Személyes szolgálatunk
    Footnotes

    Személyes szolgálatunk

    Jézus Krisztus szeretetének kell irányítania bennünket, ha fel szeretnénk ismerni azok szükségleteit, akiken valamilyen formában segíthetünk.

    Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában arra kapunk lehetőséget és abban a személyes áldásban részesülünk, hogy szolgálhatunk. Amióta egyháztag vagyok, számos módon nyújtottam szolgálatot. Ahogyan Udine Falabella testvér, Enrique R. Falabella elder édesapja mondani szokta: „Aki szolgál valamiben, az jó valamire, aki nem szolgál semmiben, az nem jó semmire.” Olyan szavak ezek, melyeket érdemes az elménkbe és a szívünkbe zárnunk.

    Útmutatást keresve a szolgálatom során, abban a gondolatban leltem vigaszra, hogy a Szabadító az egyénre és a családra összpontosít. Az egyén iránti szeretete és gyengéd figyelme megtanította nekem, hogy Ő tudja, milyen nagy értékkel bír Mennyei Atyánk minden gyermeke, és mindenképp meg kell győződnünk arról, hogy minden egyént szolgál és megerősít Jézus Krisztus evangéliuma.

    A szentírásokban ezt olvashatjuk:

    „Emlékezzetek, a lelkek értéke nagy Isten szemében…

    És ha úgy lészen, hogy minden napotokon munkálkodtok…, és csupán egy lelket hoztok énhozzám, mily nagy lesz a ti örömötök ővele Atyám királyságában!”1

    Minden lélek nagyon értékes Istennek, hiszen a gyermekei vagyunk, és bennünk van a lehetőség, hogy olyanná váljunk, mint Ő.2

    Jézus Krisztus szeretetének kell irányítania bennünket, ha fel szeretnénk ismerni azok szükségleteit, akiken valamilyen formában segíthetünk. Urunk, Jézus Krisztus tanításai megmutatják nekünk az utat. És így kezdődik meg a mi személyes szolgálatunk: először felismerjük a szükségleteket, majd kielégítjük azokat. Ahogyan Linda K. Burton nőtestvér, a Segítőegylet általános elnöke mondta: „Először figyelj, aztán szolgálj!”3

    Thomas S. Monson elnök nagyszerű példája e tantételnek. 2005 januárjában egy papsági vezetőségi konferencia felett elnökölt Puerto Ricóban, amikor megmutatta, miként nyújtanak személyes szolgálatot a Szabadító és a szolgái. Ama csodálatos gyűlést követően Monson elnök elkezdett minden jelenlévő papsági vezetőt üdvözölni. Egyszer csak észrevette, hogy az egyikük távolról, magányosan figyeli az eseményeket.

    Monson elnök otthagyta a csoportot és odament ehhez a testvérhez, hogy beszéljen vele. José R. Zayas elérzékenyülve mondta el, hogy az, hogy Monson elnök odajött hozzá, egy csoda, és a feleségével, Yalandával a gyűlés előtt mondott imájukra adott válasz. Elmondta az elnöknek, hogy a lánya nagyon rossz egészségi állapotban van, és a felesége írt neki egy levelet, melyet kérte, hogy adjon át Monson elnöknek. Zayas testvér azt válaszolta a feleségének, hogy ez lehetetlen, hiszen Monson elnök valószínűleg nagyon elfoglalt lesz. Monson elnök meghallgatta a történetet, majd elkérte a levelet, melyet csendben elolvasott. Ezután az üzenetet zsebre téve megnyugtatta Zayas testvért, hogy eleget tesz a kérésnek.

    Így érintette meg az Úr Jézus Krisztus az Ő szolgáján keresztül ezt a családot. Hiszem, hogy a Szabadító szavai a jó szamaritánus példázatában ránk is vonatkoznak: „Eredj el, és te is a képen cselekedjél.”4

    1998. szeptember 21-én lecsapott a Georges hurrikán Puerto Ricóra, szörnyű pusztítást hagyva maga után. Martinez nőtestvér, az öt gyermekünk és én szerencsésen átvészeltük a nagy vihart és a hurrikán erejű szelet az otthonunkban. Mindazonáltal két hétig nélkülöznünk kellett a csapvizet és az elektromos áramot.

