Hitre lelni a megpróbáltatások által
Az, hogy az evangélium szerint élünk, …azt jelenti, hogy fel leszünk készülve, hogy elviseljük a megpróbáltatásokat, és még nagyobb magabiztossággal nézzünk szembe velük.
Néhány évvel ezelőtt, egy reggel Omar Alvarez testvér, aki a püspökségben volt az egyik tanácsosom, felhívott telefonon. Három éves kislánya meghalt egy tragikus balesetben.
Így idézte fel az akkor történteket:
„Amint megérkeztünk az egyik csodálatos venezuelai tengerpartra, gyermekeink könyörögni kezdtek, hadd játszanak a parthoz közeli kis folyóban. Így hát megengedtük nekik. Majd elkezdtünk kipakolni néhány dolgot az autóból. Két perccel később észrevettük, hogy gyermekeink kezdtek túlságosan eltávolodni a parttól.
Mikor elindultunk feléjük, hogy kijjebb hozzuk őket, észrevettük, hogy hároméves kislányunk nem volt ott a többiekkel. Kétségbeesetten keresni kezdtük. A többi gyerektől nem messze találtunk rá, ahogy a víz színén lebegett. Gyorsan partra húztuk. Odaszaladt néhány ember, hogy segítsenek megmenteni, de már semmit sem lehetett tenni. Legkisebb lányunk megfulladt.
Kimondhatatlanul nehéz pillanatok következtek ezután, melyeket átjárt a kislányunk elvesztése miatti kín és fájdalom. Ez az érzés hamarosan szinte elviselhetetlen gyötrelemmé alakult át. Mindezen bizonytalanság és zűrzavar közepette azonban eszünkbe jutott az a gondolat, hogy gyermekeink szövetségben születtek, amely által leányunk az örökkévalóságra hozzánk tartozik.
Milyen hatalmas áldás Jézus Krisztus egyházához tartozni, és részesülni az Ő szent templomának szertartásaiban! Most már úgy érezzük, hogy sokkal eltökéltebbek vagyunk az Úr iránti hűségünkben, és a végsőkig való kitartásban, mivel érdemesek akarunk lenni azokra az áldásokra, melyeket a templom biztosít számunkra, hogy újra láthassuk a lányunkat. Időnként gyászolunk, »de nem reménytelenül«” (lásd „14. fejezet: A reménység és vigasz szavai a halál beköszöntekor”, Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith [Melkisédeki papsági és segítőegyleti tankönyv, 2007]. 186.).
Ez a hithű család megértette, hogy amikor életünket csapások sújtják, a vigasz egyetlen igaz forrása Isten. „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen” (János 14:27).
Sok évvel az Alvarez család tragédiája után tanúja voltam annak, amikor egy másik hithű család is súlyos nehézségekkel került szembe. Egy szörnyű autóbalesetben a Quero család több tagja is életét vesztette. Abraham Quero testvér szüleit, két nővérét, sógorát és unokahúgát vesztette el abban a balesetben.
Quero testvér csodálatra méltó hozzáállásról tett tanúbizonyságot, amikor a következőket mondta:
„Eljött az idő, hogy kimutassuk hűségünket Istennek, és elismerjük, hogy Tőle függünk, és hogy alá kell vetnünk magunkat az Ő akaratának.
Amikor a testvéreimmel beszéltem, erősítettem és bátorítottam őket, hogy megértsék azt, amit Kimball elnök is tanított sok évvel ezelőtt: »a halál nem tragédia, csak a bűn [az]« (Az egyház elnökeinek tanításai: Spencer W. Kimball [Melkisédeki papsági és segítőegyleti tankönyv, 2006]. 19.). Nem az a fontos, valaki hogyan halt meg, hanem az, hogyan élt.
Jób szavai eltöltötték lelkemet: »Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve!« (Jób 1:21). Jézus pedig így szólt: »Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él.« (János 11:25).
Családunk számára ezt volt az egyik legmélyebb lelki élményünk: elfogadni Isten akaratát még a legnehezebb körülmények között is.”
