hitre vágyunk, engedelmesebbnek kell lennünk. Ha példánkkal vagy nevelésünkkel arra tanítjuk a gyermekeinket, hogy csak időnként vagy a helyzettől függően tartsák be Isten parancsolatait, akkor azzal elzárjuk tőlük ezt a rendkívül fontos lelki ajándékot. A hithez még a kis, egyszerű dolgokban is pontos engedelmességre kell törekedni.

A vágy a hit piciny része, mely akkor fejlődik ki bennünk, mikor megtapasztaljuk az isteni igazságot. Olyan ez, mint egyfajta lelki fotoszintézis. A Szentlélek hatása Krisztus minden emberben meglévő világosságából kiváltja a kémiai reakció lelki megfelelőjét, megmozdít valamit, változást idéz elő a szívben és tudásra szomjazó vágyat ébreszt. A remény pedig akkor alakul ki, ha a hit részecskéi molekulákká növekednek, és amint egyszerű erőfeszítéseket teszünk az igaz tantételek szerinti életre.

Ahogy az engedelmesség szokássá válik, megkapjuk az ahhoz kötődő áldásokat, és hitünk egyre inkább kibontakozik, belátásunk elmélyül. A vágy, a remény és a belátás a hit formái, a hit viszont – mint a hatalom tantétele – következetesen engedelmes viselkedésből és hozzáállásból fakad. A személyes igazlelkűség a mi döntésünk. A hit pedig Isten ajándéka, és aki rendelkezik vele, az hatalmas lelki erőt kaphat.

Erős hit akkor alakul ki, ha teljes szívünkkel, lelkünkkel, elménkkel és erőnkkel összpontosítunk. Ez visszatükröződik a nagyszerű misszionáriusok, a bátor és erényes fiatal nők és az igazlelkű anyák, apák és nagyszülők szemében. Ott ragyog a különféle nyelveket beszélő fiatalok és idősek életében, minden országban és kultúrában, az élet bármely szakaszában, mindenféle körülmények között. Ez a „hit szeme”, amelyről Alma próféta beszélt (lásd Alma 5:15–26) – az összpontosítás és a kitartás képessége, az igaz tantételek folyamatos megragadása és a rendíthetetlenség, még ha sűrű, sötét köd is vesz körül bennünket. Ez a fajta hit rendkívül erős.

Viszont „szükségképpen minden dologban ellentétnek kell lennie. […] Az Úristen megadta tehát az embernek, hogy önmagáért cselekedjék. Az ember tehát nem tudna önmagáért cselekedni, ha nem úgy lenne, hogy csábítja az egyik vagy a másik.” (2 Nefi 2:11, 16). Így van ez a hittel is. Csábító lehet a hit helyett a hitetlenséget vagy a kételyt választani.

Jézus a színeváltozás hegyén megtapasztalt hatalmas lelki élmény után visszatérve találkozott egy elkeseredett édesapával, akinek a fia segítségre szorult. Az apa így könyörgött: „Ha valamit tehetsz, légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk.”

Jézus azt felelte: „Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek.

A gyermek atyja pedig azonnal kiáltván, könnyhullatással monda: Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek” (Márk 9:22–24).

A hit és a félelem nem létezhet együtt. Az egyik teret enged a másiknak. Egyszerű tény az, hogy folyamatosan építenünk kell a hitünket, és le kell győznünk a káros hitetlenség forrásait. A Szabadítónak a hitet mustármaghoz hasonlító tanítása rámutat ennek valóságára (lásd Máté 13:31–32). Mondhatjuk ezt úgy is, hogy az általunk gyakorolható hit mennyiségét lecsökkentik a kételyeink és hitetlenségünk forrásai. Feltehetjük magunknak a kérdést: „Vajon pozitív vagy negatív a hitem mérlege?” Ha a hitetek meghaladja a kételyeteket és a hitetlenségeteket, akkor valószínűleg pozitív. Ha megengeditek, hogy a kétely és a hitetlenség irányítson benneteket, akkor valószínűleg negatív.