    Amikor elfogyott a vízkészletünk, nehéz volt vizet szereznünk. Soha nem felejtem el azokat a fivéreket, akik szolgálatuk által biztosították számunkra ezt az értékes folyadékot, és arra is mindig emlékezni fogok, hogyan szolgáltak minket szeretettel a nőtestvérek is.

    Germán Colón hatalmas műanyag víztartállyal hajtott a házunk elé a teherautójával. Elmondta, hogy azért teszi, mert – a saját szavaival –, „tudom, hogy vannak kisgyermekeitek, akiknek szükségük van a vízre”. Néhány nappal később Noel Muñoz és Herminio Gómez testvér három óriási, vízzel teli hordót pakolt fel egy teherautó platójára. Váratlanul megjelentek a házunknál, és megtöltötték minden létező flakonunkat ivóvízzel, majd a szomszédainknak is megengedték, hogy megtöltsék az övéiket.

    Imáinkra adott választ az ő személyes szolgálatuk. Annak a három fivérnek az arca Jézus Krisztus irántunk érzett szeretetét tükrözte, a segítségük pedig – azaz a személyes szolgálatuk – többet hozott az életünkbe, mint csupán ivóvizet. Isten minden fia és leánya számára elengedhetetlen, hogy tudják: vannak, akik törődnek a jólétükkel és figyelnek rájuk.

    Bizonyságomat teszem nektek, hogy Mennyei Atyánk és az Urunk, Jézus Krisztus, egyénenként ismernek minket. Ezért megadják nekünk, amire szükségünk van, hogy el tudjuk érni isteni rendeltetésünket. Olyan embereket helyeznek az utunkba, akik segítenek nekünk. Ezután, amint eszközzé válunk a kezükben, mi is képesek leszünk szolgálni és segíteni azokat, akiket kinyilatkoztatás útján megmutatnak nekünk.

    Ily módon az Úr Jézus Krisztus eljut Mennyei Atyánk minden gyermekéhez. A Jó Pásztor összegyűjti az egész nyáját. Ezt egyenként teszi, amint azok helyesen használják az erkölcsi önrendelkezésüket – miután hallják szolgái szavát és elfogadják a szolgálatukat. Akkor felismerik majd az Ő hangját, és követik Őt. Az ilyen személyes szolgálat szerves része a keresztelési szövetségeink megtartásának.

    Hasonlóképpen, ha Jézus Krisztus tanítványainak jó megtestesítői vagyunk, az a legjobb bemutatkozás azok előtt, akikkel megoszthatjuk az evangéliumát. Ha kinyitjuk a szánkat és megosztjuk Jézus Krisztus visszaállított evangéliumát, akkor „az Ő segítőpásztoraivá [válunk], azzal a megbízatással, hogy gondoskodjunk legelője juhairól és nyája bárányairól”5; „az erőtlenek és egyszerűek”6 leszünk, az emberek halászai7.

    Szolgálatunk és egyéni segítségnyújtásunk nem korlátozódik az e földön élőkre. A halottakért is munkálkodhatunk – azokért, akik a lélekvilágban élnek, és akiknek a halandó életük során nem volt lehetőségük részesülni Jézus Krisztus evangéliumának szabadító szertartásaiban. Naplót is vezethetünk, melyben leírjuk a családtörténetünket, hogy az élők szívét az élőkhöz fordítsuk – valamint az élők szívét az őseik felé. Minden a családunk nemzedékről nemzedékre történő örökkévaló összekapcsolásáról szól. Ha ezt tesszük, szabadítókká válunk Sion hegyén.8

    Különleges lehetőségünk van eszköznek lenni az Úr kezében. Azok lehetünk a házasságunkban, a családunkban, a barátaink és az embertársaink között. Ez a mi személyes szolgálatunk Jézus Krisztus igaz tanítványaiként.

    „És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.

    És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.

    Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.

    Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem;

    Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.

    Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna?

    És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna?

    Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna?

    És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egygyel ez én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.”9

    Azért imádkozom, hogy így cselekedjünk, Jézus Krisztus nevében, ámen.