Mindkét élményben, melyet e nagyszerű családok átéltek, a fájdalmat és a bánatot az evangélium fénye űzte el, mely békét és vigaszt nyújtott nekik, és megnyugtatta őket, hogy majd minden rendben lesz.
Bár az imént említett családok által érzett gyötrelmet nem lehet összehasonlítani azzal, amit az Úr élt át a Gecsemánéban, mindez lehetővé tette számomra, hogy jobban megértsem a Szabadító szenvedését és engesztelését. Nincs olyan betegség, szenvedés vagy csapás, melyet Krisztus ne érzett volna a Gecsemáné kertjében.
A Tan és a szövetségekben az Úr a következőket nyilatkoztatta ki Joseph Smithnek:
„Amely szenvedés nyomán még én, Isten, mindenek közt a legnagyobb is reszkettem a fájdalomtól, és minden pórusból véreztem, és testben és lélekben is szenvedtem – és azt kívántam, hogy ne igyam ki a keserű poharat, és visszarettenjek –
Mindazonáltal dicsőség legyen az Atyának; én ittam, és befejeztem előkészületeimet az emberek gyermekeiért” (T&Sz 19:18–19).
Joseph Smith próféta, aki jól ismerte az élet viharait, saját élete egyik legnehezebb pillanatában fájdalmasan így kiáltott fel: „Ó Isten, hol vagy? És hol van a sátor, mely rejtekhelyedet fedi?” (T&Sz 121:1).
Majd miután a próféta felemelte hangját, az Úr a következő vigasztaló szavakat mondta neki:
„Fiam, békesség lelkednek; gyötrelmed és sanyargattatásaid csak egy rövid pillanatnyiak;
És aztán, ha jól kitartasz azokban, Isten fel fog magasztalni téged a magasban; és győzedelmeskedni fogsz minden ellenséged felett” (T&Sz 121:7–8).
Howard W. Hunter elnök ezt mondta: „Ha Jézus Krisztus és az Ő visszaállított evangéliuma áll életünk és hitünk középpontjában, akkor semmi nem mehet tartósan rosszul. Ha viszont nem a Szabadítóra és az Ő tanításaira összpontosít az életünk, akkor nincs semmilyen siker, mely valaha is tartósan jó lehet” (The Teachings of Howard W. Hunter, ed. Clyde J. Williams [1997], 40).
A Szabadító ezt mondta:
„Aki tehát hallja ezen beszédeimet, és meg is teszi őket, azt a bölcs emberhez fogom hasonlítani, aki sziklára építette a házát –
És leesett az eső, és jött az ár, és fújtak a szelek, és verték a házat; de az nem dőlt le, mert kősziklán volt az alapja.
És mindaz, aki hallja ezen beszédeimet, és nem teszi őket, azt a balga emberhez fogom hasonlítani, aki homokra építette házát –
És leesett az eső, és jött az ár, és fújtak a szelek, és verték a házat; és az ledőlt, és nagy volt annak bukása” (3 Nefi 14:24–27).
Érdekes megfigyelni, hogy mindkét házat verte az eső, fenyegette az ár, és támadták a szelek. Az, hogy az evangélium szerint élünk, még nem jelenti azt, hogy örökre elkerülnek minket a csapások. Inkább azt jelenti, hogy fel leszünk készülve, hogy elviseljük a megpróbáltatásokat, és még nagyobb magabiztossággal nézzünk szembe velük.
Ünnepélyes tanúságot teszek arról, hogy Jézus a Krisztus, a mi Szabadítónk és Megváltónk. Egyházát egy élő prófétán, Thomas S. Monson elnökön keresztül vezeti. Ha a Szabadító tanításaival összhangban élünk, bizonyosan rátalálunk arra a békére és vigaszra, melyet csak Isten adhat nekünk (lásd Filippibeliek 4:7). Ezekről teszek bizonyságot Jézus Krisztus nevében, ámen.