Igenis választhatunk. Azt kapjuk, amire kitartóan összpontosítunk. Mivel minden dologban ellentét van, bizonyos erők aláássák a hitünket. Van, ami Sátán közvetlen hatásának tudható be. Vannak azonban olyanok is, melyekért csak magunkat hibáztathatjuk. Ezek a személyes hajlandóságból, hozzáállásból és szokásokból erednek, amelyeken változtathatunk. Ezekre mint a „Hat Ellenséges E” fogok utalni. Míg felsorolom őket, gondolkozzatok el rajta, milyen hatással vannak rátok és gyermekeitekre.

Először is, elbizonytalanodhatunk. A bizonytalanság, a kétely nem az evangélium tantétele. Nem Krisztus világosságából, nem a Szentlélek hatásából ered. A kétely a félelemhez kötődő negatív érzés. Abból ered, hogy nem bízunk önmagunkban vagy a képességeinkben. Ez nem egyeztethető össze azzal, akik Isten gyermekeiként vagyunk.

Miután elbizonytalanodtunk, elkeseredünk. Az elkeseredés a be nem teljesült várakozásokból ered. Az elmélyülő elkeseredés alacsonyabb elvárásokhoz, gyengülő erőfeszítéshez, elhaló vágyhoz és ahhoz vezet, hogy nehezebb fogjuk érezni és követni a Lelket (lásd Prédikáljátok Evangéliumomat! [2004]. 10.). Az elbizonytalanodás és az elkeseredés a hit ellentétei.

Ha elkeseredünk, akkor elterelődik a figyelmünk, és nem tudunk összpontosítani. Szem elől tévesztjük azt, amire pedig a hit szeme által figyelnünk kellene. Sátán két leghatékonyabb eszköze az elkeserítés és a figyelem elterelése, de ezek egyben rossz szokások is.

Ha elterelődik a figyelmünk, akkor az oda vezet, hogy ellustulunk: gyengül az iránti elkötelezettségünk, hogy igazak és hithűek maradjunk, és hogy túljutva a nehézségeken és csalódásokon tovább folytassuk munkánkat. A csalódás az élet szükségszerű velejárója, azonban nem kell, hogy elbizonytalanodáshoz, elkeseredéshez, a figyelem elterelődéséhez vagy ellustuláshoz vezessen.

Ha nem fordulunk vissza, ez az út végül engedetlenséghez vezet, ami pont a hitünk alapját teszi tönkre. Így gyakran hitetlenséget, elfordulást eredményez, amikor tudatosan vagy tudat alatt nem vagyunk hajlandók elhinni, belátni valamit.

A szentírások az elfordulást olyan állapotként írják le, mely során valaki úgy dönt, hogy megkeményíti a szívét. Ilyenkor már nem képes érezni.

Ez a „Hat Ellenséges E” – az elbizonytalanodás, az elkeseredés, a figyelem elterelődése, az ellustulás, az engedetlenség és az elfordulás – aláássa és elpusztítja a hitünket. Dönthetünk úgy, hogy elkerüljük, vagy legyőzzük őket.

A kihívással teli idők nagyobb lelki erőt követelnek. Gondoljatok bele a Szabadító ígéretébe: „Ha hisztek énbennem, hatalmatokban lesz mindazt megtenni, amit én jónak látok” (Moróni 7:33).

Alázatosan kijelentem, hogy Isten, a mi Mennyei Atyánk él, és mindegyik gyermekét szereti. Jézus Krisztus a mi Szabadítónk és Megváltónk. Ő él, és személyesen vezeti egyházát felkent prófétája, Monson elnök által. Mivel Ő él, mindig van, „kit reményünknek küldött az ég”. A hit házanépe között nincs szükség félelemre vagy kételyre. Döntsetek úgy, hogy hit által éltek, és nem félelem által! Jézus Krisztus szent nevében, ámen.